Amint elértük a ház bejáratát, mit sem törődve Ty és Mike rám szegeződő tekintetével, berontottam a házba, majd mindenféle óvatoskodást mellőzve betoppantam a nappaliba.

Három pár érdeklődő szempár szegeződött rám. Xanden, Lizzy, és Tyler összehúzott szemmel figyelte, hogy mit akarok a kirohanásommal.

- Hol van Noah? – Szegeztem nekik a kérdést, mire először összenéztek, aztán vissza rám.

- Fent van a szobájában. – Adta meg a választ Lizzy. – Azt mondta, lefekszik kicsit aludni, mert...

Nem hagytam, hogy végig mondja, megfordultam és végigfutottam a folyosón, majd fel a nyikorgó falépcsőn. Kopogás nélkül nyitottam be Noah szobájába.

Ő éppen az ágya szélén ült, és felém kapta a fejét, amit addig a tenyerével tartott.

- Tara...

- Beszélnünk kell.

- Rendben. – Egyenesedett ki kíváncsian, én pedig csak akkor vettem észre, hogy bár rajta van az előző napi nadrágja, a felsőteste tökéletesen meztelen volt.

Ettől kissé megzavarodva kezdtem el fel-alá járkálni a szobában, miközben próbáltam összeszedni a gondolataimat. Aztán rájöttem, hogy a gondolkodás nem az én reszortom, így egyszerűen kimondtam, amit gondoltam.

- Te látó vagy. – Szegeztem neki egyszerűen az elméletemet, mire pillanatnyi döbbenet suhant át az arcán, majd nemes egyszerűséggel elmosolyodott. Fáradt, kimerült mosoly volt, de még így is benne volt az az idegesítő felsőbbrendűség, amit mindig kiéreztem az egész lényéből.

- Na végre, hogy rájöttél. – Mondta egyszerűen, amitől elakadt a szavam. – Már vártam, hogy mikor támadsz le vele. Merthogy ugye arra nem számíthattam, hogy diszkréten kezeled a dolgot.

- Te... De.... És... - Hebegtem, azt sem tudva, mit kéne gondolnom a szituációról. – Miért titkoltad?

- Nem titkoltam, csak nem kötöttem senki orrára. – Vonta meg a vállát hanyagul. – Egyébként meg te sem tennéd, ha olyan bizarr képességeid lennének, mint nekem.

- Hát... - Kezdtem, de nem tudtam, mit mondjak. Addig a pár napig, amíg azt hittem, látó vagyok, elzárkóztam minden szerettem elől. És még abban sem voltam biztos, hogy azt elmondom nekik, hogy somnium vagyok. Igazából teljesen megértettem, hogy miért nem mondta el senkinek, hogy ki ő valójában.

- És mielőtt megkérdeznéd, - Nézett rám, beletúrva szőke hajába. – nem használtam rajtatok a képességeimet. Semelyikőtökön, soha. Nem gyakran olvasok gondolatokban. Kimerítő, és nem érzi magát túl tisztességesnek az ember.

- De a zsoldos gondolatában olvastál, ugye?

- Igen. – Bólintott. – Attól azért nem lesz lelkifurdolásom, hogy neki meglestem pár gondolatát. Egyszerű volt megtudni, mit kell neki felajánlani. Folyton azon járt az esze, hogy ki a tégla a csapatában.

- Értem. – Bólintottam. – De akkor miért nem rögtön a címet vájkáltad ki a fejéből?

- Mert nem találtam. Valamiért minden gondolata blokkolva volt előlem a mi ügyünkkel kapcsolatban. Még sosem találkoztam ilyennel. Így más módszerhez kellett folyamodnom, és kihasználtam, hogy épp egy árulót keresett.

- A képnél pedig... Amit az előző házban találtunk. Annál..?

- Igen. – Bólintott. – Egy házban lévő halott lélekkel beszéltem. Egy férfivel, aki tökéletesen ismerte ezt a házat. Ott halt meg, ezért éreztem a jelenlétét.

- Aha. – Motyogtam megborzongva. - És ki tud erről? Gondolom..

- Tyler. Igen. Meg Zoe az Intézetemből. Ennyi.

- Senki más?

- Senki más.

- Oké. Akkor azt hiszem most megyek. – Indultam az ajtó felé, majd megtorpantam, és még visszafordultam egyszer. – És miért vagy mostanában ilyen nyúzott?

- Aggódok. Általában mindenhol érzékelem a halott lelkeket, és az elmékben tomboló gondolatokat. De egy ideje... Semmi. Nem érzékelek semmit.

- Érdekes. – Gondolkoztam el összeráncolt szemöldökkel, majd újra Noah-ra néztem, aki kimerülten tekintett vissza rám, várva, hogy akarok-e még valamit. – Akkor hagylak... Pólót venni. – Fordultam ismét irányba, és ki is léptem az ajtón, ahol azonban Xandenbe ütköztem.

