Reggel nagyon korán keltem. Kiindulva a régi szokásaimból, tegnap este megkerestem a telefonban levő legidegesítőbb hangot, majd beállítva az ébresztőt az asztalra tettem, így nem volt az, hogy kinyomom és visszaalszok, mivel el kellett vánszorognom odáig. Az irritáló csörgés felidegesített annyira, hogy elmenjen a kedvem az alvástól, így felöltöztem, és egy táskába, ami a szekrényben volt, beraktam a pisztolyomat. Lesettenkedtem a konyhába, ahol csináltam magamnak két szendvicset és betettem egy poharat is, mivel ha jól emlékszem, ott volt egy csap, de ha az nem is, mosdó biztos van.

Az idő még nagyon fiatal volt, a nap sem volt látható, a csípős reggeli hideg pedig szinte megcsapta arcomat, amint kiléptem az udvarra.

Szerencsére, az itt levő pisztolyok, mint az kiderült számomra nem éles tölténnyel vannak megtöltve, ezért meri Taehyung ilyen bőszen pazarolni. Mivel nincs fűtés, nagykabátban kezdtem neki a lövöldözésnek, és csak remélni mertem, hogy Jungkookék nem fognak felkelni erre.

Igyekeztem azt gyakorolni, hogy lecsökkentsem az időmet anélkül, hogy kapkodnék, és elrontanám., mivel ez volt az egyetlen, ami nem ment.

Egész délelőtt ezt csináltam, a karom és az ujjam már elzsibbadt, mégse tettem le. Megettem az egyik szendvicsemet, és töltöttem pár pohár vizet, hogy oltsam a szomjam, majd ismét nekiálltam. Igen, tudom, hogy nem fogok egy nap alatt akkorát fejlődni, hogy profi legyek, de mivel úgy sincs jobb dolgom, így kihasználom azt a temérdek időmet.

Még szerencse, hogy sok tábla volt, mivel az egyiket teljesen szétlőttem.

Fáradt voltam, az idő pedig estefelé kezdett járni, mivel fél hetet mutatott az óra. Összepakoltam, de mikor a táskámban kotorásztam, kezembe akadt a fegyverem. Magam elé emeltem, és úgy néztem rá, mint valami csodára.

Kíváncsi voltam, mivel másabb ez, mint a próba pisztoly, ezért becéloztam a tábla fejét, és rálőttem.

A következő, amit már fel tudtam fogni, hogy a fülem sípol, mintha kiáltana a dobhártyám, én pedig a földön fekszek fájdalmamban, a kezemet szorongatva. Hiába tartottam határozottan, még ez sem volt elég ahhoz, hogy ne fordítsa ki a csuklómat.

Megragadtam, és egy hirtelen mozdulattal visszaroppantottam a helyére. Nagyon fájt, de ha úgy hagyom, az nagyobb bajt vonna maga után.

Mikor ismét hallottam a saját lélegzetvételemet, visszaindultam a házba, a kezem azonban muszáj volt fognom, mert így kevésbé fájt. Minden egyes lépés okozta rázkódás miatt belenyílalt a fájdalom, azonban ha szorítottam, nem éreztem, hogy lötyögne.

Amint a lépcső elé értem, Jin kiszaladt a konyhából egy pisztollyal a kezében, majd azt vetem észre, hogy az emeletről Taehyung trappol lefelé.

- Minie, menj a szobádba! - fordult vissza futás közben, és felmutatott az emeletre, majd ő is követte a másik férfit. Nem értettem, mi történik, ezért azt tettem, amit mondott.

Behajtottam az ajtómat, majd az ágyat vettem célba, hogy lepakoljak, de egy lövés hangja megtörte a szoba csendjét, engem pedig az ablakhoz csalogatott.

Annyit láttam csak, hogy az egyik férfi, így alakra ítélve Jin, lassan lépked a fák között, miközben szüntelenül nézelődik jobbra-balra.

