Aisah huszonhatodik születésnapja volt. Talán szándékosan akarta kínozni magát, de mégis felvette azt a ruhát, amelyet az eljegyzésük napján viselt Brenttel. Haja ismét hosszú volt, gondosan kisminkelte magát – úgy döntött, ma megadja a módját.

A születésnapi ünnepség helyszíne egy magas épület tetején volt, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílt a városra. Celest, Erik és a felesége is eljöttek, Charles viszont nem. Néhány munkatárs is jelen volt, és természetesen Jake is, Erik egyik barátja.

Az este kellemes hangulatban telt, Aisah pedig hamar a pohár fenekére nézett. Gyorsan sikerült lerészegednie, és egy időre tényleg jól érezte magát. Az alkohol tompította a fájdalmát, és segített elengedni a múlt emlékeit.

Ahogy az este besötétedett, Erik és a felesége búcsút vettek a társaságtól. Mielőtt távoztak volna, Erik Jake-re bízta Aisah-t, hogy biztosítsa, épségben hazaérjen.
Mindenki elköszönt, még Celest is hazament. Aisah magassarkút viselt, és bár még tartotta magát, mozdulatai egyre bizonytalanabbá váltak. Jake kedvesen szólt hozzá:

– Menjünk?

Aisah felnevetett, kissé kásás hangon:

– Ki a fene vagy te?

Jake halkan nevetett a reakcióján.

– Az, aki ma este hazavisz – emlékszel?

Aisah bólogatott, miközben újabb pohár italt töltött magának.

– Hát persze… – mormolta, alig érthetően.

Jake jókedvűen figyelte, ahogy a lány egyre jobban elázik. Mikor végre leértek a földszintre, Aisah még elment a mosdóba, majd elindult kifelé az utcára. A járás már nehezére esett a magassarkúban, léptei bizonytalanok voltak.

Jake türelmesen várta, de egy ponton megelégelte a lány szerencsétlenkedését. Hirtelen előrelépett, és egy könnyed mozdulattal a karjaiba kapta.

Aisah meglepetten kapott levegő után, a hirtelen mozdulattól megszédült.

Jake nevetett.

– A te tempódban sosem érnénk el az autóig – jegyezte meg játékosan.

Úgy vitte Aisah-t, mintha pillekönnyű lenne. A lány hosszú ideje nem volt már senkihez ennyire közel…

– Kapaszkodj – súgta Jake, miközben egy pillanatra a szemébe nézett. Aisah elbámult rajta, majd lassan a férfi nyaka köré fonta a karját.

– Te vagy a herceg… fehér lovon… – motyogta.

Jake hangosan felnevetett.

Ahogy végre elértek az autóhoz, Aisah szinte felkiáltott:

– Baszki! Tényleg te vagy az! – mutatott a fehér autóra.

Jake, aki már várt egy ilyen reakcióra, csak nevetett.

– Na, mi van? Azt hittem, hogy legalább valami komolyabb dologra emlékszel – mondta kacagva. – Mondtam, hogy én vagyok a herceg fehér lovon, nem?

Aisah csak hümmögött, próbálva összeszedni magát, miközben Jake segített beültetni az autóba.

Az úton aztán kezdett összevissza beszélni.

– Miért van minden autó sárga? Az összes autó sárga! – mondta Aisah, mintha egy rendkívül fontos felfedezést tett volna.

Jake röhögött.

– Talán mert a nap végre besétált a városba, és eldöntötte, hogy mindent beárnyékol? – viccelődött. – De ha jobban megnézed, nem minden sárga. Nézd ott azt a pirosat! Az élet színes, Aisah!

Aisah bólogatott, mintha valóban átértékelné a világot, de csak annyit mondott:

– Én is piros vagyok… ha a bort iszom.

Jake tovább nevetett, de közben próbált figyelni, hogy hova megy, mert Aisah mintha egy teljesen más dimenzióban élt volna.

Pár perc múlva Aisah újra megszólalt, teljesen komolyan:

– Jake, tudod miért nem hozunk ide egy kutyát?

Jake kérdően nézett rá, de a válaszra felkészült:

– Miért?

– Mert akkor lenne egy kutya is a kutyáknak! – mondta, és nagyot nevetett saját viccén. – Szerintem tényleg vicces, de most már ne hagyj el a mosdóba menni, mert aztán vége lesz a poénnak!

Jake megint nevetett, és rájött, hogy bár Aisah most nem teljesen szilárd, valahol ott van az a szellemesség, ami miatt szórakoztató a társasága.

Végül haza vitte Aisah-t, ahogy kértek tőle. Miközben az úton haladtak, Jake tudta, hogy Aisah nem igazán fog emlékezni erre az estére, hiszen az alkohol és a fáradtság már teljesen elnyomta a tudatát. De ő szívesen tette, hiszen tudta, hogy valami jót tett a lánynak, még ha csak egy kis pillanatra is elfeledkezhetett a fájdalmairól.

Ahogy leparkolt, Aisah halk köszönetet mondott, és elmosolyodott. Jake biztos volt benne, hogy ha nem is most, de egy napon talán másképp fogja emlegetni ezt az estét. Lehet, hogy nem emlékszik minden részletre, de érezni fogja, hogy valaki ott volt vele, hogy elvezesse a nehéz pillanatokon.

– Ne aggódj, Aisah – mondta, miközben segített kiszállni az autóból. – Ha máskor is szükséged lesz egy "hercegre fehér lovon", hívj bátran.

Aisah elmosolyodott, majd megköszönte a segítséget, és kicsit bizonytalan léptekkel elindult a ház felé.

Jake hátrahúzódott az autóval, és egy pillanatra még egyszer visszanézett, de aztán csak elhajtott. Tudta, hogy lehet, hogy ő volt az este „hercege”.