Tuthmosis egy csomagot küldetett a sírját kezelő papjának egy utasításokat leíró papírusz tekerccsel együtt. 

" Íme a  Holtak Virága. Kerüljön a Nagy Urunk , Alsó és Felső Egyiptom Atyja , népünk vezetője szíve mellé. A kanopisz edény arany legyen, két ujj vastag. A képmása Thutmosis arcára készüljön. De jól vigyázz! A virágot aki megérinti vagy megszagolja, örökre az alvilág fogja marad, lelke az idők végezetéig bolyongani fog az alvilágban, örök kárhozatra ítélve. " 

A pap az intelmeknek eleget téve elkészítette az edényt, belehelyezte a virágot tartalmazó csomagot, majd mindent elégetett, ami a csomaggal érintkezett. A fáraó halála után a bebalzsamozott szívét az edénybe helyezte a csomag mellé, majd a kanopisz szobrokat a szarkofág mellé szép sorban lerakta a hagyományok szerint.

Jefferson az őrhöz lépett, aki ráemelte fegyverét. 

-Nyugi haver, csak tüzet szeretnék kérni- tette fel a kezét, az egyikben egy szál cigarettát tartott. Az őr bólintott, és elkezdett kutakodni a zsebében, ekkor lépett közvetlen mögé Wyatt és egy hatalmas fejre mért ütéssel leterítette. Levágták a bejáratot torlaszoló rácsról a lakatot, de még mielőtt beléptek volna Wyatt megtorpant. Egy hieroglif szöveget fedezett a bejárat felett. 

- Ez mit jelent?-fordult Jeffersonhoz.

- Valami ima.- vont vállat.-Igyekezzünk, nincs sok időnk. 

 Thutmosis sírját előző nap találták meg, és a hivatalos papírokra vártak, hogy megkezdhessék a feltárását, de Jefferson nem akart várni. Úgy tervezte hogy a bent talált kincsekből elvisznek amennyit elbírnak, jó kis pénzt kapnak majd érte a feketepiacon. A múzeum csak filléreket csepegtet, épp hogy megéltek belőle. Már vágyott egy saját usébti szobrocskára is. 

A sír nem volt túl nagy, falait a szokásos ókori falfestések borítoták. A levegő hűvös volt és nedves. A folyosón az elemlámpájuk fénye rágcsáló és emberi csontvázakat világítottak meg . Egy pillanatra megtorpantak, de a kincsekre való vágyuk erősebb volt a félelmüknél. Két kanyar után értek el a nagyteremhez, aminek az ajtaja ősi pecséttel volt lezárva. Egy ujjal meglökték, ami azonnal szinte elporladt, a fa ajtó összedőlt hatalmas port kavarva. 

A fejükről lelógó turbán anyagát tartották a szájuk elé, amíg a por csillapodott, úgy néztek körbe a fáraó termében. A falak mentén temérdek tárgy volt szépen egymás mellé téve, a távolabbi sarokban egy egyszemélyes harci szekér állt, tiszta arannyal bevonva. Alatta usébti szobrocskák sorakoztak , egy láda tetején szebbnél szebb kivarrt anyag volt összehajtva. A sír mellett közvetlenül álltak a fáraó belső szerveit tartalmazó kanopisz szobrok. Egyik szobor különösen szép volt, tiszta aranyból készült, feltehetően a fáraó képmására mintázták. Haját feketére festették, szemét fekete ónixkőből ragasztották oda. Szemeit vastag fekete csíkkal húzták ki. A szobor ruháját rengeteg apró drágakő díszítette.

Jefferson felemelte , a szeme szinte ragyogott a csodálattól. Ez több is volt,mint amire számított. Felmutatta Wyattnek, aki a különféle szépen elrendezett ékszereket csodálta. Volt ott minden: a fáraó koronája, fejpánt, rubinokkal és smaragdokkal kirakott arany sál, kobra karperec és megszámlálhatatlan pecsétgyűrű és kövekkel kirakott karperecek. 

Wyatt megcsodálta az arany kanopiszt. Ilyen gyönyörű szobrot még ő sem látott. Jefferson intett hogy jöjjön közelebb, kinyitja a szobrot. A szobor középen volt kettéválasztva. Óvatosan lehúzta a felső részt,mindketten önkéntelenül a benne található üreg fölé hajoltak. 

A légmozgástól alig érezhető finom por szállt ki belőle, beterítve az arcukat, bejutva az orrukba, tüdejükbe. 

Abban a pillanatban megindult a változás. A Halál Virágának mérge halhatatlan, még így több mint három ezer év után is, aki megérinti vagy belélegzi illatát megkapja a Halál csókját. 

Az agyukban azonnal megindult a sorvadás és átalakulás, ami azt a kényszerképzetet idézte elő bennük, hogy a testük a saját ellenségük. 

Először a ruhájukat cibálták le magukról, majd a teremben körbeugrálva, üvöltve, visítva kaparták egyre jobban a saját bőrüket, felszakítva azt, hogy letépjék, szaggassák  a saját húsukat, engedelmeskedve az elméjüket elborító gondolatnak: megszabadulni a saját testüktől. 

Pár perc múlva a padlót véres hús és bőrdarabok borították, a kövezet csúszóssá vált a vörös nyálkás anyagtól. A testek már szinte teljesen csupaszok voltak, már csak a fejük és a belső szerveik maradtak a bordák alatt. Nem sokáig. Hamarosan mindketten a szívüket tartották csontváz kezükben, amin végigfolyt a széttépedt szíverekből egyre lassabban kilüktető vér. A szétmarcangolt testük végül elterült a padlón. 

Örjöngő agóniájukban egy zárkövet mozdítottak el, így az ősök tervezésének köszönhetően a terem ajtaja elé egy több tonnás kő hatalmas robbajjal szakadt le a mennyezetből. 

A Halál Virága megtette feladatát, a fáraó lelke tovább élhetett háborítatlanul Ozirisz világában.