Az idő csendesen telt, nem szóltunk többet egymáshoz, azonban két falat között arra figyeltem fel, hogy egy jó kedvű Mimi rohan hozzám.

- Arten! – kiáltotta nevem. Megmosolyogtatott ahogy szemem sarkából láttam Tom csodálkozó arcát.

- Hello kishölgy, hogy hogy nem vagy suliban. – simogattam meg buksiját, miközben ágaskodva felmászott a mellettem lévő székre.

- Kirándultunk és ma jöttünk haza. Nagyon király volt! Láttunk őzikét meg vadkacsákat is! Csak apa hiányzott. – nyújtotta kezét a férfi felé, hogy menjen hozzá közelebb, aki épp akkorra pakolta le a kislány cuccait a kezéből.

Kuo megviseltnek tűnt, mégis fülig érő szájjal karolta át szorosan a csöppséget. – Te is hiányoztál.

Nagyon aranyosak voltak együtt. Késztetést éreztem, hogy része legyek ennek az idilli légkörnek, ezért zavartalanul széttártam karomat. – Én is kaphatok?

Tom Kuot figyelve várta a reakciót aki elengedve kislányát nyúlt egy szalvétáért és megtörölgette a számat. – Ezt tudom nyújtani, ritkán ölelgetek felnőtt férfiakat.

Érthető, hogy nem a haverja vagy Mimi előtt fog hozzám bújni, valahol mégis rosszul esett. Főleg miután Tom is bekapcsolódott a beszélgetésbe. – Én vagyok a legjobb barátja, szóval enyém ez a ritka lehetőség. 

A derűs személyiségem kijelentésére egyből eltűnt, arcom mogorván révedt rá. Bárcsak rászakadna a polc. Legjobban viszont az esne, ha egyértelműen elemezhetném neki azokat a helyzeteket amit én megtettem Kuoval, és ő soha nem tehet meg. Különben még megölném. Akármennyire vannak jóban nyíltan koncolnám fel, úgy hogy a legnagyobb szenvedést okozzam neki.

Képzelgésemből Mimi húzott vissza – Én szívesen megölellek! – tárta szét ő is pici kezeit, s apukáját félretolva álltam fel a székemből, hogy a kislány karjaiba borulhassak. Az egyetlenébe aki megértett. Kuo meghökkenve nézte végig a jelenetet, s csíntalanul tettem fel kérdésem a lányának. – Eljössz velem moziba?

- Na, na hátrébb az agarakkal! – akadt ki Tom – Hova gondolsz?

- Láttam egy jó kis mesének a bemutatóját, és elég bénán nézne ki, ha egyedül mennék. – magyaráztam a méltatlankodónak aztán a mellettem lévő férfira kacsintottam – De nem zavar ha velünk jön apa is.

Tom felháborodásában fújtatott, mégis hagyta Kuot érvényesülni. – Nem lehet, dolgozom, és fáradt vagyok. Talán majd máskor. – pislogott bocsánatkérően Mimi felé, mintha ott sem lettem volna.

Nem értem miért ignorál, vagy mit tettem, hogy itt tartunk. Nehezemre esik megbízni bárkiben, ő ledöntötte ezeket a falakat, és most mégis vett egy száznyolcvan fokos fordulatot. A szívem megsajdult. Lehet, hogy elhamarkodottan adtam teret az érzéseimnek, talán csak kiengedte velem a fáradt gőzt. Gyomorgörccsel jutottak eszembe a kalandjaim akik többet reméltek tőlem. Hát utolért a karma.. Lehangoltan ültem vissza az ételem felé, hogy megegyem, s észre sem vettem mikor megjelent Shin.

- Szevasz haver – vágott hátba barátom harsányan, hogy magára vonja figyelmem. Nem jött be a terve, fel sem néztem úgy köszöntem vissza, aztán csendesen fogyasztottam tovább. Shin helyet foglalt, rendelt Tomtól egy almás pitét, s nagylélegzetet véve kezdett mesélni. – Ez a nap kikészített. A kémia tanár a nyakamra járt, hogy adjam le a házi dolgozatomat. – egy pillanatra elgondolkodott – Jó, én is tehetek róla, mert mindig más történettel álltam elő, hogy éppen miért nincs nálam. De hát na, dolgoznom kellett, nem volt időm! – különböző kézmozdulatokat lejtve hadovált - Az óráján pedig egyenesen rám szállt. A szemembe nézve mondta, hogy ma délután van a pótvizsga, és senkinek sem fog kegyelmezni. Erre nem tudtam türtőztetni magam, és elárultam, hogy én már vizsgáztam nála négyessel, vagyis feleslegesen mustrál.

