Cím: After the rain

Alkotó: _TheyCallMeIdol_

Párosítás: VKook/Taekook - BTS Jungkook x BTS Taehyung

Besorolás: 16+

Műfaj: AU, dráma, romantikus

Figyelmeztetés: 18+-os jelenetek, trágár beszéd, depresszió, BL

Összefoglaló: A jövő mindent megadott Jeon Jungkooknak. Szerető családot, jól fizető állást és kiegyensúlyozott életet, viszont azért, hogy kapj valamit, cserébe el kell engedned egy olyan részed, mely valóban te voltál. Egész életében más volt, mint amilyennek mutatta magát, de még magának is nehezére esett bevallania, nemhogy másnak.
Mindennapjai fenekestől felfordulnak, mikor előléptetik kiváló munkája miatt. Egy olyas valakit kell szárnyai alá vennie, kivel kapcsolata törékeny és tökéletlen.

____________________________________

____________________________________

- Taehyung -

- Vigyázzatok magatokra és még hívjatok fel, mikor erre jártok! - figyelmeztetett édesanyám, egy hosszadalmas búcsú után, miközben mosolyogva integettünk nekik, s utána el is húztunk. Az autóban csend uralkodott. A korai indulásnak köszönhetően, a gyerekek mélyen aludtak, míg én fülhallgatón hallgattam a zenét. A zenémet, igazából.

Próbáltam inspirációt találni a dalra, valami különlegeset szerettem volna alkotni, hozzászólni azokhoz, akik hallgatni fognak engem, de egyszerűen nem ment. Reménytelennek éreztem magam, tehetségtelennek, de ugyanakkor nem szerettem volna senki segítségét sem kérni. Nem akartam én lenni az első gyakornok, aki térden állva könyörög, hogy valaki megírja az első dalát, nem. Én az az ember akarok lenni, aki bebizonyítja azt, hogy igenis itt van a helye a nqgyok között. Nem mellesleg, tudatni akartam, hogy nem csak Jungkook, de SeokJin ideje is lejárt, a trón pedig csakis engem illetett.

Fejemet a hideg üvegnek támasztottam, azon keresztül pedig figyeltem a zöld természetet, mely lágyan körbeöleli az autóban ülőket. A nővérem és a férje nem beszéltek egymással. Gondoltam. Kapcsolatuk olyan száraz volt, akár a Szahara. Egy cseppnyi víz, egy életjel nem volt látható. Ők már csak a kicsik miatt maradtak együtt, s ezt azért sajnálom. Én egy rendes családban nevelkedtem, ahol mindenki tisztelt mindenkit, és a szeretet egy halaszthatatlan dolognak számított. KiJungnak és KiBumnak szerető szülőkre lett volna szükségük, nem pedig néma csendre és hulla szagra. Persze, nem mondom, hogy nem szerették külön-külön gyönyörű gyermekeiket, de ők valószínűleg sosem láthatták milyen az, ha a két szülő szereti egymást. Szerencsére, én voltam a dajka a családban. Vigyáztam, amikor csak tudtam a kicsikre, ők pedig ezt feltétel nélkül szeretettel hálálták meg, amit imádtam. Alapból szerettem a kicsiket, de ők voltak az én kedvenceim, kikért képes lettem volna feláldozni magam bármilyen esetben. Nagyon közel álltak hozzám.

Ám az út felénél újabb gondolatokkal traktáltam már így is fáradt agyam. Jungkook megmentett egy kellemetlen balesettől. Hálás voltam valamilyen szinten, hiszen annyira én sem vagyok szemét, hogy ne köszönjem meg neki a segítséget, amit nyújtott. Ha ő, akkor s abban a pillanatban, nem kapott volna el, tuti kiment volna a bokám és ezzel búcsút inthettem a karrieremnek, ami még el sem kezdődött. Egyszerűen, nem tudtam hova tenni ezt a tettét, hiszen azt hittem utál, sőt gyűlöl, mert mégis nem viselkedtem vele éppen úgy, mintha évek óta legjobb barátok lennénk. Ettől függetlenül, még mindig megvetettem őt, és nem szerettem volna tovább látni a nővérem mellett, de nem volt más választásom, minthogy tűrjek. Az élet amúgy sem kívánság műsor, mert ha az lett volna, akkor rég híres idol lennék.

