Amikor a legjobb barátnőm oldalán elszöktem az Intézetünkből, tisztában voltam vele, hogy az életem teljesen meg fog változni.

Vállaltam a kockázatot, és bármikor ismét igent mondanék erre a kalandra.

Mégis be kell vallanom, hogy a meglepetések száma meghaladta az elképzeléseimet, amióta kiléptünk az Intézet kapuján, és belevetettük magunkat az erdőbe.

Nem is beszélve arról, hogy úgy éreztem, amíg a barátaim élete egyre jobban letisztázódik, addig az enyém egyre zavarosabb lesz.

Lizzy és Tyler egymásra találtak, és azóta el sem lehet őket szakítani egymástól. Úgy néznek ki, mint a két legboldogabb ember a világon. Néha már gyomorforgatóan szerelmesek.

Ott van Aaron és Mike is, akik szintén rendeztek minden nézeteltérést, és úgy néz ki, sose lesz elegük egymásból. Nem is beszélve Ginnyről és Aaronról, akik a tökéletes párost alkotják, és tényleg olyanok, mint a testvérek.

És akkor itt vagyok én.

Lehet, hogy úgy néz ki, mintha Xandennel végre meg tudtuk volna beszélni a dolgokat, de valójában mindketten tudjuk, hogy semelyikünk sem érzi magát biztonságban a kapcsolatunkban.

Tisztában vagyok vele, hogy Xanden megállás nélkül fél, hogy egyszer csak szembe jön velem az utcán az Igaz Társam, és akkor ő már nem fog kelleni. Én pedig félek, hogy emiatt nem boldog, és akkor miért van velem, ha nem teszem boldoggá?

Nem beszélve arról, hogy tényleg van valahol egy Igaz Társam, és még ha nem is valószínű, hogy szembe sétál velem az utcán, benne van a pakliban, hogy előbb-utóbb egymásra találunk.

De ezzel a kérdéssel nem igazán tud foglalkozni az ember, ha éppen rátalált a szüleire, akiket hét éve nem látott.

Még csak remélni sem mertem az Intézetben töltött napjaim alatt, hogy hamarosan viszont látom őket, és mégis, éppen ott ültem a régi étkezőnkben, ami teljesen megváltozott, és a teámat bámultam, ami valószínűleg már rég kihűlt.

És ha ez még nem lett volna elég, kiderült, hogy van egy öcsém.

Vajon mit gondolhat rólam?

Van egy nővére, akit még sohasem látott, most mégis öccsként kell viselkednie? Egyáltalán hogy viselkednek a kisöcsék? És a nővérek?

Van valami szabály, hogy mit kéne tennem a kistestvéremmel, akinek a létezéséről sem tudtam? Van jogom egyáltalán nővérként viselkedni?

Arcul csapóan túl sok lett volna ez bárkinek.

Apám felment kiosztani a szobákat, anya pedig felvitt teát azoknak, akik már a lefekvéshez készülődtek, így egyedül maradtam kicsit a gondolataimmal.

Ty már elment aludni.

Ty. Olyan... csöndes. Nem szólt egy szót sem egész idő alatt, amíg beszélgettünk. És föld képességű. Vajon hogy tanulta meg használni az erejét, ha nem vitték el egy Intézetbe?

A tenyerembe temettem az arcomat. Túl sok a kérdés.

Egyszer csak egy sikolyt halottam meg az emeletről. Rögtön felpattantam, a székem hangos csattanással vágódott el mögöttem, olyan hévvel indultam el.

Kikerülve az étkezőasztalt a lépcsőhöz szaladtam, és kettesével véve a fokokat felértem a második emeletre.

Tőlem jobbra anyám állt egy ajtó előtt, és szájára tapasztott kézzel, kikerekedett szemmel bámult valamit.

- Anya? – Kérdeztem. Még idegenül csengett ez a szó a számban, pedig valaha így neveztem minden nap az előttem álló nőt. – Valami baj van?

Nem szólt semmit, csak felemelte a karját, és rámutatott valamire maga előtt.

Mellé léptem, így belátásom nyílt a szobába. A közepén Mike állt, és ijedten nézett anyára. Felül félmeztelen volt, így megnézhettem a kockás hasát, amit elcsúfítottak a hegei. Védekezően a mellkasához szorította a pólóját, amit valószínűleg éppen fel szándékozott venni.