Egyszer csak még egy lövés volt hallható, Jin pedig szaladni kezdett, így már nem láttam a fák miatt. Annyira letaglózott a jelenet, hogy szinte felkenődtem az üvegre, és úgy néztem, hátha előjönnek megint. Nem értettem, mi folyik itt, egyszerre voltam izgatott, és rémült

A következő másodpercben egy idegen botladozott ki a bokorból, majd felnézett egyenesen rám, mivel ez volt az egyetlen szoba, ahol világított a lámpa. Szerintem mind a ketten ugyan olyan fejjel nézhettünk egymásra meglepődöttségünkben.

- A földre te idióta!! - hallottam meg magam mögül Yoongi hangját, de nem tudtam megfordulni, mivel vállamat megragadva sodort el, így a földre kerültünk. Hátamra gördültem, azonban a dühös férfi helyett az ablakot bámultam, ami nagy csattanással tört ki szilánkokra repedve. Mivel Yoongi felettem térdelt, a kabátja felfogta az éles darabokat, így egyikünk se sérült meg, azonban ez nem változtat a lényege , hogy ha nem ment meg, már halott lennék - A picsába V! Szedd már le!! - kiabált ki a fal takarása mögül, fegyverét pedig felemelte, hogy egy hirtelen mozdulattal kinézzen, ám a férfi valószínűleg már nem volt ott, mivel sóhajtott egyet, és leengedte kezét.

Rám nézett, de nem szólt hozzám, helyette csak nagyokat lépkedve kisietett a szobából.

A kinti hideg lassan szivárgott át a megmaradt üvegen tátongó lyukon, én azonban nem bírtam megmozdulni. Hallottam még pár lövést, de a többit nem tudtam felfogni.

Csak annyit vettem észre, hogy Jin szalad felém és guggol le, hogy megkérdezze minden rendben van e. Bólogattam, majd hagytam, hogy felsegítsen, és lemenjünk, mivel a szobámba ma nem alhatok. Marad a nappali.

Jungkook pov's

Ez már mindennek a teteje. Tudom, hogy amit csinálunk illegális, és nagyon magas a kockázata annak, hogy lebukunk, de este tíz órára tenni egy tárgyalást... Kicsit soknak éreztem. Pláne úgy, hogy mostanában alig alszom, a papírmunka miatt. Bár együtt lakunk, Ryung-ot is kevesebbszer látom, ami kissé már frusztrál.

Kilépve a teremből ,megnyomogattam orrnyergemet, és ásítottam egyet. Persze, hogy gondolkodni se hagyják ilyenkor az embert, ugyanis amint elhaladtak mellettem a tárgyaló felek, akiket szinte lemostam a pályáról, megcsörrent a telefonom.

- Megint összevesztél valakivel?! - szólalt meg éles hangon Taehyung.

- Mivan? - ráztam meg a fejem, arra gondolva, hogy poénkodik, bár a hangneméből ítélve, most nem arról van szó.

- Megtámadtak. Még jó, hogy volt kamera a szobádban!

- Mi? Mit kerestél a szobámban? - mondtam ki az első gondolatomat, ami átfutott az agyamon. Én kértem, hogy amikor én tárgyaláson vagyok, és nekik nem kell jönniük, akkor vigyázzon Ryung-ra, de az nem jogosítja fel, hogy a szobámba tartózkodjon!

- Lényegtelen. Leszedtük, de nem hiszem, hogy egyedül tervelte ki, hogy betör hozzánk.

- Ryung? - kérdeztem vissza rögtön, elvégre ha megtámadták őket, akkor neki is baja eshetett, bár azt szerintem azonnal mondta volna.

- Nincs baja. Ma egész nap kint volt, és gyakorolt. Pont akkor jött be, mikor megláttam a mozgást.

- Indulok. - tettem le a telefont, majd sietve távoztam az épületből. Megmondtam a sofőrnek, hogy ha lehet siessen, a minél előbbi hazatérés érdekében. Már el is kezdték a kiképzését? Arról tudok, hogy megmutatták a lánynak, hogyan kell lőni, de azt nem gondoltam volna, hogy saját magától fog lemenni gyakorolni. Mindenesetre örülök, hogy nem taszítja el ezeket a dolgokat, és igyekszik jobb lenni. Szeretném majd egyszer megnézni, hogyan lő, és legalább egy fél napot vele tölteni, hogy jobban megismerjem. Ahogy most vannak a dolgok, olyan érzésem van, mintha egy idegen lenne a házamban, aki azért küzd, hogy elfogadjam, de én még csak rá se hederítek, pedig ez nem így van. Számtalanszor eszmélek fel, hogy ő jár a fejemben, mit csinál, hogy van, de ez már azóta így megy, mióta lefeküdtünk.

