Stella állt az ajtóban elszántan. Dhani azonban inkább visszafeküdt, annyit motyogva:

- Igen.

Erre a lány gyorsan be is csapta az ajtót, és bezárta. A fiú persze meg sem moccant, csak feküdt az ágyon, némán. Még annyira sem méltatta vendégét, hogy kinyissa a szemét. Nem mintha Stella zokon vette volna. Lassú létekkel sétált körbe-körbe.

Egyszer csak felé fordult, és a fekvő Dhani ölébe ült, aki még most sem reagált sehogy.

- Szóval nem akarsz megismerni? – rótta fel neki a lány sértődötten, miközben a hasára fordult, így az ajkaik majdnem összeértek.

- Lesz még rá elég időm, nem? – vágta rá a kis Harrison. Stella bólintott egyet, majd sebesen Dhani nadrágja felé nyúlt, mire ő gyorsan hátra ugrott. – Mi a fenét csinálsz?

- Lesz még időm megmondani, nem? – kontrázott a lány, és győztesként sétált el, ennyit suttogva:

- Beszari.

Mikor a lány már kiment Dhani megrázta a fejét, és próbálta felfogni, hogy mi is történt. Paul lánya akarta levetkőztetni. Alig bírta elhinni.

Sosem gondolta volna, hogy az édes Paulnak ilyen lánya legyen. Bár, ha a dolog megismétlődött volna, nem utasította volna vissza. Ő sincsen kőből. No meg, Stella gyönyörű lány volt. A szőke tincsei, és vékonyka kis teste minden tekintetet odavonzott.

Dhani beleunt a várakozásba, és inkább kisétált a társalgóba, ahol anyja éppen a McCartney-lányokkal kártyázott, köztük Stellával. A lány éppen olyan semleges tekintettel nézett a fiúra, mint amikor elment a szobájából. Dhani se tett másképp. Ledobta magát az ötödik székbe, és elterült unottan.

- James már alszik? – kérdezte halkan.

- Igen. Örülök, hogy ilyen jól kijöttök egymással – felelte Linda koncentrálva, majd az asztalra vágott egy lapot lelkesen. – UNO! – kiáltotta.

- Anya, éppen pókerezünk – felelte higgadtan Mary, mire mindenki nevetni kezdett.

- Gyere Linda, jobb, ha mi vénasszonyok lefekszünk, ők meg had beszélgessenek – karolta át Olivia az anyát vidáman, és mindketten nevetve elmentek.

Így ott maradt Dhani az asztal jobb sarkán, míg a balon Stella és Mary egymás mellett. A két lány lerakta a kártyát, és közelebb ült. A fiatalabbik persze a fiú felé is hajolt.

- Nem játszunk egy kicsit? – nézett Mary a kártyára, mire húga helyeselni kezdett.

- Jó ötlet! Felelsz, vagy merszezzünk! – vágta rá. Dhani csak bólintott.

- Felőlem – húzta fel a vállát.

Stella közelebb húzta magához a fiú babzsákját, és egyenesen a szemébe nézett. Eközben Mary is közelebb ült, és ártatlanul furakodott közéjük. Mosolygott. Csak arra tudott gondolni, hogy húga titokban teljesen belezúgott a fiúba. Majdnem elnevette magát.

- Oké, én kezdek – vágott közbe Mary, és a másik kettő ránézett. – Dhani! Felelsz, vagy mersz?

- Felelek – válaszolta unottan.

- Van barátnőd? – pirult kissé bele a kérdésbe, még akkor is, ha testvéréért tette fel. Erre a kis Harrison elvigyorodott.

- Nincs – mondta nagyképűen, majd Stella felé fordult.

- Merek! – vágta rá kissé megszeppenve.

Erre a fiú végignézett rajta. Egy sima kis fehér ruhát viselt, és a nyakán látszódott halványan a bikinijének vonala. Az enyhén megégett hátára nem vett fel melltartót, csak ezt a ruhát. Ezt ki kellett használni.

A medence felé mutatott. Erre Stella felhúzta a szemöldökét.

- Gyerünk, ugorj a medencébe, ruhában! – adta ki a feladatot. Erre a lány sértődötten el is indult.

- Szemét – susmogta távol, miközben a többiek csak nevettek rajta. Mire visszajött, minden láthatóvá vált rajta. Csurom vizesen ült vissza közéjük, és csak húzta a száját, míg végül hangosan szólt a fiúra.

- Te jössz! Felelsz, vagy mersz? – kiáltott rá.

Persze Dhani teljesen nyugodtan fordult hozzá, és az előbbi lehetőséget választotta.

- Hogyan vesztetted el a szüzességed? – vágta rá sietősen a lány, és a kis Harrison elképedve nézett szembe vele.

- Hát -, sóhajtott, miközben lassan Stellához hajolt -, volt egy lány, aki tavaly nyáron bejött a szobámba. Nem mondott semmit, csak a nevemet tudta. Levetkőztetett, és aztán a szájába... - folytatta volna, de a nyaraló ajtaja lassan kinyílt, és a két apa állt előtte. Mindketten bűzlöttek az alkoholtól, és ki is voltak pirosodva.

George alig bírt állni, Paul a vállán vitte be a szobájukig, miközben Stella az átlátszó ruhájában beosont a James mellé. Így csak Dhani és Mary maradt a társalgóban, ahová Paul lassan vissza is bicegett.

