Éés újra itt. Abban a házban ahova nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar beteszem majd a lábam. Igazság szerint nem állt szándékomban idejönni, de nem volt sok választásom, ha együtt akartam maradni Kuoval. A párnámat már hiába szorongattam nem helyettesíthette, még csak az illatát sem őrizte. Ennek ellenére úgy szétgyömöszköltem reménykedve, hogy eltompítja a magányt, hogy a tollak feladták a szolgálatot. Egyszóval kénytelen voltam vele tartani.

Az ismeretlenül ismerős ház nagyadag bizonytalanságot adva fogadott. Nem, nem a kapcsolatunkban nem voltam biztos, inkább a bent élőkben. Mimit kedveltem, hiába nem voltam egy hullámhosszon a gyerekekkel véleményem szerint elég jól alakult a kapcsolatunk. Ha csak ő lett volna ezen a helyen, hamarabb ajtóstul rontok a házba, hogy hármasban ünnepeljük meg utólag is a kiscsillag születés napját. Ám, itt van Yora, akit nem igazán tudok hova tenni. Rendes nőnek tűnik, és legutóbbi találkozásunknál igaza volt, hogy egy idegen vagyok. Alapozottak voltak a félelmei, és a viselkedése. Mégis valamilyen negatív érzés kerülgetett miatta, megmagyarázhatatlan. A párjával kapcsolatban pedig még semmit se tisztáztam, mert időm se volt. Ez alatt a pár nap alatt mindvégig egyedül Kuo lebegett a szemem előtt. Ezért is kértem a párom, hogy inkább aludjon nálam, de ő csak hebegett-habogott. Nyálas puszikkal leptem el a nyakát, becézgetve csókjaimmal csábítgattam, de nem állt kötélnek. Érezhetően ódzkodott, hogy visszautasítson, mire kinyögte, hogy mindenképpen haza kell jönnie, hiszen a felesége holnap hajnalban utazik. Osztályozva a fontossági sorrendet elhatároztam magam. Nincs az az isten, hogy ismét egyedül aludjak, talán túlságosan is hozzám nőtt ez a kis kócos.

Mindenesetre reménykedtem, hogy ebben az esti órában már senkivel sem futunk össze. Hogy magyaráznánk meg, hogy ilyen későn itt vagyok?

Kuo vadászó állatokat megszégyenítően lépdelt. Olyan halkan mozgott, hogy már-már a szárnyait kerestem, mert szinte a föld felett suhant, s a kezemet szorongatva húzott maga után. Hálás voltam ezen tettének, mert a sötétben botorkálva nem sok esélyem lett volna. Az orromig alig láttam, és az ablakon átsuhanó kevés fény is annyira volt elég, hogy a vajszínű falakat szürkére fesse. Érthető okokból nem kapcsoltunk villanyt. Míg Kuo az ajtóban lerúgta magáról cipőjét én magamon hagytam. Korábban letárgyaltuk, hogy nem veszem le nehogy amiatt keressen valaki egy idegent az épületben. Beszélgetésünk során tisztáztuk, hogy nem kell sokáig lopódzkodttunk, mert Yora szobája a földszinten van, miközben kiscsillag és a csöppség az emeleten kapott helyet. Olyan érzés, mintha újra kamasz lennék, és a párom szüleitől bujkálnánk. Nem dicsekvés képpen mondom, de nekem már akkor sem volt erősségem a settenkedés. Sosem voltam két ballábas, mégis amikor a helyzet megkívánná az óvatosságot, én rendszerint akkor rúgok fel valamit vagy botlok el.

Megnyugtató volt mikor elértük a lépcső alját, de azt a fránya lámpát valaki csak feloltotta ezzel sutba vágva minden igyekezetemet.

- Halihó! – csendült fel habozva, ám annál hangosabban egy női hang.

- Szia...Sziasztok! – Javította ki magát Kuo tarkóját vakargatva mikor az élet által megkoreografálva egyöntetűen a pár méterre lévők felé fordultunk.

