- Akkor ez tényleg az? - kérdeztem zokogva, mire újra kinyitotta a szemét és bambán nézett fel rám. - A picsába, én még mindig sokkal fiatalabb vagyok nálad! Ehhez még te sem vagy elég idős, nem, hogy én!

- A házasság nem korhoz kötött...

- De é-én - dadogtam, közben az egyszerű, de valami gyönyörű gyűrűt néztem. Nem győztem törölni a szemem, hogy a könnyek ne állják el az utat a látásomban a kis karikára. Meseszép volt, levett a lábamról és nem akartam elhinni, hogy az enyém. Vagyis Shawn nekem szánta - Shawn - nyüszítettem elhaló hangon, mire rosszulléte ellenére felült a kanapén és éppen felállni készült, bár ezt akkor igazán nem szerettem volna. - ne! Pihenj tovább!

- Ezek után? - kérdezte halkan, mire szipogva siettem elé, csak hogy ne kelljen sokat sétálnia. Míg Ő állt, én a kanapéra ülve jeleztem, hogy neki sem ártana kímélnie magát, ezt észrevéve pedig helyet foglalt mellettem. - Ezt nem így terveztem - motyogta, mire nagyot nyelve néztem rá, majd egy könnycseppet letörölve óriásit sóhajtottam. - a fenébe már, csak én lehetek ilyen szerencsétlen! Ezért akartam visszaszerezni a pulóvert. Amikor levettem és odaadtam, még abban a tudatban éltem, hogy a gyűrű a farmerom zsebében van.

- Már rohadtul mindegy - motyogtam, mire bólintva dőlt hátra - kobban vagy?

- Ezek után rosszabbul - nevetett fel gúnyosan, mire a mindaddig kezemben szorongatott gyűrűt felé nyújtottam. - ne add vissza, a tiéd. Én mit csináljak vele?

- Húzd fel az ujjamra - mondtam halkan, mire tekintetét rám kapta.

- Kim, nagyon rosszul vagyok, ne haragudj - motyogta, majd fejét hátrahajtva lehunyta a szemeit. - nem akarlak megijeszteni, de tényleg, ezért nem hadarok és nyugodt leszek. Megígéred, hogy nem pánikolsz be? - kérdezte erőtlenül. Az artikulálás és a hang is hiányzott a beszédéből, szinte csak tátogás volt az egész.

- Azt hiszem igen, de nem ígérek semmit.

- Oké, figyelj...kezdem úgy érezni, hogy hamarosan végem van. Baromi rosszul vagyok, szerintem mindjárt magamon kívüli állapotba kerülök. Ne ess pánikba, csak hívj most mentőt, Ők mindent megoldanak majd - mondta erőtlenül, én pedig örültem, hogy nem ígértem semmit. Pánikolva hajoltam hozzá, a lázát kezdtem mérni a kezemmel, közben arcán végigsimítva egy újabb adag izzadtságtól szabadítottam meg. - Kim, kérlek!

* * *

- Maga nagykorú? - kérdezte az egyik mentős, mire döbbenten torpantam meg a mentő ajtajában.

Na ne röhögtess!

- Nem, de muszáj elmennem vele - nevettem fel zavartan és idegesen, bár a férfit ez nem igazán hatotta meg. Biztos akadt már nálam nehezebb esete is...vagyis ezt gondolhatta. - elmegyek vele!

- Hölgyem, csak nagykorú kísérheti a beteget, sajnálom - mondta, bár én nem mozdultam. Úgyis én nyerek! - kérem álljon el az ajtóból, hogy elindulhassunk!

- Maga komolyan nem érti? A srác, aki ott fekszik eszméletlenül a vőlegényem. Hahó, Kimberly Gertler vagyok, Shawn Mendes menyasszonya. Engedjen be, amíg ilyen szépen mondom!

- Sajnálom, egyiküket sem ismerem. Ha meg a menyasszonya, inkább menjen és keresse meg a gyűrűt, mert az nincs az ujján - mondta, nekem pedig elegem lett, egy pofonnal díjaztam a stílusát és ameddig felfogta a történteket, én idegesen ültem le Shawn mellé. - na jó, ebből elég - fordult felém dühösen. - elmondtam, szabály tiltja! Hívd fel anyucit és vitesd be magad, velünk nem jöhetsz!