- Ti nem alszotok? – kérdezte mosolyogva.

- Én most megyek – vágta rá a nővér, és már el is futott. Dhani így egyedül maradt azzal a férfival, akiről egész este álmodozott. Kínos volt.

Paul ledobta magát a kanapéra, ami a tenger felé nézett. Bágyadtan mozgatta végtagjait, miközben végig mosolygott. Vett egy mély levegőt, és magába szívta a tenger sós illatát.

- Kellemes, nem? – kérdezte vidáman, mire Dhani lassan leült mellé.

- Azt hiszem, ma este nekem kell vigyáznom rád – sóhajtotta csalódottságot erőltetve, leplezve felhőtlen örömét. Az éjjeli szellő a szerelem illatát hordozta.

- Rám ugyan nem kell! – pattant fel a férfi hirtelen, és elindult a tenger felé. – Teljes erőmben vagyok. Még a szigetre is át tudnék úszni! – kiáltotta megtáltosodva. – Tudod mit? Meg is teszem!

- Ezt nem kéne – mentette a helyzetet Dhani, de látta a férfin, nem tudja megállítani. Paul nem válaszolt semmit, csak gyors léptekkel indult a part felé. Mikor odaért elkezdett vetkőzni, és ledobta magáról az ingjét és a nadrágját. Egyetlen fürdőnadrág maradt rajta, semmi több. Ettől Dhani lélegzete rögtön elállt, látva Paul tökéletes testét. Bár csak kevés ideig bámulhatta, ugyanis a férfi már be is ugrott a vízbe, és sebesen úszni kezdett.

Dhani nem tehetett mást, követte. A vízbe vetette magát, miközben próbálta tartani a tempót. Paul bármelyik pillanatban elájulhatott volna, ezért szorosan mellette úszott végig, egészen a sziget homokos partjáig.

Egy aprócska kis sziget volt, amin alig tanyázott tíz fa, és néhány bokor, viszont mélyen volt rajta egy barlang. Kövek borították a falát, amit a ránövő borostyán takart el. Meghitt hangulat járta körül.

Paul a szigetre érve elkiáltotta magát a győztesek hangján. – Nyertem! – Ezután Dhani-hez fordult, és kisegítette a vízből. – Jól vagy?

- Persze – köhögte a fiú, miközben alig állt a lábán. Paul felkapta a hátára, majd egészen a barlangig cipelte. Közben a fiú alig kapott levegőt. Titokban mindketten mosolyogtak.

- Azt hiszem, ma itt kell aludnunk – sóhajtotta Paul mosolyogva. Már ő is kezdett kimerülni.

- Aludni? – súgta a fiú halkan, és az arcára egy kacér mosoly mászott. Mindennél jobban élvezte a helyzetet. Tudta, hogy a kettejük közt zúgó bomba pillanatokon belül felrobban, és végre Paul az övé lehet. Önzőn, mohón vágyott erre a férfira, még ha nem is értette miért.

Paul lassan a földre fektette a fiút, és ő maga is mellé dőlt.

A barlang gránitos kövéből kellemes forróság szivárgott, ami hamar felmelegítette őket. Mintha csak szerelmes ölelés lett volna.

Egyszerre egymásra néztek, és nevetni kezdtek. Értelmetlen. A világ legboldogabb perceire ritkán van ésszerű magyarázat. Akkor a szerelemre miért kellene? Ez járt Dhani fejében, miközben végleg elhatározta magát. Vajon Paul is ugyanazt érzi, mint ő?

- Kérdezhetek valamit? – szólalt meg elkomolyodva a fiú.

- Mond csak – felelt nyájasan az apa, miközben lassan felé fordult.

- Hogyan tudnám úgy megkérdezni, hogy ne akadj nagyon ki? Hát, izé... - csuklott el a hangja. – Ugye te, meg apa... szóval csak azt akarom kinyögni, hogy... - dadogta volna, de Paul hirtelen a fejét csóválva közbe vágott, majd a kezeit a feje alá gyűrte.

- Ne is folytasd. Az már nagyon régen volt, és azóta rengeteg dolog történt – kezdett regélni a hátára feküdve. – Bolondok voltunk, és fiatalok. Így visszagondolva teljesen máshogy élem meg a történetet, amiben én, és...

Dhani megcsókolta. Négykézláb hajolt fölé, kissé remegve. Nem tudott szabadulni a vágytól. A hatalmába kerítette a veszélyes szenvedély, ami láncra kötötte minden józan gondolatát.

Paulnak elakadt a lélegzete, mintha visszautazott volna az időben arra a napra, amikor George csókolta meg ugyanígy. A szívébe meleg érzés költözött, és ahogy az ajkai elváltak a fiúéitól, elmosolyodott.

- Mohó – vigyorgott, és Dhani nem bírta tovább türtőztetni magát.

- Kérlek – motyogta. – Akarlak. Amióta meghallottam a hangod, megláttam az arcod.

Az ártatlanul, hátast fekvő Paul lassan kihúzta a kezeit a feje alól, és finoman Dhani nyakára csúsztatta őket.

- Csináld megint – súgta, és a fiú félve egy puszit nyomott az ajkaira. – Biztos, hogy akarod? – kérdezte, mire Dhani csak bólintott. Paul hirtelen megszorította, és maga alá fordította. – Fájni fog.

- Nem érdekel!

- Nem érdekel.