- Pajtás, örülök, hogy te is ma jöttél be a zh-ra. – Vigyorgott rám megkönnyebbülve barátom.

- Gondolom. – Szemeimet forgatva adtam tudtára, hogy mennyire nem értékelem a hozzáállását.

- Hello! – Hallottam meg újra Ariss hangját, bár már kellő távolságban. Felém nyújtva tollamat mosolygott, s felajánlotta, hogy meghív reggelizni cserébe. Ám visszautasítottam, azzal, hogy az már megvolt. Ami ugyan hazugság, de még mindig nem akartam semmit tőle. És hozzá tettem, remélve, hogy érteni fogja a hasonlatom. - Minek nézegetni a kirakatot, ha úgy sem akarom megvenni ami mögötte van.

Értette, de nem tágított – És ha azt mondom, hogy hét napon belül visszavásárlási garancia van, ha mégsem vagy megelégedve?

- Wow, próbaidő – ujjongott Shin, s felém intézte szavait – Én is kipróbálnám. Főleg, hogy ilyen szép combjai vannak.

- Ugyan már, a legtöbb tehénnek ilyen. – Vettem elő az udvarlós stílusom, egy arcátlan mosoly keretében, hogy leszálljon rólam. Holott ez egy újabb hazugság volt részemről, mert valóban harapnivalónak tűntek. Viszont nem akartam engedni neki. Én irányítok, és a nem az nem.

Szerencsére Shin felvéve velem a kesztyűt enyhített kellemetlen beszólásomon. A lányra nézve csillogó szemekkel húzogatta szemöldökét. - De ő a legszebb tehén!

Ariss felkacagott velünk együtt, majd ökölbe szorította kezét teste előtt, s középső ujja felmutatása után dobott felénk egy puszit a levegőbe, és elrobogott. Ezt bírom benne a legjobban, hogy nem vesz minket komolyan, mert nem is kell.

- Tanulhatnál végre Shin, nem sokára végzünk a sulival, és tudás hiányában nem vesznek fel sehova. – Csoporttársunk távozása után komolyra fordítottam a szót, mert valóban aggódtam barátom jövője miatt.

- Addig még van egy évünk. – rántott vállat - Sok minden történhet.

- Például? – Érdekelt mit gondol, már attól tartottam lemaradtam valami nagydologról az életét érintően.

- Akármi. – könyökölt gondolkodóan az előtte lévő padra - Felkér a kormány, hogy legyek a titkos ügynökük, vagy elvisznek az ufók, vagy.. – tekintetem láttán vissza vett, mert tudta, hogy hamarosan kihoz a sodromból fikcióit hallhatva - legvégső esetben megtanulom azt amit kell..

- Lökött vagy haver! – veregettem vállon a mellettem ülő srácot, enyhítve komolyságomon - A remény hal meg utoljára, azért szerintem ne várj sokáig, maradj az utolsó verziónál. - s óriásit ásítva közöltem vele, hogy haza megyek aludni. Fárasztó volt.

