Cím: After the rain

Alkotó: _TheyCallMeIdol_

Párosítás: VKook/Taekook - BTS Jungkook x BTS Taehyung

Besorolás: 16+

Műfaj: AU, dráma, romantikus

Figyelmeztetés: 18+-os jelenetek, trágár beszéd, depresszió, BL

Összefoglaló: A jövő mindent megadott Jeon Jungkooknak. Szerető családot, jól fizető állást és kiegyensúlyozott életet, viszont azért, hogy kapj valamit, cserébe el kell engedned egy olyan részed, mely valóban te voltál. Egész életében más volt, mint amilyennek mutatta magát, de még magának is nehezére esett bevallania, nemhogy másnak.
Mindennapjai fenekestől felfordulnak, mikor előléptetik kiváló munkája miatt. Egy olyas valakit kell szárnyai alá vennie, kivel kapcsolata törékeny és tökéletlen.

____________________________________

____________________________________

Egy újabb nap, egy újabb lehetőség, legalábbis ezt mondja a híres mondás. Taehyung számára minden nap maga volt a pokol, amióta kiderült hogy sógora lesz a menedzsere, az a személy, akivel a legtöbb időt fogja eltölteni. Szerette volna azt hinni, hogy mindez egy rossz rémálom, s hogy mindezt csak beképzeli, de ez a kézzel fogható valóság volt, amit sajnos nem tudott letagadni. Gyűlölte, hogy nem tehetett semmit ez ellen, de ha ez kellett ahhoz, hogy híres legyen, akkor nem fog hátrálni, de azért csendben sem fog tűrni. Ismerte magát, s tudta hogy már Jungkook lélegzetvétele irritálni fogja.

Egy hete, hogy elkezdte beteljesíteni a gyakornoki szerepét, ebben az idő periódusban pedig nagyon keveset sikerült pihennie. Ő tipikusan az az ember volt, aki imádott órákon át lustálkodni, szeretett tévét nézni, olvasni és számára már az ablakon való kinézés is hatalmas nyűg volt. Éppen ezért utálta a korán kelést. Ha egy dolgot képes lenne változtatni a menetrendjén, az ez volna, de nem csak a maga nevében, hanem az összes alkalmazottéban is, akik - vele együtt - a tyúkokkal együtt kelnek fel. Számára túl korai volt az időpont, ráadásul mindenkinek jót tenne, ha legalább tízig képesek lennének aludni, de nem. Hatra bent kellett lenni papírokat kitölteni, táncolni, énekelni és megbeszéléseket tartani.

A másik dolog amit nem kedvelt, azok a haszontalan dumák voltak. A magasabb rangú emberek a cégben, órákon keresztül képesek voltak beszélni olyan dolgokról, melyek egyértelműek voltak. Taehyung sokszor úgy érezte magát, mint a dedóban, mert mindenki úgy kezelte őt, akár egy gyereket, pedig hamarosan betölti a huszadik életévét, ami azért valjuk be, elég soknak számít. De visszatérve, a lenéző pillantások és morális beszédek kikergették őt a világból. Néha legszívesebben kiugrott volna az ablakból, de tudta, hogy ezzel csak lehetőséget adna másoknak arra, hogy lefoglalják a helyét, ezért csak visszafogottan tűrte helyzetét. Szerette volna azt hinni, hogy később - mikorra már ismerni fogják a nevét -, akkor tisztelettel bánnak vele, habár tisztában volt azzal, hogy nem minden úgy fog alakulni, mint ahogyan azt szeretné. Taehyung türelmesnek vallotta magát, de annak is volt egy vége.

Ma viszont jó kedvvel kelt fel, mert megismerhette Kim Seokjint, akivel igazából már találkozott a nővére által, de sosem beszéltek többet két mondatnál. Az ismert idol meg is lepődött, mikor megtudta, hogy az újdonsült gyakornok hozzájuk jelentkezett, ezért egyből felajánlotta, hogy segíteni fog rajta. Persze, ennek hátsó szándéka is volt, de ezt csak ő tudta. Már régóta próbálja megmutatni Yong-sunnak, hogy számára ő az igazi, de a nőt annyira elvakítja a férje iránt érzett szeretete, hogy képtelen őt faképnél hagyni. Jin megérti a szőkét, és tiszteli is benne, de a remény hal meg utoljára. Ő még hisz abban, hogy egy nap ez a vágya is teljesülni fog. Taehyung is jobban örült volna neki, de a sors csúnyán kijátszotta őt, s kinyújtott nyelvvel fintorgott irányában.

