Két napon át tökéletesítettük a tervet, amíg mindenki egyet nem értett, hogy készen állunk. Apám, Aiden, Ethan és én órákon át képesek voltunk apám szobájában ülni, és a részleteken dolgozni, ami gyakran hangos veszekedésbe csapott át. Aaron is gyakran csatlakozott, de fél óránál tovább sosem bírta. Mike ezzel szemben nagyon is hasznosnak bizonyult. Jó érzékkel választotta ki az embereket a megfelelő feladatokra, és a dolog technikai részét is rá bíztuk. Amikor megkapta a feladatot, hogy gondoskodjon a kommunikációról, eltűnt egy órára a rábízott szerény kis összeggel, majd hat bluetooth-os headset-tel tért vissza. A többi szükséges kelléket szerencsére megtaláltuk a Vihar Közösség raktárában.

A részt vevők listája egyre bővült, bár sokkal kevesebben jelentkeztek, mint gondoltuk volna. A tárgyaláson mutatott lelkesedéshez képest a szám elenyésző volt, de elég lehetett egy jó tervvel párosítva.

Kihirdettük a támadás napját csütörtökre, amitől mindenki izgatott lett, és még pár ember csatlakozott hozzánk. Megnyugodva vettem észre, hogy Zeph is a jelentkezők között volt. Ahogy közeledett a nap egyre jobban féltem, mégis vártam, hogy megtörténjen.

Csütörtök reggel kipattant a szemem, és rögtön felültem az ágyamban. Felkelés még nem ment ilyen zökkenőmentesen.

Úgy döntöttem, rögtön a harci ruhámat veszem fel, ugyanis nem voltam benne biztos, hogy lesz időm át öltözni indulásig, majd mentem reggelizni.

A többiek izgatottan vártak, és bár elsőre Taráék nem voltak oda a harc lehetőségéért, láttam rajtuk, hogy valójában várják. Bármennyire is szerettek volna nyugodtabb életet, bennük is megvolt a vágy, hogy ne csak üljenek, hanem tegyenek is valamit.

Mindenki letuszkolt a torkán pár süteményt, majd mentünk bepakolni a furgonba, amit szintén Mike kerített. Miután kétszer is átnéztem, hogy minden megvan-e, bepattantam Mike mellé az anyósülésre. Mike bíztatóan rám mosolygott, majd beindította a motort.

- Ideges vagy? - Kérdezte, miközben kiállt a parkolóból. Nem volt nehéz eldönteni, ki vezessen, miután egyedül neki volt tapasztalata e téren.

- Kicsit. - Fújtam ki a levegőt, miközben figyeltem az előttünk lévő utat. A többiek mind vonatra szálltak, ugyanis nem volt több kocsink. Mike és én pedig szállítottunk minden szükséges eszközt. - Feltűnt, hogy eddig nem volt olyan, hogy megtervezetten harcoltunk? Csak megtámadtak minket, mi pedig forró fejűen támadtunk vissza.

- Ez igaz. - Bólintott elgondolkodva. - Reméljük, így több szerencsénk lesz, mint eddig.

- Reméljük. - Haraptam be a számat. Az ujjaimat tördelve figyeltem az elsuhanó tájat, és csak arra tudtam gondolni, hogy ha minden jól megy, újra láthatom a régi szobámat. Reméltem, hogy senki nem foglalta el azalatt az idő alatt, amíg nem voltam ott.

Nem volt hosszú az út kocsival, így elég hamar ismerős környékre értünk, amitől még izgatottabbá váltam. Mike mosolyogva figyelte, ahogy folyamatosan jár a lábam.

Két utcányira parkoltunk le az étteremtől, és rögtön kipattantunk a furgonból. Izgatottan tettem a fülembe a bluetooth-os headset-et, és még egyszer leellenőriztük Mike-al, hogy működnek-e. Közben egy nagy csoport fordult be az utcába, és tudtam, hogy kezdődik.

- Na ki áll készen egy kis kalandra? - Kérdezte Ethan vigyorogva, mire csak egy adag ideges tekintet kapott válaszul.

- Tessék. - Nyomtam a kezébe a headset-jét, majd adtam egyet apámnak, Tylernek, és Noah-nak is. - A hátsó ajtón megyünk be először, de az elsősorban elterelés, így kevés embert viszek, viszont csak olyanokat, akikben megbízom. - Magyaráztam, miközben kiosztottuk a védőmellényeket. Én is belebújtam egybe, majd rávettem egy elnyűtt, szürke pulcsit. A hajamra toltam egy fekete maszkot, amire valamiért egy mosolygós fej volt rajzolva, majd megfogtam két színes füstbombát. - Aaron, Ethan, Noah, Tyler, Lizzy, Zeph, Tara, Xanden, Stuart ti velem jöttök. - Soroltam, végig nézve a társaságon. Penny csalódottan nézett rám, de ezzel nem volt éppen kedvem foglalkozni.

Az arcomba húztam a maszkomat, és az épületek takarásában elindultam a hátsó ajtó felé. A többiek is maszkot vettek fel, vagy az arcuk elé húztak egy kendőt, és követtek. Akik hátra maradtak, mind beszálltak a furgonba, legelöl Mike-al, akinek innentől a furgonban is kellett maradnia, és kintről segíteni minket.

Szerencsére senkivel sem találkoztunk össze az utcán, így problémamentesen jutottunk el az ajtóhoz. Ahogy gondoltam, jól benőtte mindenféle növény, és hiába próbálta meg Xanden reflexből kinyitni, nem engedett.

Vettem egy hatalmas lélegzetet, majd Ethan-re néztem, aki bólintott egyet.

