Én és Aaron rögtön Lizzyhez futottunk, Xanden és Mike pedig Tylerhez.

- Lizzy! – Szólítottam meg, de nem reagált. Az ölembe húztam, és nyúltam volna, hogy kirántsam belőle a tűket, de megakadtam a mozdulatban. Nem akartam bajt csinálni a hirtelenségemmel, mert még ártottam volna Liznek, így megvártam, hogy Peg óvatosan kihúzza belőle a tűket, és letapassza a szúrások helyét.

Végig mértük a két eszméletlenül fekvő barátunkat, de kívülről semmi sérülés nem látszott rajtuk.

- Liz.. – Hallottuk meg Tyler hangját. Oda kaptam a fejem, és láttam, hogy Tyler szeme lassan kinyílik, és rögtön Lizzyt kezdi keresni.

- Minden oké, Tyler. – Szólt oda neki Peg. – Nem lesz baja, csak ki lesz ütve egy kis ideig.

Tylert nem nyugtatták meg Peg szavai, azzal a kevés erejével amennyi maradt, odahúzta magát Lizzyhez.

- Mi történt?

- Elárasztottátok a labort egy kis tűzzel, aztán elájultatok. – Foglaltam össze röviden a történteket.

- Sikerült? Visszakapta az összes képességét? – Nézett fel Aaron Pegre.

- Majd meglátjuk. – Válaszolt elhúzott szájjal Peg.

- Menjetek fel pihenni. – Ajánlotta Aaron, mire Mr. Griff segítségével Tyler felállt, Lizzyt pedig Xanden kapta a karjaiba, és indult meg vele felfelé.

Én is követtem őket, egészen a szobánkig, ahova Xanden letette Lizzyt, én pedig mellé ültem. Tylert a saját szobájába akarták fektetni, de nem hagyta magát, így mellettem kötött ki, Lizzy ágyán ülve.

A többiek kimentek, mi pedig csendben figyeltük a halkan szuszogó Lizzyt.

- Minden rendben lesz vele. – Szólaltam meg egy idő után, amikor feltűnt, milyen aggódva figyeli Tyler a barátnőmet.

- Remélem. Nagyon rosszul érintette, hogy nincs meg az összes képessége.

- Igen, tudom. – Bólintottam. Tyler megszorította Lizzy kezét, mire a barátnőm szempillája megrebbent. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy érzi az Igaz Társa jelenlétét.

- De te sem voltál mostanában a helyzet magaslatán. – Vetett rám egy pillantást, én pedig ráeszméltem, merre halad a beszélgetést. Inkább lenéztem a barátnőm arcára, és összeszorítottam a számat. – Nem kell semmit sem mondanod nekem, ne érts félre. – Vette le rögtön a jeleket Tyler. – Csak feltűnt, hogy valami nincs rendben veled. Ennyi. Nem tartozol nekem magyarázattal.

- Köszi. – Fújtam ki a bent tartott levegőt. – De igazából már nem titok. Vagy hát.. Nem kéne, hogy az legyen. Szóval végülis elmondhatom, ha érdekel. – Vetettem rá egy oldalpillantást.

- Ha szeretnéd, mondd el.

- Ahh. Jó, ha így kihúzod belőlem. – Forgattam a szememet teátrálisan. – Szóval megálmodom a jövőt.

- Somnium vagy? – Kérdezte, miközben nem tűnt annyira meglepettnek.

- Te tudod mi az? Azt hiszem most jobban meg vagyok lepve, mint te. – Néztem rá felhúzott szemöldökkel.

- Megeshet. Gondoltam, hogy van benned valami különleges, és tudok egyet s mást ezekről a dolgokról. Noah miatt. – Mondta, meg sem próbálva titkolni, hogy tudja, hogy tudom mi is Noah valójában, és ahogy a barátjára gondolt, elborult a tekintete. Nekem is rögtön elszorult a torkom, és elkaptam a tekintetem.

- Igen... Noah.

- Tara, - Tette a kezét Tyler a kezemre, mire kissé meglepődtem. – nem mondott neked semmit arról, hova megy? – Kérdezte kétségbeesett tekintettel. – Mostanában egész sokat beszéltetek.

- Nem. – Ráztam meg a fejem szomorúan. – Ilyesmit nem említett. Habár... - Emeltem fel a fejem. – Azt mondta, hogy miért van rosszul. Mert eltűnt a képessége, vagy valami ilyesmi. Nem hallotta a hangokat vagy mi. – Kutattam az emlékeim között.

- Igen, nekem is említett valami ilyesmit.

- Lehet ennek szeretett volna utána nézni, hogy miért történik ez vele.

- Megeshet. – Bólintott Tyler. – De mire jöhetett rá?

- Fogalmam sincs. – Ráztam a fejem idegesen. Ekkor kinyílt az ajtó, és Ty lépett be rajta.