- Taehyung! - hallottam meg Yong-sun erélyes hangját, mire szinte kitéptem fülhallgatóimat, fülbevalómmal együtt. Felvont szemöldökkel néztem a szőkeségre, ki idegesen gesztikulált felém. Szerencsére, a gyerekek még mindig békésen szunyókáltak, s nem keltek fel anyjuk szigorára. - Megérkeztünk. - mutatott a lakásom felé, mire lustán bólintottam és kisepertem zavaró tincseimet szemem elől.

- Akkor, hétfőn találkozunk. - sóhajtottam unottan, s miután felkaptam bőröndöm, el is húztam a csíkot, hogy megszabaduljak ettől a kínos szituációtól. Az egész hétvége kellemetlenül telt el, csak a gyerekek hoztak nekem boldogságot ebben a pár napban, de sikerült még ezt is elvenni tőlem, mikor anyám folyton babusgatta őket, mint engem egykor. Zavart Jungkook jelenléte, az idegesítő külseje, és legfőképpen az, hogy ugyanazt a levegőt szívtuk. Csak el akartam onnan szabadulni, úgy éreztem magam, mint egy ketrecbe zárt madár, kinek eltörték szárnyait, hogy többé ne szökjön el a természetbe, a saját világába. Elzártak tőlem minden lehetőséget, mikor a férfi is velünk tartózkodott. Nem kaptam levegőt, fuldokoltam, hangomat pedig elvették, ugyanis akárhányszor beszóltam az idősebbiknek, én voltam a rossz srác. Nem értettem, mit látnak benne, de nem is akartam tudni. Nekem így teljes mértékben megfelelt a felállított helyzet. Amíg csak szigorúan munkailag van körülöttem, le se szarom, de ha barátkozni szeretne velem, hát azt inkább ne velem tegye.

A lakásba érve, eszméletlenül hatalmas rendetlenség fogadott, mitől egyszerűen a frász kerülgetett. Enyhén tisztaság mániás voltam, imádtam, ha minden rendezett, tiszta és fertőtlenített, de lusta személyemnek köszönhetően, nagyon nehezen vettem magamra az itthoni teendők elvégzésére. Ugyan, sokkalta jobban szerettem én elvégezni a rendszeres, heti takarítást, mert csak akkor volt minden tökéletes, éppen ezért nem akartam külön költeni egy takarítónőre is. Csak pénzkidobásnak számított, ha pedig nekem nem tetszett az, ahogyan takarít, akkor egy kisebb vagyont kidobhattam az ablakon.

Miután gyorsan megittam egy pohár vizet, és csatlakoztattam telefonomat az egyik hangfalamhoz, kezdődhetett a rend rakás, porszívózás, por törlés, majd végezetül a felmosás. Nem szoktam vasárnap ruhát mosni, úgy hallottam balszerencsét hoz, ezért a szennyes elintézése bőven ráért hétfőn is, miután hazajöttem. Az ablakokat tágra nyitottam, miközben a hangos, kellemesen lágy és táncra perdítő zene csendült fel a kicsi lakásban. Talán rossz szokásom volt az, hogy mindenkivel tudattam, vasárnap takarítok, de nem bántam. Általában a szomszédokat nem zavartam, mert elég jól kijöttünk, viszont voltak napok, amikor rám szóltak kedvesen, hogy nem lenne rossz, ha a zenét fülhallgatón hallgatnám, vagy kicsit halkabban. Azóta ez megváltozott, olyankor kontrázni szoktak a saját zenéjükkel, ami nem zavart, mert nagyjából ugyanolyan ízlésünk volt a szomszédos fiatalokkal.

