A nyáriszünet beköszöntének megünneplésének céljából egy kisebb baráti társaság éppen egy közeli parkba indul, hogy hajnalokba forduló órákat tölthessenek együtt, s így nyissák meg a két és fél hónapnyi előttük álló szabadságot, melyre már szeptember óta várnak, s ami miatt nem is lehetnének boldogabbak, hogy elérkezett végre. Sok szenvedést, kínkeserves pillanatot, s könnyet hagynak maguk mögött, hogy felszabadulhassanak, s félretehessék az iskolával járó kötelességeiket. Boldog mosoly pihen az összes fiú arcán, ahogy egy hatalmas pokrócot leterítve telepszenek le egy viszonylag nyugodtabb helyen, mely a park egyik eldugodtabb részében található.

Előkerül pár üveg alkohol, egy hangszóró, s már el is kezdődik a vita azon, hogy ki is indítson zenét, ám végül Taeyong jön ki győztesen ebből a kisebb veszekedésből, mely a baráti társaságukban szinte teljesen megszokott már, így telefonját a fekete készülékre csatlakoztatja, s el is indítja egyik kedvenc zenéjét, melynek több jelentősége van számára, mint azt barátai gondolnák, ám a csapatból Ten mégis felkapja a fejét, ahogy felismeri a dallamot, melyet együtt számtalanszor meghallgattak már, mikor késő este találkoztak.

Tökéletesen megformált, telt ajkaira egy szélesebb mosoly szökik fel, ahogy tekintetük egy pillanatra összeakad, ám közös kis világuknak rejtelmeiben nem veszhetnek el ezen pillanatban, hiszen barátaik mit sem sejtenek kapcsolatukról - mely már pár hónapja tart -, hiszen ha kiderülne, hogy ők ketten többek, mint egyszerű barátok, akkor minden elromlana, s hatalmas utálatnak lennének kitéve, így tehát titkolják viszonyukat. Hiába nehéz néha, hogy nem viselkedhetnek úgy egymással, mint egy szerelmes pár, mikor a kis csapat együtt van, az éjszakák, melyeket közösen töltenek el, egymás társaságát élvezve csupán, mindent kárpótol ezekért a helyzetekért.

“ El sem hiszem, hogy elballagtunk ” szólal meg felsóhajtva Johnny, mire a két fiú kénytelen visszatérni a valóságba, s a társaság részesévé válni, hiába töltenék sokkal szívesebben kettesben ezeket az estébe forduló órákat.

“ Beszélj a magad nevében ” forgatja meg szépen formált szemeit Ten, mire Johnny elnevetve magát borzolja össze a thai fiú selymes, fekete tincseit. “ Nekem és Doyoungnak még mindig van egy évünk. ”

“ Mindjárt meg is sajnállak! ” vihog fel Yuta, aki már egy pár üveg soju-t szervezetébe jutatott az ittlétük alatt, így már nem éppen sorolható a józanok közé; sosem értették a többiek, hogy a japán származású miért issza le mindig magát, mikor semennyire sem bírja az alkoholt, s már a bulik legelején teljesen kiüti magát, azonban mivel barátjuk a sok jószándékú figyelmeztetés ellenére is folytatta ezt, inkább beletörődtek abba, hogy Yuta minden adandó alkalommal lerészegedik a sárga földig. Így Ten sem szól egy rossz szót sem vissza az idősebbnek, csupán csak ismét megforgatja tökéletes mandula alakú szemeit, melyek egészen különleges mélybarna színt birtokolnak - s Taeyong szívét is, hiszen az idősebb fiú minden alkalommal egyre jobban beleszeret a másikba, mikor íriszeik összeforrnak; határozottan tekintetét szereti a legjobban, s annak minden titkát, melyeket kivétel nélkül ismer, megfejtett már. Hosszas ismerettségük során ugyanis bőven volt lehetőségük kiismerni a másiknak minden gondolatát, mozdulatát, s testükön megbúvó pontjaikat.

“ Nem kéne ennyit innod ” ingatja Mark rosszallóan a fejét, ahogy a továbbra is vihogó japánt figyeli szemeivel, aki reakcióként csupán meghúzza a kezében tartott üveget, hogy eltűntethesse a benne lévő maradék alkoholt. “ Rossz példát mutatsz a fiatalabbaknak. ”

“ Ezt most úgy mondtad, mintha az anyjuk lennél ” teszi le kezéből a kiürült, sötétzöld színt birtokló üveget a japán, miközben egészen artikulálatlanul szólal meg, s reagál a fiatalabb szavaira, köszönhetően annak, hogy igencsak a részegség határára sodródott. “ Isznak ők maguktól is, nem kell nekem semmilyen példát mutatnom! ”