- Értse már meg, könyörgöm, hogy úgyse hagyom magam - morogtam, mire nagyot sóhajtva hunyta le a szemét és innentől kezdve figyelmen kívül hagyott. Intett a sofőrnek, aki bekapcsolta a szirénát és nagy sebességgel száguldott végig Chicago egy részén

- Vérnyomás rendben - mondta a férfi, mire egy másik írni kezdte egy papírra a pontos eredményt. - allergiás valamilyen gyógyszerre? - nézett rám. Valószínűleg rájött, hogy amúgy nagyon is hasznukra van a nem nagy korú, makacs kislány.

- Nem tudok róla - mondtam, közben folyamatosan szorongattam Shawn kezét, hüvelykujjammal pedig kézfejét simogattam.

- Fogyasztott alkoholt az elmúlt huszonnégy órában?

- Nem.

- Rendben. Mikor és hol született? Teljes neve?

- Shawn Peter Raul Mendes, Kanada, Ontario, Toronto, ezerkilencszázkilencvennyolc augusztus nyolcadika - hadartam, mire a másik férfi írni kezdte. - mi lehet a baja?

- Valószínűleg csak nagyon le van terhelve, a szervezete nem bírja a tempót, amit Ő diktál. Nem túl valószínű, hogy komoly a dolog, ha pedig mégis, nem lehet olyan súlyos.

* * *

Amíg Shawnt vizsgálták, én úgy gondoltam, szívok egy kis friss levegőt, így hát ettől az ötlettől vezérelve a parkolóban sétálva nagyokat sóhajtottam. Éppen azon járt az eszem, hogy ennél nem is lehetne rosszabb abban a pillanatban, hisz éhes és álmos is voltam, Shawn pedig éppen eszméletlenül - vagy ki tudja, talán már ébren pánikolva - fekszik egy teremben és körbeveszi Őt egy csomó fehér ruhás, világoskék maszkos és világoszöld hajhálós, fertőtlenítő szagú orvos. Tényleg elhittem, hogy nem lehetne rosszabb, hogy ez a mélypont, bár amint megpillantottam a mellettem lévő autót, rájöttem: tévedtem. Minden bizonnyal apa kocsija volt, hisz nem csak az autó, de a rendszám is megegyezett.

- Hol vagytok?? - kérdeztem idegesen, amikor felvette a telefont.

- I-itthon - motyogta apa, mire értetlenül vontam össze a szemöldököm és újra a kocsit kezdtem vizsgálni.

- Ne hazudj! Az autód...itt van a kórház előtt.

- Figyelj, ígérd meg, hogy nem pánikolsz be - MI EZ AZ EGÉSZ????? - Heidit hoztuk be, valami baja van.

- Mivan!? Én nem akartatok szólni?? Te jó ég, hol vagytok? Mi...mi ez? Mi történt? - kérdeztem idegesen és újra a sírás kerülgetett. - Mit csináltatok vele?

- Semmit, Kim, csak elkezdett nagyon sírni, kiverte a víz, rázta a hideg és a kajáját is kiadta magából. De mit keresel te a kórház parkolójában?

- Shawn beteg lett...kiverte a víz, rázta a hideg és majdnem a kajáját is kiadta magából - utánoztam idegesen, hisz majdhogynem ugyanaz volt a bajuk. - Heidi magánál van?

- Igen, vagyis gondolom. Amikor elvitték még magánál volt. A másodikon vagyunk, balra a harmadik ajtó előtt, gyere iden- mondta, majd le is rakta a telefont.

Idegesen siettem vissza az épülethez, közben próbáltam nem arra gondolni, hogy ennél rosszabb nem is lehetne, hiszen az előbb is ez járt a fejemben és kiderült, hogy nem csak a vőlegényemként emlegetett barátomnak van valami baja, de a kislányom sincs épp a legjobb formájában. A korláton dobolva vártam, hogy a lift a másodikra érjen, majd ahogy megérkeztem, sietve léptem ki a még javában nyíló ajtó szűk résén és balra fordulva elsiettem a harmadik ajtóig, ahol apa meg anya a székeken ülve, egymásnak dőlve bámultak ki a fejükből.

- Mit csináltatok vele? - kérdeztem idegesen. A többi ember egy szempillantás alatt levágta, hogy itt igen is dráma lesz, méghozzá dögivel, hisz egytől egyik mindenki felénk kapta a tekintetét és a popcornt hiányolva kezdett mozizni. Bár hogy őszinte legyek...rohadtul nem érdekelt. - Adtatok neki valamit?

- Nem, Kimberly, félreérted - állt fel anya. - hirtelen rosszul lett, mi meg nem tudtunk vele mit kezdeni.

- Mitől? Biztos van valami oka - morogtam idegesen, mire apa is felállt.

