Erre síri csend állt be közénk, mert még a hangszóróban szóló zeneszámnak is ekkor lett vége. A tekintetek égettek, mindketten magyarázatot vártak, bár szavakkal nem kértek számon. S mielőtt ez megtörténhetett volna kézbevettem az irányítást. – Ő itt Kuo, – mutattam a mellettem állóra akit görcsösen szorítottam magamhoz. Gondolkodtam, hogy nyomok egy ártatlan puszit az arcára, de fogalmam sem volt, hogy mit reagálna, ezért nem tettem meg. – és csak kettesben hagyott minket hogy tudjunk beszélgetni. Most elmegyek vele a pulthoz, hogy hozzunk három poharat, és lenyugodjanak a kedélyek.

Tettem amit mondtam, ráfogva a srác kezére húztam magam után, bár mégsem voltam olyan karakán mint amilyennek mutattam magam, mert rettegtem a szemébe nézni. Ám ez a pillanat is eljött, hisz csak egy pár lépést kellett megtennünk, mígnem szembe fordult velem.

- Te normális vagy? – suttogott erőteljesen, ami jó jelnek számított, mert nem akart anyám előtt lebuktatni.

- Kérlek, - győzködtem boci szemekkel – azt mondtad barátok vagyunk, és számíthatok rád.

- Barátok! Nem több! – ripakodott rám ingerülten – Lehet, hogy te ezt nem tudod, de a haverok nem csinálnak olyanokat mint a párok!

- Nekünk sem kell. – Nyugtatgattam, bár valahol tudtam, hogy ez egyáltalán nem biztos. – Egyébként is jössz nekem egy-két szívességgel. – Erre a mondatomra óriásira nőttek szemei, s én tudtam elvetettem kissé a sulykot. - Könyörgök ne akard, hogy letérdeljek, mert anyám a végén azt hiszi, hogy a kezedet akarom megkérni.

- Nem tehetem. Mit csinálunk ha beugrik a feleségem Mimivel?

Ez a kérdése jogos volt, ám nem hagyhattam annyiban, ha már idáig eljutottunk, és ekkorát hazudtam. – Tervezték, hogy meglátogatnak?

Anyám hirtelen a semmiből bukkant elő, s féltem, hogy meghallott minket.

- Gyerekek, ugye nem miattam veszekedtek? – Ezek szerint nem fülelt. – Szeretnék elnézést kérni. Egyébként Rose vagyok Arten mamája, bár ezt már tudod. – nyújtotta kezét, s Kuo a legnagyobb meglepetésemre kezet csókolt neki.

- Hölgyem, én sajnálom, hogy eddig nem mutatkoztam be. Kuo Shiro vagyok. – utána ingerülten rám nézett – De a félkegyelmű párom nem említette, hogy be akar mutatni, hisz elég friss a kapcsolatunk.

Szívem óriásit dobbant ahogy az az egy szó elhagyta száját, mert végre megnyugodhattam. Ez által magabiztosabban vontam magamhoz. – Igen, ez én lennék, a félkegyelmű. – vigyorogtam kínosan.

- Üljenek le, – bújt ki ölelésemből, s szülőm felé lökdösött – mindjárt viszem a poharakat.

- Rendben, – majd lassan a székhez vonult édesanyám. – de velünk tartasz ugye?

- Nem ihatok dolgozom. – ellenkezett kedvesen Kuo.

- Óh, akkor csak ülj le Arten mellé amíg nem jön senki. Hármasban hangulatosabb. A fiam mellett egyébként is azt érzem, hogy csak én jártatom a szám. – kuncogott, s ördögi módon bevitte a kegyelemdöfést, ami miatt nem lehetett visszautasítani – Vagy netán haragszol rám az előzőek miatt?

Az én anyám.. Néha nehéz vele mert nagyon...hogy is mondjam, céltudatos tud lenni. Amit a fejébe vesz megvalósítja, és tapasztalatból mondom, hogy az ő szótárában sose létezett a nem szócska. Olyan könnyen manipulálja néha az embereket, hogy észre sem veszik. Nos, ha Kuo valóban a párom lenne, és hosszabb távra tervezne, innentől kezdve biztos a kegyeiért harcolna. Ám így féltem, hogy nem hódol be neki. S ezzel csak még inkább kihívja a sorsot maga ellen. Idegeim csak akkor csillapodtak le, mikor a pultos valóban helyet foglalt mellettem.

- Szóval fiúk, mióta vagytok együtt? – Jött az első kérdés. És mivel idő híján, de legfőképp tétovázásom miatt egyeztetni se tudtunk, más választ adtunk. Én azt mondtam, hogy egy hónapja, míg Kuo 2 hetet említett. Nagyon kellemetlen volt, hát még a magyarázat...