- Sziasztok.

- Szia. – Mosolygott rá Tyler.

- Mi történt? – Állapodott meg az öcsém tekintete az ájult Lizzyn.

- Lizzynek megpróbáltuk visszaadni a képességeit. Kicsit kimerült tőle. – Adtam elő a történetet kicsit finomítva. – De jól lesz.

- Értem. – Bólintott Ty, és kicsit előrébb lépett. Láthatóan mondani szeretett volna valamit, csak nem tudta, hol kezdje. – Noahról van hír? – Kérdezte végül, mire összenéztünk Tylerrel, majd egyszerre ráztuk meg a fejünket.

- Nem, nincs.

- Van ötleted, hol lehet? – Kérdezte Tyler reménykedve, mire Ty ránézett, és egy ideig csak át előttünk csöndben, majd végül megszólalt.

- Azt mondta Peg, kutatni akart.

- Igen, tényleg azt mondta. – Bólintott Ty.

- Azon gondolkoztam...

- Igen? – Próbáltam bíztatóan rámosolyogni.

- Hogy nincs a környéken egy könyvtár?

- Könyvtár? – Kérdeztem vissza összehúzott szemöldökkel.

- Igen. Arra gondoltam, hogy ha tényleg ezt a szót használta.... Kutatás... Hol szokott kutatni az ember. Én könyvtárba mennék. – Vont vállat, és látszott rajta, hogy milyen ideges az eddigi valószínűleg leghosszabb megszólalása után.

- Hogy erre nem gondoltunk! – Néztem Tylerre kikerekedett szemmel, aki hasonlóan hihetetlenkedve nézett vissza rám.

- Basszus Ty! Zseni vagy! – Pattant fel Tyler, és már indult volna le, de visszanézett Lizzyre, és megtorpant.

- Megyek, szólok én a többieknek. – Álltam fel. – Te maradj itt vele!

- Köszi! – Nézett rám Tyler hálásan, majd visszaült Lizzy mellé, és a kezébe vette a kezét.

- Menjünk Ty! – Mentem le a nappaliba Ty-al a nyomomba, ahol a többiek nagyrészt voltak. – Srácok! – Kiáltottam fel, mire mindenki értetlenül rám nézett (főleg Peg és Mr. Griff tűnt értetlennek, miután le „srác"-oztam őket). – Ty-nak támadt egy zseniális ötlete. Peg, van a környéken könyvtár?

- Öhm.. Igen, van! – Csillant fel a szeme, és látszott, hogy rögtön leesett neki, miért kérdezem. – Nem is olyan messze, a városban.

- Miért? – Kérdezett rá Ginny.

- Mert lehet, hogy Noah oda ment „kutatni". – Magyaráztam. – Elég nagy esély van rá, szerintem megér egy próbát. Elmehetnénk körülnézni a környéken.

- Jó ötlet! – Tapsolt egyet Peg feldobódva.

- Ez hogy nem jutott eszünkbe? – Nézett Aaron meglepődve Ginnyre. – Hiszen amikor Babbitban bujdostunk az üldözőink elől...

- Annyira azért nem üldöztek minket, örültek, hogy elmegyünk, és nem kell velünk foglalkozniuk. – Tette hozzá Ginny.

- és nagyon jóban lettünk ezzel a Zeph-el...

- Inkább csak köszönőviszony alakult ki. – Javított ismét Ginny.

- akkor is az első ötletem volt, hogy kutassunk a könyvtárba!

- Zeph ötlete volt. – Korrigált Ginny, miközben mi visszafojtott nevetéssel figyeltük a kettejük között lejátszódó jelenetet.

- A lényeg, - Fejezte be Aaron a gondolatmenetet. – hogy az ember könyvtárba megy kutatni. Alap!

- Egyet értünk. – Bólintottam. – Akkor, megyünk?

- Persze! Induljunk azonnal. – Állt fel Mr. Griff.

- Azért ne azonnal. – Vetette ellen Peg.

- Miért ne?

- Lizzynek még fel kell épülnie.

- Elmehetünk nélküle. – Mondta Mike.

- Nem jó ötlet szétválni. – Magyarázta Peg. – Egyszer is épp elég veszélyes ötlet volt. Most már bármikor jöhet egy újabb támadás, szükségünk van egymásra. Nem szedhetjük szét a csapatot. Így is gyengébbek vagyunk Noah nélül.

- Igaz. – Látta be Mr. Griff. – Meddig fog tartani Lizzynek a felépülés?

- Szerintem holnap már elég jó állapotban lesz. – Válaszolt Peg.

- Akkor holnap indulunk. Legkésőbb. – Mondtam idegesen, ugyanis rájöttem, hogy még egy egész éjszakát túl kell élnem addig. A többiek sem látszottak ettől túl lelkesnek, de nem volt mit tenni.