Jómagam csak biccentettem feléjük, míg Mark szemét a kezeinkre tapasztva kereste a szavakat. Egyből megéreztem tolakodó tekintetét, és húztam volna el párom közeléből is a végtagom, de ő rákontrázva összekulcsolta az ujjainkat és erősebben fogott.

- Hát ti? – érdeklődött Yora hosszú fehér hálóingben állva egy szépségmaszkkal az arcán. Eszembe jutott róla az éjszakánként az utcánkban botorkáló bolond öregasszony, akitől mindig félve rohantunk haza gyerekkorunkban. Hosszú világos ruhája és fehér bőre miatt sokáig azt hittük róla, hogy egy szellem. Ezért egy bárgyú mosolyt villantottam Mark fele, akinek mintha fel sem tűnt volna a hasonlóság, emiatt végül a padlón pihentettem meg a szemem. - Hogy-hogy ilyen későn? Mimi sokáig várta az esti mesét, és kénytelen voltam én olvasni neki. – nyafogott, hiszen biztosan megerőltető volt számára.

- Örülök, hogy megtetted, legalább lesz mire emlékeznie két hónapig. – helyeselt Kuo – Holnap találkozunk mielőtt indultok, de most felmennénk, mert fáradtak vagyunk!

- Várj, beszédem van veled! – szedte le dühösen a maszkot Yora, s hálószobája fele ráncigálta páromat.

Bíztatóan engedtem el a kezét, hogy mehessen, és feszengve Mark felé néztem aki valószínűleg fürödni indult, hisz ruhák és egy törülköző volt a kezében. – Téged se tartalak fel. – lépkedtem a kanapé irányába bizakodva, mert nem akartam kínos csendben álldogálva szemezni vele.

Számításaimba hiba csúszott, mert ő igenis meg akart szólalni. Mi sem bizonyította jobban, hogy a velem szemben lévő fotelban helyet foglalt. – Valahol sejtettem. Miért nem mondtátok a múltkor?

Csodálkoztam számonkérésén. – Bocs, hogy nem azzal indítottam a családdal az első találkozót, hogy „Mark bemutatom a páromat, nem akarod őt is kipróbálni?" Amúgy se foglalkozott volna veled szerintem, mert az ő párját is elloptad. – fujtattam egyet grimaszolva – És annak ellenére, hogy semmi közöd hozzá, elárulom, hogy magamhoz költöztetem őket erre a két hónapra.

- Mikor megismertem Yorát, rég nem volt köztük semmi. – jelentette ki határozottan, mialatt az ujjára tekerte a fotelból kiálló kis cérnaszálat – A Crystalos esetet ellenben sajnálom. Belátom hibáztam, és azt is, hogy a felismerés, vagy a magyarázkodás már nem segít a múlton. Viszont érts meg kérlek. Fiatal voltam, szűz és rám mászott egy gyönyörű nő, nem tudtam ellenállni. Aztán próbáltam ellökni magamtól, hisz a legjobb barátom voltál, de folyton kikezdett velem. Megjelent a sport szakköröm után, a diákmunkán és az ajtónkban, minden lépésemet figyelte és flörtölve kacérkodott velem. Csábító volt, hogy ennyire kellek neki, egyáltalán valakinek. Aznap koptattam le pont, mikor lebuktunk. Tudtam, hogy hibát követtem el, mert veletek éltem meg a gyerekkorom legjobb napjait, de már késő volt. Mai fejjel egyből szólnék ha baj lenne, de akkor egy kis suhancként nem fogtam fel mit csinálok. – sodorta össze idegességében ujjai közt a fonalat, s felállt – Csak bocsánatot akartam kérni, nem zavarlak tovább.

- Köszönöm! Nem csak azt, hogy elmondtad, hanem, hogy megtetted. – Ismertem be mindkettőnknek. Végig suhant lelkemen a gondolat, hogy minden fájdalomnak oka van, ami segíthet a jövőt előre lendíteni. – Ki tudja talán Kuoval és a valódi szerelemmel se találkoztam volna ha nem így alakul.