- Minden oké? – Kérdezte, végigmérve.

- Persze. – Kerültem ki, és a szobám felé vettem az irányt. – Nézd meg milyen pizsiket hoztunk! Én választottam neked.

Este Ty-al olvasgattam Peg könyveit a kanapén ülve. Jobban mondva Ty olvasgatta őket, én meg összehúzott szemöldökkel gondolkoztam azon, hogy mit jelent a kezemben tartott könyv címe.

Az öcsém érdeklődő tekintettel falta az oldalakat, és néha egy-egy számára érdekesebb részt felolvasott, vagy megmutatott. Ilyenkor értelmes képet vágva bólogattam, és úgy tettem, mint aki érti, hogy miről van szó, miközben azon gondolkoztam, hogy miért csak egyikünk örökölt észt a szüleinktől.

- Tessék. – Lépett hozzám Peg, és egy bögrét nyomott a kezembe, amiben édes illatú ital gőzölgött. Mosolyogva elvettem, és belekóstoltam a teába. Rögtön megéreztem a gyógyfüvek átható ízét, és ahogy az egész testemet átjárja a melegség.

- Nagyon finom, köszönöm!

- Nyugtató tea, jól fogsz aludni. – Mosolygott bíztatóan, majd megfordult, hogy visszamenjen a konyhába, de beleütközött az ajtófélfába.

- Tara! – Jött az ajtó felől Xanden hangja, mire én előre mosolyogva fordultam hátra. – Nagyon hálás vagyok, hogy választottál nekem pizsamát, de legközelebb ráhagyhatnád ezt a döntést Mike-ra. – Lépett be a nappaliba, én pedig a szám elé kapva a kezem próbáltam nem nevetni. A rikító rózsaszín melegítőben úgy festett, mint aki véletlenül az anyja gatyájába bújt. – Úgy érzem, Aaron ízlését tartottad szem előtt a választásnál.

- Hát tudod, túl sokat voltam vele, úgy látszik, hatással voltak rám a ruhái. – Mondtam vigyorogva, Xanden pedig hozzánk lépett, és megnézte mit csinálunk. Ty eközben összehúzott szemöldökkel méregette Xandent, majd megvonta a vállát, és újra belemerült a könyvébe.

- Mit olvastok? – Emelt fel egy könyvet Xanden a közénk rakott kupacból.

- Mindenféle jó kis tudományos dolgot. – Mutattam fel a kezemben tartott példányt, aminek a címét valószínűleg ki sem bírtam volna mondani.

- Mennyit értesz te ezekből?

- Hát sokszor van benn az a szó, hogy „egy", meg hogy „a". A többi annyira nem tiszta, hogy mit jelent.

Xanden röhögve megpuszilta a homlokomat, aztán visszament a szobájába.

Én még maradtam, hogy Ty-al lehessek kicsit, mert bár nem beszéltünk sokat, vagy inkább egyáltalán nem beszéltünk, de legalább együtt tölthettem vele egy kis időt.

- Sziasztok! Mi jót csináltok? – Nézett be Mike a nappali ajtaján, mire Ty-nak felcsillant a szeme, és odaintette hozzánk. Mosolyogva figyeltem, ahogy Mike-nak is felolvassa a részt, amit előtte nekem, miközben Mike bólogatva hallgatja. Ty nagyon megszerette Mike-ot, és nagyon jó kis párost alkottak. Örültem, hogy az öcsém kijön valakivel rajtam kívül a csapatból, ugyanis nem volt az a kifejezetten barátkozós típus. Mike-nak is jót tett, hogy valaki leköti a figyelmét így, hogy Aaron távol volt.

- Mike. – Szóltam neki, amikor Ty befejezte a mondanivalóját. – Van Aaronról valami hír?

- Nincs. – Csóválta a fejét, miközben aggodalom költözött a tekintetébe. – Már egy ideje nem hallottam felőle.

- Biztos minden rendben. – Simítottam meg a kezét, de igazából én is kezdtem aggódni a távol lévő barátom miatt.

- Remélem.

- Ezt hallgassátok! – Szólt Ty izgatottan, mi pedig egy újabb részletet hallgathattunk meg a könyvéből.

Aznap este feszengve bújtam bele a pizsamámba, és mostam fogat, miközben csak az álmaimon járt az eszem.

Nem akartam álmodni többet, nem voltam kíváncsi rájuk többet.

Nagyon reméltem, hogy Peg teája beválik, ugyanis nem tudtam, hogy kéne nem kíváncsinak lennem a jövőmre.

Elgondolkoztam rajta, hogy elmondom Lizzynek mit derítettem ki, de mire kimentem a fürdőszobából, ő már az igazak álmát aludta.

Csöndben bebújtam a takaróm alá, és nagy sóhajjal behunytam a szemem.

Aznap éjjel minden álom elkerült.