Arten szemszöge

Ahogy elmentem Kuoéktól ráírtam Shinre, aki nem reagált az üzenetemre, mégis folytattam az eltervezett utam. Csak egyet akartam, de azt nagyon, eltompítani az agyam. Jó lett volna ha egy barát társaságában teszem aki visszahúz ha elrugaszkodnék, mert úgy éreztem, hogy az emlékek kacagnak rajtam. Kacagnak mert naiv voltam, vagy még lehet, hogy az is vagyok. Sejtem, hogy a kiscsillag nem akart megbántani, s mikor az asztalnál számításba vettem mindent, egyáltalán nem voltam rá mérges. Ismerkedési fázisban vagyunk, és nem tudhatok mindent róla, igaza van annak a nőnek, fiatal még ez az ismeretség, tehát ebből a szempontból nincs min kiakadnom. De a pasija az annál tenyérbemászóbb.

Visszamentem a parkba és az első szembejövő sátornál megálltam, hogy az utolsó mentsváramba kapaszkodhassak az alkoholba. Nem is kellett sok, négy feles és egy pohár rumos kóla..na jó, kólás rum. Kérésemre kevesebb üdítőt látott mint rumot, de azért így hívták. Szóval ők hozták az enyhülést, hogy ne pörgessenek be az emlékek. És ekkor a színpadon lévő énekes a lelkemig hatolt dalával. „Bársonyba csomagol az alkohol, valami bennem rosszat szimatol, épp nem egészen állok készen arra, hogy a lelkem felkavarja, mikor visszatér belém keserűn lassan halkan az én."

Olyannyira „megtetszett" a dal, hogy folytattam az ivást. Bejött, tökre bejött, csak mintha rólam énekelt volna, ezért és a folyton feltörő gondolataim miatt kértem a köröket és kevertem a szezont a fazonnal. Lehet jobb lenne, ha azt keverném mint a piákat, de már mindegy. A fejemben hangosodott a dallam ami az emelvény felől jött, és a dob ütemét átvette a szívem. Egy idő után nem csak a tudatomat, de már a testemet sem én irányítottam. Így felálltam a fűből ahol az utolsó pohár italomat fogyasztottam és a színpad felé lépdeltem bizonytalanul. Bár csupán pár méterre volt mégis óráknak hatott mire oda értem. A kép csúszott a szemem előtt, mindenki torz formát vett fel. A pódium világító fényei, kék, zöld, sárga, olykor egybe csúsztak, néha külön váltak némi koncentrálást követően. Amolyan jelzőfényként szolgálnak, mint a szigeteken azok a nagy tornyos lámpák a hajóknak. Ha, ha még ez se jut eszembe. Hogy is hívják őket?

A lényeget azonban tudtam, hogy oda akarok menni egészen közel a zenekarhoz. Nos, követtem a fényeket, a lendületet tartva, a villanykörte által megbabonázott bogár módjára, mire nekiütköztem valakinek. A testem lassabban reagálta le a változásokat. Míg én megálltam a gyomrom tovább mozgott, sőt bukfencezett, a nyál egyre jobban gyűlt a számban, a kezeim zsibbadtak és még a föld is megfordult alattam. Aztán képszakadás.

Puha párnák között keltem fel reggel. Mégsem magamtól ébredtem meg, hanem két erősebb ütéstől ami a lábamat érte. A takaró felfogta valamelyest, ellenben nem volt jó erre kelni. A testem gyenge, a fejem majd szétszakad, és valaki arra sincs tekintettel, hogy aludnék.

- Mmm – morrantam fel csukott szemmel az ismétlődő ütéssorozatra, de csak nem hagyta abba, épp ellenkezőleg.

- Kelj már fel, kihűl a kaja amit rendeltem. Ezért sietett vele a futár?

Óvatosan nyitottam ki pilláim, hiszen elég megerőltetőnek tűnt még ez is ebben az állapotban. – Shin mit keresel itt? Hagyj békén. – nyögtem fel.

- Ritkán vagyok ugyan itthon, de ezt még senki se kérdezte tőlem az ÉN lakásomban. – emelte ki azt a szót, ami miatt körbe vezettem a szobán a tekintetem - Gyerünk, tápászkodj fel. Van melletted az éjjeli szekrényen egy kis víz, meg gyógyszer, mert a májadnak már úgy is mindegy. A tegnap este után biztos olyan nagy, hogy akár adakozhatnál is belőle. – vigyorgást vártam volna tőle, ám arca inkább feszült volt - Máskülönben két óra múlt, ideje lenne enned valamit.

