Olyan gyorsan szaladt a nyúl, hogy Anja nem bírta követni. Még jó, hogy tudja hol a vacka és felállított pár csapdát, de így is, ahogy szaladt utána a kalendriom tüskéje felkaristolta a karját, mérgét a lány bőrébe marva. Felszisszent, de oda sem nézett, szaladt tovább. Már nagyon vágyot egy kis húsra a sok rizs után. A nyúl ide oda szaladgált, Anja meg is állt és furcsállta mi ütött az állatba, miért nem egyenesen az üregbe szalad. Már azt hitte eliszkol, mire végre beleszaladt az egyik hurokba, ami azonnal összezárult a torkán. A nyúl saját sebességétől fojtotta meg magát.

Miután kilehelte lelkét, Anja kiszedte a hurokból és a zsákjába tette. Nem sok, de ez is valami. Legalább nem rizs. Visszaindult a faluba, hogy ebédre megfőzhessék a kevés, de annál ízletesebb húst.

Már nem járt messze, mikor az erdőből kiért a bozotósba, de ott földbegyökerezett a lába. A falu felől vastag fekete füstoszlop kígyózott az ég felé. A vér kiszaladt a fejéből, majdnem elájult ijedtében. Rögtön tudta, hogy a faluját megtámadták.

Nagy nehezen összeszedte magát és futva közelített a házakhoz, de igyekezett lehajolni, hogy ne látszódjék a bokrok között.

Jól sejtette. Felismerte a fosztogatókat: Morterek, akik letarolnak mindent, ami csak az útjukba kerül, kifosztva, legyilkolva azt. Itt sem tettek másképp. Már épp szedelőzködtek, majdnem mindenki a lován ült, az utolsók jöttek ki a házakból megtömött zsákokkal, utolsó mozdulatokkal még a maradék házakat is meggyújtva. Olyan sokan voltak, hogy Anjának esélye sem volt, így maradt meglapulva zokogva a bozótosban. A fosztogatók felültek a lovukra, nevetgélve beszélgettek idegen nyelven, de a lány a hangsúlyból így is értette hogy a zsákmányokkal dicsekedtek egymásnak. Majd mikor mind a lovon ültek, elnyargaltak a főúton a síkság irányába. Eltelt jó kis idő, mire elő mert jönni.

A falu úgy nézett ki, ahogy sejtette, de így is borzasztó látványt nyújtott.

A kiégett házakban megszenesedett holttestek hevertek. Egy ember sem élte túl, hiába kiabált, senki sem jött elő. Mivel a tűz fel-feltámadt, így a lány miután összeszedett pár épségben maradt szükséges holmit, elhagyta a falut, futásnak eredt a hegyek felé, pont ellenkező irányba, amerre a gyilkosok lovagoltak. Mikor már jó messze járt zokogva roskadt le egy fa tövébe, összekuporodott, fejét a térdére hajtotta, úgy itatta az egereket.

Mi lesz így velem?! Már senki sincs többé.

A falut felégették a Morterek, kifosztottak mindent. Ha nem ment volna nyúlra vadászni, vagy hamarabb elkapja azt a kis gyorsiramút, akkor most ő is halott lenne.

Arra eszmélt hogy valami nagyonnagy és hatalmas eltakarja a napot előle, fölémagasodik. Lassan felemelte a fejét.

Először csak azt érzékelte hogy az a valami fehér mint a szűz hó. Lélegzik és pikkelyei vannak. Ahogy felfelé siklott rajta a tekintete, meglátta a hatalmas állkapcsot, tűhegyes hófehér fogakat és a tengerkék szemet.

Anja belelapult a fába, de valahogy nem érzett félelmet, talán azért mert a sárkány mosolygott és rebegtette a hófehér pilláit.

-Helló Anja. Itt vagyok.

-Tudod a nevemet.

-Persze hogy tudom, hiszen a tiéd vagyok.

-Tessék?!

-A te szerencse sárkányod vagyok. Yofu.

-Ó. Szia Yofu. De miért most?! Mindenki halott.

-Mert nem az övéké vagyok,hanem a tiéd.

-Ó. És most mi lesz velem?! Mindenki meghalt- sírta el magát újra a lány.

- Ebben nem tudok segíteni.

-Tessék? Azt mondtad a szerencsesárkányom vagy! Ez meg vészhelyzet!

Yofu felkacagott, Anja értetlenül nézett rá.

