Kuo felhúzta az egyik szemöldökét. – De..- vontatottan elgondolkodott.

- Jó nem ismersz, ám nincs mitől félned, nem sértődöm meg, bármit mondhatsz!

- Láttam, hogy szombaton egy srácot hoztál ide..és itt vannak a csajok is, nem hiszem, hogy csak baráti viszonyban vagytok. Nem hangzik jó ötletnek.

- Féltékeny vagy? – Csillant fel szemem a meglepettségtől. – Nem a párom egyik sem.

- Ah, egoista. – ingatta meg fejét – Házas vagyok, csak nem akarom, hogy kellemetlen legyen köztünk a helyzet. Hisz te a legyet is röptében...- Nem fejezte be mondatát, mert mindketten tudtuk mit gondol rólam.

- És? Azt mondtam, hogy megduglak? – érdeklődésemre halványan elpirult – Ne kéresd magad, egyszeri ajánlat!

Válasz helyett a bejárathoz sétált. Megfordította a nyitva táblát, majd kulcsra zárta az ajtót. – Úgy sem téved ide senki. Kicsit összepakolok, addig is itt hagyom melletted az üveget. - Célzott rá, hogy töltsek magamnak.

Mit mondhatnék, nem kellett kétszer mondani. Az alkohol kissé mentás íze ismét hűsítette torkomat, s ahogy telt az idő egyre felszabadultabban beszélgettünk. A munkáról, a suliról és az életről. Meglepően értelmes ember, s én rég járattam ennyit a szám. Ennek a kék méregnek milyen jó hatása van..Elégedett vagyok, mert felfedeztem ezt a helyet.

Ahogy felsöpört, és összerakta a takarításhoz használt kellékeket mellém lépett. – Gyere utánam.

Nem akartam kibújni egyességünk alól, bár ahogy felálltam megéreztem az alkoholt, így egy pillanatra megtámaszkodtam a pulton. Nem vette észre, mert jóval előttem járt, mikor eltűnt az egyik ajtó mögött. Mire utolértem már egy fapadon hasalt elnyújtózva. – A pólódat magadon hagyod? – néztem körbe a helyen, ahol pár szekrény állt, és egy hosszabb, rozoga fapad, melyen feküdt. Nem tűnt túl kényelmesnek, és magas sem volt.

- Testápló az első szekrényben felül. – utasított, s felső testét kissé felemelve jobb karját hátra nyújtotta, hogy a pólóját megmarkolva feljebb húzza hátán.

- Lusta vagy. – hajoltam közelebb levéve róla a ruhadarabot, hogy segítsek szenvedésén. Aztán előkeresve a krémet, egész sokat a markomba nyomtam. Összedörzsöltem két tenyerem, s úgy fogtam lapockájára mellé térdelve. Válaszul jólesően felnyögött.

Á, ezt inkább hanyagold, tépelődtem magamban. Nem jó együttes a nyögés és az alkohol, a végén előbújik a vadabbik énem.

Figyelmemet hamar lekötötte selymes bőre. Könnyen maszírozható, puha. Míg teste gyengének és törékenynek tűnt, mintha bármelyik pillanatban összetörhetném tenyeremmel. Örültem, hogy nem kell túl sok erőt belefektetni.

– Ez nagyon jó !- csuklott el hangja, majd úgy vette a levegőt, hogy szinte én is éreztem ahogy lemegy a tüdejéig, majd mélyebbre. Mintha a szíve dobbanása is tapintható lett volna. Ahogy megint felsóhajtott.... az eszem valahogy máson kezdett járni.

Végig simítottam testét, majd gyengéden érintettem meg vállát, belemélyesztve ujjbegyeim. Lassan nyakáig csúsztattam, aztán gerince mentén lehúztam derekáig, ahol hangyányit elidőztem. Óvatosan nadrágjába kapaszkodtam, s lejjebb toltam, hogy könnyebben hozzá férjek. Megrezdült, s a lélegzete elakadt. Pimasz vigyorra húztam számat, aztán nyugtatóan rápaskoltam a csupasz felületre, hogy jelezzem nem megyek tovább.

Mancsom ökölbe szorítottam úgy rajzoltam köröket hátára, de csábított, hogy belemarkoljak bársonyos bőrébe. Így természetesen nem egyszer tettem meg. Néha erőszakosabban máskor gyengéden. Olykor-olykor már azt vettem észre, hogy csak simogatom. A kis dombok, völgyek túlságosan is pihentetőek voltak a kéz számára. Élvezte amit vele teszek, és sajnos egyre inkább én is. Testemben éledni kezdett a tűz. Miért ilyen erős ez az érzés most? Jól tette, hogy elárulta, hogy házas, különben nem fognám vissza magam. Akkor sem ha hetero, bár ezt nem tisztáztuk. Mire nem gondolok? Tudatomra ébredve, felnéztem a fali órára, s elképedve érzékeltem, hogy majdnem egy órát eljátszottam a testével, ezért gyorsan véget vetett az immár kínzó vágyaknak.

