ఌ︎ꨄ︎༄꧁｡:ﾟﾟ:｡꧂༄ꨄ︎ఌ︎

Dazai alvást színlelt. Tudta, hogy a törpe addig nem engedi meg magának a pihenést amíg ő maga nem szenderült el. Még szerencse, hogy régen sokszor játszott tetszhalottat így képes volt szabályozni a levegővételét. Szemeit csak akkor nyitotta ki mikor már hallotta maga mellett a maffiózó szuszogását.

Ismét nem tudott aludni még ha az a két pirula tette is az utóhatását. Végtagjai elzsibbadtak még megmoccani se tudott. Így elkeseredésében és halálos unalmában végig gondolta saját tragédiáját.

A maffia történelmének legfiatalabb végrehajtója. De akkor még mégis csak egy gyerek volt. Akitől a világ túl hamar követelte meg, hogy felnőljön. Túl hamar nyomtak a kezébe fegyvert. Fel sem fogta mit jelent valakit megölni, megfosztani az élettől már csak a tenyerére rászáradt vér láttára eszmélt fel, a kezében eldurranó fegyver hangja se zökkentette ki. Bizonyítanija kellet, hogy alkalmas az életre, alkalmas ahhoz, hogy a maffiát képviselje mint gyalog a sakktáblán. Szemrebbenés nélkül húzta meg a ravaszt. Majd két perc után összerogyva verte a víz, hogy ő tényleg meggyilkolt valakit. Ez így ment míg szokássává nem vált és természetesnek nem tartotta. Gondolta szívességet tesz az embereknek, mivel a halál az élet része egyszer úgy is bekövetkezik nem számít mikor és hogyan amolyan "ami késik nem múlik" alapon, nem mellesleg mindenki magából indul ki ő pedig örült volna ha egy ilyen krízisnek a részese lehetne. És őszintén, ki létezne szívesen egy ilyen világban? Ekkor még nem tudta, hogy nem csak így lehet élni. Sőt. Ő csupán túlélte a napokat amik után már csak a halál tartogatott számára újdonságot, felfedezetlen, ismeretlen, hívogató lehetőségeket.

De Dazai amint a maffiába került, csak száguldott a ranglétrán és főnökének is csak dagadt a mája, hogy sikeresen becsicskított egy ilyen gyereket. Mori mint a törvényes gyámja különleges bánásmódban részesítette de sosem kímélte. Dazai halál vágyát kihasználva tesztelte új mérgeit rajta amit ő abban a mély depresszív állapotban gondolkozás nélkül mindet egyre lehúzta. Dazai ezt értette mindig jutalmának. Kétszázat meghaladó IQ-ja miatt Mori sokszor rángatta magával mint segítője a maffiával kapcsolatos, belsős tárgyalásokra, megbeszélésekre.

Nem érezte az élet értelmét, csak annak megmaradt súlyát, hogy oknélküli létezésben kell meghalnia egy napon. Csak ez az egy célja volt az életében ami komikusan adott neki okot arra, hogy mindennap rávegye magát, hogy felkeljen és túlélje a napot... ismét. Látott benne egy halovány , tompán fénylő reményt, hogy neki még élnie kell.. de sok várakozásba is belefárad az ember és Dazai nem éppen egy kitartó kaliberű egyéniség. Ha már megakarna halni akkor rég megtehette volna, de mindig valahogy még is megkapaszkodott valamiben valószínűleg a túlélési ösztönei miatt. Mindig megtorpant a halál küszöbén. Pedig sokszor kísérletei sikeréhez tényleg már csak pár perc kellett. Mindig valami hiányérzete támad. És ez nem a halálvágyától való megfosztásnak az űre volt. Dazai Osamu, félt meghalni bármilyen nagynak tartotta halált, hogy a következő állomása talán okot ad arra, hogy ebbe a világba született. Valami kötötte őt a földhöz. Inkább valaki. Aki miatt még sem akart oly gyorsan megszabadulni a mindennapos harctól önmagával. Még nem búcsúzott el, akkor is ha már megírta hozzátartozóinak elbocsátó és megbocsátást váró levelét. Egy valakitől nem köszönt el. Mert jobban félt tőle mint a haláltól. Ő pedig éppen szuszog mellette.