-Ez neked vészhelyzet? Van ennivalód, tudsz vadászni, fiatal vagy egészséges és erős. Nem mellesleg gyönyörű, persze ez csak természetes, hiszen a tiéd vagyok. Hol itt a vészhelyzet?!

-Ahogy menekültem egy mérges tüske felhasította a karom. Félek meghalok.

-Mutasd!

Anja felgyűrte az ingét. A karján egy csúnya már feketedésbe indult véres vágás húzódott. Odatolta a sárkány orra elé. Yofu szeme elkerekedett, majd hirtelen egy hatalmas köpéssel beterítette Anja karját. A nyúlós, ragacsos köpet beterítette csuklótól a könyökéig.

-Hé!

-Szívesen!

-Ezt most miért kellett?!- Ahogy törölte le a karját a sebe teljesen eltűnt .

-Meggyógyítottalak. -mosolygott önelégülten Yofu.

- És Most mihez kezdjek?

-A választ én nem tudom megadni, de te magad igen. Te tudod a választ.

-De nem tudom.

-De nem tudom- majmolta a sárkány szemeit égnek emelve. -De tudod. Gondolkozz! Mi az amit annyira akartál?

-Elkapni a nyulat.

-Nem. Amit ANNYIRA akartál.

Anja elgondolkodott. Rég elfeledett vágyak tódultak fel az elméjében, amiket nagyon-nagyon mélyre temetett, mert a szüleinek kellett segítenie a kis földükön. Apja gyengélkedett, így a munka nagy része rászakadt, nem is gondolhatott az álmaira.

-Tanulni akartam Fenjától a gyógynövények mesterségét. Gyógyító akartam lenni.

-Na! Csak tudod.

-De hogyan kezdjek neki?! Pénz nélkül nem tudok elindulni, a Morterek mindent elvittek.

-Azzal ráérsz foglalkozni. Majd alakul. A cél ott van. Csak meg kell keresned az utat. -Yofu látta, hogy a lány méregeti a testét. - Mit nézel?

-Tudsz repülni? Vinni a hátadon, mint Falkor vitte Atreyut a Végtelen történetben? El tudsz vinni Fenjához?

-El ha vészhelyzet lenne. De nincs. Sajnálom, de az utat odáig meg kell járnod.

-Na szép. Akkor mi hasznom belőled?

-Ezt meg sem hallottam- sértődött meg a sárkány- Vajon miért is vagy itt?! Miért nem fekszel vérbefagyva vagy elégve a házatoknál?!

-De a szüleim mind odalettek.

-Sajnálom. Az ő életük nem a tiéd. Mert másra vagy hivatva, mint ekével szántani a földet.

Anja hasa megkordult.

-Kérsz?-bökött a nyúlra. Bár tudta, hogy ez Yofu fél fogára sem lenne elég. Már meg kell sütnie, még mielőtt bomlásnak indul.

-Nem én csak élőket eszem.

-Embereket is?

-Csak embereket. És mindjárt jövök- azzal felrugaszkodott, hatalmas szárnycsapásokkal felrepült a nap felé. Anja nézte, ahogy egyre kisebb lesz, ahogy távolodik, majd hirtelen megállt a levegőben és fejjel előre zuhanórepülésben lecsapott valamire. Vagy valakire.

Mire a sárkány visszatért Anja már a nyárson forgatta a nyulat.

Yofu letört egy faágat és egy díszcsatot piszkált ki a fogai közül.

-Morterek voltak, felderítők. Edd meg a nyulat, azután indulj északnak, Nujam hegyei felé. Eléggé visítottak, mint egy szopós malac, valószínű hamarosan jönnek a társaik.

-Köszönöm Yofu. Velem leszel?

-Ott leszek, ha szükséged lesz rám. De az út a tiéd. Neked kell megtenned.

-Mi lesz ha odaérek?

-Nem vagyok jós Anja, majd meglátod. -Hatalmas szárnyait kitárta, nagyokat suhintott vele, úgyhogy a nyárs alatt a tűz fellobbanva szikrát hányt a levegőbe.

-Ne késlekedj, indulj az utadra miután ettél. Találsz majd egy fogadót a hegy lábánál, ott szállásra is lelsz. -Felemelkedett a levegőbe, intett egy utolsót és most olyan messze szállt, hogy egy apró ponttá zsugorodott az égen, majd eltűnt.

Anja sebtében megette a nyulat, és a bogyókat amiket vadászat közben gyűjtött, eloltotta a tüzet, eltüntette a nyomait és útnak indult Nujam hegyei felé.