A koncertre gyülekező tömegben sehol sem láttam őket, hiába álltam a megbeszélt helyen nyakamat nyújtogatva, ezért kibányásztam a telefonom nadrágzsebemből, mire a kislány boldogan kérlelő hangja csendült fel nem messze tőlem.

- Apa, vattacukrot szeretnék! – rángatta Mimi Kuo karját az egyik árus fele.

- Árt a fogaidnak kicsim, nem egészséges! – csíptem el a válaszát, s már láttam merre vannak.

Hogy lehet egy kölyöknek ezt mondani? Alapjába véve nem értek egyet a nevelési módszerükkel. A gyerekeknek legyen gyerekkoruk. Értem én, és támogatom, hogy ne egyen össze-vissza mindent, de ritkán lehet neki is kedvezni, különben besokall. Csoda, hogy a filmezésnél nem kezdett el hepciáskodni Kuo a gumicukor miatt. Bár talán akkor még ahhoz is fáradt volt. Amióta ismerem a csöppséget, próbálják tiltani a csokitól, a gumicukortól és most ez.. Vattacukrot Miminek!

Az órámra tekintettem, ami pontosan négyet mutatott, így gyorsan kellett cselekednem. Mégis hogy nézne már ki ha a randi szervezője késne. Ez olyan, mintha a saját bulidra nem érnél oda időben.. Körbekémleltem, hogy hol tudnék láthatatlanul sebesen édességet vásárolni, mikor az egyik középiskolásnak tűnő lány mellett észrevettem egy pohárba előrecsomagoltat, ami érintetlenül hevert a fűben, ahol ült. Kaptam az alkalom. A fiatalokból álló csoporthoz lépve elmagyaráztam a helyzetet, és miután duplaárat ajánlottam érte, készségesen odaadták.

Nagy vigyorral sétáltam Mimi elé Kuo háta mögött, s amint észrevett csillogó szemekkel nyújtotta a kezét zsákmányom felé.

- Sziasztok!- köszöntem illedelmesen, s a kacsójába nyomtam minden féle ellenkezést kikerülve - Hoztam neked ajándékot.

Apuci megforgatta szemeit a pohár láttán, de felém se nézett, csupán kínkeservesen eldörmögött egy köszönjük-öt.

– Ne legyél féltékeny kiscsillag, neked is hoztam valamit. – mutattam végig magamon tréfásan, s ő követte kezem mozdulatát.

Enyhén szétnyílt ajkai és sokat mondó tekintete mellyel feltérképezett, biztosított arról, hogy lesokkoltam. Szája szótlanul mozgott, mintha mondani akarna valamit, azonban hang nem jött ki rajta. Gyönyörű szeméből pedig visszatükröződött a sóvárgás. Cseppet se rejtette el előlem. Végre nem csak én készülök ki akárhányszor meglátom. Elégedetten viszonoztam reakcióját egy fél mosollyal, s tisztában voltam vele, hogy megint elvonja a figyelmem minden másról. Mintha a közelében egy másik dimenzióban lennék. Remélem ez sosem fog enyhülni köztünk. Egyedül az zavar, hogy ha ilyen helyen vagyunk nem ölelhetem meg, nem bújhatok a nyakához, hogy apró csókokkal lepjem be, de még csak a kezét sem foghatom meg. Meglehet, félig nedves fejjel amúgy se kellene hozzá dörgölőznöm, nehogy megorroljon rám. Mindazonáltal kedvetlenül ismertem el magamban a tényt, hogy a közelsége egy darabig csak ábránd marad, akkor is, ha már teljesen megszáradt a hajam.

- Hello – igyekeztem szóra bírni kicsit szomorkásan.

- Sz-Szia – dadogta – Még egyszer köszönjük az édességet. Igaz Mimi? – szakad el szemeimtől, s a csöppség elé guggolt, mintha meg sem próbált volna levetkőzetni gondolatban az imént – Ezt most elteszem, jó, de vacsora után a szobádban fog várni. Anyának ne mondd el, a mi titkunk lesz.

A kedves szavaira lánya bólogatva nyújtotta felé az édességet, amit apuci a táskájába süllyesztett.

