//maffia Dazai, féltékenység, erőszak, non-con?, szex, Akutagawa vendégszereplése ♥//

– Fejezd be! – sikítottad, elkapva Dazai karját a következő ütés előtt. – Hagyd békén, Osamu!

Megpróbáltad elhúzni őt a falnak tántorodott, összegörnyedt Akutagawától, de Dazai meg sem mozdult. A keze kemény volt a zakó alatt, úgy érezted, egy követ tartasz a markodban. Egyedül a tekintete vándorolt rád, összehúzott, sötét szeme beléd fojtotta a lélegzetet. Ritkán nézett így rád, a szemében izzó megvetés minden alkalommal letaglózott. Lerázta a kezed magáról. A kabátja suhogott, ahogy nagy lendülettel feléd fordult, a széle meglegyintette Akutagawa oldalát.

– Nem tetszett, ahogy néz – mondta, bár nem kérdezted, miért csinálta. Nem először bántotta Akutagawát, de az addigi ütések nagy része nevelő célzatú volt, akkor pedig minden értelmes ok nélkül esett neki.

– Nem érdekel! Hagyd őt békén, Osamu! – Megragadtad a kabátját, de csak gyengéden húztad, a valódi erő rég kiment a testedből. Akutagawa öklendező köhögése facsarta a szíved. Egy éve voltál már a maffiánál, mint Dazai szeretője, de a kegyetlenség ilyen formáját nem tudtad megszokni.

Dazai gyűlölködő, feketének tetsző szeme rád szegeződött. Nem törődött már a falnak dőlt, vérző szájú beosztottjával, mintha csak ketten lettetek volna az egész világon. Nem láttad őt munka közben, mert vigyázott rád; nem engedte, hogy bajba keveredj miatta. A kisugárzása, az a fenyegető, veszélyes sötétség épp ezért ismeretlen volt számodra, hiába voltál tisztában azzal, mit csinál.

Akutagawával is csak ritkán láttad, egyszer épp ő vitt el hozzá, nem sokkal az érkezésed után. Akutagawa alig változott az elmúlt egy évben: tizenöt évesen is gyerekes testalkatú, sovány fiú volt, azonban, ha az ütés nem görnyeszti össze, már magasabb nálad. Szántad őt, amióta először megpillantottad, mert egy olyan kicsi gyereknek, úgy érezted, nem volt ott keresnivalója. Hogy te tizenhat évesen mit csináltál egy fiatalkorú bűnözővel a yokohamai alvilágban, nem számított.

Még jól is jártál Dazaijal, így örömmel fogadtad az ajánlatát: mellette lehettél, megvédett, és mindennel elhalmozott, ha szeretted őt, de valójában még a szeretetedet sem várta. Egyedül vele kellett lefeküdnöd naponta egy tucat idegen helyett, ezért cserébe nem számított, milyen veszélyes helyre visz magával.

Szó nélkül követted és teljesítetted minden kívánságát, Dazai pedig tényleg igazán jól bánt veled. Szeretőt vett, de barátnőként tartott, és olyan féltékenyen vigyázott rád, hogy több hónap is eltelt, mire engedte, hogy szabadon járj a városban, és ha elment, nem zárt be többé a szobájába.

Tudhatta volna, hogy nincs hová menned, és néha világossá vált, hogy ki is használja. Akármennyit engedett neked, elég rövid pórázon tartott, de ezt a rövidséget te szabtad magadnak, nem tudtál tőle menekülni.

Nem voltak kapcsolataid, de ösztönösen vonzódtál néhány emberhez a maffiában. Dazai ellenségeit kerülted, nem ismerkedtél a barátaival sem, és ügyeltél, hogy sose kerülj a főnök szeme elé, de azért mindig akadt társaságod. Az első perctől kezdve szelíd érdeklődéssel fordultál a vézna, sötét hajú kölyök felé, akit Dazai olyan szenvtelenül gyötört, miközben beszélgetett veled.

Már akkor sem bírtad sokáig, hogy bántsa, így leállítottad. Letérdeltél Akutagawához, ő rád nézett, összehúzta a szemét, és amint hozzáértél, ellökte a kezed. Dazai ezt látva akkora pofont adott a fiúnak, hogy elterült a földön. Hiába kavargott körülötte valami fekete maszat, hogy megvédje őt, Akutagawa a képességével együtt sem volt felkészülve erre a csapásra.

Végül megszokta az érintésed, és nem akart mindenáron ellökni magától. Tüskés, folyton haragos fiú volt, és akárhányszor láttad, újabb és újabb, Dazai okozta komplexust fedeztél fel benne.

Észrevetted, hogy lopva figyel, és ez felbátorított. Először csak köszöntél neki, aztán, ha egyedül találtad valahol, beszélgetni kezdtél vele. Kedvelted Akutagawát, mert bármilyen brutális volt, érző szívet sejtettél benne. Tudtad, hogyha még egy darabig az utcán maradsz, te is hozzá hasonlóvá váltál volna.

