Másnap mindenki izgatottan tolta magába a pirítósokat, még Lizzy is, aki már teljesen egészségesnek nézett ki, leszámítva a tapaszokat a kezén, a nyakán és a halántékán.

Reggeli után mindenki elvonult összepakolni a pár cuccot, ami az útra kellhet. Ezzel pár perc alatt kész lettünk. Az utóbbi időben tökéletesre fejlesztettük a képességet, hogy minél kevesebb idő alatt összeszedjünk minden igazán fontos dolgot a környezetünkből. A sok meneküléshez jár ez a tehetség.

Hogy kiléptem a szobámból, hogy a nappaliba várjam meg a többieket, a szobája felé igyekvő Xandenbe ütköztem.

Meglepődve néztük egymást pár másodpercig.

- Bocsi. - Motyogta végül Xanden, miközben megpróbált kikerülni, de én megfogtam a karját.

- Xanden.... - Szólaltam meg, de nem tudtam, hogy folytassam. Felém fordult, és a szemembe nézett. Annyi mindent el szerettem volna neki mondani. Hogy sajnálom, és tudom, hogy egy dög voltam. Hogy tényleg szeretem, és nagyon fontos nekem, és nem szeretném, hogy ezentúl kínos legyen, ha együtt kell lennünk. Hogy nagyon sokat jelentett nekem az együtt töltött idő, és szeretnék még sokáig vele lenni barátként. De egyszerűen nem jöttek a számra a szavak. Szerencsére nem is volt rá szükség.

- Semmi baj. - Mondta egyszer csak, mire kikerekedett szemekkel fürkésztem az arcát. - Rendben vagyunk. - Simította meg a karomat egy apró mosollyal a szája szélén, mire egy hatalmas kő esett le a szívemről. Megkönnyebbülésemben rámosolyogtam, amit viszonzott, majd folytatta az útját a szobája felé.

Én továbbra is mosolyogva ugráltam le a nappaliba, ahol Mike felhúzott szemöldökkel figyelte a bevonulásomat. Nem mondtam neki semmit, csak elé ugráltam, és szorosan megöleltem. Ő felnevetett, és viszonozta az ölelésemet.

- Valakinek visszatért a jókedve. - Jegyezte meg.

- Indulás! - Kiáltott fel Mr. Griff a lépcsőn a többieknek, mire mindenki leözönlött az előszobába egy-egy telepakolt hátizsákkal.

- Indulhat az újabb kaland! - Vigyorogtam rá a többiekre, akik kevésbé lelkesen mosolyogtak vissza rám. Igazából teljesen átéreztem az aggodalmukat, ugyanis a mi kalandjaink gyakran tartalmaznak sérüléseket, fájdalmat és támadásokat. Senki sem gondolta, hogy ezúttal elkerüljük ezeket.

Mindenesetre nekiindultunk a lejtős földútnak.

Mindenki próbált olyan öltözéket választani, ami elég kényelmes a hosszabb útra, és elég rugalmas, ha harcra kerülne a sor. Magyarul a miniszoknyák és kiskosztümök elmaradtak (fiúknál és lányoknál egyaránt). Én a szokásos cicanadrág, nagy pulcsi kombinációt választottam, Lizzy pedig a kedvenc farmerében, és kötött pulcsijában lépkedett Tyler mellett. Ginny szokás szerint tiszta feketében volt, a harc elősegítését pedig acélbetétes bakancsával biztosította. Ahogy rá tévedt a tekintetem, feltűnt, hogy a legtöbb ékszerét is levette (azért pár nyaklánc maradt), és hogy a haját megmoshatta, aminek következtében teljesen kikoptak belőle a rózsaszín csíkok, és a haja szinte teljesen fehéren omlott a vállára.

Éppen mosolyogva hallgatta Aaron és Mike beszélgetését, akik kézen fogva sétáltak.

Aaron hozta a formáját, és a kényelmes jelzőt teljesen átértelmezve egy szivárványszínben pompázó melegítőt vett fel, de efölött már elsiklott a tekintetem.

Mr. Griff Xanden mellett lépkedett, és néha Pegre tévedt a tekintete, aki ezt észre sem vette, csak nekem és Ty-nak magyarázva valamit a könyvtárról, határozottan haladt előre. Peg volt köztünk az, aki még harci ruhában is elegánsan nézett ki, amit fogalmam sincs hogy csinált.

Hamarosan leértünk a városba, és az utcákban kacskaringózva kerestük a jól eldugott könyvtárat.