Zh után nem akartam bent maradni, egyszer - egyszer lóghatok, sőt az éttermet szintúgy elkerültem, nehogy a végén megszokja Kuo, hogy mellette vagyok, és ne hiányozzak neki. Egyébként is másnapra három vizsgára jelentkeztem be, így pihenés helyett késő estig tanultam. Éjfélre mégis ágyba keveredtem, mert a kialvatlanság sem segít. Bár már túlestem a holtponton, mégsem volt kedvem elővenni a szokott unalmas filmeket, vagy hallgatni a megnyugtató lágy zenéket, melyek ellazítanak. Ugyanis csak egy dolgon pörögtem folyamatosan amióta letettem könyveimet, és az Kuo. Azon kattogtam, hogy miért akarom őt ennyire. Hogyan csavarhatta el a fejem. A vicces csipkelődéseink, a komoly okfejtéseink, és a gyerekes játszmáink, versengésünk jólestek kis szürke életemnek. Nevetségesen hangzik a hasonlat, de utoljára akkor éreztem ezt a birtoklási kényszert mikor unokabátyám a makett autóit mutogatta nekem. Tizen éves voltam, míg ő a húszat töltötte, s dolgozó férfiként élt a hobbijának. Minden hónapban 2-3 kisautóval bővítette gyűjteményét, ezért egy elég szép mennyiségre tett szert. Legalább két szekrényen sorakoztak végig a garázsukban. Ám volt köztük egy tűzpiros porsche 911-es, mely teljes mértékben megbabonázott. Olyannyira, hogy mikor nem figyelt lenyúltam tőle. A mai napig gyötör a bűntudat miatta, de azóta sem adtam vissza neki. Szüleim házában a régi gyerekszobám ágyneműtartójában dugtam el, és ott tengeti minden napjait. Régi emlékek. Mondjuk a pultost nem célom elrabolni, szóval bűntudatom se hiszem, hogy lesz. Mosolyogva ezen megállapításomon, a férfira gondolva bújtam bele párnámba, s kisvártatva elnyomott az álom.

Shin nevetve dőlöngét székében ittasan miközben magyarázott valamiről amit nem értettem. Visszakérdeztem, ám válasz helyet csak előre mutatott. A bárban szétáradó füst takarta előlem a teret, mégis ahogy egyre jobban koncentráltam egy alak rajzolódott ki előttem. Egyedül táncolt. Teljesen ellazult a zenére, s az ütemmel együtt járt teste. Kezeit mellkasáról derekára, majd fenekére vezette, s ujjait farzsebében pihentette meg. A villódzó fény olykor megvilágította őt, olykor teljes homályba burkolta, ahogy mozgott a tánctéren. Hátravetett fejjel élvezte a hangulatot, s ahogy felém nézett megállt az idő. Tekintettünk egymásba fúródott, keze felém lendült hívogatón, s én meghökkenve fordítottam fejem jobbra, majd balra, hogy rájöhessek valóban én vagyok-e a kiszemelt áldozat.

Következő pillanatban már ágyamon ülve néztem fel rá szenvedélyesen, ahogy oldalát cirógattam. Álmélkodva vontatottan nyeltem nagyot elhűlve arcának vonásain. Vágytól elmosódott tekintettel mászott rám, s ajkaimra tapadt. Mikor csípőmre ült testem az ágyba süppedt, s aljakrán támaszkodva fejem mellett ízlelgetett egyre közelebb hajolva fülemhez. – Ne fogd vissza magad! – Parancsolt rám halkan Kuo, s nekem több sem kellett. Fordítva helyzetünkön magam alá rántottam. Még engem is meglepett az az őrület, mely hatalmába kerített. Érezni akartam, tudni, hogy csak az enyém. Mindenhol meg akartam érinteni egyszerre, hogy a kéjtől elnyűtt arcát lássam. Tetteimet korbácsolta az ereimben végig futó tűz. S ő vonaglott az ágyon, ahogy nyelvemmel csupasz testét érintettem. Nyöszörgve méltatlankodott lassú játékom során. De ki akartam élvezni az együtt töltött perceket. Fenekét markolva húztam végig számat belső combján melyet apró csókokkal hintettem. Ő pedig minden egyes alkalommal megrándult ajkaim érintése során. Ráfogtam merevedésére, s hátát ívbe feszítve emelte feljebb csípőjét. Többet akart, ahogy én is, mert minden tettével csak hergelt. Kezemet megmozdítva hatalmas nyögést csaltam ki belőle, s hangja sokáig visszhangzott fülemben. Édes csengése boldoggá tett. Egyre szaporábban vette a levegőt, sóhajai egyre sűrűsödtek, mikor egy éles ismétlődő lárma miatt megálltam tettemben.

