A fürdőszobában lévő vízcsobogás térített vissza a valóságba mikor kibújtam Arten öleléséből, s mivel kellett némi idő, hogy feldolgozzam az eseményeket a helyiség felé tettem pár lépést. Ez alatt Mimi ránk tárta az ajtót.

- Mehetünk! – sietett, hátra hagyva minket a kijárathoz, hogy felhúzza cipellőjét, míg Arten a válaszomra várt.

Annyira nyugodtnak látszik, mindig kiegyensúlyozottak az arcvonásai, míg velem úgy játszanak az érzéseim, mit a szél a lehullott falevéllel. Olyan szinten elveszi az eszem, hogy már félek mellé állni is a kislányom előtt. Lövésem sincs mit válaszolhatnék, vagy hogy magyaráznám el Yorának. Eddig mindig haza mentem hétköznap munka után. Ritkán, nagyon ritkán hétvégén vagy pénteken eljárok bulizni, vagy inni Tommal, viszont az még arrébb van. Bárcsak nála aludhatnék, de hát ez nem ilyen egyszerű. Utálom, hogy nem tudunk nyíltan beszélgetni mert van mindig valaki a környezetünkben, vagy ha még sincs, akkor mi teszünk róla, hogy ne azzal menjen el az idő..Néha úgy érzem, még több problémát generálunk magunknak ha együtt vagyunk. Mimiről visszanézve a férfira csupán szomorkásan megráztam a fejem.

A kocsiban már csak a lányommal beszélgettek, míg én egyfolytában agyaltam, s a párnáim közé bújva szintén a jövő alternatíváin kattogva feküdtem be. Utolsó gondolatom mégis az volt, hogy a bonyolult szituáció ellenére, mindennél jobban vágyom a közelségére. Napok óta nem aludtam egyedül, és hiányzott mellőlem az ölelő karjaival együtt.

Másnap Tomnak nem kellett vallatnia, magamtól kezdtem el mesélni a részletekre is kitérve. Valakivel meg akartam beszélni. Szóval így esett, hogy délelőtt tizenegyig csak áradoztam, aztán jó nagy forgalmunk lett. Szerintem aki hétfőn indult el az étterembe, az is csak ma érkezhetett meg, mert késő délutánig kapkodtuk a lábunkat, kezünket. Négy óra körül azonban az utolsó pár vendégnél már újra együtt támasztottuk a pultot.

- Tényleg szereted azt a gyereket? – hozta fel a témát barátom.

Fájdalmas mosollyal bólintottam, és vártam, hogy elmondja a véleményét. – Már megbocsáss, de azt hittem kinőtted a kíváncsiságod a pasik után..- majd kezeit az arcába téve dörzsölte meg szemeit, s a pultra könyökölve támasztotta meg fejét – A nagyobb probléma viszont nem ezzel van, és nem is a nejeddel vagy a lányoddal, mert szerintem neked is élned kell az életed. Hanem azzal, hogy hogy tudtál egy ekkora arrogáns idiótát kifogni? – Arcom érdekes ábrázatot vehetett fel, mert összeráncoltam homlokom, mégis felhúztam a szemöldököm. Még jó, hogy nem akadtak össze arcizmaim. – Igen – bólogatott Tom – ez a legnagyobb gond. Te mazochista vagy, ez egy önelégült szerencsétlen.

- Öm.. köszi? – kérdeztem inkább mint mondtam – Mármint a támogatást, nem azt, hogy sértegeted a szerelmem vagy hogy olyan bazi jó tanácsot adtál.

- Hagyjuk már, fel se fogja, milyen képet ad a külvilág fele, nem hogy magára venné amit most mondok róla. – horkant fel - Yorával pedig tudjuk, hogy nem működik, meddig akarsz még a hűséges kiskutyája lenni? Most lesz a szülinapod, ketyeg az óra. Nemsoká harminc vagy, mikor akarsz párkapcsolatot ha nem most? Hatvan évesen?

- Hmm, jó barát vagy! – méltatlankodtam – És szerinted Mimivel hogy közöljem? Vagy mi lesz? Költöztessem magunkhoz Artent és éljünk boldogan öten, mert akkor már befogadhatjuk Markot is.