Nézte ahogy mindig morcos kis arcának grimasza most kisimúl. Ajkai résnyire nyitva, szeplőktől pöttyös ábrázatára még ráhulltak egy férfihez képest meglepően hosszú pillái. Elbambult ahogyan a vörös, most azonban kicsit kócos haját figyelte, észre sem vette hogy már rég a hajzuhatag mélyét járja a keze, játszva hosszú hideg ujjai közt pár hullámos tincsével egykori társának. Ritkán ilyen békésnek látni. Rásimított az arcára meggyőződve arról, hogy valóban nem álmodik hiszen ilyen gyönyörű látványt elborult esze akarva se tudna kreálni magának. Pupillái kitágultak ahogy törpéje finom vonásain ábrándozott.

-Olyan gyönyörű vagy... - mosolyogta el a mondat végét
-Most gúnyolódsz rajtam te faszfej?
-Még mindig megvan az a kis cuki lobbanékony természeted mint évekkel ezelőtt... Jaajj de édes is voltál... Egy igazi lázadó kis kamasz... Most is pattogatsz mint a bolha, de már látom... , Hogy abból a tizenhat éves nagyszájú hülyegyerekből... Milyen erős és csodaszép férfivé lettél.. - mondta egy szelíd, őszinte, mélyen szerelmes mosollyal az arcán ahogy elsöpört pár kósza fürtöt a kék szemek elől..
-...bebaszott a gyógyszer?
-mhmm~ nem! Csak nosztalgiázom~
-Dazai ne vakíts. Ne is próbálj flörtölni, vagy egyáltalán romantikus lenni. Ami volt köztünk elmúlt. Ha már egyáltalán volt. - Dazaiban rengeteg gondolat fogalmazódott meg az imént elhangzott, két, utolsó mondattól.. ő nem volt benne annyira biztos mint amennyire azt vörös állítja.
-Amúgy mennyire kellett részegnek lenned ahhoz, hogy elgyere értem? - "ismét" - láttam a boros poharat a pulton gondolom nem csak dísznek tetted oda.
-Pont annyira, hogy megint beengedjelek az életembe te baromarcú kretén. Ha nem lennék már a pokolban koccinthatnál a Sátánnal
-És te megfosztasz ettől az élménytől..  kegyetlen vagy~
-Te meg egy címeres marha..
-Na de arról se feledkezzünk meg, hogy nem csak az életedbe pofátlankodtam be megint hanem az ágyadba is~ ez azért tényleg egy teljesítmény nem gondolod?
-Pontosan! Részemről az, hogy még nem fojtottalak meg...!
-Ahh~ bárcsak~
-Még mindig megvannak a bizarul mazochista, erotikus vágyaid. Minden elismerésem. Hányszor voltál már a halál szélén baszás közben ha nem túl perszonális kérdés?
-Ha gondolod bővíthetjük a számot~
-Akkor garantáltan meghalsz nem csak majdnem
-De milyen csodálatos halálom lenne~
-Gusztustalan vagy. - A magasabbik biccentett egyet oldalra, szemét forgatva még is egy csintalan mosoly kíséretében provokálva törpéjét aki nem volt rest a sípcsontjába rúgni egyet.
-Már aludjál baszd meg.
-Ha tudnék akkor azt tenném elhiheted.
-Leszarom, old meg!  - mutatott hátat az egykori ügyvezetőnek aki csak elhúzta a száját.

Eltelt közel tíz perc.. Aztán negyed óra, majd fél.. és Dazai még mindig merengő ábrázattal játszott farkasszemet a plafonnal aki méltó ellenfélnek tudhatta magát. Chuuya sem tudott aludni. Hogy azért mert Dazait képes lenne ismét felvágni az ereit vagy amiatt, hogy az ő szemére sem jött az álom azt valószínűleg még a jó isten sem tudja. Csodálta ugyan, hogy Dazai nem pofázza végig az éjszakát mivel az is jó szokása de nem tette szóvá hátha megtöri vele a varázslatot és ismét be nem áll a szája.
Megunta számolni végül a lakása előtt elhajtó autókat, így a kötszer huszár felé fordult és finoman átölelte, arcát pedig mellkasába bújtatta, hogy véletlenül se kelljen a szemébe nézni hiszen azzal elárulná magát.

ఌ︎ꨄ︎༄꧁｡:ﾟﾟ:｡꧂༄ꨄ︎ఌ︎