- Lássuk azt az ablakot. - Indult meg utánam. Csak pár méterrel kellett arrébb mennünk, de rászóltam a többiekre, hogy akinek van, kapcsolja be a headset-jét.

- Ott van. - Mutattam fel. Az ablak magasabban volt, mint emlékeztem, és nagyon koszos volt kívülről.

- Aha. - Nyugtázta Ethan, és kétség villant a szemében. - Reméljük, veleszületett tehetségem a falmászás.

- Úgy emlékeztem, alacsonyabban van. - Magyaráztam, majd beharaptam a számat.

- Hé, Ethan! - Szólt oda Aaron, aki látta, hogy hezitálunk. - Mi lenne, ha szépen felrepítenélek az ablakhoz a képességemmel?

- Mi lenne, ha nem? - Kérdezett vissza Ethan, és szerintem lejátszódott a fejében, ahogy Aaron ráküld egy hurrikánt, hátha attól eléri az ablakot.

- Mi történik? - Hallottam meg a fülemben apám hangját, amitől elsőre úgy meglepődtem, hogy oldalra kaptam a fejem. Amikor rájöttem, hogy a headset-ből szól apám hangja, a fülemhez emeltem a kezem, és válaszoltam.

- Az ablaknál vagyunk. Szólok, ha induljatok. - Mondtam, miközben Ethan mellettem ugrott egyszercsak egy hatalmasat, és megkapaszkodott az ablak peremében.

- Vigyázz! - Kiáltottam fel automatikusan.

- Kösz a jótanácsot. - Nyögte, miközben minden erejét összeszedve feljebb tornázta magát, amíg meg nem kapaszkodott az ablakkeretben. Beharapott szájjal figyeltem mit csinál, miközben a szívem ki akart ugrani a helyéről.

Egy lendüléssel feltette egy lábát a peremre, de megcsúszott, én pedig a szám elé kaptam a kezem. Újra lendületet vett, és ezúttal sikerült megtartania magát, majd belökte az ablakot, és bemászott.

- Noah? - Kérdeztem, visszalépve a többiekhez, mire Noah bólintott, és az arcára koncentráció ült ki. Érdeklődve figyeltem, ahogy behunyja a szemét, és a különleges képességével próbálja elérni a bent lévő emberek gondolatait. Pár perc múlva kinyitotta a szemét, és felém fordult.

- Nem sejtik, hogy itt vagyunk.

- Remek. - Vettem tudomásul, majd a fülemhez nyúltam. - Ethan, indulhatsz. Legyél nagyon óvatos!

- Nem, gondoltam belekötök az első utamba akadó katonába. - Jött a válasz a fülesen keresztül, mire csak megforgattam a szemem.

- Várjatok! - Kiáltott fel Noah. Felé kaptam a fejem, és láttam, hogy a szeme ismét csukva van, és a kezét a tarkója felé emeli. - Jön valaki.

- Ethan, társaságot kapsz. - Szóltam a fülesbe, mire egy cifra káromkodás jött csak válaszul. - Nyugi! - Próbálkoztam.

- Rohadt nyugodt vagyok! - Mondta Ethan határozottan ideges hangon. Aztán egy csattanást hallottam, amit csend követett.

- Ethan, mi történik? - Kérdeztem, de nem kaptam választ. - Ethan?

- Azt hiszem, kiütöttem egy katonát. - Hallottam meg a hangját, mire megkönnyebbülve sóhajtottam fel. - De ez tuti fiatalabb nálam. Sokkal. Most rossz ember vagyok?

- Ne szövegelj, hanem gyere! - Szóltam rá.

- Oké, de senki ne mondja nekem, hogy nem vagyok lelkiismeretes. Na hol van az az ajtó?

- Végig mész a folyosón, kétszer jobbra, és addig mész, amíg meg nem látod.

- Oké. - Mondta, majd rövid ideig nem történt semmi. Aztán egyszer csak megmozdult a kilincs, de az ajtó nem nyitódott.

- Most mi van? - Kérdezte Tara.

- Túlságosan benőtték a növények. - Jött Ethan hangja a fülembe.

- Föld képességű vagy, használd. - Mosolyodtam el.

- Hát jó. Elterelést akartatok? Tessék! - Mondta, majd az ajtó kicsapódott egy hatalmas csattanással.

- Szép volt. - Csaptam a vállára, mire kaptam egy fogpasztareklámba illő mosolyt.

- Mondanám, hogy bármikor, de most már kihúzhatom a bakancslistámról az ablakon át bemászás általi forradalomszítást, így nem szándékozom többször megtenni. - Mondta, miközben mindannyian bementünk a folyosóra, ami sötét volt, és koszos. Jó ideje nem járt ott senki.

- Meghallották. Katonák jönnek megnézi, mi történik. - Jött Noah hangja mögülem, mire görcsbe rándult a gyomrom, de csak bólintottam.

- Halljátok? - Kérdezte Aaron, ijedtséggel a hangjában, mire mind fülelni kezdtünk. És valóban, léptek közeledtek felénk.

Mindenki idegesen pillantott rám, mire én Tara felé nyújtottam a füstbombákat. Tara rám mosolygott, és éreztem, ahogy feltüzeli az izgatottság. Csettintett egyet, amitől egy kis láng formálódott az ujja hegyén. Meggyújtotta a bomba végét, amitől az szikrázni kezdett. Én is elmosolyodtam, majd elhajítottam, a léptek hangjainak irányába. Egy másodperccel később előttünk mindent kék és rózsaszín füst lepett el, és kiáltások hangoztak nem messze tőlünk.

A fülemhez emeltem a kezem, és éreztem, ahogy eláraszt egy jóleső bizsergés, miközben megszólaltam.

- Támadás!