- Hát Mimi egy picit más tészta. – vakarhatta meg tarkóját – A jó hír, hogy láthatóan ő is kedveli azt a bunkót. Egy jó darabig, szerintem nem kérdezné meg milyen kapcsolatban is vagytok, és a helyedben nem hoznám fel neki addig amíg nem kíváncsiskodik. – majd komoly ábrázattal a szemembe nézve folytatta – Legyél az életben egyszer kicsit önzőbb. Szükséged van a boldogságra. Nem csinálsz mást csak reggeltől estig itt vagy, szabadnapot se igen vettél ki eddig. – a kényes téma miatt érezhetően fürkészte reakciómat, s a vállamra tette a kezét – A lányoknak anyára van szükségük, hogy egy női példakép legyen előttük. Ha úgy adódik, és tényleg szereted annyira, szó nélkül költözz össze Artennel. Az nem azt jelenti, hogy soha többet nem találkoztok Mimivel. Előbb vagy utóbb Yora is összebútorozik Markkal, és nagy eséllyel maradnál egyedül. Tényleg kihagynád a lehetőséget, amit Arten kínál?

Tom szavai elkeserítőek voltak, fájtak, néha sértegettek, viszont elgondolkodtattak. Valóban a feleségem foglalkozik többet a kislánnyal. Ő viszi suliba, elhozza és néha az az érzésem, hogy Mimi többet látja a pasiját mint engem. Tulajdonképpen elég magányos vagyok, és az egyetlen fény az életemben eddig csak a gyermekem volt. De nem soká kamasz lesz. Nem akaszkodhatok rá, nem függhetek csak az ő szeretetétől. Pár év és ennyi időt sem akar majd velem tölteni, lekötik majd a barátai, a tanulás és pasizni fog. Nem arról van szó, hogy örökre elválunk, hanem inkább arról, hogy lesz még valaki az életünkben.

Tommal nem hoztuk fel többet a nap folyamán ezt a témát, beszélgettünk ugyan de csupán hétköznapi dolgokról, az étteremről, vagy arról, mit kell rendelni másnapra. Gyorsan elszállt az idő munka közben, s lassan a kinti táj az éjszakai borús szürkületbe burkolózott. A vendéglőt takarítás után együtt hagytuk el barátommal. Miközben kulcsra zártam a bejáratot ő csendben megkocogtatta a vállamat és egy alakra mutatott aki a járda szegélyén ült lehajtott fejjel.

- Akkor én mentem! – köszönt el jó hangosan, mire az alak felkapta a fejét.

Arten volt az, s pár percre megrekedve a pillanatban figyeltük a másikat, majd felállt.

- Miért nem jöttél be? – érdeklődtem feszengve.

- Hívtalak, és több üzenetet is küldtem. – magyarázta – Azt hittem kerülsz, és csak leültem, mert nem akartam még haza menni.

A világért sem mondaná ki, hogy látni akart.. – Ne haragudj, nem figyeltem a telefonom, mondjuk a forgalom se hagyott rá túl sok időt.

- Hazafele tartasz? – kérdezte a nyilvánvalót, mikor hozzám sétált.

Közelségétől zavartan elnéztem abba az irányba amerre Tom ment. - Ühüm – motyogtam, mialatt meleg tenyerét gyengéden arcomra helyezte, hogy szembe fordítson magával.

Automatikusan belebújtam jobban mancsába, s íriszeiben elveszve fedeztem fel, hogy szeme sarkában ráncok jelentkeztek. Mosolyog.

- Gyere, beszélgessünk! –fogta meg csuklómat, és lakása fele kezdett el húzni, én pedig nem vitatkoztam. Tom szavai jártak a fejemben. „Légy egy kicsit önzőbb."

A lakás sötét volt, és csendes, visszahallottam a saját szívdobogásom, és a lélegzetvételem. Ahogy Arten feloltotta a villanyt úgy fogott el a szorongás. Feszengtem a saját gondolataim miatt. Egyrészt, mert tudtam, hogy újra kettesben vagyunk, és most senki sem zavar meg. Másrészt, hogy el kell mondanom mindent ami aggaszt. Ha nem tisztázzuk nem lehet köztünk semmi. Egészen sokat tud már rólam és a helyzetemről. Megnyugtat némileg, hogy még így is pozitívan áll hozzám. De ha felfedem az aggodalmaimat vajon akarni fog-e még. Olyan vagyok mint egy vihar az életében, aki felforgat mindent, mint ahogy ő az enyémben.

Akkor vágjunk bele...- Te kezded vagy én?

- Máris fürödni akarsz? – mosolyodott el, de egy csúnya nézéssel közöltem, hogy az az étterem takarítása után meg volt, hisz a rohangálás kellően megizzasztott – Jól van, na, nyugodj meg, vicceltem! Félig..

- Tessék?

- Akarom mondani, én is nem rég zuhanyoztam. – kacsintott, és eszébe se jutott elhagyni a csíntalan beszólásokat - Először szerintem gyere beljebb. Hiába vagyunk az ajtó mellett, cipő nélkül nehéz lenne menekülni, szóval akár le is ülhetnénk a nappaliban.