Kelletlenül elhúztam a szám, s felkönyököltem, hogy elfogyaszthassam a reggelimnek megfelelő gyógyszert. – Mi a bajod?

- Egész kedves vagy egy baráthoz, aki haza hozott úgy, hogy telibe hánytad a cipőjét. – forgatta meg szemeit – Tudod te mennyibe került? A kedvencem volt! Ha nem estél volna össze rögtön a történtek után, biztos felnyalatom veled!

Mondta, mondta és csak monda. Körültekintően szidott fogmosás közben, aztán zuhanyzás alatt szintén, mert végig bent volt velem, majd mikor már kajáltunk. Nagyon jó ebben. Mármint a folyamatos dumálásban. És hogy mi az én szuperképességem? Ki tudom zárni.

Okés, nagyjából, mert eleinte dühített, ám egy idő után már szórakoztatott. Megfigyeltem, hogy hány mondatot tud összehozni egy szuszra, amíg bele nem pirul a feje. Aztán a változatos szóhasználatát pontoztam tízes skálán. Hogy mennyi csúnya szót ismer..pedig olyan kis aranyosnak tűnik első blikkre. Később eszembe jutott, hogy talán jegyzetelnem kellene a biztonság kedvéért ha újra összefutnék Markkal. De el kellett vetnem az ötletet, mert akkor tutira nyűgösebb lesz, és sosem hagyja abba.

- Hé, egyébként hogy találtál meg? – tereltem el a témát, miközben a kanapéján nyomkodtam a távirányítót, hogy valami műsort találjak háttérzajnak.

- Nem volt nehéz. – rázta meg a fejét ahogy felidézte – A munkáltatóim épp a tömeget szórakoztatták a színpadon, amikor észrevettem egy totál részeg alakot akit került mindenki, és egész nagy kör alakult ki a vonzáskörzetében. Szerinted ki lehetett? Már a járásodból felismertelek.

Megfogalmazásán elmosolyodtam. Melegséggel töltött el a tudat, hogy ilyen közeli barátom.

- Mi van? Miért mosolyogsz? – Húzta fel szemöldökét. Nehéz lehetett neki megemészteni reakciómat pár órás kioktatása után, de hát tőlem csak ennyire tellett. Eszem ágában nem volt válaszolni, ám bárgyú vigyorom amivel megajándékoztam levakarhatatlan volt. – Jól van, akkor arra válaszolj, hogy mi ütött beléd ami miatt ennyit ittál?

- Mark – mondtam el, de nem értette, ki kellett fejtenem – Kuoéknál találkoztam Markkal.

- Azzal a Makkal? – kérdezte meglepetten, mire elgondolkodtam.

- Van másik közös ismerősünk akit így hívnak?

- Nincs. – helyezte magát törökülésbe a kanapén, s pár perc filózás után felém fordult – És?

- Mi az, hogy és? – fakadtam ki – Crystal vele csalt meg ember!

- Igen, és? – faggatózott ugyanazzal a frusztrálóan hanyag hanglejtésével.

- Te hallod magad? Ki kapart fel akkoriban a padlóról? Ha? – tártam szét kezeimet – Amióta összebarátkoztunk ezzel a szomszéd gyerekkel azóta bánom.

- Mert ellopta Crystalt vagy mert a szomszédodban lakott ? Bár aki nem akar menni azt nem lehet ellopni. – közölte a tényt.

- Megbíztam benne, minden nap együtt fociztunk, aztán este mikor kénytelenek voltunk haza menni nyomtuk az online játékokat. Szinte együtt keltünk, ettünk , ittunk, nevettünk majd egyszer csak beáldozta mindezt egy csajért. – Akadtam ki véglegesen – Együtt, emlékszel? Mi hárman!

- Aham, szóval neked nem Crystal hiányzik, hanem Mark. - jegyezte meg, ám még nem végzett, s ezt mutató ujjával jelezte az égnek emelve – Ne ellenkezz, csak fogadd el a valóságot. Egyébként sem lenne értelme egy csaj után siránkozni, aki a múltad részét képezi, mikor tudom, hogy odáig meg vissza vagy azért a pultosért. – villantott egy győztes mosolyt – Viszont elmondhatnád az egész sztorit, mert nem teljes a kép.

Kérte, és én megtettem. Részleteztem minen pontot, kezdve a szülinap eltitkolásától a lelépésemig.

- Te egy barom vagy. – nyugtázta – Oh, de jó lenne megismerni egy ilyen lányt, aki azt mondja, hogy ne költsek rá, mert igaz, hogy szülinapja van, de nem akar leterhelni az ajándékvásárlással..- álmodozott – Talán át kellene térnem a pasikra.

- Nem minden pasi ilyen. – olvadoztam.

