- Te szerelmes vagy belé igaz?

Kérdésére összerezzentem. Nem voltam felkészülve rá, hogy  el kell mondanom. Mindennek tetejébe egyedül. A pulzusom hirtelen az egekbe szökött, mikor a homlokom gyöngyözni kezdett. Fülemben dübörgött a vér és a kanapé megnyugtatva adott támaszt remegő lábaimnak. Inamba szállt a bátorság egy bakfistól?

- Igen.

- Elmeséled hogy történt?

- Hmm, először is tisztázzuk, nem vagyok büszke minden tettemre amit régen elkövettem, vagy aki voltam. Sokat fejlődtem a kezei alatt. Ő volt az aki megtanított újra érezni, szeretni, tisztelni és értékelni az életet. A sors hozott össze minket és az életemet odaadnám érte. Nos, talán kezdjük az elején....

Arten szemszöge

- Hello, gyorsan. – emeltem a telefont a fülemhez, miközben az előadó terem felé vettem az utam, ahol a következő órám kezdődött. Szeretek tanulni, és fontosabbnak  is tartom mit általában az emberi kapcsolatokat. Érdekel a világ működése, de a társadalomé még véletlenül sem a logikán alapszik. Sokszor elcsodálkozom egyeseken, hogy hogy lehetnek még életben, hiszen biztos nem álltak sorban amikor az észt osztogatták, azonban ez a legjobb barátomra nem igaz, csak...néha az agyamra megy.

- Segíts, kérlek nem tudom mit mondhatnék neki, de elrontottam. – könyörgött a másik fél a vonal túlsó oldaláról.

- Shin, nem érek rá. Bújj elő anyukád szoknyája mögül, és vállalj felelősséget. – próbáltam minél sebesebben lerázni őt, miközben beültem a következő órámra. Így is örülhet, hogy felvettem a telefont.

- Ezzel nem segítesz. – tiltakozott.

- Most leraklak. – Tudatnom kell vele, hogy nem érdekelnek azon problémái amiket egyedül is megoldhat. Hiába vagyunk barátok, nem szeretem ha fáraszt.

- Oh, hogy az a..megint felcsúszott reggel a feneked a fejed helyére? – kezdett el sértegetni. Bár nem igazán zavart. Shin megért és elfogad ilyennek.. azt hiszem, mivel évek óta az egyedüli barátom.

Végül elvettem a fülemtől a készüléket és felsőtestemet a padra hajtva nyújtóztattam meg karjaim, miközben kinyomtam a hívást.

Kellemes napom volt, amolyan csendes. Igyekeztem az adott pillanattal foglalkozni, és nem a körülöttem lévőkkel. Most is direkt az első padba ültem, hogy csak a tanár által leadott anyagra figyelhessek, és véletlenül se akarjon velem szóba elegyedni senki. Nem értettem az emberekben a késztetést, hogy állandóan csak fecsegnek meg ismerkednek. Ám sajnos minél inkább semmibe vettem őket, annál jobban nyomultak. Igen, értem én, hogy jó képű vagyok, de miért nem tudok úgy végig menni a folyosón, hogy ne szólítanának le?

Talán az én hibám. Hiába csípősek a szavaim, s olykor bunkón vagyok őszinte, mégis mosolyogva közlöm, hogy ne bántsak meg senkit, illetve...bevallom, az is rá tesz, hogy így szórakoztatom magam. Emiatt azt hiszik, hogy csak viccelek. Valahogy változtatnom kellene ezen.

A padon fekvés kényelmébe burkolózva önmarcangolásomat két előttem álló láb szakította meg, mire tekintetem felemelve kerestem az arcot hozzá.

- Szia Arten! – emelte fel egyik kezét a hang tulajdonosa intve, míg a másikban egy halom papírt tartott.

- Jó napot tanár úr! – dőltem hátra székemben, fürkészve szemeit, hogy mit szeretne.

- Úgy tudom jó tanuló vagy. – jelentette ki.

- Örülök ha ez a hír járja. – tettem karba kezeim mellkasom előtt, mert éreztem, hogy ezzel még nincs vége.