Nem teljesen értettem, mi olyan ijesztő a félmeztelen Mike-on, így kérdőn néztem anyámra.

- Ki vagy te? – Kérdezte, Mike-nak címezve a szavait. A hangja alig volt több suttogásnál.

- Anya, ő Mike. Nem értem, mit látsz rajta? – Tettem a kezem nyugtatóan a vállára.

Ekkor lépések hallatszottak mellőlünk, így oda néztem, és Aaront láttam meg felénk közeledni. Kérdőn nézett rám, majd amikor meglátta a szobában tehetetlenül ácsorgó Mike-ot, ahogy anyám épp számon kérően rá mutat, rögtön védelmezően beállt elé.

- Mi folyik itt?

- Fogalmam sincs, de valaki már elmagyarázhatná. – Ráztam a fejem, és ismét anyámra szegeztem a tekintetem.

- A jeled. – Szólt ismét Mike-hoz halálra váltan. – Hol szerezted?

- Ezt? – Mutatott értetlenül a fiú a jobb vállára, ahol valóban volt valami a bőrébe égetve. Közelebb léptem hozzá, mire félve a vállához kapta a kezét.

- Mi történik? – Érkezett meg Lizzy is, természetesen Tylerrel a nyomában. – Sikoltást hallottunk, és... Mi folyik itt?

Noah ekkor lépett ki a szobából nyíló fürdőből, és értetlen arccal nézett végig a kis társaságon, akik az ajtóban álltak.

- Oké, azt hiszem lemaradtam valamiről. – Mondta, én pedig közel álltam hozzá, hogy elnevessem magam, de inkább Mike-hoz léptem, és lefeszítettem a kezét a válláról.

- Hé! – Kelt rögtön a pasija védelmére Aaron, de addigra már rálátásom nyílt a jelre. Összeráncolt szemöldökkel vizsgáltam meg, mit ábrázol.

- Oké, - Szólaltam meg végül. – valaki Mike vállába égetett egy bogarat... Ez miért is tragikus? – Fordultam anyám felé.

- Egy bogarat? – Lépett mellém Lizzy, és ő is szemügyre vette a jelet. Közben kezdtem kicsit megsajnálni Mike-ot, aki csak állt, és szerintem mindennél jobban szerette volna végre felvenni a kezében szorongatott pólót. – Ez egy szkarabeusz. – Szólalt meg végül Lizzy, és ekkor már Tyler is hozzánk lépett, hogy maga nézze meg azt a szkarabeuszt. Noah közben egyre értetlenebb fejet vágott, de inkább nem szólt semmit.

- Sólyomszárnnyal van ábrázolva. – Bökött Tyler a jel felé. – Így a felsőbbrendűséget szimbolizálja. – Felhúzott szemöldökkel vettem tudomásul, hogy természetesen ő ezt is tudja.

- Ez volt a jelképe annak a két ókori diktátornak, nem? – Nézett anyámra Lizzy, aki nyilván erre is emlékezett töri órákról. Talán, ha néha napján oda figyeltem volna, talán pár dolog bennem is megmaradt volna. – Ezzel jelölték meg a követőiket.

- Mike, hogy került rád egy ókori szimbólum? – Nézett Tyler aggódva Mike-ra, aki meg sem mert szólalni.

- Ez sem teljesen igaz így. – Szólalt meg végre anya. – Ahogy kihagyták a történetből azt, hogy a diktátorok mind a négy elemet irányították, úgy azt is kihagyták, hogy kikre került ez a jel valójában.

- Kikre? – Sürgettem a storyt anyámhoz lépve.

- A két diktátor az egyszerű embereket különlegessé akarta változtatni. Felkerestek egy nagytudású embert, és elkezdtek kísérletezni egy szérum kifejlesztésével, ami képességet ad az embereknek. Szerencsére azelőtt legyőzték őket, hogy kipróbálhatták volna, a prototípusokat pedig megsemmisítették, de már volt pár ember, akiket megfelelőnek ítéltek meg a kísérletekhez.
Azokat jelölték meg ezzel a jellel, akiknek be akarták adni a szérumot.