"Hogymi?" 

Hirtelen észhez tértem a kábulatból, mert ez egyáltalán nem volt a terveim közt – Rose, nem maradhatok önökkel, haza kell mennem, holnap is dolgozom. - Kijelentésemre barátom arca elkomorodott.

- Sajnálattal hallom, - kedvetlenedett el látszólag a nő is – mert elmegyünk egy meleg vizes fürdőbe, ahova a fiam apja szintén csatlakozik hozzánk. Jó lett volna ha találkoztok.

- Valóban jó lett volna megismerni egy ilyen kellemes hölgy párját, de nem hagyhatott itt ezt a helyet. – A kellemes szót kicsit jobban megnyomtam véletlenül, de nem vette rossz néven. Belül megkönnyebbültem, hogy ennyiben hagyta és nem unszolt tovább, mert az elmúl percekben tisztán látszott mennyire rámenős tud lenni. Oké, Arten sem ellenkezett, hogy kihasználja az alkalmat, de hogy vele aludjak az már sok lenne. Otthon ugyan nem kellene magyarázkodnom, mert miután haza vittem Mimit leültem beszélgetni Markkal, aki a fejébe vette, hogy megbékíti kislányom. Ma reggel elvitte Yorával együtt kirándulni a hegyekbe. 

Elégedett vagyok, hogy egy ilyen melegszívű férfi van mellettük. Lehetnék ugyan féltékeny, de nincs bennem ilyen érzet. A feleségemmel régóta nem működik a kapcsolatunk. Mimi pedig több szeretetet kap, ami számomra is jó. Örülök, ha boldog. Ráadásul klassz lesz ez a pár nap egyedüllét, míg ők elvannak.

Szánakozva vártam Rose reakcióját, mikor a konyha ajtaja kitárult. – Kuo, - kiáltott Tom – tudnál segíteni? – Végre leléphetek, van isten...

- Persze főnök úr – csúfolódtam halkan, a játék kedvéért, hiszen nem én akarok elmenni, véletlenül sem. De hív a kötelesség. Meg kell hagyni azért tényleg nehezen álltam fel, mert olyan kényelmesen ültem, hogy végre nem fájtak a lábaim. Kikészít néha a hosszas álldogálás.

Felegyenesedve az asztaltól mentem be Tomhoz, mivel ő már másnapra készítette elő a menüt. Ilyenkor rendszerint vagy komolyzenét, vagy valamilyen film betétzenéjét hallgatta az alkotáshoz. Azaz a főzéshez. Egyébként tényleg finom ételeket csinált, bőven volt visszajáró vendégünk, emiatt egy szavam se lehetett rá soha. Amíg az esküvőn tevékenykedett egy volt munkatársát kérte meg, hogy kotyvasszon nekünk, aki a másik munkahelyéről járt ide hajnalban. Nem lehetett könnyű neki, ezért próbáltunk minél egyszerűbb menüt összeállítani erre az időszakra. A pasi nem ellenkezett, mert elég jó összeget ajánlott fel Tom. Tehát kevés munkával kaszált sokat, ennek köszönhetően vállalhatta be. Viszont amióta újra itt van a főnök úr, helyre állt a rend.

- Mizu? – húztam félre a számat beérve a konyhába, s combjaimat kicsit megütögettem.

- Nem láttad a porcukrot? Vagy elfogyott volna? – Kérdezősködött, ugyanis valóban kivittem miután a pultban lévőt szétdobáltuk. Bár ezt nem árultam el neki. A végén még elkezdene faggatózni mindenféléről, mivel nem szokásom ilyen gyerekesen viselkedni. Artent akartam megnevettetve kizökkenteni a rossz passzból. Viszont már rájöttem miért volt ilyen. Rose tényleg nehéz eset.

- De, valahol a vendég térben van. – morogtam neki kinyújtóztatva karom.

- Mi van mit tornázol itt?

- Fáj mindenem. – Sajnáltattam magam, s zsörtölődésem nyüglődésbe ment át.

- Akkor majd idehozom magamnak. Sokan vannak kint? – Tudakolódott, mivel szakács ruhában nem szívesen megy emberek közé, de már fél lábbal a vendégtérben volt ezért követtem.

- Csak egy asztalunk van. – Miközben keresgélt a szekrényben felpillantottam az órára. – Tíz perc múlva zárunk, szóval nem hiszem, hogy bárki bejönne még. Segítsek főzni?

