"Holnap kilencre legkésőbb Alicia-nal!!!"

"A belépő egy üveg pia."

"Hallod Dunbar."

"Meg ne próbálj nem eljönni! Jusson eszedbe az egyességünk. Tartozol nekem!"

"TUDOM, HOGY LÁTOD, AMIT ÍROK!"

"Seggfej!"

Liam fújtatva zárta le a mobilját, és rakta zsebre a folyamatosan rezgő készüléket. Hayden ebédszünet óta, megállás nélkül bombázta üzenetekkel. A lány kiakadt, amikor Liam közölte, hogy nincs túl sok kedve a bulihoz, és nem biztos, hogy a hét elején történtek után helyes döntés lenne megjelenni. A szülei nem lesznek otthon, nem mintha bánták volna, azt hogy a fiúk elmegy otthonról, ahelyett, hogy egész este az üres házban kuksolna. Mégis Liam bűntudat szikráját érezte megjelenni, ha arra gondolt, hogy a szülei nem bűntették meg azért amit tett, így kicsit olyan úgy érezte, mintha kihasználná a jóságukat. Lehet a szülei nem azt várják el tőle, hogy bulizni menjen szombat este, hanem azt, hogy tanúsítson egy kis megbánást. Ennek pedig a legjobb módja az, hogyha nem kér semmit, nem megy sehová, és rendes tizennyolc éves fiatal módjára otthon marad, hogy tanuljon. Hayden majdnem neki ugrott az ebédlőben.
-Mi az, hogy nem jössz seggfej??-eltorzult arccal kiabált rá a fiúra, aki tágra nyílt szemekkel húzódott hátra. Hayden idegesen szorongatta a tálcáját, és félő volt, hogy bármelyik pillanatban fegyverként használja majd fel Liam ellen a kék műanyagot. Attól félt, hogy megismétlődik az általános iskolai eset, és megint betört orral mehet haza. Tracy, meg Alicia kukán álltak mellette, miközben nyakukat behúzva próbáltak úgy tenni, mintha ott sem lennének. Gwen hála istennek nem volt velük, és Layla sem.
-Megígértem Gwen-nek, hogy eljössz! Tartozol nekem!-sziszegte összeszorított fogain keresztül, aztán orrát felhúzva, dühösen távozott, a lányok meg sietősen utána vágtattak.
-Ez meg mi volt?-ócsúdott fel Mason a döbbenetből, és vonta kérdőre a halántékát masszírozó Liam-et.
-Egy rossz döntés.-motyogta ennyiben hagyva az egészet. Szerencsére Mason-t lekötötte a telefonját felé mutogató Corey, többet nem is kérdezett.
Remélte, hogy Hayden pár óra elteltével túl jut majd ezen, de az üzenetek mennyiségét tekintve a lány kész hadjáratot indított ellene. Még azt is kinézte belőle, hogy szombat este megjelenik nála, és a hajától fogva rángatja el Liam-et Aliciaékhoz. Hayden félelmetes tudott lenni. De, volt fontosabb dolga, mint Hayden és a fenyegető üzenetei.
Bordó, cipzáros pulóverjének kapucniját mélyen az arcába húzta, miközben zsebre dugott kézzel, lehajtott fejjel sietett végig a lelátók között. Nem láthatta meg senki. A foci pályán élesen világítottak a reflektorok. Nem csoda, hiszen nyolc óra múlt, és elég sötét volt már. Szokatlan volt ilyen későn még az iskolában tartózkodnia. Legkésőbb fél hétkor a lacrosse edzés véget ért, ellenben a focistákéval. Pontosan nem tudta, hogy még mennyi ideje maradt, mielőtt a fiúk megindulnak az öltöző felé. Gyorsnak kellett lennie, és észrevehetetlennek. A két lelátó közül, a távolabbi oldalának dőlt, majd guggolt le a nedves fűre. Ujjaival a hideg vasat szorította, miközben résnyire húzott szemekkel pásztázta végig a hatalmas zöld füves pályát. Hála a reflektoroknak mindenkit, és mindent tökéletesen látott. Ha éppen nem egy veszélyes húzás közben lett volna, biztosan csodálkozva ülne az egyik pad tetején, miközben a sötét, csillagtalan eget bámulná, ahogy régen olyan sokszor tette. Olyankor csak ült egyedül, és üres fejjel bámulta az eget. Sajnos erre most nem volt ideje. Bill Baker, a fiúk edzője is a pálya szélén állt. Bírta az edzőt, mert Finstockkal ellentétben Billy sokkal nyugodtabb, és összeszedettebb volt. Liam beszélgetett már vele. A férfi karizmatikus, jó lelkű, soha nem fogyott ki a jó tanácsokból, és nem utolsó sorban emberséges jelleméről ismert. Mindent, de tényleg mindent megtett a csapatáért. Ha kellett a végsőkig harcolt, nyúzta a fiúkat azért, hogy bezsebelhessék az igazságos nyereséget, és olyan eredménnyel menjenek haza, amire valóban büszkék lehetnek. Billy nem hiába lett a sasok vezető edzője. Tudott valamit, amit más edzők nem. Abban viszont Liam nem volt túl biztos, hogy ha az edző meglátja őt a pályán-ahova tulajdonképpen két hétig be sem tehetné a lábát-akkor csak úgy, figyelmeztetés nélkül elengedné-e. Sajnos kötelessége az ilyet jelenteni, és Liam nem kockáztathatott. Az igazgató páros lábbal rúgná ki őt a csapatból, és akkor tényleg mindennek vége.