Kínos, de igaza van. Ajh, nem tehetek róla minél hamarabb le akarom tudni az egészet!

- Kérsz valamit inni, vagy nem vagy éhes? – indult meg előttem. Annyira fesztelen, olyan szinten természetesen viselkedik, hogy az már hihetetlen.

- Lehet, hogy egy pohár víz jólesne. – Kérésemre befordult a konyhába, s én követtem. Leültem az asztalfőn, mert talán mégis csak jobb ha nem kerülünk túl közel egymáshoz.

Meglepődött – Oh, mi lesz itt kihallgatás? – s elém tette a poharat.

- Hogy érted? – húztam össze a szemöldököm, miközben kihúzta a jobbomon lévő széket és helyet foglalt.

- Lássuk csak, például ez nem a nappali..akkor részletezem tovább. Egy ideje észrevettem, hogy próbálsz kitérni előlem, hogy megöleljelek, vagy egyebek. Aztán valamiért megenyhülsz. Ma, ahogy már mondtam a telefonodon sem tudtalak elérni, és az előbb az ajtóban nekem ugrottál. Most meg direkt odaültél, mintha kerülni akarnál, vagy legalábbis távolságot tartani. – Ezzel a monológjával nyilvánvalóvá tette, hogy lényegében ő is szorong miattam.

- Nézd nem kerüllek, de volt mit átgondolnom. – mondtam, és figyeltem ahogy egyre inkább konyul le a szája, ezért akadozva hozzá tettem – A- Amellett nehéz meglenni a közvetlen közeledben úgy, hogy ne akarjalak az ágyba rángatni.

Arcán bárgyú vigyor terült el, s a szemében lévő szomorú csillogást valami egészen más váltotta fel. – Hmm, ennyire ki vagy éhezve?

– Hogy lehetsz ilyen komolytalan? – Pofátlanságából adódó dühömet, és zavaromat egyben a válla bánta, mert párszor megcsaptam, honorálva a beszólásáért, és mérgemben megemeltem a hangom, hiszen fontos dolgokról beszélünk - Fejre estél az ágyadból gyerekkorodban? Miért kellett éppen beléd szeretnem?– Habitusom kimondatta velem amit még nem akartam, de végül leesett, ahogy neki is. Egyből halkabb mentegetőzésbe kezdtem. –Vagyis..

Feltette a kezét, hogy ne folytassam, majd a székemnél fogva közelebb húzott magához. Lábam közé tette az övét, s arcomra fogott – Én is szeretlek. De.. – egy pillanatra elhallgatott, nekem meg már a torkomba volt a szívem, hogy ebből mi lesz – Még nem csókollak meg nehogy leteperj, hisz van mit megtárgyalnunk ezzel kapcsolatban.

Legszívesebben agyonütöttem volna, viszont ugyan annyit kapnék érte mint egy normális emberért, és ha ennél is jobban sérülne az elméje azzal nem lennénk ki a vízből...

- Jó, ha nem mondasz semmit, akkor majd én. – vette ismét magához a szót - Nagyon régóta nem volt kapcsolatom, csak egy éjszakások amiről tudsz. 17 évesen egy nálam pár évvel idősebb csajjal jöttem össze. Bemutattam a két legjobb haveromnak. Shinnek akit már ismersz és Marknak, akivel akkoriban sülve-főve együtt voltunk. A szomszédunkban lakott, mindent tudott rólam. Nem megyek bele bővebben a részletekbe. A lényeg, hogy egyik nap megláttam, hogy tőlük távozik a lány. És kiderült, hogy félév alatt amíg jártunk párhuzamosan szexelt vele is, miközben én szerettem. Ketten ejtettek pofára egyszerre, pedig azt hittem ismerem őket. Próbálok távolságot tartani az emberektől, nem akarok csalódni ismét. Viszont jöttél te..a visszahúzódó, kiismerhetetlen, naivan védtelen egyéniségeddel és..itt tartunk, hogy szerelmes vagyok. Jobban mint valaha.

Ennél a pontnál nem tartotta be az ígéretét, mert adott egy puszit, ám nem ugrottam rá. Immár könnyebben megérthettem az ő oldalát. Bizakodva mondtam el mind azt amit nem rég gyerekkori barátomnak, s meglepően reagált. – Legyél a párom, és cserébe felajánlom, hogy elég ha mi tudunk róla. Nem kell egyből velem élned. Mindössze annyit kérek ne lökj el magadtól.