- Nem kell, sőt akár haza is mehetsz, majd én feltakarítok. – nézelődött szerte szét – De hol van már az a cukor? Mimi biztosan..

Nem hagytam hogy tovább mondja befogtam a száját mielőtt lebuktat, mert észrevettem, hogy Rose a pult előtt áll. Morfondírozhatott valamin, ellenben nem szólt egy szót sem.

- Segíthetek? – Erőltettem arcomra egy mosolyt.

- Te nem. – S a barátomra nézett akit végül elengedtem, hogy beszélhessen.

- Igen hölgyem?

- Maga itt a főnök?

Tom mogorván nézett rám, hogy vajon mit követhettem el, én pedig magam elé emeltem védekezőn a kezem, hogy semmit. – Eltalálta. – bólintott rá a szakács.

- Ez a srác ön mellett nem kaphatna egy- két szabadnapot úgy holnap - holnap után? Elmennénk egy gyógyfürdőbe, és szeretném elvinni a fiam barátját. – Mutatott Arten fele mintha tisztában lenne Tom azzal, hogy elvileg mi most párkapcsolatban vagyunk.

A hideg rázott ettől a háborodott nőszemélytől, s félve emeltem Tomra tekintetem. Látszott rajta, hogy felismerte a másikat, de a „barát" megnevezés hallatán szerencsémre nem vont le nagyobb következtetéseket.

- Felőlem, ha ő is akarja nem állok az útjába. Úgy is fáj mindene, csak hátráltatna a nyavalygásával. – majd megveregette hátamat – Kijár neked egy kis pihi, hisz elég sokáig vitted egyedül az éttermet. De hol a cukor?

Robot szerű mozgással adtam kezébe a keresett eszközt, mivel eléggé rosszul esett, hogy sarokba szorítottak. – Itt.

Tom a keresés hatására szenvedett koncentrációs problémái miatt nem világított rá arra a tényre a nő előtt, hogy igazság szerint a családom beleegyezésére lenne nagyobb szükség az utazáshoz. Nem az övére, mert köztünk soha nem volt probléma ez a kérdés, szóval csak boldogan kullogott vissza a tűzhely mellé. Természetesen örülök, hogy a hazugságot nem kell újabb füllentéssel tetéznem semelyik fél irányába. Túlságosan szégyellem az egészet, még nekem sem tiszta miért sajnáltam meg Artent és mentem bele vele egy újabb kínos helyzetbe. Egyszer már eldöntöttem, nem akarom őt, a testem mégis reagál rá, és nem is akárhogy.. Ezt nem tudnám Tomnak elmagyarázni, biztos többet látna a szituációba, mint ami egyébként van. Vagy mint amit megengedhetek magamnak. Hál istennek a mentegetőzés elmarad. Azonban gőzöm nincs arról, hogy mit kezdhetnék Rose-zal nagyon nehéz eset. Arten nem véletlenül rettegett, ha Hina lett volna az alibi, biztos már a gyerek gyártást tervezné. Pedig azt hittem barátom folyamatosan túlzásokba esik. Végül rá kell jönnöm tudja mit miért tesz, és ettől a felvetéstől lúdbőrözik a hátam. Ebben az az ijesztőbb, hogy nem azért mert tartanék a sráctól, hanem mert eszméletlenül szexi, ahogy gondolkodik, tervez és nem csak létezik a nagyvilágba. Más szemmel látom.

A lényegen azonban mindez semmin sem változtatott. Közöltem mindkét féllel, hogy az estét nem töltöm velük, mi több a fürdőbe is csak másnap estefele megyek utánuk, hogy minél kevesebb időt kelljen szorongva a társaságukba eltöltenem. Arra hivatkoztam, hogy későn szóltak, nincsenek összekészítve a ruháim, és van egy fontos programom amit nem mondhatok le. Láthatóan bevált, s végre büszke lehettem magamra, megnyertem a csatát a nővel szemben.

Arten szemszöge

Nehéz szívvel vettem tudomást arról, hogy anyám végül nem tartotta be az ígéretét miszerint hazaérve folytathatom játékos cselszövésem Kuoval. Csak őt kaptam meg társaságnak estére, ami eléggé lehervasztott, ezért be is zárkóztam a szobámba másnap reggelig. Nem akadt fent ezen, mert ahogy láttam bevágódott a kanapéra, hogy a tv-t nyomkodva kiválasszon egy sorozatot amit nézhet. Ennyit az anya fia estről. Eme oldala ismerősebb volt számomra.

