Az utolsó sarkon befordulva siettem volna lakásomba, hogy átcseréljem ruháimat, mikor finom illatok csapták meg az orrom, s gyomrom óriásit kordult. Körbenézve figyeltem fel a cégérre amin egy családi étterem neve rajzolódott ki fejem felett, előttem pedig egy tábla miszerint ma nyitottak meg, így fél áron van minden. Nem foglalkozva tovább öltözékemmel ráfogtam a kilincsre, s benyitottam. A felettem lévő kis csengő jelezte érkezésem, a felszolgáló pedig rögtön a pult mögül hangosan köszönt felém. A látvány több volt mint kellemes. Az ablakok közelében 3-4 asztal díszelgett, és a felszolgáló előtti részen hat darab rögzített bárszék állt. Fantasztikus ötlet rögzített székek! Egyből lehuppantam a legbelsőre viszonozva a köszönést, s felvettem az egyik étlapot a mellettem helyezkedő tömbből.

- Látom feltalálta magát – mosolygott rám a pultos.

- Sosem panaszkodtak még rá, hogy elveszett lennék. – válaszoltam neki, mire zavartan nézett.

Talán megint más nyelven beszélek?

- Köszönöm. Kér valamit inni? – érdeklődött, miközben fogott egy poharat a mosogató mellől és bőszen törölgette folytatva eddigi tevékenységét.

- Mit? – most én voltam megzavarodva.

- Hát, ajánlhatok én is, de megnézheti az étlap utolsó oldalán. Ott több információt kaphat az italokról.

- Nem, félreértett. Mit köszön? – húztam össze szemöldököm.

- Ja, hogy megkönnyíti a munkám, és nem kell körbeugrálnom, mert van esze és elveszi az étlapot magától. – magyarázta el részletesen. Hmm, egész normális, mégis értette a mondandóm.

- Kólát, meg marhapörköltet.

- Ez gyors volt! – ismerte el.

- Igen, nagyon éhes vagyok, ez volt az első amit megláttam, és tudom, hogy csak melegíteni kell. – érveltem választásom mellett, hisz biztos nem most kezdi el megfőzni.

Bólintott, majd eltűnt a konyhában. Örülve, hogy nem szószátyár elővettem a telefonom, ráírva a lányokra érdeklődtem döntésük után. S miközben a választ vártam elővettem táskámból egy politikai lapot. Nem, nem köt le a politika, ám a cikkeket mindig vidáman fogalmazzák meg, és ahogy a pártok egymásra mutogatva figurázzák ki a másikat viccesnek hatott. Morbid humor, valóban, hisz a pénzünkkel játszanak, de a közéleten sajnos csak nevetni lehet. Alig olvastam el az első oldalt már jöttek is a visszajelzések. Maya hétfőn négytől, szerdán hattól és csütörtökön ismét négytől ért rá. Hina pedig hétfőn hattól, csütörtökön hattól, és pénteken négytől. Esélytelen volt, hogy együtt tanítsam őket, és nekem is legyen némi szabadidőm hétköznap. Ám legalább az óráimat nem kellett kihagynom miattuk. Hangos sóhajjal néztem a pultost, ahogy elém rakta az ételt, aztán a kikért italt.

- Baj van? – kérdezte szőkésbarna tincsét kisöpörve szeméből, amit füle mögé próbált helyezni, bár az rakoncátlanul hullott vissza.

- Nincs. – vettem el a kanalat, gyorsan belapátolva az első falatot.

- Kuo – kiáltotta egy férfihang a konyha felől, majd az érdekfeszítő beszélgetésünket feladva hagyott magamra a pultos. S én újra az újságomat olvasgatva falatoztam tovább. Hátha nem szól hozzám már senki.

A napok csak úgy teltek és én tanulmányaim végeztével mindig betértem a vendéglőbe. Hol Mayával, hol Hinával, hétvégén pedig az aktuális kalandommal. Mivel rengeteg időt töltöttem a lányokkal inkább férfi partnert kerestem. Sok volt belőlük. Néha egy k – betűvel de a legtöbbször viszont kettővel, mert minden tanítás végén tényleg sokkot kaptam tőlük. Annyira lefárasztottak. Kuoval tegező viszonyban lettünk, mert megkértem rá, bár mivel alig beszélgettünk nem tudtam, hogy fiatalabb vagy idősebb tőlem. Persze a tiszteletet mindig megadtam neki, de a szerdai Mayával folytatott tanulásom során is azon kaptam magam, hogy arra gondolok mennyivel jobb lenne vele társalogni, még ha nem is szeretek ismerkedni. Végül inkább a falat kezdtem el tanulmányozni.