A fehér edző mezt viselő fiúk lazán passzolgatták egymásnak a strucc tojás alakú labdát. Néhányan Billy köré gyűltek, páran a padon ülve beszélgettek. Liam felismerte Jordan Baker-t is a padon. Ő volt az egyetlen a meze fölé húzott piros jelző trikóban. Az irányító. Liam, alsó ajkát fogai közé véve, türelmetlenül járatta végig szemeit a srácokon, egy bizonyos számot keresve. 11..14..27..46..87.., de a 83-as sehol. Theo nem volt a pályán.
-Kit keresünk?
Liam hangosan felkiáltott. A nagy ijedségben sikeresen beverte a fejét a kemény vasba. Sziszegve kapott a fejéhez, miközben lehunyt szemekkel lassan megfordult a tengelye körül.
-A picsába JJ!-kiáltotta suttogva.-Eszednél vagy, ember?! Majdnem szívrohamot kaptam!-Liam elhűlve masszírozta pulóver fedte mellkasát. Aztán hirtelen kapcsolt. JJ meglátta őt!
-M..mit keresel itt? Neked nem a pályán kéne lenned?-kérdezte remegő hangon a magas, szőke hajú fiút.
JJ unottan vállát vont, és beleharapott a kezében tartott banánba.
-Én már végeztem-csámcsogta, majd teliszájjal Liam felé biccentett, aki fintorogva nézte végig, ahogy egy aprócska darab a gyümölcsből elrepül a feje mellett.-Úgy tudom, te nem is jöhetnél ide. Azt beszélik el lettél tiltva a pályától, amiért tegnap szétütötted azt a gyereket. Igaz?
-Mégis itt vagyok.-húzta ki magát Liam, próbálva leplezni az idegességét. Nem tagadott semmit. Felesleges lett volna, hiszen már mindenki tudott mindent.
-Ja-bólintott a szőke hajú srác.-csak nem értem miért. Kit keresel Dunbar? Vagy csak kukkolni jöttél? Nyugi, ezt is megértem!-emelte fel kezeit maga elé.-Heteróként is megmondom, hogy néhányuknak baszott jó segge van!-vigyorodott el, Liam csak unottan pislogott, miközben sóhajtva hátrébb lépett. JJ egyébként tök ártalmatlan srác volt. Egy igazi idióta, akit más nem érdekelt csak a buli, csajok, foci, és a hírnév. Imádott a középpontban lenni, szerette ha mindenki rá figyelt. Hülye poénjai voltak, minden baromságnak a kezdeményezője, de a csajok totálisan oda voltak érte. Mondjuk nem is nézett ki rosszul. A száznyolcvan centis, kigyúrt, szőke hajú, kékszemű JJ csak úgy vonzotta a tekinteteket, emellé járt egy megnyerő, könnyed személyiség is. JJ-nek volt egy gyerekes bája, aminek azonnal bedőlt mindenki. Nem csoda, hogy sok barátja, és rajongója akadt. Liam sem tudott rá úgy gondolni, mint egy barom focista, akinek csak az a célja, hogy minden áron, de bekerüljön valahogy az NFL-be. JJ keményen dolgozott, és nem mellesleg élvezte is amit csinált, nem felejtve el, hogy ki is ő valójában. És, Liam ezt becsülte a fiúban. JJ válla felett átnézve látta, hogy a fiúk a pálya közepén álló Baker edző köré gyűltek. Nem sok ideje maradt.