- Kimie, kérlek, nyugodj meg - sóhajtott fel zavartan. Ideges lettem, de nem tudtam pontosan, hogy miért. Tisztában voltam azzal, hogy apa és anya sohasem ártottak volna szándékosan Heidinek, mégis zavart, hogy pont akkor történt ez, mikor rájuk volt bízva

- Már hogy nyugodjak meg, mikor a kislányom és a vőlegé...vagyis - idióta...ezt is jól megcsináltad magadnak! - Sha...

- Hogy mi? - kérdezte döbbenten anya. Apa már akkor megnémulni látszott, mikor leszidtam Őket, amiért Heidi rosszul lett. - Mondd, hogy nyelvbotlás!

- Ma történt és nem kérdezte, én meg nem mondtam igent. A gyűrű a zsebemben van, megtaláltam, neki pedig már az ujjamra húzni sem volt ereje. Elméletileg jegyesek vagyunk, gyakorlatilag még nem.

- Tudod te hány éves vagy? - kérdezte döbbenten anya, apa pedig a sokktól elcsendesedve bámult rám, akárcsak a többi ember.

- De nem mindegy már ezek után? Komolyan...beleegyeztetek, hogy lehetek Shawnnal, elfogadtátok, hogy született egy kisbabánk. Megértettétek, hogy mi minden akadály ellenére együtt maradunk. Akkor nem mindegy, hogy most csak egy pár, vagy jegyesek, később pedig férj és feleség vagyunk? - rá kellett jönnöm, hogy ismét egy baromira elcseszett napon leszek túl este, már ha kibírom addig. Anya és apa kissé csalódottan nézték, ahogy sóhajtva előveszem rezgő telefonomat és sietve a fülemhez emelem. - Igen?

- Az alapvető vizsgálatok lezajlottak, nem találtunk semmit az úriemberben, amire azt mondhatjuk, hogy az okozta az eszméletvesztést. Ez annyit jelent, hogy meglehetősen túlterhelte a szervezetét, ami egy kis időre felmondta a szolgálatot. Mr. Mendes a nap folyamán fel fog ébredni, de csak pár napnyi megfigyelést követően engedjük ki. Maximum három napig tartjuk bent, a szülei már úton vannak hozzá - magyarázta a főorvos, Dr. Reid.

- Most be lehet menni hozzá? - haraptam az ajkamba, mintha amúgy egy nemleges válasz megállítana. Hiába mondaná, hogy tilos, magamat ismerve percek múltán Shawn kezét szorongatva visítanék, hogy úgyis mellette maradok.

- Persze - mondta. Na, én is így gondoltam! - nekem még ezer meg egy dolgom van, szóv....

- Ja, igen, hogyne. Köszönöm, viszhall.

- Viszhall.

- Felmegyek Shawnhoz - mondtam anyáékra nézve és választ nem várva már úton is voltam.

* * *

Órák, rettentő hosszú órák és napoknak tűnő pillanatok végigszenvedése után jöttem rá, hogy csupán másfél órája szorongattam Shawn kezét, mondván, hogy az majd elég erőt ad neki, magához tér és olyan jól lesz, hogy dalt ír az orvosnak arról, hogy már igazán hazaengedhetné, hisz meggyógyult és azelőtt sohasem volt jobban. Már szinte láttam, ahogy a szintén egészséges kisbabánkkal sétálunk haza és otthon hármasban fekszünk az ágyban. Én Shawn mellkasának dőlve, Heidi pedig a karjaim közt. Éreztem, ahogy Shawn egy apró puszit nyom az arcomra, hallottam a cuppanást is. Aztán...visszatértem a valóságba.

Már sötétedett, így a hófehéren vakító lámpa fénye tükröződött a makulátlan ablakon. A folyosón áttoltak egy ágyat, a kihalt, üres térségben hangosan visszhangzott, ahogy a fémek egymásnak koccantak. Hirtelen minden életre kelt körülöttem. Shawn légzését hallgatva néztem ki az ajtó üveges részén, egy nő éppen akkor sétált el a kórterem előtt. Autók zaja hallatszott fel a harmadikra, hisz az ablak nyitva volt. Az azon beáramló hűvös levegő azonnal megtalált, így kapucnis pulóveremet feljebb húzva hallgattam tovább, ahogy Shawn beszív, majd kifúj egy újabb adag levegőt. Tüdejét újra és újra megtöltötte friss levegővel közben újra és újra meg is szabadította tőle.

Az ütemes légzést tovább hallgatva rúgtam le a cipőmet és óvatosan Shawn mellé fekve tettem egyik kezem mellkasára. Fejem vállán pihent, egyik lábam pedig combján.