- Már értem, miért nem jött vissza Noah. Még mindig a könyvtárat keresi. - Motyogta maga elé Aaron, amikor már harmadszorra mentünk végig ugyanazon az utcán, és nem találtuk a könyvtár utcáját.

- Meglesz az! - Mondta bíztatóan Peg.

Végül csak megtaláltuk a városi könyvtárat, plusz fél óra mászkálás után. Nagy diadallal toppantunk be a helyiségbe, mire egy igen ronda pillantást kaptunk az ajtó mellett lévő asztal mögött ülő nőtől.

- Elnézést! Csak körülnéznénk! - Szólt oda Peg, majd beljebb terelt minket.

Én és Tyler első körben végig futottuk az egész helyiséget (hozzátenném, nem volt egy nagy maraton, igencsak kicsi könyvtárról beszélünk), de nyilvánvalóan sehol sem akadtunk bele az éppen békésen olvasgató Noah-ba.

Ekkor jött a B terv, és megpróbáltunk Noah fejével gondolkodni.

- Mit tennénet, ha Noah lennétek, és kutatnátok valami után? - Tettem fel a kérdést.

- Fogalmam sincs. - Rázta a fejét Mike.

- Nem tudok túl sokat Noah-ról. - Vallotta be Aaron.

- Az nem kifejezés! - Akadt össze a tekintetem Tyler-ével. - Viszont azt hiszem, itt az ideje egy plusz információnak róla. Nem szándékoztam én elmondani nektek, de ha meg akarjuk találni, tudnotok kell róla, nem húzhatjuk tovább. - Szónokoltam, utolsó szavaimat Tyler-hez intézve, aki csak bólintott egyet, jelezve, hogy szerinte is itt az ideje az igazság feltárásának. - Szóval... Azt már a legtöbben tudjátok, hogy van egy különleges képességem: meg tudom álmodni a jövőt...

- Hogy mi? - Szakadt ki Aaronból, aki kicsit kimaradt ebből az információból. - Mióta?

- Nem ez a lényeg. - Intettem le a megdöbbent barátomat. - Hanem, hogy Noah sem teljesen átlagos. Látónak hívják, azaz Visual. Képes emberek gondolataiban olvasni, és holtakkal kommunikálni.

- Hogy micsoda?! - Akadt ki Xanden.

- Túl sok információ. - Motyogott maga elé Aaron, majd nemes egyszerűséggel leült a földre.

- Igen, jól hallottátok. - Próbáltam rövidre zárni a nem is kicsi álmélkodást. Rajtam és Tyleren kívül egyedül Peg nem tűnt tejesen meglepettnek, mindenki más eléggé ki volt borulva. - Az utóbbi időben viszont nem tudta használni ezeket a képességeit, ezért volt olyan rosszul. - Folytattam a magyarázást. - Úgyhogy lehet, hogy ennek jött ide utánanézni. - Mutattam körbe, mire mindenki egyetértően bólogatott.

- Szóval most próbálja mindenki beleképzelni magát a helyébe! - Vette át a szót Tyler. - Mit tenne Noah? - A kérdést mindössze hosszú csend követte.

Miután ez semelyikünknek sem sikerült, mivel a srác enyhén fogalmazva titokzatos volt, jöhetett a C terv, és átkutattuk az egész könyvtárat.

Minden könyvet kivettünk, és átpörgettünk, minden szék és asztal alá benéztünk, próbáltunk semmit sem kihagyni. Vagy egy óráig kutattunk, amikor Peg felkiáltott, ezzel újabb dühös pillantást nyerve a könyvtárostól.

- Találtam valamit! - Szólt nekünk izgatottan, mire mindannyian köré sereglettünk. Peg egyik kezében egy óra volt, a másikban egy nyitott könyv.

- Az az övé! - Kapta ki az órát Tyler Peg kezéből, hogy jobban szemügyre vehesse.

- A sarokban találtam. Itt volt nyitva a könyv, és mellette volt az óra. - Magyarázta Peg, miközben Lizzy elvette tőle a könyvet.

- Ez egy múzeumról szól, ami természetfeletti jelenségekre specializálódott. - Jelentette be rövid olvasás után.

- Biztos oda ment! - Mondta izgatottan Xanden, Lizzy válla fölött belelesve a könyvbe.

- Elég valószínű. - Bólintott Aaron.

- De miért egyedül? Miért nem kért tőlünk segítséget? - Tette fel ismét a kérdést Tyler, de logikus magyarázatot továbbra sem tudtunk adni.