- Mehetünk hintázni? – húzta ki magát, s felém fordulva játékosan oldalra döntötte a fejét. Mozdulatára kvázi újra gyereknek éreztem magam, s reméltem, hogy majd együtt mókázunk. Kivételesen tényleg nem a piszkos fantáziámra hagyatkoztam, csak éltem a pillanattal és az érzéssel, amit kiváltott.

- Igeeen. – rohant előre a csöppség a tömegbe, amitől Kuo újra elkomorodott.

A földet megrengetve harsogott. - Ne szaladj! A végén elesel, vagy elveszel, maradj mellettünk! – kiabált dühösen a gyermekre, aki megrezzenve állt meg. Bekapcsolt nála az anyuci mód, s a lány után sietett.

Mimi a kiabálás hallatán csüggedten lekonyuló ajkakkal várt minket. Szívszorongató volt ahogy ott rostokol, ennélfogva lendületesen Kuo elé vágtam, hogy felkapjam a leányzót a nyakamba. Szerelmemet pedig álla alá nyúlva fordítottam magamhoz. – Nyugi, minden rendben! Itt vagyok, és segítek rá vigyázni. Lazítani jöttünk. – emlékeztettem.

Szemei megenyhültek, majd eltolta a kezem. – Köszönöm – Suttogta halkan, látszott rajta, hogy kényelmetlenül érezi magát. – Ne haragudj életem. – Simított végig a csöppség karján, aki mosollyal fogadta bocsánatkérését.

- Ez a beszéd, menjünk! – Fordítottam hátat neki, hogy a játszótér irányába vegyem az utam, de Mimi ahogy szem elől vesztette apukáját nyöszörögni kezdett felettem. – Baj van?

- Így nem látom apát, most őt fogjuk elveszíteni! – osztotta meg velem félelmét, s én egyből visszafordultam a férfi fele – Akkor lerakjalak mellé? – Markoltam rá jobban az egyik lábára, miközben a másik kezemmel hóna alá nyúltam.

- Nem kell! – Megcsóválta a fejét, mintha láthatnám, mégis szimplán a rázkódásából rájöttem mit tesz. – Fogd meg a kezét, hogy ne hagyjuk el.

- Remek ötlet! – Dicsértem meg, hiszen minden vágyam az volt, hogy megérinthessem apucit. – Kapaszkodj erősen, mert akkor csak egy kézzel tudlak tartani. – Magyarázatomra megtette amit kértem. Egyik kacsója a homlokomon csattant, míg a másikat a hajamba vezette, s belemarkolt tincseimbe. Felszisszentem a fájdalomtól, de Kuo kacagása elterelte a figyelmem. – Ha kopasz leszek, és emiatt nem kellek senkinek vállalnod kell a felelősséget. – Lázadtam fel dacosan.

A férfi csupán a nyakamban ülőre emelte tekintetét – Markold csak erősen, le ne ess.

Ördögi volt, mégis melengette szívem a tudat, hogy tényleg tervez velem. Ezek után összekulcsoltam ujjainkat, a kislány kérésére persze..és előre vettem az utam.

A játszótéren kelletlenül elengedtem Kuo kezét és leraktam Mimit a földre. Aki egyből a hintába pattant míg mi a padon foglaltunk helyet. A park területe egészen nagynak volt mondható, s a nyüzsgő, egyre inkább gyarapodó tömeget sikerült a hátunk mögött hagynunk. Elég rossz helyen találkoztunk ha már úgy se megyünk a koncertre, de végül így is jól alakult.

- Ne haragudj a mai nap miatt. – szabadkozott Kuo, s lánya felé meredt elgondolkodva.

Megsimítottam óvatosan a combján heverő ujjait, hogy magamra vonjam a figyelmét. - Amíg velem vagy, semmi problémám nincs. – Látszott rajta, hogy zavarban van, azonban nem húzódott el, s lassan rám vetette tekintetét.

- Jól nézel ki. – némi pír kúszott az arcára vallomása után - Azért legközelebb szárítsd meg a hajad, nehogy megfázzon a fejed. Hiába van tavasz, délutánra még lehűl az idő.

- Igenis anyuci. – mondtam vontatottan, mintha tényleg az anyám lenne, s ahogy elhúzta azt a csöpp kis száját, tudtam, hogy nem tetszik neki a megszólítás, ezért tovább vittem – vagy hívjalak apucinak? – emelgettem szemöldököm, de még mindig nem hagytam szóhoz jutni, mert önmagamtól eltérően tele voltam energiával – Bár említetted, hogy ne becézgesselek, mert nem egy sulis kiscsaj vagy – idéztem fel – ám az is igaz, hogy még egy lányt sem neveztem apucinak.