- Hahó Arten, kérdeztem valamit. – integetett előttem Maya kizökkentve a sarokban lévő pók bámulásából, aki százszor érdekesebb volt a lánynál. Éppen egy legyet kapott el, s próbálta körbeszőni, hogy elraktározhassa, így a szőkeség a legjobb résznél zavart meg.

- Ja, bocs, mi? – néztem a füzetébe.

- A kovalens az a matematikai egyenlet ugye? De akkor miért tanítják kémián?

Mély levegőt vettem, nehogy elordítsam magam, hisz fizikailag fájt kérdése. – Figyi cica, ezt a múltkor már megbeszéltük, az calculus amire te gondolsz. – legalábbis reméltem, hogy nem ennyire hülye - A kovalens kötésnek nincs köze a matekhoz. És a kémiai tömegnövelő szerek sem azért vannak hogy a te tömeged növeljék. – könyököltem fel a pultra elfordítva a lánytól fejemet, hogy inkább Kuora nézzek, aki magában kuncogott. – Kérlek, mára hagyjuk abba. Nem tudok koncentrálni. – próbálkoztam be a csajnál.

- Ah, nem is értem hogy lehetsz ilyen jó tanuló, ha csak ennyi a kitartásod – Sóhajtott fel, nekem meg szemeim majd kiestek, ám erőt vettem magamon, hogy ne osszam ki. – Rendben, úgy is találkozóm van a másik pasimmal – Vigyorgott, de nekem csak egy grimaszra futotta. Szórakozz csak édes, úgy is mindjárt letelik a hét, és soha többé nem látjuk egymást..- Így legalább hamarabb összefuthatok Leoval. – Leszállt a székről, majd az ajtóból küldött vissza felém egy puszit, amitől kirázott a hideg.

Ekkor Kuo hangos nevetésben tört ki egy pillanatra, majd felém sandított. – Mit kérsz? A vendégem vagy!

- Téged társaságnak, azon kívül mindegy csak üssön. – forgattam meg szemeim.

- Hát, félóra múlva zárunk, szóval benne vagyok! Az alatt csak nem csődül be a tömeg. – egyezett bele váratlanul.

- Nem lesz gond? És a főnököd nem a konyhában van? - igaz, én mondtam, de túl lazán veszi..

- Nincs itt, sokszor hagyja rám a boltot, ráadásul nagyon jó barátok vagyunk. – legyintett, majd két feles poharat vett elő – Rám bízod magad vagy szeretnél te piát választani?

- Ja, mi baj lehet? – ám még mielőtt kimondtam volna, már ott díszelgett előttem a kék folyadék, s ő kezében lóbálta sajátját, hogy koccinthassunk. Lehúztam gyorsan a kitöltött nedüt, és a poharat kocogtatva jeleztem, hogy jöhet a következő.

- Lassabban kölyök csak az elsőre voltál a vendégem. – vette kezébe az üveget, majd egy újabb adagot töltött mindkettőnknek.

- Akkor a második az én köröm – mosolyodtam el, s ledöntöttem az adagomat.

- Hány éves vagy egyébként. – érdeklődött – Nehogy leitassak egy fiatalkorút, aztán a szüleid majd jönnek a nyakamra.

- 25, miért te? – kérdeztem vissza.

- Én 28 – árulta el, miközben ismét elém tolta a kékséget – De ez az utolsó.

- Ne aggonizáj, külön élek anyáméktól! – nyugtatgattam.

- Rendben – vonta meg vállát, mintha nem érdekelné - De akkor egyedül kell folytatnod a lerészegedést. – Grimaszolt, miközben körözött egyet fejével.

- Mi ez a hozzá állás? Biztos volt már olyan, aki itt részegedett le. – Szóltam rá, hisz nem volt túl szimpatikus, hogy így próbál befolyásolni.

Hahotázva fogadta kijelentésem – Nem miattad fintorogtam! – hitetlenkedett – Tudod milyen 9-10 órán keresztül talpon állni, és rohangálni?

- Még nem dolgoztam ilyen helyen. – vallottam be.

- Fájdalmas. – sóhajtott fel megválaszolva kérdését – A vállam, és a hátam is görcsben áll. A lábaimat pedig nem érzem nap végére. De pár óra alvás után jobb lesz. – bíztatta magát.

Hümmögve forgattam poharam, végül ráfogtam az alját a pultnak ütve. – Kössünk üzletet. - Érdeklődő tekintettel, hangtalan nézett vissza rám. – Megmasszírozom a hátad, ha meghívsz még egyre.