- Szóval még inkább kihúztad nála a gyufát, ügyes. – dicsértem meg – Egyébként ne hangoztass ilyeneket Mimi előtt, a tanárokkal tisztelettel kell bánni. – hoztam ki a legjobbat magamból nehogy a kislányt is elrontsuk idő előtt. Barátom vette az adást, bár egy megjegyzést még elengedett.

- Nem én tehetek róla, hogy fogalma sincs kit vizsgáztatott és kit nem. – s ahogy elé került az áhított sütemény, más irányba vezérelte a beszélgetésünk – Mi a helyzet az ősökkel? Jó volt?

Mielőtt válaszoltam volna tekintetem körberévedt a helyiségben. Tom a csöppséggel diskurált a kirándulásról, Kuo pedig látszólag figyelmen kívül hagyva pakolászott a pultban. - Ja, egész kellemesen lezajlott. Elköltöznek Afrikába.

- Hoho, sikerült végre megszabadulsz tőlük, te mázlista! – ütögette meg vállam – De akkor miért vagy levert? – Várta a válaszom, amit nem kapott meg. Egy halk sóhaj után nagyra nyitva a száját bedobta az utolsó falatot, ráfogott kezemre, s teli pofával invitált maga után – Nem tudom mi történt veled, de felvidítalak! Ariss meg a lakótársa az a bögyös elhívott minket egy esti filmezésre hozzájuk – húzogatta a szemöldökét – Remélem tudod mit jelent ez? – kaján vigyor jelent meg ajkai szélén, de ekkor egy harmadik kezet éreztem meg kezeinken.

- Már van programja! – Kuo dühösen nyúlt ki a pultból. Bár nem ilyen segítségre vártam barátomtól, azért határozottan tetszett a felállás.

Shin kellemetlenül pislogott. Kettőnk közt cikázott szeme, s ijedten szakította ki ujjait a szorításból mielőtt még eltörik. Rásimítva Kuo kezére bólogattam Shinnek, hogy jól gondolja amit gondol, s elé mentem kíváncsiságának. – Menj egyedül nyugodtan, jobb lesz nélkülem, hidd el. Még nem tértem észhez a hétvége óta, de holnap a suliban ígérem meghívlak reggelizni. - Legjobb barátom felfogta mit akartam mondani. Nem ejtették fejre kiskorában, nyilvánvalóan érezte a pultos felől, hogy nem kívánt személy. Elmerengve összeszedte magát, s elhagyta az éttermet, míg Tom Mimi segítségét kérve elvonult a kislánnyal a konyhába. Csodálkoztam, hogy a szakács nem mondott semmit a jelenetre, de hát ilyen az élet nem kell mindent tudnia.

Tányérom üresen feküdt a pulton, halk zene töltötte be a teret ahogy kettesben maradtunk. Kuo a kávéfőző elé sétálva próbált készíteni magának egy koffeines italt, miközben lelkemet mardosta a távolság ami köztünk volt. Ezért leszállva kényelmes székemről beléptem a pult mögé, hogy megölelhessem hátulról. Először megállt tettében, s egy apró puszi után mit nyakába hintettem megfordult karjaimban. Csípőjét a pultnak támasztva görnyedten bújt ölelésembe, s kezeivel a pulcsimba markolva húzott közelebb. Szempilláit lehunyva pihent meg mellkasomon, földön túli békességet árasztva. Életem során talán még hasonlót sem éreztem. Rettenetesen vonzódtam hozzá, féltékeny vagyok Tomra és mindenkire, aki több időt tölthet vele, ráadásul féltem attól, hogy elveszíthetem, pedig még nem is az enyém. Túlságosan jólesik, hogy most úgy bújik hozzám, mintha ő is tőlem függene. Csábító illata motiválta tetteimet. Ujjaim hátát cirógatták, s csúsztak egyre feljebb tarkóján keresztül a hajába. Puha tincsei csikizték kezemet. S ebben a bensőséges pillanatban bele kellett, hogy pusziljak selymes kis bozontjába. Ő csendben tűrte. Légzése egyenletes volt, mintha éppen elaludni készülne. Ám a szívem olyan ütemet diktált, hogy biztos voltam benne, nem lenne könnyű dolga. Némileg aggódtam a reakciója miatt és talán nem ez a legalkalmasabb hely, de be akartam vallani az érzéseimet. – Figyelj én..