A többiek ismét beszélgetni kezdtek, nekem pedig Peg intett, hogy menjek oda, így odaléptem hozzá.

- Igen?

- Csak azt szerettem volna kérdezni, hogy lefekvés előtt nem kérsz-e egy kis teát. – Kérdezte aranyos mosollyal.

- De igen. – Bólintottam. – Olyat, ami elősegíti az álmokat. – Tette hozzá halkan, miközben a konyha felé vettük az irányt.

Miután megittam a Peg által készített teát, már eléggé kimerültnek éreztem magam, így a szobám felé indultam, de a lépcsőn valaki elkapta a kezem. Hátra fordultam, és Xandennel találtam szembe magam.

- Beszélnünk kell. – Mondta komoly hangon, mire csak bólintottam. Továbbra sem engedve el a kezemet, behúzott a szobájába, és becsukta mögöttünk az ajtót. Még soha életemben nem éreztem magam olyan kényelmetlenül, mint abban a szituációban. Xanden egy nagy sóhajjal felém fordult, nekem pedig megfájdult a szívem, ahogy a szemembe nézett. – Azt hiszem mindketten érezzük, hogy ez így nem fog működni. – Mutatott kettőnkre. – Sohasem fog működni, ha nem mondod el, mi van veled.

- Akkor sem működne, ha elmondanám. – Motyogtam idegesen, mire láttam rajta, hogy kissé meglepődik.

- Így érzed? – Kérdezte végtelen fájdalommal a hangjában.

- Igen. – Sóhajtottam, és tudtam, hogy itt az ideje, hogy korrekt legyek vele, és őszintén elmondjam, amit gondolok. – Azt hittem, rendben van, hogy nem akarom elmondani neked a titkaimat, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem igaz. Te kéne, hogy az a személy legyél, akivel mindent meg akarok osztani, ebben igazad volt. – Mondtam, majd nyeltem egy nagyot, és átölelve a mellkasomat a karjaimmal, suttogva folytattam. – De nem vagy az.

- Értem. – Bólintott.

- Sajnálom. – Tettem hozzá, és komolyan gondoltam.

- Én is. – Tette keresztbe a karjait, és a szőnyeget kezdte el bámulni maga előtt. – Szóval sosem fogod elmondani, mi van veled.

- Ez nem erről szól. – Ráztam a fejem. – Elmondhatom. Elmondom.

- Hallgatlak. – Tárta szét a karjait tehetetlenül.

- Képes vagyok megálmodni a jövőt. Somnium vagyok. – Mondtam ki az utóbbi időben nem egyszer kimondott mondatot.

- Tara... - Bámult rám kikerekedett szemekkel.

- Igen. Jövőbe látó vagyok. Fogjuk rá.

- Basszus! – Temette a tenyerébe az arcát. – Ezt nem voltál képes elmondani? Ez hatalmas!

- Ja. – Rágtam a szám szélét idegesen.

- Ezt nem hiszem el. – Meredt ki az ablakon kis ideig, majd ismét rám nézett. – Ki tud erről?

- Hát.... – Húztam össze a szemem.

- Tara. Kinek mondtad el, mielőtt elmondtad nekem?

- Pegnek, Noahnak, Lizzynek, Mike-nak, Tylernek. – Soroltam, mire elképedve nézett rám, majd erőltetetten felnevetett.

- Hihetetlen vagy.

- Ez a középső nevem.

- Ezt nem hiszem el. – Rázta a fejét lemondóan. – Ez tényleg nem fog működni, igaz? – Utalt kettőnk kapcsolatára, mire idegesen megráztam a fejem.

- Xanden, én...

- Tudom, sajnálod. Nem haragszom. – Csóválta a fejét szomorúan. – Csak.... Szerettél valaha is?

- Persze! – Kaptam fel a fejem. – Nagyon szerettelek, még most is szeretlek, csak nem úgy...

- Értem. – Bólintott, miközben nekem könny szökött a szemembe. – Köszönöm, hogy végre szóba álltál velem. – Tárta szét a karjait, majd kiment a szobából. Nekem legördült egy könnycsepp az arcomon, amit letöröltem a pulcsim ujjával.

Még pár másodpercig álldogáltam a sötét szobába, utána átmentem Ty-éba. Ty már lefeküdt aludni, de még ébren volt, amikor bementem.

- Minden oké? – Kérdezte, amikor bebújtam mellé az ágyba.

- Igen. – Válaszoltam, ugyanis nem volt már energiám magyarázkodni.

- Jó éjt!

- Jó éjt!

Próbáltam mindent kitörölni az agyamból, és arra koncentrálni, hogy jöjjenek elő éjjel az álmaim, és lehetőleg Noah-ról álmodjak.

Nehezen, de végül elaludtam, az álmok mégis elkerültek...