Kellett egy dal, egy koncepció az idolnak, amin elindulhat, s mi az a téma, ami a mai fiatalságot leginkább meghatározza? Hát a depresszió, a szomorúság, a szerelem és a szeretet hiánya. Nem ő akart lenni az az ember, aki megtöri a jeget, de valakinek ezt is meg kellett tennie. Valami olyasmit szeretett volna alkotni, amivel lenyűgözi önmagát és a közönséget. Egy szívhez szóló dalt akart írni, egy üzenetet, hogy senki sincs egyedül. Talán, leginkább önmagából indulna ki, de ez nyilvánvaló. Viszont ezen még gondolkoznia kell, mert még ő sem tudja hol áll a feje. Először le kellene győznie a Jungkook iránt érzett undort, s majd csak azután fogja komolyabban venni a dolgokat.

Eközben Jungkook a gyerekeit sürgette, mert ma ő volt soron, hogy elvigye őket óvodába és bölcsődébe. A kisebbikkel nem volt gond, végig aludta szinte az utat, viszont a nagyobbik gyermek táncolt a férfi idegein. A reggelihez hozzá se szeretett volna nyúlni, a zoknia felemás volt és állítása szerint, ő nem fog többé óvodába menni, mert tudja, hogy az iskola következik. Tisztára olyan volt, mint Jungkook fiatal kori éne, azzal a különbséggel, hogy az ő szüleitől rendes verés volt a büntetés, minden egyes hiszti után. Ő más akart lenni, éppen ezért csak sóhajtott egyet, s ugyanolyan gyerekesen kezdett el viselkedni, mint a fia.

- Jó érzés? - biggyesztette le alsó ajkát az édesapa, mire az apróság megrázta a fejét. Letörölte a könnyeit, s gyorsan kikanalazta a müzlis tálat, majd felcserélte a színes zoknikat. Jungkook büszkén bólintott egyet, s megfogta KiJung kezét, aki ezúttal hűségesen követte a férfit. Minden elismerése a nőké volt, akik minden reggel átesnek hasonló nehézségeken.

Miután lepakolta őket, s átadta csemetéit az óvónőknek, nyugodt lélekkel indult el dolgozni. Változtak a dolgok, mióta a vezetőség egyik tagjává avatták. Új helyet kapott, egy sokkalta nagyobb irodát, ahol dominált a csend és a nyugalom, mindezek mellé pedig asszisztense is lett. A lány fiatal, épp hogy elhagyta az egyetemet, de életre való hölgy. Seomin huszonnégy éves, s minden álma az volt, hogy az ügynökségnél dolgozzon. Kiskorában mindig hatalmas, csillogó szemekkel nézett fel az idolokra, ezért megtiszteltetésnek vette, hogy Jungkookkal dolgozhatott. Legendának számít az iparban, s bár sokan szeretik, vannak ellenségei is. Jin talán az egyik, de ő inkább a riválisa volt. A széles vállú, ellenállhatatlan férfivel szinte egyszerre jöttek a céghez, s mikor találkoztak, azonnal izzani kezdett a levegő kettejük között. Jin azért jelentkezett, hogy minden nap láthassa örök szerelmét, de sok munkája miatt sosem volt alkalma találkozni a nővel, így egy idő után feladta a kutatást, de nem is a harcot. Jungkookkal amúgy nem volt dolga, csak egyszerűen nem látta azt benne, amit mások igen. Egy szóval, eltűrte az idősebbiket maga mellett.

Szöul az a város, amely sosem alszik. Lehet reggel, este, hajnal vagy éjszaka, a fények mindig égtek, az autók folyton közlekedtek, az emberek pedig nem aludtak. Mindenkinek megvolt a saját szerepe ebben a környezetben, éppen ezért volt olyan kevés a munkanélküliek száma. Jungkook hosszú idő után kipihenve indult el a munkahelyére, még úgy is, hogy tudta, Taehyung ott lesz. A heves fiúval sosem volt személyes gondja, de mindig elvárta a tiszteletet, amit sajnos sosem kapott meg. Életében egyszer sem szólította őt úgy, hogy hyung, nem kezelt le vele, de még a hangja is eltorzult, akárhányszor leültek beszélni. Taehyung nem szerette őt, pedig ez nem volt mindig így.

- Jó reggelt, Mr. Jeon. - mosolyodott el Seomin, mikor meglátta felettesét. Azonnal a kezébe nyomta a kávét és visszaült az íróasztalához, ahol kényelmesen pöccintette a billentyűzetet. Rengeteg programja volt a lánynak, akár a férfinek is, de próbálta úgy intézni a dolgokat, hogy legyen idejük apró szünetekre is. Tudta, hogy Jungkook fáradt, éppen ezért nem akarta traktálni még több teendővel.