- Induljunk! - Szólt Lizzy, megsimítva Tyler vállát.

- Rendben. - Bólintottam, és elindultam kifelé.

- További szép napot! - Integetett Aaron a könyvtárosnak. - Ne aggódjon, többet nem jövünk!

A nő egy morgással értékelte Aaron szavait, és mintha megkönnyebbülést láttam volna a szemébe.

Kiléptünk az épületből, és már tettünk pár lépést az adott irányba, amikor Peg felkiáltott.

- Jaj, várjatok! - Torpant meg hirtelen, mire Mike majdnem nekiment. - Bent hagytam a táskámat, mindjárt jövök! - Ezzel megfordult, és visszaszaladt a könyvtárba.

Lizzyvel mosolyogva néztünk össze Peg újabb hebehurgyaságán, amikor egyszer csak lefagyott az arcomról a mosoly.

Lizzy válla fölött megláttam, hogy az út másik oldalán egy velünk egyidős srác figyelt minket.

Fekete kabátot viselt, farmerrel, és kopott sportcipővel. Sötétbarna haja eltakarta az egyik szemét, a másik viszont megállás nélkül ránk szegeződött.

- Tara..? - Nézett rám kérdőn Liz, aki rögtön észrevette a hirtelen elkomorulásomat.

- Fedezékbe! - Szóltam rá pontosan abban a pillanatban, amikor Mr. Griff feje felett becsapódott egy vízlabda.

A támadás irányába kaptam a fejem, ugyanis nem a gyanús srác felől jött, és egy kísértetiesen hasonló fiút láttam meg, amint egy épület mögül újabb támadásba lendül.

Xanden reflexből utánam nyúlt, és pont időben rántott el a következő vízlabda elől. Az először kiszúrt srác felé kaptam a tekintetem, aki addigra közeledni kezdett felénk, és a két kezét felemelve szikrázni kezdtek az ujjai, miközben a szemét elöntötte az ijesztő feketeség.

Amint Lizzy felé hajította a tűzlabdát, az ujjai vége befeketedtek, mintha fekete tintába nyúlt volna.

Tyler Lizzy felé vetette magát, de a barátnőmet nem kellett félteni, kifordult a támadás elől, és rögtön visszaküldött egy vízlabdát. Eközben Mr. Griff maga mellé vette Ty-t, és egy víz pajzsot vont fel maguk elé, kivédve a folyamatosan támadó, épület mögött bujkáló fiút.

Ha ez nem lett volna elég, a könyvtár felől ekkor egy szőke srác jelent meg feketébe öltözve, és támadásra készen felemelte a kezét. Ekkor elsötétült felettünk az ég. Tátott szájjal néztem fel, és megláttam, hogy hirtelen összesűrűsödtek fölöttünk a felhők, és úgy kavarognak, mintha vihar közeledne. A szőke srácra kaptam a tekintetemet, akinek köszönhettük a hirtelen időjárás változást, és rájöttem, hogy nem támadó állásba állt, hanem felfelé emeli a tenyereit, és igencsak koncentrál. Mindeközben a szemei üresen villantak, az ujjai végén pedig kúszni kezdett felfelé az a feketeség.

Összeszorított szemmel próbáltam kivenni, hogy mi is történik ezekkel az egyértelműen nem normális srácokkal, amikor valaki oldalról nekem csapódott, és leterített a földre.

Értetlenül néztem Aaronra, aki félig rajtam landolt, amikor is pont arra a helyre, ahol azelőtt álltam, becsapott egy villám, és szinte az egész utca beleremegett az azt követő mennydörgésbe. Kitágult szemekkel figyeltem a pontot, ahol majdnem belém csapott a villám, miközben Aaron feltápászkodott rólam, majd felsegített engem is.

- Nem tudsz véletlenül kreálni egy kis vihart, ami lecsapja ezeket a fura alakokat? - Próbáltam meg túlordítani a csata zajait.

- Nem tudsz véletlenül tűzvészt kelteni, ami elnyeli ezeket a fura alakokat? - Kérdezett vissza felvont szemöldökkel.

- Csak kérdeztem. - Vontam vállat, majd csettintve egyet életre keltettem a képességemet, és éreztem, ahogy átjár az energia.

Összeraktam a két tenyeremet, majd minden erőmet összeszedve úgy szedtem szét őket, hogy egy tűzcsóva keletkezett a két tenyerem között.