Minden mindegy alapon, türelmetlenül, zakatoló szívvel fordult JJ felé. A fiú nyugodtan pislogva emelte rá a tekintetét.
-I..igazából, Theo-t keresem.-mondta ki egy szuszra. JJ csodálkozva húzta fel a szemöldökeit. Látszott rajta, hogy Liam ittlétének oka meglepte őt.
-Raeken-t? Mint Theo Raeken?
-Igen.-válaszolta lassan Liam. Hány Theo Raeken járhat még ide?! De, komolyan!
JJ zavartan vakarta meg a feje tetejét, miután az elfogyasztott banán héját lazán ledobta a fűre. A kuka pár lépésnyire volt tőlük, de Liam nem jegyezte meg neki, már így is sok időt elvesztegetett.
-Öö..az öltözőben van-válaszolta JJ gyanakodva, kék szemeit szemérmetlenül járatva végig Liam testén. -De, miért keresed? Mi-
-A suliújság miatt!-szakította félbe hirtelen meggondolatlanul. Tágra nyílt szemekkel nézett vissza a magasabbik fiúra, aki ugyanolyan megszeppenten bámult rá, miután Liam szó szerint rákiáltott. Nem akarta, tényleg nem! De, ez volt a legelső hazugság, ami eszébe jutott. Persze, gondolatban már jó nagyot lekevert magának. Köhintve hajtotta le a fejét.-Ja, aha..az újság miatt..öhm..tudod..
-Van suliújságunk?
-A giminek.. Aha..
JJ mellkassa előtt összefonta karjait, fejét értetlenül rázta.
-Nem rémlik, hogy lenne iskolaújság, pedig anno én is oda jártam-gondolkozott.
-Tavaly indították-hazudott tovább.-nem olyan népszerű még..Ezért gondoltuk, hogy veletek növelhetnénk az olvasók számát! Most Theo-t kell meginterjúvolnom!-bólógatott, bizonygatva a lehetetlent-De, legközelebb ha lenne kedved, akkor..összebeszélhetünk és..ja..tudod..Adhatnál interjút..-mindenhova nézett, csak JJ-re nem. Borzalmasan érezte magát. Megint a hazugságot választotta az igazság helyett, mint ahogy mostanában mindig is tette, ha Theo része volt az eseményeknek. Zakatoló szívvel figyelte JJ reakcióját. A huszonhárom éves fiú összehúzta szemöldökét. Nagyon gondolkozott, aztán Liam legnagyobb meglepetésére elmosolyodott, és felé lépve megpaskolta a hátát. Liam majdnem összeesett a megkönnyebbüléstől. Vagy inkább JJ ütéseitől. Sziszegve húzódott el, kínosan nevetve dörzsölte meg a válla alatt lévő, sajgó területet.
-Kösz tesó! Ez tényleg tök jó fej dolog tőled!-szólt izgatottan a fiú.-Képet is csináltok? Mert akk-és Liam pontosan abban a pillanatban látta meg JJ válla felett a futva feléjük siető Jordan Baker-t. A rémülettől tágra nyílt szemekkel lépett hátra, kezeit a meg mindig folyamatosan hadováló JJ karjára helyezte.
-Aha, jó-szólt sietősen.-Majd írj, oké? Nekem most mennem kell!-az utolsó szavakat már kiáltva intézte a szőke focistának, akihez pont akkor ért oda Jordan is. Még látta JJ intését, Jordan meg homlokát ráncolva nézett utána. Ez meleg helyzet volt-gondolta, miközben lihegve futott az öltözők felé. Egy másodpercre sem lassított le, úgy rohant, mint akinek két veszett kutya lohol a sarkában.