- Jó reggel önnek is. - üdvözölte asszisztensét. - Taehyung megérkezett? - kérdezte kíváncsian, mire a lány határozottan bólintott egyet, s kézbe adta az órarendet is. A férfi megköszönte, majd elindult az irodájába, hiszen intézkednie kellett.

A nagyobb hatalommal, több felelősség is jár, s ezzel ő is tisztában volt. Több volt a papírmunka, a tárgyalások és a mappák tömege, melyek egy idő után összegyűltek az asztalán. Sorba vette mindet, itt-ott kiegészített dolgokat, majd áttért a következőhöz. Ő és a fiatal idol keveset találkoztak, legalábbis a menedzser szerint. Hagyta, hogy feloldódjanak a dolgok, ugyanis látta Taehyungon hogy mennyire feszült, s nem akart egy újabb ok lenni arra, hogy ne végezze jól a dolgát. Számára az volt az egyetlen kínos dolog, hogy nem értette, miért ez a nagy gyűlölet. Két gyermeke lett, Taehyung pedig imádta őket. A nővérével remek viszonyt ápolnak, akkor miért ő az egyetlen kakukktojás a tökéletes família képében? Még a családját is jobban kedveli, mint őt. Azon agyalt évekig, hogy mit tehetett rosszul, s rengeteg álmatlan éjszakája is volt emiatt, de feladta. Majd ha a fiatal be szeretné vallani, akkor elmondja, ő nem erőlteti a haverságot.

Annyira belemerült a munkájába, hogy észre sem vette, elérkezett a szünet. Kinyújtotta elgémberedett testrészeit, majd felállt az asztaltól és kilépett a helységből, Seominnel mögötte. Idő közben Taehyungék is végeztek a próbákkal és a bemelegítéssel, ezért úgy döntöttek vesznek egy szünetet, arra viszont nem gondoltak, hogy az étkezőben össze fognak futni Jungkookkal. A férfi békésen iszogatta a kávéját és kimbapot fogyasztott, de mikor meglátta sógorát, az étel a torkán akadt, s heves köhögésbe kezdett. Taehyung moderáltan, ám kinevette a nála idősebbet, amit az észre is vett.

- Oda szeretnék ülni. - biccentett az idol tanonc menedzsere felé, Jin pedig vállat vonva követte őt. - Kit látnak szemeim. - ült le a férfi elé.

- Szervusz Taehyung. - intett két köhögés közben Jungkook is. Nem tudta mi folyik sógora agyában, de azzal tisztában volt, hogy nem azért ült le ide, hogy a tegnapi időjárásról beszélgessenek. - Milyenek az órák? Jól teljesítesz? - kérdezte érdeklődve, mire a fiatalabbik megforgatta sötét szemeit.

- Igazából, jobban megy, mint a karriered, pedig még csak az elején vagyok. - mosolyodott el, habár nem volt őszinte. Fáradt volt, kimerültnek érezte magát a sok gyakorlattól és tánc próbától, de soha nem vallotta volna be, még önmagának sem. Fájt bevallania, de Jungkook sikere hihetetlen volt. Olyan sokan megkedvelték a férfit - amíg tevékenykedett -, hogy félt, sosem fogja elérni az ő szintjét. Kíváncsi volt a titkára, de túlságosan gyűlölte, így a büszkesége sem engedte, hogy bármilyen nemű kérdést feltegyen az ellenségnek.

- Ennek örülök. - mosolyodott el, de közben érezte a feszültséget kettejük között. Az asszisztens és az idol csendben ettek közben, hiszen akárhányszor találkoztak ezalatt a kevés idő alatt, folyton hasonló nemű viták törtek ki. Persze, Jungkook mindig magától engedett, de Taehyung pattogott, s irritáló volt, mint a rágógumi, ami a cipő talpára ragad. - Dolgozz keményen, sokan várják már a debütálásod. Dalra gondoltál már?

- Igen, az lenne a címe, hogy "Utálom a sógorom, tönkretette az életem". - gyerekeskedett Taehyung, amit Jungkook ugyan nem tűrt, de nem volt más választása. Szerette volna, ha nem így bánna vele a, még éppen tinédzser, fiú, viszont valamilyen szinten megértette, hiszen ő egy ismeretlen férfinek számít abban a családban. Nem akart részese lenni az egésznek, minden rá lett erőltetve, viszont az ő történetét senki sem volt hajlandó meghallgatni, ezért nem is erőltette, s inkább csendben elfogadta a sorsát.