Beléptem a házba, és az első dolgom lett volna felmenni a szobájába. Bár már biztos aludt, látni akartam. Azonban meg kellett állnom , mert a konyhában égett a villany, ami szokatlan volt, így benéztem.

Ryung a földön ült, fejét a térdére hajtva kezeivel takarva, a padlón pedig egy pohár volt összetörve. A földön is, és az ívesre tört szilánk darabokban is víz volt, gondolom inni akart, csak történt valami

Letérdeltem elé, és megfogtam a kezét, ám ő egy ijedt, de inkább fájdalmas sikolyt ejtett, ami miatt azonnal elrántottam a kezem.

- Én vagyok...- nyugtattam meg, mikor szemeiben kétségbeesést láttam még azután is, hogy meglátott.

- Jungkook.. - suttogta nevem, mikor rám nézve felismert végre. Bent rekedt levegőjét egy nagy sóhajjal engedte szabadon, szemei pedig reszketegen pislogtak, miközben kezét visszahelyezte ölébe. Úgy szorította, mintha kötelező lenne.

- Mi történt? - vontam kérdőre, ő azonban válasz helyett megrázta a fejét. Mivel továbbra is szigorúan néztem rá, egy erőtlen mosolyt küldött felém, abban reménykedve, hogy nem látok át rajta.

- Csak eltörött a pohár.

- És ez akasztott ki ennyire? - vontam fel szemöldököm, és igyekeztem olyan hangnemben kérdezni ezt tőle, hogy igenis észrevegye, mennyire nem hiszek a kis meséjének

- Mostanában... Fáradt vagyok, ezért eléggé ingerült is. - gondolom erre az is rájátszott, hogy ma megtámadták.

- Nem kell ennyire sietned. Azzal nem leszel előrébb, ha túlhajszolod magad.

- Te is gyengének látsz? - kérdezte bosszús szemekkel, azonban még a válaszom előtt elfordította fejét, hogy ne kelljen rám néznie.

Mivel nem tetszett a dolog, tenyerem arcára csúsztattam, hogy visszafordítsam magam felé fejét, és közelebb hajoltam ezzel elérve, hogy ismét rám nézzen. Valamiért ez nála nagyon nehezen működik.

- Én tudom talán a legjobban, mennyire erős vagy. - suttogtam neki, hogy megértse, majd egy apró puszit nyomtam a homlokára, amit csukott szemmel várt és fogadott el. - Mi történt a kezeddel? - simítottam rá, de a fájó pontot kihagytam.

- Csak.. kipróbáltam a fegyverem. Gyenge vagyok még hozzá, ezért azt kaptam, amit megérdemeltem. - vont vállat. Én mondtam, hogy Tae kegyetlen. Az a fegyver még az én kezem is kifordítaná, ha nem tartanám biztosan, erre egy ilyet vett neki.

Térde alá nyúltam, majd megtartva hátát felemeltem, és lekapcsoltam a konyhában a villanyt, majd felindultam. A folyosón nem jobbra, hanem balra fordultam, ami miatt hátra nézett, majd rám emelte pillantását.

- Hova viszel?

- A szobámba. Ma ott alszol. - jelentettem ki határozottan, hogy eszébe se jusson ellenkezni. Leraktam az ágyra, majd betakartam, és lenyomtam hanyat fekvésbe, mivel nem akart magától elfeküdni. - Ne aggódj. Van még egy kis munkám, így nem fogok most melléd telepedni. - mosolyodtam el. Meg akartam nyugtatni, mivel gondolom azért ilyen zaklatott, mert elképzelte, hogy mellettem kell aludnia. Bevallom, nekem nagyon tetszik az ötlet, de még várnom kellene vele, mielőtt rá vetem magam. Ami elég nehéz, mivel nem vagyok egy türelmes természet.