Hálálkodásomra megrökönyödve nézett vissza, pedig csak a felét mondtam el a bennem dúló érzéseknek. Erre a megnyilvánulásra ő sem számított, és egy szívesennel folytatta útját a fürdő fele. Pár percig fészkelődtem ültömben, a rám nehezedő fáradtság azonban arra vezérelt, hogy megkeressem azt aki körül forgott jelenleg az életem. A folyosó nesztelen végében egy fénycsóvát fedeztem fel. Az ott lévő hálószoba ajtaja résnyire nyiva állt, és ugyan nem szép dolog hallgatózni, beavatatlanként viszont fortyogott bennem a kíváncsiság, miről diskurálhatnak.

- Ne hisztizz légy szíves, mikor Mimi velünk volt megölelni se voltam hajlandó, nem hogy egyéb dolog történjen, még puszit sem adtam neki.

- Válni akarok – visította Yora.

- Oké, kezdünk végre egy hullámhosszon lenni.

- Azt nem értem hogy csináltuk a lányunk ha mindvégig buzi voltál?

Sose ütöttem meg nőt, de erre azért ökölbe szorult a kezem, hacsak a színfalak mögött is töprengetem. Pontosan miért? A hanglejtése, ahogy beszélt és a szóhasználata egyszerre hozott ki a sodromból.

- Akkor ketten vagyunk. Szintén nehezen fogom fel mit szerettem benned. Máskülönben biszexuális vagyok, melegnek miattatok nem mondhatnám magam.

- Tessék? – Illetődött meg a nő, nem ezt várta. Akármivel támadta a másikat az nem húzta be fülét farkát mint eddig. Büszke voltam a kiscsillagra! Dölyfösen toltam ki mellkasom, bár senki sem láthatta. Aztán a réshez kellett lapulnom, mert csendesebben folytatta – Figyelj, nem kell féltékennyé tenned. – S mivel végérvényesen elhalkult minden kotnyelességemben rátenyereltem az ajtóra. Fél lábbal a küszöbön megbénulva nyílt rálátásom a jelenetre. Yora Kuo mellkasára simított közel húzódva hozzá, még a levegőnek sem hagyott helyet. Tarkójára nyúlt, hogy egy szintbe kerüljenek és az ajkaira suttogta – Rád is lesz gondom, ha ezt szeretnéd. – Majd nemes egyszerűséggel hajolt párnácskáira.

Kikapcsolt az agyam a döbbenttől zúgott a fejem. Párom viszont nem hagyta, hogy rosszabbodjon az állapotom. Erősen megragadta a nő vállait ellépve tőle, s eltorzult arccal törölte meg a száját. Látszott rajta, hogy rágódik azon mit tegyen vagy mondjon, de inkább megindult az ajtó fele, ahol effektív velem találta szembe magát. Zavar tükröződött vissza szeméből némi ijedséggel, de mivel nem tett semmi kivetni valót rendezte arcvonásait és csuklón ragadva a szobájába vonszolt.

- Helyezd magad kényelembe, én addig megmosom a fogam.

Súlyosan kimerültnek éreztem magam, és ha egyedül maradok csupán öt percre biztosan elalszom. Nem hagytam elmenni. – Kicsit sem esett jól, hogy nyit feléd?

Tudta mire gondolok nem kellett konkretizálnom. – Úgy vetted észre? Mert akkor valamit elronthattam. – gyors mozdulatokkal tenyerébe fogta arcomat – Szeretlek!

Egy apró kijelentés, két gyönyörű szempár és teljesen elolvadtam. – Az emlékeket nem tűnteti el a fogkrém, majd én elfedem. – Egyik kezemet a derekára csúsztattam, s a másikkal a hajába túrva vontam rózsaszín ajkát az enyémhez. Gyengéden invitáltam csókba, ellenben ő úgy döntött vadabb szenvedélybe hajszol.

- Aztán aludtunk. – Tudtam le ennyivel a mesémet. Épp elég volt, hogy az én fejemben tisztán éltek az utána következő pillanatok, mint ahogy az összes együttlétünk legszebb emlékei. Nem akartam ezeket is megosztani hallgatóságommal.