A porszívó kellemetlen hangja vetekedett a zenémmel, de ez nem állított meg abban, hogy ne énekeljek és táncoljak. Kikapcsolódás volt számomra ez a dolog, és egyben fárasztó is, de úgy voltam vele, hogy legalább hamar elalszom és nem leszek másnap hulla üzemmódban. Mosolyogva ráztam magam a vegyes lejátszási listám számaira, s mikor véget ért, elégedetten néztem az engem körbeölelő rendre. Büszkén mosolyogva indultam el lefürődni, hogy majd utána találkozhassak Chanyeollal, kivel ma megbeszéltünk egy találkát egy közeli kávézóban. Persze, ő gondolom teljes kommandó felszerelésben lesz, hogy ne vegyék észre ki is ő valójában, de a lényeg az, hogy én tudni fogom.

Chanyeol karrierje hamar beindult. Az emberek megszerették egyediségét, s hatalmas tehetsége volt ahhoz, hogy lenyűgözze az embereket. Nagy rajongói tábora volt, mindenki aranyosnak találta nagy füleit s őzike szemeit, emellett pedig karizmatikus arcát. Jól nézett ki, s csak reménykedni tudtam abban, hogy akkora sikerélményem lesz egy nap, mint neki. Minden koncertjére elmentem, s örülnék neki, ha ő is megtisztelne majd a jelenlétével. Már régóta barátok vagyunk, szóval szerintem ez egy természetes dolog lenne mindkettőnk részéről.

Már a távolból láttam maszkba bújtatott arcát, s azt, amint hevesen integet felém. Nekem nem volt még szükségem álcára, mert nem ismert senki, de egyszer majd szükséges lesz elrejtenem magam nem csak a paparazzóktól, de a rajongóktól is. Sok olyan eset volt az utóbbi időben, ahol letámadták a hírességeket a fanok, mert ők azt látták jónak, de én nem szeretnék a kórházi ágyon kikötni.

Miután levettem a tavaszi kabátomat, megöleltem az idolt és szembe ültem vele. A pincér azonnal meg is jelent és felvette a rendelésem, ami egy egyszerű tejes kávéból állt. Azonnal elkezdtünk beszélgetni, s míg ő az új barátnőjéről beszélt, addig én jó barát módjára meghallgattam őt, de közben hatalmas ívekben féltékenykedtem is. Szerettem volna egy olyan kapcsolatban élni, ahol boldog lehetek. Egy olyan párt akartam, aki törődik velem, szeret engem és meghallgat, de egész életemben csak olyan fiúkat fogtam ki, akik kihasználták a jóindulatom és elpazarolták az időmet. Sokszor törtem össze, mert az ő szemükben csak egy báb voltam, egy játékszer, ami bőven elég volt egy menetre, aztán feltettek engem a meghúzott trófeák közé. Szégyelltem magam a múltam miatt, amiről még csak Chanyeol sem kapott teljes mértékben felvilágosítást, de szerintem ez így pont jó lesz. Nem akarom, hogy ítélkezzen felettem, s habár tudtam, hogy legjobb barátom képtelen lenne hasonlóra, azért bennem volt a félsz, hogy talán mégsem.

- Szóval igen, gyönyörű lány és úgy érzem az első pillanattól szerelmes vagyok. - szívott bele üdítőjébe, amely idő közben ki lett hozva. Kiderül, hogy az új barátnő nem más mint Jungkook asszisztense, Choi Seomin. Aranyos lány, s valóban összellenek legjobb barátommal, de nálam az már minusz pontnak jelent, hogy annak a senkinek dolgozik, akit én ki nem állok.

A senki, aki történetesen megmentett egy kellemetlen balesettől.

- De inkább most mesélj te, milyen volt a hétvége? - kérdezte kíváncsian, mire sóhajtottam egyet és nekiálltam elmesélni a hosszú történetét annak, hogy hogyan is mentett meg engem az a szerencsétlen.

