- Mr. Griff! – Kiáltott fel Lizzy, és odaszaladt hozzá, hogy megölelje. A tanár viszonozta az ölelést, aztán eltolva magától a barátnőmet komoly arccal nézett végig rajtunk.

- Beszélnünk kell. – Jelentette ki, majd egyszerűen bement a házba, mi pedig megszeppenve követtük.

Pár perccel később mind a nappaliban ültünk, és az anya által készített teákat iszogattuk, miközben Lizzy és Xanden egymás szavába vágva ecsetelték az elmúlt napjainkat.

Én végig a teámba bámulva hallgattam őket, és nem szándékoztam megszólalni, még annál a résznél sem, amikor a zsoldosokkal való találkozást mesélték éppen. Hálás voltam, hogy kihagyták a sztoriból, hogy én voltam aki elcseszett mindent, de csak még nagyobb lett a bűntudatom.

Noah hozzám hasonlóan meg sem szólalt, kék szemével egy pontot nézett a falon, ahogy Mike is, aki még mindig be volt kissé feszülve a történtektől.

Ahogy Mr. Griff a beszámolót hallgatta egyre idegesebb grimaszba torzult az arca. Frusztráltan babráltam a hajammal amikor Lizzyék befejezték a beszámolót, és mind a tanár reakcióját vártuk.

- Hát gyerekek, ezt majdnem nagyon elcsesztétek. – Jegyezte meg végül.

- De csak majdnem. – Vágta rá Xanden, mire Mr. Griff a tenyerébe temette az arcát.

- A lényeg, hogy megvan a cím. – Szóltam, és elővettem a szalvétát, amin a zsoldos kusza írása szerepelt.

- Igen, ez előrelépés. – Emelte fel a fejét a tanár, aztán belekezdett a saját beszámolójába. – Én a közösségtől egy régi barátomhoz, Darrell-hez utaztam, aki a bizottság tagja, és jól ismeri Arthur Robinsont, a bizottság fejét. Darrell azt állítja, hogy a Bizottság semmit nem tudott Lizzy-ről, és Tylerről, és én száz százalékosan megbízom benne, így hiszek neki. Azt viszont nem tudtam biztosan, hogy Arthur-ban is megbízhatunk-e. Nem tudok sokat a Bizottság fejéről azon kívül, hogy kemény irányító, de sokan szeretik. Így egy kis időbe telt, hogy kiderítsem, valóban nem tudott a helyzetünkről. Úgy néz ki, a két Igazgató összejátszott, és eltitkolta a Bizottság elől a létezéseteket. Valószínűleg kísérletekre használtak volna fel titeket, de miután megszöktünk, bepánikoltak, és ránk küldték a zsoldosokat.

- Viszont amikor nekik nem sikerült elfogni minket, már nem kellettek többé nekik. Ezért segített nekünk a vezérük. – Fejeztem be a gondolatmenetet. – Mondta is, hogy kiesett a kegyeikből.

- Igen. – Bólintott Mr. Griff. – A lényeg, hogy így esélyünk van, hogy támogatást szerzünk a Bizottságtól. Viszont előbb vissza kéne szerezni Liz képességeit.

- Miért? – Kérdezte Xanden, Lizzyre emelve a tekintetét.

- Mert azt nem említettem, hogy nem tud használni  négyből hármat. – Dőlt hátra Mr. Griff, miközben mindenki kikerekedett szemekkel nézett rá. – A Bizottság nem fog minket komolyan venni, ha úgy állunk eléjük, hogy Lizzynek egy képessége van.

- De Tylernek megvan mind a négy. – Vetette közbe Noah. Jobban nézett ki, mint nemrég, a zsoldossal való találkozás után. Visszanyerte a színét, és a szemébe visszaköltözött az a csillogás, amitől még sunyibbnak hatott a tekintete.

- Az nem elég. Igaz, egyedül is erős, és fenyegető, de nem annyira, mint az Igaz Társa oldalán. Úgy lenne a leghatásosabb, ha mindketten négy képesség birtokában állnának ki.

- Rendben. – Gondoltam át a lehetőségeinket. – Ez esetben minél előbb vissza kell szereznünk Liz képességeit. – Néztem a barátnőmre, aki láthatóan egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Tyler kezét markolászva éppen a szőnyeg mintázatát tanulmányozta behatóan. – A legjobb az lenne, ha még ma elindulnánk. – Jelentettem ki magabiztosan, mire mindenki felém kapta a tekintetét.

- Ma? – Kérdezte Xanden összehúzott szemöldökkel.

- Minél több időt vesztegetünk üldögéléssel, annál kevesebb esélyünk lesz. Végre összekaphatnánk magunkat, és elindulhatnánk a megadott címre. – Magyaráztam, és az agyam egy eldugott szegletében nem vágytam másra, csakhogy ne kelljen aznap elaludnom, azzal a lehetőséggel, hogy ismét álmodom valamit...

- Ez igaz. – Bólintott Mr. Griff, bár tisztán látszott rajta, hogy elég kimerült. – Mindenki pakoljon össze, ma este indulunk. Csak szükséges holmikat hozzatok, remélhetőleg hamarosan visszatérünk.

A többiek még bőszen pakolásztak, amikor én már teletömött hátizsákkal a hátamon trappoltam le a lépcsőn, és bementem a konyhába, hogy megtöltsem a kulacsomat. Teljesen feldobódtam attól, hogy végre csinálhatunk valamit, és alig bírtam magammal az indulásig. Miközben a lila kulacsot a csobogó víz alá tartottam, hirtelen valaki megérintette a derekamat. Rögtön megpördültem, elejtve a kulacsot, mire Xandennel találtam szembe magam.