- Nos igen, utána néztem, kémiából jeles vagy, és az én követeléseimet is kitűnően teljesíted. – jegyezte meg, majd oldalra fordult – Ismered a két hölgyet? – Ezzel a lányok előbukkantak háta mögül közelebb lépve felém. Az egyik egy híresség volt a fiúk körében. Szőke haja, nagy mellei, vékony dereka csábította a tekintetet. Szépen fogalmazva egy méhecske, akinek folyton a beporzáson járt az esze, csak mindig más virágra szállt. A másik pedig a karate klubb női vezetője, akinek fekete rövid haja láthatóan vágásra szorult, hisz a szemébe lógó tincseket fújkálta el esetlenül.

- Hmm, igen, a pasizás és a sport a legjobb gyógyszer a tanulás ellen. – húztam félmosolyra az arcom, hisz nem kell gondolat olvasónak lennem, az előző megjegyzéséből is tudtam már mit akar tanárom. De a három félből senki sem értette amit mondtam. Talán más nyelven beszélek? A férfi megrázta fejét, mert nem várt magyarázatot, gyorsan a lényegre tért. – Segítenél nekik felkészülni a vizsgákra?

Bőszen bólogatva értelmeztem mit mond, s már- már elmosolyodott, hisz más választ várt fejem fel-le rázogatását követően – Nem. Nekem is készülnöm kell.

- Ne már szép szemű, meghálálnánk! – kacsintott rám a szőkeség.

- Nem hiszem, hogy a te háládból nyernék valamit. – kacsintottam vissza, mire végre lehervadt a vigyor az arcáról. Ez az, megértette!

- Jó ne civakodjatok! – Csapott le elém papírjaival a szemben álló, főleg nekem célozva mondatát, ám én csak boldog voltam, hogy háromból kettő tutira felfogta amit mondtam. – Majd én meghálálom, ha foglalkozol velük!– jelentette ki a férfi.

Megrökönyödve néztem magam elé. Ebből hogy mászok ki? – Na de tanár úr, lehet, hogy biszexuális vagyok, de ....

Szerencsémre nem engedte, hogy végig mondjam, mielőtt még vérig sértettem volna leállított. – Nem úgy értettem! – S lelki szemeim előtt láttam ahogy egy viharfelhő villámokat szór feje felett - Év végéig feljebb húzom a jegyeidet egy fokkal a tantárgyamból.

- Miért ilyen fontos Önnek? Egyébként most mondta, hogy nincsenek gondjaim vállalat gazdaságtanból. – értetlenkedtem.

- Még. – zárta rövidre, némi gonoszsággal szemében – Ő itt a húgom Hina, - karolta át a harcos nő vállát - és a barátnője Maya. – bingó, ezzel az első kérdésemre is meglett a megfejtés. Csak épp, hogy közben megfenyegetett – Sajnos nekem továbbképzésre kell mennem, ezért gondoltam rád.

- Rendben – vettem elő telefonomat egy nagy sóhaj kíséretében – Adjátok meg a számotokat, és gondoljátok át kinek mikor lenne jó, délután egyeztetünk.

- Nah, végre negyed órás csúszással elkezdhetem az órát. – sétált el a férfi a tábla felé – két percetek van helyet foglalni – ordította el magát, mikor a lányok már nem voltak a közelemben.

Az idő vánszorogva telt, az utolsó előadásom befejeztével nyakamba vettem a várost táskámmal a vállamon megindulva haza. A telefonom már kettőt mutatott, és még nem ebédeltem. Ráadásul új törzshelyet kellett keresnem, mert egy nem tudok főzni, kettő a régin nem láttak szívesen. Csodálkozni sem volt okom, ugyan is az előző szex kalandomról hirtelen kiderült, hogy idegösszeroppanása van. Az elején közöltem vele, hogy nem lesz több alaklom, mint egy éjszaka. Aztán valamiért belementem, hogy megigyunk még egy kávét, aminek az lett a lezárása, hogy a falhoz vágta a poharainkat, és széke az ablaküvegben landolt. Alig tudtam elhajolni előle. Ezért sem akarok párkapcsolatot, míg ismerkedtek minden szép, a legjobb oldalát mutatja. Az elején mindenki cuki, aztán jön az első probléma és lehúznak egy valag pénzzel, hogy rendezni tudják a károkat. Bár ez így is megtörtént, jobb előbb mint később.