Ahogy Dazai ittasan cammogott hazáig és a toronyóra ütötte az éjfélt, leült egy buszmegállóba várva hátha ne adj isten a Tündérkeresztanyja felbukkan a semmiből és kifülyüli neki a megoldásokat az életében lévő problémák sokaságára. Szemével koplalta a cipőjét a külvágra mit sem figyelve és csak várt a harang mikor cseng újra immáron csak egyet és így tovább. Noha a városban síri csend honolt a fejében káosz állt. Az alkohol sem csitította a gondolatai zaját, önmarcangoló elmélkedései kaparták a lelkét, mindeközben pilláit egyre nehezebbnek érezte. Tompa zúgás csítította az is így kihalt és hallgatag utcák apró neszét melyek már nyomták a fejét oly régóta.

Dologtalan emberek sétáltak el előtte, halál se tudja ők mit keresnek hajnali fél egykor az utcákon. Sokan néztek megvetéssel a részeg férfin át, azonban egyik sem kérdezte meg esetleg segítségre van -e szüksége. Elítélték mert elbánt vele az élet kegyetlenül és megvetik, hogy rejteni sem méltatja szánalmát. Oh de ha tudnák min megy ő keresztül. Álmatlanságban szenvedni egy nagyon lelket-testet megterhelő szenvedéssel teli folyamat, egyhuzamban epíti le szerencsétlent aki most meggyötörve és megtörve ül az üres buszmegállóban.

Tik-tak , tik-tak , tik-tak...

Ketyeg a városóra amíg nem kong a harang egyet, mely élesen visszaköszön a forgalomtól nem zsúfolt sétálóutcán. A fekete éj mohón falta a házakat és az eget. Apró fényzivatarhoz lehetett hasonlítani a lámpákat az út mentén. Dazai még mindig magában roskadva ült és várt. Várt, hátha valaki megmenti. Megmenti a túlhajszolt gondolatai elől. Az istenért sem vallotta volna be magának de félt. Nagyon félt. Félt egyszer netalán tán, visszakapja az élettől amit ráhúztak és amit nem önakaratából cselekedett.

Majd megszólalt a fejében megint egy hang. Nem az ami nem engedi fejét álomra hajtani. Ez a saját hangja volt.

"Szükségem van Chuuyará..."

Nem tud létezni Chuuya nélkül. Ahogy Chuuya sem nélküle. Dazai, Chuuya nélkül nem Dazai. Kit idegesíthetne a halálba ha nem őt? Ki tartaná kordában a törpét ha ő nem lenne? Kettejük létezése olyan nonszensz és még is annyira egyértelmű.

Most jutott el odáig, hogy maffiás éveik kazettáját visszapörgetve ráeszmélt, hogy nézett mindig Chuuyára. Az erejével együtt. Gyönyörűnek találta. Szerelemmel túlcsordult röpke pillanatok voltak azok a szemében. És csak most ért meg, huszonkettő évesen arra, hogy ezt belássa.

Arra az elhatározásra szánta magát, hogy ráír az évekkel ezelőtt olvasottúl hagyott Chuuyára. Remegett az ujja miközben pötyögte a szavakat. A küldésnél hezitált. Átgondolta párszor, hogy valóban helyesen cselekszik -e? Hosszú esztendők óta nem váltottak egymáshoz egy szót sem. Nem kereste és Chuuyától nem várta, hogy majd ő tegye meg az első lépést. Félt is és nem is. Elszánt volt. Szüksége volt Chuuyára. Kellett neki Chuuya.

Kordinátákat küldött. Tudta, hogy Mori ellenőrzi a telefonjaikat. Ha egy buszmegállóhoz hívja az nem olyan rizikós. A számok mögé még odatette, hogy "0/T". Ezt még annó találták ki. Azt jelentette, hogy ne hozzon magával telefont. Hiszen a maffiában elég egy gomb arra, hogy valakinek bemérjék a tartózkodási helyét. Igen. Dazai félt Moritól.

Ez után csak várt. Várt valamilyen jelre. Hogy Chuuya legalább megnézze mit írt. Ha egyáltalán méltatja arra.