Azt hiszem, hogy meghalt. Nem...
Ez nem lehet... Nem érhet véget...
-Meghalt. Mondtam ki hangosan, majd futottam a kezemben lévő Karaval. Amikor kiértem a barlangból a sas alakját, majd szárnyalni kezdtem. Egészen az iskola orvosáig:
-Mi történt?
-Beütötte a fejét. Nagyon erősen.
-Pontosabban?
-Jött egy erős földrengés és hátra esett.
-És te miért nem?
-A totemem miatt. Lehetne, hogy mostmár meg is vizsgálja? -Kérdeztem tőle számon kérően. Miután felfogta, hogy mit mondok elkezdte vizsgálni. Egy idejig még ott ültem és néztem, ahogy az orvos próbálkozik, de aztán eszembe jutott, hogy meg kell ezt bosszúlnom annak a varázslatos lénynek. Így hát oda repültem, pont oda, ahol a legutóbb szembe néztem vele. A fiú, akiről már látszott, hogy az, még mimdig hitetlenkedve bámult maga elé. Úgy nézte a padlót, mintha attól kellene bocsánatot kérnie. Egy kissé sajnáltam, amiért most tönkre teszem, de azért meg is érdemli.
-Nem akartam megölni.-Nézett mélyen magába. Láttam a tekintetébe, hogy nem volt szándékos.
-Ki vagy te?
-Nate. Heywood.
-És hol vannak a szüleid?
-Nicsenek. Már nicsenek.
-Ohh.. Sajnálom nem tudtam,de most nem az iskolában kellene lenned?
-Én oda nem járok. Nekem arra nincs szükségem, hisz tudom, hogy hogyan kezeljem az erőmet. Volt rá időm...
-Hány éves vagy?
-16.
-Pont,mint én.
-És te olyan ember vagy?
-Nem pont. Te pedig biztosan nem.
-Nem hát. Szörnyként kezelnek az idejárok.
-Pedig biztosan nem szörny vagy!- kiáltottam fel vigaszként.
-Nem, csak az emberek szerint
-Ide járnak emberek?
-Néhányan megtalálják ezt a helyet.
-Te jól ismered a helyet?
-Mint a tenyeremet!
-Akkor segítesz megtalálni egy különleges égkövet?
-Végülis van időm. -Mondta, majd elkezdtük keresni a rubint.
Miután megtaláltuk Nate elkisért egészen odájig, ahol találkoztunk.
-Köszi, hogy segítettél.
-Tartoztam ennyivel. És sajnálom a lányt, bocsi.
-Nem baj, velem is volt már ilyen

~visszaemlékezés~

-Fuss, amíg tudsz. De utána elkapunk!  -mondta az egyik gonosz szomszéd lány. 6-an voltak és nagyobbak is voltak, így nem tehettem mást, mint hogy futottam tovább. Egy jó ideig bírtam, de aztán elfáradtam. Kénytelen voltam megállni. A lányok még mindig közelítettek felém. Bepánikoltam, így meg kellett szegnem az anyámnak tartott ígéretet. Elővettem a totememet és feltettem a nyakamba. Csakhogy azt nem tudtam uralni. Zöldes szemem teljesen kék lett. De nem olyan hétköznapi, mert világított is. A totememet megérintettem és egy nagy löket jött visszafelé. A lányokat a nagy erő hátra lökte, de nem csak ők voltak az egyetlenek. Az egész utcában ez történt az összes emberrel aki benne volt. Megint éreztem, hogy vissza változik a szemem és lenyugszom. Újra én uralkodtam és nem a totemem. De érzetem, hogy futnom kell, így azonnal ott hagytam az utcát, sohasem mentem vissza, nehogy az történjen. Megint.

~visszaemlékezés vége~
-Várj, még ne menj, kérdezhetek előtte valamit?
-Mondd csak.
-Honnan van az erőd? -ez egy olyan bizalmas dolog itt mi nálunk, hogy a legjobb barátunknak sem mondjuk el.-Muszáj tudnom létszi!
-Okay. Elmondom. -mondta, majd a nyaka körül fogdosott valamit, majd elő vette.
-Totem.
-Na ezt nem mondod komolyan?
-De.
-A föld mi? -kérdeztem tőle, majd én is elővettem az enyémet.

Még mielőtt tovább mennétek a kövi részhez lenne pár infóm:
A részeim hosszabbak lesznek. Azért nem írtam eddig, mert váratlanul kijelentkeztetett és nem tudtam vissza lépni. Majd tervezek egy részt, ami Iris szemszögéből van, írjátok meg kommentben, hogy jó ötlet-e?! És a következő pár rész címében majd benne lesz a "totem"szó, mivel most egy kis idejig ez lesz a fő téma. Vote & Comment pls😘 -FP😎