- Te mégis otthagytad. Képzeld magad a helyébe. – gondolkodtatott el – Istenem, tudtam, hogy nem vagy túl együtt érző, de ez minden határt feszeget. Haza visz, pedig nem lehetett könnyű helyzetben, aztán elborul az agyad és ő azt se tudja miért. Jön a családi perpatvar mire ott hagyod abban a szar helyzetben amit te kezdeményeztél!

- Öm..- Vissza akartam vágni valami frappáns dologgal, de nem ment. Tényleg gonosz voltam vele pedig nem érdemli meg, és egyáltalán nem ez volt a célom. Vajon most mit gondolhat? Megutált? A kétség átjárta minden porcikám, s tanácstalanul kerestem a telefonomat, hogy felhívjam. Azt akartam, hogy megnyugtasson, hogy azt mondja minden rendben van. – Hol a mobilom?

- Á, az a konyhában – fordította fejét Shin a helyiség irányába – Valami Tom keresett, mielőtt felébresztettelek. Pont akkor főztem kávét, csak elfelejtettem mondani. Elég mérgesen közölte, hogy hívd vissza, ha ébren vagy, de téged ismerve tudom, hogy ez a legkevésbé sem érdekel most. Csak annyiszor hívott, hogy már nem bírtam tovább.

- Tom? – kérdeztem miközben felpattantam az ágyról. Kirohantam a főzőhelyiségbe és felmarkolva a telefonom emésztgettem, hogy öt nem fogadott hívásom volt Kuotól, tíz pedig egy ismeretlen számról. Az utóbbiról pár üzenetet is kaptam. Megnyitottam őket.

„ Véged van." – Állt az elsőben, amit értetlenül olvastam, ezért a következővel folytattam.

„ Tom vagyok, vedd fel, Kuoról van szó." – Nem, nem nem lehet, hogy baja legyen..ugye nem történt semmi? Remegő kézzel nyitottam meg a többit.

„ Hol vagy? Ott volt nálad, de nem nyitottál neki ajtót, ajánlom, hogy told ide a képed!"

„ Ne mondjam még egyszer Arten, vedd fel a telefont!"

„ Csak hívj vissza.."

Megkönnyebbülve láttam, hogy Tom csak hisztizik. Hála istennek nincs nagyobb probléma, vagyis van, de ezen még lehet javítani. 

Az utolsó üzenet már négy órája érkezett, emiatt erős szívdobogással nyomtam a zöld kisikonra, s a túloldalon a búgás várakoztatott. Elég sokáig csörgött én meg csak álltam és vártam. Nyilván gyávának éreztem magam, hogy nem Kuot hívom először. Tom jelentette számomra a könnyebbik utat, mert akármi is legyen a véleménye nem érdekel, de azt eltudja mondani, hogy Kuo milyen állapotban van, mi történt vele és mennyire mérges rám. A legdurvább, hogy mindez megint Mark miatt van, vagyis kettőnk miatt. Shin mellesleg egész érdekes dolgokat mondott, bár nehéz belátni. Crystal az életem része volt, és azt hittem akkoriban, hogy szerettem. Egészen addig amíg Kuo meg nem jelent. Ő mutatta meg mit jelent igazán szerelmesnek lenni. Az érzés mint valami drog folyamatosan kering a szervezetedben, és ennek megfelelően a hangulatod is ingadozik egyikpercről a másikra. Arról nem beszélve, hogy a kétségek folyamatosan gyötörnek, főleg ha nem érzed magad elég jónak a kapcsolathoz. Ez bennem megvan, és Shin az előbb osztotta meg velem, hogy valóban nem én vagyok a legjobb választás, szóval nem véletlenül. Kuoban is benne van a félsz, pedig ő tökéletes. De hát talán a felesége miatt alakult ki nála. Esetleg Mark az ő nőjét is lenyúlta?

- Na végre már, remélem éppen haldokolsz valahol, mert ez az egy kifogást amit elfogadok. - üdvözölt a vonal túlsó végéről Tom.

- Mondhatjuk.- Nem hazudtam, mert még mindig másnapos voltam, bár már elég sok idő eltelt és kezdtem jobban lenni.

- Jó, örülök ha szenvedsz, és még élsz, vagyis majdnem minden prímán alakul.

- Majdnem? – érdeklődtem.

- Nos, igen. Emlékszel még, hogy van egy párod aki aggódik érted, és azt figyeli mikor jelensz meg az étteremben?

A kérdést hallottam, de sem mentegetőzni, sem siránkozni nem akartam. Elég volt, ezért inkább félretéve büszkeségem a segítségét kértem..