- Ne folytasd, a többit már ismerem, és szégyellem.

- Na igen, senki sem gondolta, hogy Yorának a „kevesebb munka több pénz" az pénzmosdást jelent, és ezért majd évekre lecsukják. De erről én is csak annyit tudok mint te.

- Biztos megérte neki, hogy már hét éve nem látott. – sóhajtott lemondóan – Amúgy Tom bácsival ott lett jobb a kapcsolatod amikor megszerveztétek az étteremben apa meglepetését?

- Csöppség, nem vagy te ilyen. - símogattam meg buksiját - Hányszor mondjam még? Vedd rá apádat, hogy vigyen el hozzá. És a kérdésedre igen a válasz. – nyomtam meg az orrát fejemet ingatva – Tehát az eredeti sztorimnál maradva, így ismerkedünk meg apáddal és vette kezdetét a kapcsolatunk. – vallottam színt, s végszóra nyílt a bejárati ajtó.

- Sziasztok! Sajnálom, hogy késtem, ne haragudjatok! Ezt Tom küldi. – tett Kuo egy tányér süteményt elénk az asztalra, aztán a többi ételes dobozt a konyhába vitte, ami előtt már egyszer elhaladt, de látszott, hogy annyira izgatott az ünnep miatt, hogy össze-vissza rohangál – Csak olyan lassan akart elmenni az utolsó ember az étteremből, hogy még Tom is megfogadta, nem lesz több céges karácsonyi rendezvény. Az emberek folyamatosan jöttek ettek, ittak,  és nagyon sokat ittak. Valószínűleg nincs családjuk, de legalább ránk gondolhattak volna, hogy nem velük töltenénk a szentestét! Á, mindegy már itt vagyok. Miről maradtam le? – rendezkedett tovább, s még a távolból is hallottam, hogy vesz egy mély levegőt, nehogy megfulladjon eldarált mentegetőzése közben.

- Apa, gyere ide köszönni! - Parancsolt rá Mimi, ám nem kellett kétszer kérnie, tüstént ott termet, hogy megszorongassa lányát. – Artennek is! – Ez követően engedelmesen megveregette a vállam. Réges-régen megállapodtunk, hogy az érzelmeinket a gyerek előtt nem mutatjuk ki, csak a kettesben töltött időkben engedjük szabadon, így ez megszokottá vált köztünk a csöppségre való tekintettel. Mimi most mégis megforgatta szemeit – Adj neki egy puszit! – Kuo meglepődött de karácsony révén nem firtatta, nyomott az arcomra egy puszit. A lányzó viszont nem volt elégedett, s karba tett kezekkel méregette apját – Nem úgy, a szájára!

Párom hátrahőkölt, aztán karon csapott – Mikor mutattad be az anyádat a gyereknek? Most rémisztően hasonlít rá! 

Pff..Tartottam vissza kitörni készülő nevetésem, s áldottam az eget, hogy nem a kérésen akadt ki.

- Tévedsz, még nem láttam a nagyit, de nyári szünetben elmehetnénk hozzájuk! – Vigyorgott a csöppség, s mondatára Kuo rám kapta tekintetét. Leesett  neki, hogy nélküle világosítottam fel lányát az évek óta titkolt kapcsolatunkról. 

Mit tehettem volna ha rákérdezett? De legalább túlestünk rajta. Csakhogy nem tudtam beazonosítani mitől pirosodik az arca. Attól, hogy zavarban van vagy az irántam érzett haragtól? Úgy döntöttem jobb megelőzni a dühkitörését, inkább legyen csak zavarban!

- Mimi, gyorsan add az ajándékát! – böktem rá a fa alatt lévő kis dobozra, és bár nem így terveztem, amint a kezembe került széttéptem rajta a csomagolást. Kibontottam a dobozt, s térdreesve nyújtottam át a benne lévő ékszert, mellyel egy életre megbilincselhetem.

– Hozzám jössz?

END

Hello srácok,

neharagudjatok, hogy a végére várni kellett. Remélem élveztétek a történetet.