- Heló szépfiú. – Mosolyodtam el, és a nyaka köré fonva a karjaimat, lábujjhegyre álltam, és nyomtam egy csókot a szájára. Ő átölelve a derekamat először magához húzott, végül kissé eltolt magától, pont annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Tara, beszélni szerettem volna veled mielőtt elindulunk. – Mondta, miközben a tengerkék szemével a tekintetemet fürkészte, mintha kiolvashatna belőle valamit.

- Mondjad. – Bólintottam kissé elkomorodva.

- Igazából csak meg szerettem volna kérdezni, hogy mi a baj. – Nyögte ki aggódó pillantással, amitől én rögtön távolabb húzódtam tőle.

- Ki mondta, hogy baj van? – Fontam össze magam előtt a karjaimat, amitől csak még aggodalmasabbá vált az arca, és látszott rajta, hogy már biztos abban, hogy valami baj van.

- Látom rajtad, hogy valami nincs rendben. – Lépett egyet felém, amitől én hátrálni kezdtem, amíg a csipőm a pultnak nem ütődött. Ettől összehúzott szemöldökkel megtorpant, és zsebre vágta a kezeit, majd visszalépett az eredeti helyére.

- Pedig minden rendben. – Vontam meg a vállam hanyagul, miközben tisztában voltam vele, hogy mennyire mást árul el a testbeszédem.

- Nekem elmondhatod. – Mondta halkan, amitől megborzongtam.

- Nincs mit elmondanom. Minden a legnagyobb rendben. – Tagadtam tovább, és egyre biztosabb voltam benne, hogy nem akarom vele megosztani a problémáimat. Igazából azt akartam a legkevésbé, hogy ő megtudja, mennyire el vagyok rontva, így ő lett volna az utolsó, akivel megbeszélem.

- Kérlek, Tara! – Vette könyörgőre a figurát, amit inkább találtam
szánalmas próbálkozásnak, mint sikeresnek. – Tudom, hogy van valami bajod, és szeretném, ha megosztanád velem.

- Én viszont nem szeretném megosztani veled. – Tört ki belőlem, majd rögtön meg is bántam. Nem csak mert egyértelműen megbántottam, hanem mert így elismertem, hogy tényleg van egy problémám, amit nem mondok el neki. Az alsó ajkamat beharapva vártam a reakcióját, miközben átkoztam magam és a dühkitöréseimet. Xanden arca a válaszom hallatán eltorzult, majd felemelte a kezeit, mint aki megadja magát, és kivonult a konyhából. Miután becsapódott mögötte az ajtó, kifújtam a tüdőmből a levegőt, amiről nem is tudtam, hogy visszatartottam. Leeresztettem a vállaimat, és visszafordultam a csap felé. Miközben megtöltöttem végül a kulacsot, azért imádkoztam, hogy Xanden ne legyen nagyon megsértődve, ugyanis nem vagyok a kiengesztelések mestere.

Elrakva a kulacsot kiléptem a konyhából, és már mentem volna fel Xanden szobájába, amikor Mike-ot pillantottam meg a lépcső legalsó fokán ülni. Lehajtott fejjel üldögélt, és valamit forgatott a kezei közt. Amikor mellé léptem felnézett rám, és szomorúan elmosolyodott.

- Mi a pálya, fogolysrác? – Mosolyogtam vissza, majd miután odébb csúszott kicsit, leültem mellé.

- Nem tudom, hogy veletek menjek-e. – Mondta végül, újra lenézve a kezében tartott dologra, amit így már beazonosíthattam. Egy darab fehér anyagot szorongatott éppen.

- Persze, hogy velünk jössz! Nem is kérdés!

- És ha közben Aaron visszajön? – Emelte rám a tekintetét, mire kinyitottam a számat, de nem tudtam, mit mondjak. – Szörnyű elképzelni, hogy idejön, és én nem vagyok itt.

- Ő is azt akarná, hogy gyere velünk. – Tettem a vállára a kezemet. – Nem csak Liz képességeit keressük, hanem a választ a titokzatos tetkódra is. – Pillantottam a vállára, bár nyilván a kék pólóján keresztül nem láttam a bélyeget. – Talán találunk valakit, aki tudja, miért került rád, és hogy miért ismerős a Feltaláló név.

- Igen, talán.

- Hidd el, úgy lesz a legjobb, ha velünk jössz. Aaron úgyis utánad jön, amint tud, legyen az itt, vagy a világ végén. – Szorítottam meg a vállát, mire hálásan elmosolyodott. – Az mi? – Intettem a kezében tartott anyagra, mire kissé felemelte, hogy jobban lássam.

- Aaron nyomta a kezembe, mielőtt elment. Egy darab az őr egyenruhámból. Nem tudom, hogy került hozzá, de jó ideje őrizgeti.

- Azta! – Vizsgáltam meg az anyagot jobban. – Ez vagy a legromantikusabb, vagy a leghülyébb dolog amit valaha hallottam. – Mondtam végül, mire Mike rám vigyorgott, és zsebre vágta az anyagot. – Bár, ki tudja. Lehet csak anyagmintát vett, mert olyan jó volt az egyenruhád tapintása. – Vontam meg a vállam, Mike pedig elnevette magát, majd mindketten felálltunk, mert a többiek megjelentek mögöttünk a lépcsőn.

- Akkor indulás! – Jött meg végül Mr. Griff, a nyomában a szüleimmel, akik elbúcsúzni jöttek le, ugyanis nagy nehezen meggyőztem őket, hogy úgy jobb, ha ők nem jönnek velünk. Maradjanak inkább vigyázni Ty-ra, amíg mi gyors megjárjuk az utat.

- Igen. – Bólintottam Xandenre pillantva, aki direkt kerülte a tekintetemet. – Indulás.