Csak pár pillanat. Ennyin múlt az egész.

Azon a napon, ami megváltoztatta az életemet. Az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy berontok apám tárgyalása közben. Abban a pillanatban változott meg minden.

Ha vagyok olyan illemtudó, hogy nem trappolok be egy fontos megbeszélésre, vagy csak ha annyi van bennem, hogy eleget teszek az őrök felszólításának, hogy húzzak a francba, akkor minden máshogy alakul.

De én nem az illemtudásomról vagyok híres.

Így megtaláltam az Igaz Társamat, és az egész életem a feje tetejére állt.

Aaron ugyanis nem csak életem legfontosabb személyét jelentette számomra, hanem anélkül, hogy észrevette volna az unalmas életembe kalandokat csempészett, és kaptam mellé valamit, amit addig nem igazán ismertem: barátságot.

Sohasem gondoltam volna, hogy ilyen fontosak lesznek nekem Aaron barátai, de idő közben számomra is többet kezdtek jelenteni, mint az Igaz Társamhoz tartozó emberek, és már bármiben segítenék nekik.

Nem tudom, hogy ezzel tisztában vannak-e, ugyanis sosem voltam az a bőbeszédű típus, de amennyire halk vagyok, annál többet figyelek.

Teljesen tisztában vagyok a csoportuk működésével, és szeretném azt hinni, hogy én is részese vagyok, és nem csak Aaron miatt lehetek velük.

Mind a szívemhez nőttek, ahogyan egyre többet tudtam meg róluk, és azt hiszem, már eléggé kiismertem őket ahhoz, hogy megbízzak bennük.

Így hát eldöntöttem, hogy melléjük állok, ha szükség van rám, és megteszek bármit, hogy segítsek nekik.

Az, hogy ezután számtalanszor életveszélyes helyzetekben találtam magam, azt hiszem velük jár. Aki hozzájuk szeretne tartozni, fogadja el, hogy minden nap új meglepetésben van része, és hogy bármikor, minden előzmény nélkül letámadhatják az utca közepén.

Legalább javulnak a harci képességeim.

Csak azt szeretném tudni, mikor lesz a csapatnak egy kis nyugalma.