- Öö, valójában egy hónapja ismerkedtünk meg, és én már akkor tudtam, hogy ő kell nekem – fogtam meg kezét az asztalon a hihetőség kedvéért – de Kuo szerintem az első szexuális együttlétünktől számolja. Tudod milyenek a srácok. – bólogattam anyám felé.

Ekkor az említett kiszabadította kezeit, s mellkasa előtt fonta össze – Mert az nap kértél meg, hogy legyek a barátod.

Hm, milyen éles eszű, voltaképpen most engem hagyott a szarban.

Kuo szemszöge

Ezt a tisztességtelen, hitvány piszok alakot! Még engem tűntet fel rossz színben, mikor készségesen rohanok, hogy segítsek neki. Na várj csak..

- Kisfiam, - Éreztem, hogy ennek rossz vége lesz, mert kaján vigyor jelent meg Rose szája szegletén, s összeszűkített szemekkel pásztázott minket. – nem füllentesz te nekem?

Artent láthatóan leverte a víz. Anyukája társaságában máshogy viselkedett mint úgy általában. Inkább tűnt gyereknek mint felnőttnek. – Nem, miért?

- Alig vagytok velem pár perce, de már vitatkoztatok, megaláztad Kuot előttem és a távolság köztetek akkora mint Ázsia és Európa közt. – vette számba eddigi megfigyelését a nő – Béküljetek ki, de úgy hogy én is lássam, és megmondom hiszek-e a ti kapcsolatotokban.

Ezek után tudtam, hogy miért viselkedik így barátom, hisz én is kétségbe estem kicsit édesanyától. Most valóban két férfi szerelmes enyelgését szeretné látni?

Arten felém fordulva teljes testével láthatóan elgondolkodott, majd elvetve első ötletét kért bocsánatot farkasszemet nézve velem – Tudom, hogy nem én vagyok a legkedvesebb ember – jobb kezével arcomra simított – de kérlek ne haragudj rám. Azért válaszoltam egy hónapot, mert mikor először megláttalak itt éreztem, hogy különleges vagy, hogy csak te kellesz és senki más. – majd közelebb vonva magához egy puszit nyomott a homlokomra.

Arcomba felkúszott a vér, szívem heves dobogásba kezdett. Bár ez csak egy színjáték volt, el kellett ismernem elég jól csinálta. Csakhogy Rose hangos kacagásban tört ki.

- Nem hiszem el, te most szórakozol velem? – Döntötte oldalra fejét a nő, ám hangsúlyát kedves harmóniában tartotta. Szinte ijesztő volt, mintha egy horrorfilmben lettünk volna. Azt hiszem hanyagolnunk kellett volna ezt a hazugságot. – Szép szavak, de a vége..a húgommal több érintkezés van köztünk, mint köztetek.

Arten majdnem megfulladt saját nyálában Rose kijelentésére, míg az én szemeim a nap folyamán már sokadjára ki akartak esni a csodálkozástól. Mégis mit vár még?

- Anya, azt akarod, hogy előtted csókoljam meg? – háborodott fel barátom ahogy abba hagyta a köhécselést.

- Óh, sokkal rosszabbat is csináltál már előttem, nem véletlenül laksz egyedül. – célozgatott valamire amit nem igazán értettem.

- Te akartad. – egyezett bele Arten az unszolásba, s visszafordult hozzám.

Köpni, nyelni nem tudtam, nem hogy tiltakozni annyira abszurd volt a helyzet. A fiú gyengéden visszavezette kezét arcomra, s finoman végig húzta nagyujját alsó ajkamon. Fokozatosan közelebb hajolt hozzám, mire nagyot nyeltem. Ámulattal töltött el, hogy gyakorlatilag én is vágytam rá, hogy újra érintsenek puha párnácskái. Melegség áradt végig testemben ahogy néhány pillanatra megállt, s csak súrolták egymást ajkaink. Valószínűleg az engedélyemet várhatta, ezért hagytam magam sodródni az árral, s megízleltem forró száját. Éreztem ahogy mosolyog, de jókedvét szempillantás alatt komolyság vette át, s a helyzetet kihasználva mohón mozgatta ajkait. Jobb kezét tarkómra vezetve markolt hajamba, s hevessége áramütés szerűen remegtetett meg. Nyelve édesebb, és kívánatosabb volt mint ahogy emlékeztem. Mégis ő irányított, s én jóformán elvesztem tettében.

- Elég lesz. – Hallottam a nő hangját akiről hirtelen meg is feledkeztem. Ám Arten másképp gondolta mint ő, vagy csak nem hallotta, mert nem engedett, ezért újra rá szólt. – Elég már te mamlasz! – cirkuszolt – A többit majd otthon, a szobádban folytathatjátok.

Utolsó mondatára Arten elszakadt tőlem, de még egyóvatos puszit nyomott a számra, majd hangot adott beleegyezésének – Hát jó.

Hogy mi?