Sutba vágta tervemet a konyhaajtó hangos nyikorgása, ezért óvatosan oldalára simítva léptem távolabb tőle ki a pultból, viszont így is lebuktunk. Tom szúrós tekintettel nézett végig rajtam, Kuo pedig lehajtott fejjel próbálta elkerülni barátja szemeit és visszafordult a kávégéphez. Mimi ekkor lépett ki a szakács mögül – Apa, csomagoltunk sütit, és azt mondta Tom bácsi, hogy ez útravaló a moziba, mert meggondoltad magad. Tényleg elmegyünk mesét nézni?

- De..- igyekezett ellenkezni Kuo, csakhogy közbevágott barátja.

- Ezt a nagy forgalmat elviszem egyedül. – magyarázta döntését – Ti meg menjetek, hogy minél hamarabb lepihenhess. – s fenyegetően felemelte mutatóujját – Holnap lesz mit elmondanod!

Bámulatba ejtett a főnök viselkedése, s hogy igazán odafigyel gyerekkori barátjára. El kell ismernem tényleg vág az esze, ha ennyiből rájött, hogy Kuo féltékenységből átértékelte az esti programot. Momentán majd kiugrok a bőrömből a történtek miatt, dacára, hogy látszik a szakács nem igazán fogad el. Nem baj, majd hozzá szokik, megelégszem azzal is, ha Mimi és az apukája elfogad. Azért amíg az utcára nem léptünk kicsit tartottam tőle, hisz ki más értene legjobban a késekhez amit a hátamba állíthat ha nem ő.

- Hova menjünk? – állt velem szembe tétován Kuo kislánya kezét tartva.

- Mit szólnátok hozzá, ha nálam töltenénk le egy mesét? – jött az újabb ötlet – a kanapémon kényelmesebb lenne.

- Nem, mozit ígértél Miminek.

A felhőkre emelve tekintetem számoltam el magamban ötig, aztán a csöppség elé guggoltam. – Segítesz majd cipelni apát, ha összeesik a kimerültségtől? – s elgondolkodóan az államhoz tettem ujjaim – A karját vagy a lábát választod?

Míg a kislánynak megindultak az agytekervényei, hogy értelmezze amit mondtam a pultos nem tetszését kifejezve mordult rám. – Ennyire nyámnyilának nézel?

- Kizárólag fáradtnak. – válaszoltam kérdésére, s immár Mimi számára is érthetőbben tudakolódtam – Mit szólnál hozzá, ha megint nálam meséznénk? Van otthon gumicukor, és ott apukádnak is nyugalmasabb lenne.

- Békás gumicukor? – Bólintottam egy nagyot, mert szerencsémre tényleg olyat hagyott nálam Shin féléve. Kivételesen áldom az eget, hogy édesszájú, és azt is, hogy azóta hatszor elfelejtette. – Jó. - egyezett bele gyorsan, s végre megindulhattunk. Apuci sem vitatkozott tovább, mert kettőnkkel gondolom nem volt kedve szembe szállni. Puhány, ilyenkor már nem olyan nagy a szája..

Szedtük a lábainkat lakásom fele, ám nem akartam kínos csendben megtenni az utat hiába dúdolgatott Mimi jó kedvűen.

- Megbecsülhet téged Tom, hogy bementél reggel dolgozni. Én kihagytam a sulit.

Kuo bágyadt volt. Talán ennek köszönhetően válaszolt ingerültebben. – Hány éves vagy tizenkettő? – majd megforgatta szemeit - Tudod a felnőtteknek dolgoznia kell.

- Tizenhárom, csak jól tartom magam. – Incselkedtem vele, semmivel se tudta volna elvenni a hangulatomat.

Mimi ártatlanul itta a szavaimat, hátra nézve válla felett vigyorgott rám. – Akkor nem vagy sokkal idősebb nálam. - Óriási kacagásban törtünk ki apucival. Érthető volt a kislány reakciója, mert hát ki lenne az aki megkérdőjelezi egy tanár bácsi szavát..