Addig húztam, ameddig csak bírtam, majd az egyik kezemre koncentráltam az energiát, és a másikkal elengedtem. Egy egész csinos kis tűoszlopot hajítottam a szőke srác felé, ami gyönyörűen hason is szúrta volna, ha nem veszi észre, és tér ki előle egy látványos bukfenccel.

Szerencsére legalább megzavartam annyira, hogy az instant vihar abbamaradt, és egyik pillanatról a másikra kitisztult az ég, és ismét élesen láttuk a három támadónkat.

A szőke srácnak esélye sem volt újra kreálni a vihart, ugyanis Aaron és Ginny megsorozták egy kiadós adag széllökéssel, így hátrálni kezdett.

Végre volt egy kevés időm körülnézni, és rögtön Ty-t kerestem a tekintetemmel. Megnyugodva vettem tudomásul, hogy Mike elé állt, és a Mr- Griff által létrehozott vízpajzs mögül nézik az eseményeket.

Mindeközben Lizzy és Tyler a tűz képességű srácot is meghátrálásra kényszerítették, így az egyre jobban kétségbeesett srác végül elfutott előlük.

A vihart kreáló srác is lassan csatlakozott hozzá, ugyanis Aaronék egyértelműen nyerésre álltak.

Már csak a harmadik támadóval kellett valamit kezdeni, aki viszont megállás nélkül bombázott minket, így nem tudtuk megközelíteni. Mr. Griff vízpajzsa mögé tömörülve próbáltunk valamit kitalálni.

- Nincs kedvetek azt a csinos kis fekete szutykos trükköt előadnotok, amivel bárkit ki tudtok nyírni? - Néztem Tylerre és Lizzyre, akik idegesen próbálták bemérni a támadó pontos helyét.

- Kizárt, hogy eltalálnám. - Csóválta a fejét Liz. - Nem látom, hogy pontosan hol van. Mi van, ha valaki másnak ártok csak vele?

A szám szélét rágva bólintottam, és próbáltam kitalálni, mihez kezdjünk, amikor egyik pillanatról a másikra abbamaradt a vízlabda-özön.

- Mi történt? - Bújtam ki a vízpajzs mögül merészen.

- Ty történt. - Mosolyodott el Mike, aki a másik oldalon kukkantott ki, tökéletes rálátást nyerve a földön vergődő srácra. A lábai körül egy fának a gyökerei kanyarogtak, és amint elesett bennük, a kezeit is körbenőtték.

- Szép volt öcskös! - Vigyorogtam az öcsémre, aki csak szerényen vállat vont.

Odatrappoltam a srác elé, és a hajánál fogva felemeltem a fejét. A tekintete tiszta volt, a szeme kéken (és idegesen) villant rám.

- Nem értem. - Motyogtam. - Most miért nem fekete a szemed?

A szabadulni próbáló fiú nyilván nem válaszolt, csak dacosan meredt rám.

- Kitalálom. A Feltaláló küldött, és a halálunkat akarja. - Tippelt Aaron, aki idő közben mellém jött.

- És meg is fogtok halni. - Köpte a srác a szavakat fogcsikorgatva.

- Jól van. - Legyintett Aaron.

- Hadd nézzek valamit. - Térdelt le Mike, és megragadva a fiú pólójának nyakát, nemes egyszerűsséggel széttépte. Így megláthattuk a srác jobb vállán virító bélyeget. Egy sólyomszárnyakkal ábrázolt szkarabeuszt láthattunk, nem is először, ugyanis ugyanezt láthattuk volna, ha Mike pólóját tépjük szét.

Elképedve bámultuk a jelet, a srác pedig enyhén megzavarodva kapkodta a fejét köztünk.

Aaron is Mike mellé guggolt, és a barátja vállára tette a kezét. Mike idegesen pillantott fel, majd elengedte a srácot.

Mind Mike-ot figyeltük, és ezt a pillanatnyi figyelmetlenséget kihasználva, a srác kitépte magát a gyökerek enyhülő szorításából, és felpattant. Rögtön mindenki felemelte a kezét, de a fiú őrületes gyorsasággal fordult be a legközelebbi sarkon, így már csak a hűlt helyét láthattuk.

- Itt vagyok, mehetünk! - Hallottuk meg Peg hangját magunk mögül, mire mindenki felé fordult. Peg immár a táskájában, mosolyogva sétált felénk, majd amikor meglátta az arckifejezésünket, megtorpant, és kérdőn nézett végig rajtunk. - Lemaradtam valamiről?