- Azt hiszem ennyi. – köszörültem meg torkom – Öltözz fel, én mentem, van egy kis elintézni valóm még. - vettem menekülőre az utam. Talán azért volt kellemetlenebb lerázni, mert Kuo azon kevesek közé tartozik akik valóban fel tudják kelteni az érdeklődésem, és nem csak egy lyukat látok benne. Ám ez van, ha nem szabad, akkor nem szabad.

Ahogy hazaértem már lenyugodtam, mind testileg mind lelkileg. Este 9 lévén még nem voltam túl fáradt, de volt egy jó módszerem az alváshoz. Lezuhanyoztam, befeküdtem az ágyamba, és az előkészített laptopomon elindítottam a Trónok harca második részét. Már vagy egy hete „néztem".. Mindig elaludtam közbe, így a második résznél nem jutottam tovább. Altatónak viszont elment. Most is bevált.

A reggeli kómás énem aki nagyjából nap közepe fele tűnik el, érdekes okfejtést adott a tegnap estére. Szeretem a lányokat de a fiúkat is, és ezt nem szégyellem. Mondhatnánk, hogy több lehetőségem van egy jó éjszaka eltöltéséhez, de nem. Ami bejön a lányoknál az a fiúk esetében nem, és ez fordítva is igaz. Még az sem mindegy kivel fekszem le, mert csak kell velük pár szót váltani..és vagy az van, hogy ha jól is néz ki az illető legszívesebben bekötném a száját, hogy ne okozzon csalódást, illetve ha mégis jól kijönnék velük egy párna huzattal a fejükön végeznék, mert egy: nem tetszenek, kettő: a szájszaguk riaszt el, három: az igénytelenségük miatt fújok visszavonulót. Valójában egyáltalán nem egyszerű szóval igen, válogatós vagyok. Ám megtehetem, mert a lehetőségek csak rám találnak. Okos vagyok és jóképű, de nem veszem komolyan az életet, magától értetődő a népszerűségem. Bár azt tudjuk, hogy nem minden lehetőség jó lehetőség.

A féltékenyebbek előítélésen utálkoznak, de ettől nekik nem lesz jobb, nekem pedig nem lesz rosszabb. Ők elkerülnek gúnyos tekintettel arcukon, amit én boldogan fogadok, hisz ki akarna ilyennel ismerkedni? Az életed nagy százalékát döntéseid határozzák meg, és én nem döntök úgy, hogy miattuk lelki betegen éljek. Már rég rájöttem, hogy ha meg akarnék mindenkinek felelni, csak magam tenném tönkre.

- Hello Arten! – köszönt rám hirtelen Shin a legjobb vagy talán egyetlen barátom.

- Szia! – intettem felé.

- Jól leráztál a minap! – húzta félre száját míg közeledtem hozzá az iskola folyosóján. – De megoldottam, szakítottunk! – rajzolódott ki arcán önelégültsége, hogy minderre képes volt egyedül is.

- Hogyha neked így jó, büszke vagyok rád!

- Erre nem számítottam. – keseredett el – Semmi bűntudatod nincs?

- Miért lenne, ha rájöttél a megfejtésre? – kérdeztem vissza.

- Az is igaz. – simította végig kezét zavartan tarkóján – Péntek van! – húzódott szélesre szája kijelentésén.

- Ügyes megállapítás kiscsillag! – dicsértem meg következtetését, mivel a legutolsó szabadnapunk óta eltelt négy nap, és ez az ötödik.

- Arra gondoltam elmehetnénk bulizni! – emelgette szemöldökét, főleg miután leesett neki bókom – Szóval szerinted is olyan vagyok mint egy csillag a szürke életedben?

- Valóban, – fokoztam a hatást – amolyan hulló csillag... - Mire vállba vert és együtt röhögtünk fel.

-Hé, de komolyan, nincs kedvem egyedül menni. – kérlelt tovább.

- Akkor ne menj! – vontam vállat miközben megindultam az előadó irányába.

- Ne rázz le!- trappolt utánam – Nem mindegy, hogy mikor szeded fel az egyéjszakásod? Szombat vagy péntek az már nem oszt nem szoroz.

- Ne unszolj, nyolc után ráérek! – egyeztem bele igazat adva neki – Ellenben addig békén hagysz! - ajánlottam egyességet.

És így vett rá, hogy elmenjek. Ritkán van óránk együtt, és ő nem az a bejárós fajta, ezért nem találkozunk sokat, ám tartotta magát az ígéretéhez. Valóban nem szólt hozzám egész nap, bár személyiségéből kifolyólag nehezen ment neki. Shin, az az életvidám, letörhetetlen alak, aki folyton csacsogna, csakhogy most nem tette. Durván számítva tízszer nyitotta el a száját, ám még mielőtt bármit is mondhatott volna, inkább magamra hagyott, szinte került a parti pillanatáig.