- Taehyung-shi. - szólalt meg az idol, mire a fiatalabbik azonnal rá emelte tekintetét. - Miért vagy tiszteletlen vele, huh? Tudtommal a családod része, ezért kérlek szedd össze magad és viselkedj. - szólt rá mentora, aki talán egész életében másodjára állt ki a férfiért. Az első alkalom akkor volt, mikor összeházasodtak Yong-sunnal, s megtiltották a férfinek, hogy a nagyvilág is lássa a nőt. Jin abban a pillanatban kiállt értük, s megvédte őket, amit Jungkook sosem felejtett el, még úgy is, hogy nem ápolnak baráti kapcsolatot.

- Elment az étvágyam. - sóhajtott Taehyung, s még mielőtt bárki bármit is mondott volna, egyszerűen csak elhagyta a helyét és visszavonult a próba terembe.

Úgy érezte, senki sem értette meg őt. Senki sem látta azt, amit ő, hiszen - véleménye szerint - Jungkook veleéig romlott volt. Elvárta a tiszteletet tőle, még ha fiatalabb is volt nála. Elvette a nővérét, s még mindig neki állt feljebb. Voltak napok, mikor látta testvérén, hogy mennyire letört a férje miatt, s ő őszintén próbálta megérteni Jungkookot, de nem tudta. Yong-sun mindent megtett érte: főzött, mosott, takarított, gyereket nevelt, de sosem látott cserébe semmit. Az életük fenekestül felfordult, és magát hibáztatta a nő, még úgy is, hogy férje folyton bizonygatta afelől, hogy nem igaz. Általában a munkára kente, amit a naiv nő egyből be is vett, majd a többi problémát már az ágyban tárgyaltak meg. Jungkook utálta ezt a megoldást, de mit kellett volna tennie? Elválnia? Két gyermeke van, nem hagyhatja őket hátra még úgy sem, hogy a felesége iránt nem érez semmit, pusztán csak barátságot.

- Hát ez nem ment valami jól. - sóhajtott Jungkook, miután befejezte az étkezést. - Kösz, Seokjin. - biccentett a férfi felé.

- Ugyan. A gyerekek már csak ilyenek. - kuncogott egy aprót. - Yong-sun, a kicsik? - kíváncsiskodott, persze egy kis hátsó szándékkal megfűszerezve, miről Jungkooknak fogalma sem volt.

- Mindenki rendben van, a hétvégén elutazunk Busanba a szüleihez. - vallotta be az idősebbik, majd elbúcsúzott riválisától, hogy folytassa a félbe hagyott munkát.

- Uram. - kezdett bele a titkárnő, halkan s félénken, mint egy gyerek, aki rosszat követett el.

- Hm? - vonta fel szemöldökét Jungkook.

- Miért viselkedik így önnel Taehyung? - kérdezte csendben, félve, hogy rossz vizekre evezett ezzel az ártatlan kérdéssel.

- Ha tudnám a választ, akkor nem tartanék itt. - mondta egyhangúan, s előre ment, így magára hagyva a nőt.

Egyedül szeretett volna lenni a gondolataival. Törni akarta a fejét a dolgokon, s hagyta, hogy események ezrei ütközzenek agyában. Olyan kérdésekre kereste a választ, melyekre sosem találta meg a tökéletes megoldást.

Miért én?

Mit tettem?

Mivel érdemeltem ezt ki?

A depresszióval szenvedő emberek általában sokat agyaltak apróságokon, s ezt pszichológusa is megállapította. Az egykori idol hatalmas gondokkal küzdött, s az egyetlen, akivel képes volt megbeszélni a dolgokat, az önmaga volt. Gyűlölte a magányt s azt, akivé lett. Csak egy olyan helyen akart élni, ahol tudta, biztonságban van. De a sors nem adta meg a lehetőséget, hogy boldog legyen. Egy apró szikráját sem láthatta a szivárvány másik oldalának. Ő csak a szürke valóságot látta, az unalmas mindennapokat, melyek napról napra elviselhetetlenebbé váltak számára.

⬛⬜⬛⬜⬛⬜⬛⬜⬛⬜⬛⬜⬛⬜

Köszönöm szépen mindenkinek, aki elolvasta! Véleményeket sok szeretettel várok, ahogyan kritikákat is. Ha tetszett, akkor a csillagra kattintva tudsz szavazni ❤️❤️❤️
Véleménykutatás: Legyen néha Taehyung, illetve Jungkook szemszög? Kíváncsi vagyok :)