Az én hülyeségemnek köszönhetem azt, hogy szükségem volt a segítségére, az már csak pech kérdése, hogy ő volt a legközelebb felém eső személy. Az volt a legkínosabb az egészben, hogy utána még bocsánatot is kellett kérnem, ráadásul azok a hazug, nyalás szemek.. úgy nézett rám, mint egy kannibál, vagy vadász, aki éppen az áldozatát fogta el. Mindenesetre, tényleg szar helyzetben voltam, de ettől függetlenül undor nélkül köszöntem meg a segítségét. Még a mai napig kiráz a hideg, ha belegondolok a tegnap történtekbe. Chanyeol csak jót szórakozott a helyzetemen, akárcsak a nővérem, kit nem érdekelte S még csak fenyegetésnek sem vette az egész helyzetet.

- De most mért nevetsz ki!? - kérdeztem a fiút, s összefontam karjaimat mellkasom előtt. Ha egy dolog volt - a sok közül - amit nagyon utáltam, az az ok nélküli röhögés volt, amit ezúttal legjobb barátom be is demonstrált. Rögtön ki tudta húzni a gyufát nálam, és pillanatok alatt támadtam vissza. Persze, csak ha szükséges volt.

- Olyan romantikusak vagytok. - biggyesztette le az alsó ajkát, majd pillanatok alatt újból kiengedte az eddig bent tartott nevetést. Megforgattam szemeimet, s a szívószállal a számban néztem ki az ablakon.

Fejemet a kezemen támasztottam meg, s úgy néztem unottan a rohangáló emberek hadát. Ugyan, ez egy nyugisabb környék volt Szöulban, de még így is tisztán érezhető volt a nagyváros lakossága. Még ezeken a területeken, késő délután is képesek voltak eljárni a nyugdíjasok a boltba, mintha direkt módon zavarni akarnák a népet. Azonban, a sok ismeretlen arc közül, felbukkant egy ismerős. Kezeiben ott díszelgett a motoros sisak, hátán pedig feszült a bőr kabát. Savanyú arckifejezését bármikor képes lettem volna felismerni, viszont a hely, ahol állt, az valami szokatlan volt.

Pszichiátriai klinika - Dr. Kim SooJin - állt hatalmas betűkkel az egyik plakáton. Mit keres Jungkook egy ilyen helyen?

Faképnél hagyva a velem szembe ülő Chanyeolt, szinte kiviharoztam az otthonos kávézóból, hogy leleplezzem az általam utált férfit. Türelmesen állt az ajtóban, s várt, ami számomra tökéletes alkalom volt, mert így legalább nem menekülhet előlem. Jobbra, majd balra vezettem a tekintetem, s mikor megbizonyosodtam arról, hogy nem jön autó, átszaladtam az úttesten. A férfi mit sem sejtve ücsörgött, s mikor megérkeztem, tányér nagyságú szemekkel mért végig.

- Te mit keresel itt? - kérdezte meglepetten, szinte sokkos állapotba kerülve, ajkaimra pedig egy mosolyt varázsoltam, ami sokkal inkább volt gúnyos, mint kedves és üdvözlő.

- Szerintem, kettőnk közül én kérdezek, Jungkookie. - túrtam bele dús tincseim közé, tekintetemmel pedig folyamatosan őt szugeráltam. - És most, ha nem akarod, hogy ebben a pillanatban felhívjam a nővéremet, akkor elmagyarázod nekem, mit keresel te egy pszichiátriai klinikán.

⬛⬜⬛⬜⬛⬜⬛⬜⬛⬜⬛⬜⬛⬜

Sziasztok! Elnézést kérek a késésért és az esetleges hibákért. Majd talán később alaposan átnézem, de tudjátok érettségizem és nagyon nehéz mostanság. Előre is köszönöm a megértésetek és azt, hogy elolvastátok a részt!
♥️♥️♥️