Monológomra mély levegőt vett, s elfordítva fejét ki is fújta. Nehezen viseli a humoromat, de hát előbb-utóbb meg kell szoknia. Tudtam, hogy már nem ronthatok el semmit ennél jobban, ha kicsit többet adok magamból, így újra komolyra váltva visszavettem.

- Te sem panaszkodhatsz, bárkinél vonzóbb vagy szerelmem. – mosolyogtam, kezemet megpihentetve az övén, mely még mindig a lábán helyezkedett, s ujjaimat becsúsztatva a combja és a marka közé fogtam rá. Akkor, ott a lehető leggyengédebben közeledtem felé, és ezzel belé rekesztettem a szót. Már-már hajoltam volna ajkaira, mikor Mimi megjelent mellettünk, s azonnal szétrebbentünk.

- Arten, jössz hozzánk vacsorázni? Tom bácsi hoz valami finomat.

Kuo arca enyhén elfehéredett. Valahol értettem a reakcióját. Az exe és a jelenlegi párja egy helyen, mitöbb a lakásukban, ahol titkolni kell, hogy együtt vagyunk. Kényelmetlen és kegyetlen, főleg neki. Számomra minden érdektelen, míg engem választ. Bár lehet, hogy mégis balul sülne el, és megterhelő lenne a kapcsolatunknak, de úgy érzem én hozzá tartozom, és ő hozzám, tudnám türtőztetni magam. Ettől függetlenül visszautasítottam Mimit. – Nem lehet, csöppség.

- De miért nem? – Nyúzott tovább, mire tőlem nem meglepő módon egy kényelmes éretlen ötlettel álltam elő, hiszen még mindig nem értettem a gyerekek nyelvén, hogy normális magyarázattal szolgáljak.

- Félek anyukádtól.

- Oh, hát tőle néha én is, de még sose harapta le a fejem. – csóválta meg buksiját.

Párom segítségemre sietett – Ne legyél erőszakos, ha nem hát nem.

Mimi hajthatatlan volt, és el is árulta magát, hogy miért. – Apu, szülinapod van, és illik az összes barátodat meghívni a bulidra!

Szemeim elkerekedtek, magyarázatra várva figyeltem Kuo-t. Most lebukott!

- Mimi nincs kedved virágot szedni anyának? – hessegette el - Addig mi megbeszéljük ezt.

- Hát jó, apa ha akarod. – majd karba tett kézzel intézett felém is néhány szót – Anyától megvédelek, csak gyere. – és már ott sem volt.

Kuo arca visszakapta a színét, s jókedvűen felnevetett lánya határozott fellépésén. Annyira jól áll neki amikor mosolyog, és még sosem láttam ilyen felhőtlenül nevetni. Egyszerűen csodálatos, a szívem ki tudna ugrani ettől a látványtól. A pofija élettel teli, és a szemeiben mintha a nap fénye csillanna meg.

- Ne haragudj. – törölte le szeme sarkából láthatatlan könnycseppjét a párom - Ezt a mozdulatot Mimi kétségkívül tőled tanulta, eddig nem csinált ilyet – részletezte tettének miértjét - És annyira királyul viselkedik, hogy büszke vagyok rá. – rövid időre elhallgatott, s megköszörülte torkát - Amúgy van kedved jönni?

Meglepett kérdésével. - Nem is tudom. Valamiért még csak a szülinapodat sem említeted eddig. – dorgáltam meg.

- Ne csináld, kérlek. Amióta itt vagyunk két mondatot hajtogatok. Köszönöm, és ne haragudj. – ingatta meg fejét – Csak ismételni tudnám magam most is, ám legyen. Ne haragudj, de tegnap lettünk egy pár, nem szóltam mert nem akarom, hogy emiatt költségekbe verd magad. – lágyan megsimogatta az arcomat, s a hideg végig futott gerincemen- Köszönöm, hogy ennyire türelmes és figyelmes vagy velem.

Ember legyen a talpán aki tovább neheztelne rá, így igent mondtam a vacsorára. S bár volt ajándék zsebemben számára, egyelőre nem adtam oda.