A szoba eltűnt Kuoval együtt, s én ingerülten nyomtam ki az ébresztőt. Álmomból vissza kellett térnem a valóságba, mely ezek után elég nehezen ment. Az egész csütörtök délelőttömre rányomta bélyegét ez az intenzív szűnni nem akaró kellemetlen érzés, amit Kuo hiánya hagyott. Ezért úgy döntöttem meglátogatom kiszemeltemet.

Beugrott egy ötlet, hogy az esti illúzió után hogy tehetném érdekesebbé a mi kis trécselésünket, ezért útba ejtettem egy könyvesboltot, hogy a legszaftosabb yaoi mangát olvasva üljek a megszokott bárszékemen. S némileg feszengve ugyan de elindítsam játékunk.

- Hello Arten – üdvözölt vidáman Kuo mikor már kiszolgálta a mögöttem ülőket, s visszatért a pultba.

Fel se néztem rá úgy köszöntem vissza, ezért kíváncsian leskelődött – Mit olvasol? – Majd mikor meglátta arrébb lépett kettőt. – Oh, értem már, békén is hagylak. – Ezzel hátat fordítva kezdett el takarítgatni.

Behajtottam a könyvet közé téve ujjam, hogy a legjobb részt majd megmutathassam neki. – Semmi gond, beszélgethetünk, csak addig olvastam amíg el voltál foglalva.

Valószínűleg neki is hiányozhattak már hosszas eszmecseréink, mert cinikus megjegyzéseit hátrahagyva jött újra közelebb. - Rendben. Hogy állsz a sulival? – Érdeklődött elbizonytalanodva, s félszemmel a borítóra nézett.

- Köszönöm, nincs miért panaszkodnom. – mosolyodtam el kedvesen – Neked hogy telt a napod?

- Ne is kérdezd, egész délelőtt alig voltak, és csak vánszorgott az idő. – forgatta meg szemeit, s a vendégek felé nézett. Nagyon jól tudtam, hogy zavarban van, és mivel nem akarta a könyvet bámulni, ezért más célpontot keresett. De nem hagyhattam, hogy csak a semmibe nézzen.

- Te egyébként szereted a képregényeket? – informálódtam szendén.

- Tudod nekem nincs sok időm olvasni.

Érdekes, az előbb mondta, hogy egész nap lógatta a lábát. – Pedig ezek elég jók. – Legyeztem meg orra előtt. S ő megköszörülte torkát.

- Furcsa váltás, ugyanis a múltkor még egy politikai lapot bújtál.

Valóban ritkán olvasok ilyet, mert nem vagyok az a romantikus lélek, de vannak olyan kiadványok, melyek egész figyelem felkeltőek. – Azt azért olvasom, mert vicces. Ez szerintem valamivel komolyabb. Érdekes a történet, fejlődnek benne a karakterek, van mondani valója amellett, hogy például ez egy felnőtt sztory. Az író pedig elég szépen, szinte művészien rajzol.

- Valóban? – Csodálkozott el hosszas magyarázatomon. Direkt fogalmaztam így, hogy felkeltsem érdeklődését.

- Igen, nézd meg például ezt a képet. – Nyitottam ki újra a könyvet, hogy beteljesítsem a várva várt pillanatot, közben végig őt bámultam. Arcára némi szín kúszott fel, s ahogy a kép után rám kapta tekintetét, megnyalva ajkait vörösödött el jobban.

- K-kérsz valamit inni? – fordította el fejét gondolataiba mélyedve, s feszengve a konyhába sietett – Hozok neked az új süteményünkből.

Várakozásomon felüli reakció volt ez. Még szép, hogyén jutottam eszébe, hisz a fél oldalon végig nyúló képen a srác vágyakozvanézett feltehetően a másikra, miközben tele volt a szája a....hosszával. Belül kacagva csúsztattam a táskámba a képregényt, hogyha visszajön, komfortosabban érezhesse magát. Azonban telefonom megcsörrent, s mikor realizáltam, hogy édesanyám hív elszállt jókedvem.