“ A lényeget ragadtad meg ” paskolja meg Taeyong az összeakadó nyelvvel beszélő fiút, aki csak bamba tekintettel pillant rá, majd ismételten vihogni kezd, mire a többiekből is hangos nevetés szakad ki, hiszen nem Yuta volt az egyetlen, aki a soju-s üvegek aljára nézett; a társaság kezd szépen lassan lerészegedni, ám ezt senki sem bánja, senki nem szól érte, s ha egy közelükbe tévedő ember elítélő tekintettel méri végig a fiúkat, őket az sem érdekli igazán, hiszen felszabadult, felhőtlen boldogságukat senki sem ronthatja el, s veheti el tőlük örömüket. Fiatalok még, s ki akarják élvezni az élet nyújtotta örömeket, meg akarják tapasztalni, hogy mik a határaik, meddig mehetnek el, emlékeket akarnak gyűjteni, amikre idősebb korukban majd boldogan tekintenek vissza, s elmondhatják majd magukról, hogy ők kihasználták a nekik szánt időt, s igenis úgy éltek, hogy nem bántak meg semmit.

Ten ajkain halvány mosoly pihen, ahogy a társaságot figyeli, s néha beleszól ő is a beszélgetésbe, s együtt nevet a többiekkel; azonban velük ellentétben nem iszik annyit, hogy azt se tudja milyen nap van, illetve hol tartózkodik, mivel tudja; egy részeg ember őszinte és lehet olyanokat árulna el, melyek jobb, ha titokban maradnak, hiába van nagy esély arra, hogy a többiek arra se fognak emlékezni, hogy mi is történt pontosan a vakáció-megnyitó iszogatásukon. Tennek óvatosnak kell lennie, s megfontoltan cselekednie még az ilyen alkalmak alatt is, hiszen a legfontosabb, hogy ne bukjanak le Taeyonggal, hiába lenne jó, ha kapcsolatukat felvállalhatnák, s barátaik előtt is alkothatnának egy párt; válthatnának aprócska puszikat, gyengéd csókokat, feledkezhetnének bele lágy ölelésekbe, foghatnák egymás kezét. Azonban amíg ilyen a világ, szerelmüket muszáj megtartaniuk maguknak, hiába gyönyörű, mint egy szirmait bontogató rózsaszál; tudják, hogyha megmutatnák az embereknek, hogy mennyire csodálatos érzelmeik rózsája, a varázslatos virág sorsára jutnának, s letépnék őket a pusztulásra ítélve.

Tekintetük ismét összeakad, ahogy mindketten gondolataikba merülve pillantanak a másik irányába, s ez mosolygásra készteti őket. Ten zavartan pillant félre, hiszen nem tudja állni Taeyong csillogó tekintetét, melyben nem csupán az alkoholmámor fénylik ennyire nagyon, s ezt a thai fiú pontosan jól tudja, ám zavarát próbálja leplezni, s inkább a jobbján üldögélő Doyounggal kezd el kommunikálni, ami halk kuncogásra készteti Taeyongot, ám ez sem tántorítja el attól, hogy tovább figyelje az angyali vonásokkal megáldott párját, akinek arca akarata ellenére is kipirul, mikor a másik tekintetét továbbra is magán érzi.

Taeyong nem tudja felfogni, hogy a fekete tincsekkel megáldott fiú hogyan ilyen elképesztően gyönyörű; egyetlen egy hibát sem vél felfedezni arcának berendezkedésén, s testének többi pontján sem, hiába takarja el azokat finom anyagú póló, s tökéletesen lábaira simuló nadrág, emlékezetében elevenen él a kép a másikról, s pontosan tudja, hogy hol találhatóak a fiatalabb fiún anyajegyek, régi sebhelyek, ám még ezeket a kis hibáknak titulált különlegességeket is elképesztőnek találja; mintha Ten egy festőművész ecsetének a tökéletes leképeződése lenne, s határozottan ki tudja jelenteni, hogy a thai fiú olyan gyönyörű, mint egy műalkotás. Imádja orrának édes vonalát, szemöldökeinek ívét, szemeinek mandulaformáját, húspárnáinak rózsaszín színét és édes ízét - mely pontosan olyan, mint ahogyan ő azt elképzelte régen, mielőtt elcsattant volna első csókjuk -, bőrének sima tapintását, s forróságát, mikor hozzáér. Teljesen odavan a másikért, s az alacsonyabb fiú sem érez másképp.

Amióta ismeri Taeyongot mindig is csodálta, hiszen a múltja ellenére ő a legjobb ember, akivel valaha találkozott, s mindig csak jót akar mindenkinek; odafigyel azokra, akik számára fontosak, törődik a barátaival, s legfőképpen Tennel, mikor kettesben lehetnek. S mindketten alig várják azt a pillanatot, mikor elszabadulhatnak a társaságtól, s beborulva az ágyba fonódhatnak össze szoros ölelésben, s válthatnak érzelmes csókokat kötetlenül.