Dazai mindkettőtöket megmentett, hogy aztán másképp használjon és zsákmányoljon ki. Te megbocsátottál, mert amit veled tett, kiszámítható volt: használta a tested, elmerült benned, akkor és ott halmozott el a csókjaival, amikor csak kedve támadt. Megszoktad és megszeretted a helyzetet, mert nem volt veled durva, és kedves pillanataiban elcsípve úgy érezted, szereted őt.

Küzdöttél ellene, végül mégis szerelmes lettél belé. Dazai az ölébe ültetett, két kezébe fogta az arcod, és becézgetett. A hajadat, az arcodat cirógatta. Azt mondta, szeret. Azt, hogy amíg mellette vagy, nem kell félned semmitől, és amit csak kívánsz, megad majd neked. Az ágyában aludtál, a pénzéből vásárolt ruhákat és ékszereket neked, de ennél többet jelentett az együtt töltött idő, amikor csak hozzád ért, beszélgetett veled, és nem akarta minden áron a tested belülről is birtokba venni.

Emellett az odakint látott Dazai egy másik ember volt. Megpillantottad benne a maffiafőnök jobbkezét, és azt a borzongató vonást, amiért még a saját emberei is félték és összesúgtak a háta mögött.

Dazait nem érdekelte tovább Akutagawa, szigorú tekintete téged vett célba. Az arca érzelemmentes volt, de a szeme annál ijesztőbb és feketébb lett.

– Maradj távol tőle, vagy megölöm – mondta. A hangja megremegtette a térded, de köze sem volt ahhoz, amikor kacérkodott, hogy végül az ágyban köss ki vele.

Hevesen ráztad a fejed és elé álltál, amikor az övére csatolt pisztolyhoz ért. Gombóc feszítette a torkod, de ellenkeztél Dazaijal. Elhitted, hogy bármilyen ideges, azon az áron, hogy téged is lelő, Akutagawát nem fogja tovább bántani.

Rashomon lökött el az útból, felfogva a lövedéket, miután Dazai előhúzta és elsütötte a fegyvert. Annyira naiv voltál. Dazai tekintete kiüresedett. Ismét célzott és gyors egymásutánban lőtt, de Rashomon miatt egyikőtöket sem találta el.

– Dazai-san... sajnálom. Soha többet... – Akutagawa nehezen beszélt. A hangja rekedt volt, köhögés torzította el. Ahogy leeresztette Rashomont, láttad, hogy kiegyenesedett, de még mindig nagyrészt a fal támasztotta. Fél kezét a szája elé szorította, óvva a ruháját az álláról csepegő vértől.

Egész testedben remegve térdeltél fel, de nem tudtál talpra állni. Akutagawa és Dazai egymással szemben álltak, Akutagawa valamivel közelebb volt hozzád. Dazai előbb rá, aztán rád nézett, végül leeresztette a pisztolyt. A tokjába dugta, de már menet közben; ahogy odaért hozzád, karon fogott, és felhúzott, durván odapenderítve magához.

– (Név) hozzám tartozik, megértetted? – sziszegte a lehajtott fejű, sápadt Akutagawának. – Ha csak gondolsz rá, meg foglak ölni.

– Dazai-san... – suttogta Akutagawa, még mindig a földet nézve. A tenyere elfojtotta a hangját, de már nem mentegetőző, inkább haragos volt. – Semmit sem csináltam (Név)-sannal..!

– Láttam, hogy nézel rá – morrant fel Dazai, még erősebben szorítva magához. – Ha még egyszer együtt talállak titeket, lehet, hogy mindkettőtöket kinyírom. Gyere! – Ezt már neked mondta. Eleresztett, helyette a csuklódat ragadta meg, és elvonszolt Akutagawától.

Dazai soha olyan keményen nem tett még a magáévá, mint az incidens után. Bezárta maga mögött a lakást, betuszkolt a szobába, és a tiltakozásoddal nem törődve az ágyra taszított. Gyorsan hámozott ki a ruhádból. Amikor nem boldogult a szoknyáddal, letépte rólad. Az anyag reccsenése megállította a szívverésed, hogy aztán a rémülettől kétszer olyan hevesen induljon újra.

– Az enyém vagy – ismételgette Dazai, ahogy maga alá gyűrt, mozgás közben harapdálva a vállad és a melled. – Senki nem nézhet úgy rád...

A takaróra nyomta a kezed, amikor nyugtatóan cirógatni próbáltad. Dazai felmorrant, úgy szorította a csuklód, hogy az ujjaid vége kifehéredett. Még keményebb tempót diktált, a tested hánykolódott alatta. Amikor már biztos volt benne, hogy nem mozdulsz az engedélye nélkül, szélesre tárta a combod és mélyre merült benned, ziháló lélegzetvételeit a melledre adott csókokba fojtva.

– Senki nem érhet hozzád, soha – suttogta, nyögésbe fúltan. Kielégült, de nem szállt le rólad, és utána is magához ölelt, percekig tartva a mellkasán, szorosan a karjában.