Heidi.

Róla azóta sem sokat hallottam, az orvosok szinte tehetetlenek voltak. Fájt, hogy tudatlanul kellett tudnom, hogy szegény csupán pár hónapos, mégis órák óta vizsgálták. De persze mind hiába, nem találtak meghatározó okot, semmi rossz dolgot, amire rá lehetett volna fogni a rosszullétét.

Szinte halálra rémültem, ahogy Shawn felhorkantott, majd a nyugodt légzést hangos horkolás váltotta fel.

Imádom ezt a hangot!

Vigyorogva néztem fel rá, bár ez mit sem ért a könnyektől elhomályosult látásom mellett.

Hiszen ébren van!

- Shawn - túrtam hajába, mire a horkolást abbahagyva nyögött párat, majd valamit elmorogva elfordította a fejét. - Shawnie - súgtam mosolyogva, mikor kinyitotta a szemét. Habár Ő nem látott, mert feje a másik irányba nézett, én mégis láttam az arcára kiülő meglepettséget. - Macikám - simítottam végig kissé borostás arcán, mire fejét felemelve fordította felém, majd felnyögve helyezte vissza a párnára

- A picsába - sóhajtott fel, miközben lehunyta a szemét. Elmosolyodva túrtam ismét hajába, mire újra kinyitotta szemeit és rám nézett. - mióta?

- Pár órája. De semmi gond, minden rendben lesz. Még bent kell lenned néhány napig, de nem vészes. Csak leterhelted a szervezeted, rendbe fogsz jönni. Karen és Manuel a mai nap folyamán már Chicagoban lesznek, reggel pedig nálad kezdenek. Nekem hamarosan mennem kell, de holnap amint lehet, én is bejövök - magyaráztam, Shawn pedig bambán nézett rám. - de van egy kis gond...

- Mondd - hosszasan pislogva nézett, szemeit le se vette rólam. Mintha egy szakadék felett lógna és én lennék az utolsó esélye, tekintetével úgy kapaszkodott belém. Sóhajtva hunytam le a szemem egy pillanatra, majd közelebb hajolva egy megelőlegezett nyugtatónak betudható csókot adtam kiszáradt ajkaira.

- Heidi egy emelettel lejjebb van. Szinte ugyanazokkal a tünetekkel hozta be apa meg anya, mint ami neked volt - motyogtam, mire ajkai elnyíltak, szemei hatalmasra tágultak. Nem, szépen fogalmaztam, valósággal kipattantak. Arcáról sütött a döbbenet és a félelem egyvelege

- Hogy mi!? - kérdezte idegesen, közben felült.

- Shawn, feküdj vissza, baj lesz! Nyugodj meg!

- Nyugodjak meg? Te eszednél vagy? A kisbabám...az egyetlen kislányom kórházba került és te jössz nekem ezzel a hülye dumával. Hogy nyugodjak meg, hm? Hogy? - emelte fel a hangját, közben eltolt magától és elkezdett kimászni az ágyból.

Vele szemben esélyem se lett volna, nem is próbálkoztam. Inkább kisiettem a szobából és Dr. Reid után indulva rohantam végig a folyosón, de az üres volt. Hogy lehet egy kórház folyosója üres? Legalább két nővérnek itt kéne lennie!

Amíg Shawn a szemem láttára szállt be a liftbe, én a lépcsőn lerohanva majdnem háromszor törtem ki a lábam, de megérte, hisz megelőztem Shawnt. A baloldal felé futva jöttem csak rá, hogy ezzel utat mutattam a mögöttem gyorsan lépkedő Shawnnak, de minden mindegy alapon tovább trappolva mentem anyáékhoz.

Egy férfi éppen akkor lépett elő egy ajtó mögül, kezében Heidivel. A látványtól lelassítva, de továbbra sem normális tempóban haladtam feléjük, Shawn pedig szorosan a nyomomban lépkedett. Már csak pár méter választott el tőlük, az orvos beszélt, anyáék arckifejezése pedig elárulta: valami nem okés.

Én csupán két szót hallottam. Két szó, ami hirtelen romba döntött belülről, a romok pedig maguk alá temetve engem, megfojtottak, véget vetettek minden csöppnyi jónak, amit még láttam abban a nyomasztó, reménytelen helyzetben. Szinte éreztem, ahogy a két szó összenyom, láttam magam előtt összepréselt testem élettelen homályát.

Örökölt diabétesz.

_______

Tea elől, jöhetnek a kommentek💞

2018. 07. 26.
Csütörtök

//2018. 11. 10.
Szombat