Régen is ez történt mindig. Ő és az apám nagyon sokat dolgoztak, emiatt számos esetben voltam a szomszédokra bízva vagy egyedül. Olykor talán túlságosan is felnőttként kezeltek, mert mikor hét évesen bejelentettem, hogy se a szomszédhoz se napközibe nem akarok menni beleegyeztek. Onnantól kezdve ahogy hazaértem suliból megmelegítettem a számomra kikészített ételt, aztán estig az utcákon vagy a játszótereken lófráltam. Mindig kitaláltam valami programot azzal nem volt baj, de egy idő után egyre több szülőnek tűnt fel az osztályomból, hogy mennyit kóborlok, és elkezdődtek a pletykák. Nem csak a szüleimről, hanem rólam is. Féltették a gyerekeket, hogy velem együtt elkallódnak, ezért eltiltották tőlem őket, így nem volt egy barátom sem. Apámék ebből nem vettek észre semmit, mert mikor késő este hazaértek, csak bevágódtak mindketten a tv elé. Sosem beszélgettünk túl sokat, vagy többet mint kellett volna. Én pedig nem panaszkodtam. Miért is tettem volna? Nem éreztem magam rosszul. Jó, hétvégén mikor nem dolgoztak, azért anya hozta a formáját, egyfolytában mesélt és pletykált, amire nem voltam kíváncsi már gyerekként sem, ezért a szokott módon elvonultam.

Mígnem felső tagozatban kitaláltam, hogy iskolát váltok, aztán jött Shin, és egyre több barátra tettem szert. Egy darabig jól ment minden, és élveztem a társaságot, mígnem lassan csalódnom kellett a legtöbb egyénben. Hátba szúrtak, vagy kibeszéltek másokat, mialatt az illető szemébe mosolyogva érdeklődően kedveskedtek. Felfordult a gyomrom az álszenteskedéstől, és visszakívántam az egyedüllétet. Ha adott illetővel szemben így viselkednek, honnan tudjam, hogy velem nem ezt teszik-e éppen. Ami egyébként be is következett, én sem maradhattam ki a szórásból. Ez által lassan lekoptattam mindenkit, csak Shint nem, aki még az egyetemre is követett. Ő ugyancsak pletykás néha, ám benne van annyi, hogy elmondja a másiknak, ha valami problémája van. Ezért állunk ilyen közel egymáshoz.

Kora délután kipihenten indulunk útnak anyámmal a célállomás felé a kocsijával, azonban átadta nekem a volánt. Cseppet fel is hergelt vezetés közben, mert kiakasztotta, hogy csak 11-kor keltem fel, és hódoltam kedvenc tevékenységemnek az alvásnak. Párszor próbált ugyan felkelteni, de aztán magamra zártam a szobaajtót, ami ellen már nem tudott mint tenni. Fáradt voltam.

Mikor megérkeztünk apám várt minket az apartman bejáratánál. Meglepett, hogy két szobás faházat béreltek ki nem messze a fürdőtől. Azt hittem az ottani szállodában leszünk majd, hisz mindketten szeretik a kényelmet, de kellemesen csalódtam. Azzal magyarázták, hogy szeretnék megismerni a páromat, és ha a szállodában lennénk kevesebb időt töltenénk együtt. Fura volt ezt tőlük hallani, mert ez a spontán kirándulás mindent összevetve eléggé valószínűtlennek tűnt. Mintha valami eltorzult álomban lennék, de nem firtattam.

Ameddig Kuora vártam megebédeltem szüleimmel. Némi hideg élelmet vettünk magunkhoz csak, mert három óra lévén későn tartottuk megezt az étkezést, és apa pedzegette, hogy ő szintén szeretne beszélgetni párommal, ezért estére grillezést terveztek be. Vicces, hogy eljöttünk egyfürdőbe, ahol még nem áztattuk magunkat, de este is csak főzőcskézünk majd. Milesz még ebből? Így is durva, hogy a jövőbeli egy éjszakásom hamarabb ismerimeg a családom, mint az én kidolgozott testem. Nem ezért törtem magam évekenkeresztül az edzőteremben. De már nem számít, túl kell esni rajta. Apámék áthúzva gondolatmenetem nem vártak Kuora ölbe tett kézzel, igenis elmennek fürödni, bár„megnyugtatásomra" közölték, hogy csupán egy-két órát lesznek távol. 

Szuper, vármég ránk egy kihallgatás.