A közös öltöző lelátók mögött helyezkedett el, az iskola melléképületében. A kékre festett nagy fém ajtó nyikorogva nyílt ki előtte, ahogyan lenyomta a kilincset. A levegőt szokásos izzadságszag, tüsfürdő és citromos légfrissitő egyvelege töltötte be. Az ő öltözőjük a folyosó végén volt, míg a focistáké közvetlenül a bejárat mellett, ahol a közös mosdó is. Liam lábai remegtek, a tenyerei izzadtak. Nagy levegőt vett, és mielőtt belökte volna az ajtót, a biztonság kedvéért még egyszer körbe nézett. Plafonon lévő, félig kiégett neon csövek adtak némi fényt. A takarító sehol, még árnyékot sem látott. Csak még pár percet..-azzal belökte az ajtót, és belépett a helyiségbe. Nem volt sok különbség a két öltöző között-ez az első gondolat jutott Liam eszébe, amint cipőjének talpa tompán érintkezett a linóleum bevonatú padló felületével. Minden oldalról kék vas szekrénysorok, a játékosok nevével ellátva. A szekrénysorok között két-két fapaddal, alattuk hanyagul ledobott edzőcipőkkel, kabátokkal. Hátul zuhanyzók, amikben nem mindig volt melegvíz vagy éppen nem elegendő melegvíz. Liam csak ritkán zuhanyzott az iskolában. Sokszor át sem öltözött, úgy ment haza. Ennek egyszerű oka volt, még pedig az, hogy borzalmasan szégyenlős volt. Ő maga megszokta bámulni a csapattársait, de őt senki! Az elmúlt négy év alatt, talán tíz alkalommal láthatták Liam-et pucéran a fiúk. Az átöltözés más tészta volt. Olyankor nyílván nem kellett megszabadulnia a boxerétől, meg a zoknijától. Zokniját sem vette le szívesen. Csúnyának találta a lábujjait, meg amúgy is! A lábfej mutogatás is olyan intim dolognak számított nála. Talán annyi különbség volt a két öltöző helység között, hogy a fehérre meszelt fal helyett, a szponzorok által küldött matricák, mezek díszítették a falakat. Az iskola, valamint a sasok új címere, pár idézet, és a nagy becsben tartott Billy Baker edző, mosolygós képe nézett vissza rá a szemközti falról. A sarokban trófeaszekrény, ital automata, friss törölközős állvány helyezkedett el. Az ő szekrénye csak akkor zárult, ha erővel benyomta, és úgy fordította rá a lakatot! Látszik, hogy melyik sport hozott több pénzt az iskolának. A focistákat támogatták, olyan dolgokkal látták el őket, amelyekről a lacrosse csapat csak álmodhatott. Mindegy. Ugyanolyan izzadság,-és lábszag terjengett a levegőben. Eddig fel sem tűnt neki, hogy amúgy milyen szúrós szagúak a sportolók. Minden edzés után érezte magán az izzadságszagot, de két nap edzés nélkül elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy megfeledkezzen a létező, nem túl kellemes testnedvekről. Liam fintorogva fel is húzta az orrát, miközben lassú, óvatos léptekkel sétált beljebb. Kikerült egy fekete sport táskát, amit valaki minden bizonnyal a nagy siettségben a keskeny közlekedő közepén hagyott. Még jó, hogy időben észrevette, és nem esett benne hasra. Az rém ciki lett volna. Kora este lévén az összes villany égett, máskülönben nem látott volna valami sokat, az amúgy mindig sötét öltözőben. Nos, Liam így sem látott.
Azonnal kiszúrta Theo-t. Ő nem vette még észre Liam-et. Liam vállát az egyik szekrénynek vetette karjait összefonta mellkasa előtt, miközben alsó ajkát fogai közé véve nézte az idősebbik fiút. A torka szokásosan kiszáradt, a gyomra bukfencet vetett Theo látványára. A fiú a táskájában kotorászott, igazgatta a cuccait, mielőtt visszafordult volna a szekrényéhez, hogy kivegyen egy újabb sötétkék mezt. Nem látszott rajta, hogy elfáradt. Nem volt piros az arca, nem volt kócos a haja, még csak vizesnek sem tűnt. Liam mindig borzalmasan nézett ki edzés után. Csapzott, akár egy kutya. De, Theo közel sem hasonlított semmiféle szőrös állathoz. Haja tökéletesen felnyírva, és beállítva. Borostás volt, nem túl borostás, az a pont jó fajta, ami nem bök, csak kellemesen megkarcol. Most is kapucnis pulcsit viselt. Sötét lilát. Illett a fekete melegítő nadrágjához, és hófehér Nike cipőjéhez. Az a cipő volt Theo kedvence. Több pár lábbelije pihent otthon a gardróbjában, mégis ahhoz az egy darabhoz ragaszkodott igazán.
-Szeretem, mert kényelmes-válaszolta Liam-nek, miután egyszer a fiú kíváncsiságból rákérdezett. Képes volt azt a cipőt heti szinten tisztítani, csak azért, hogy érintetlenül hófehér maradjon. Mondjuk ez bejött, mert a cipője valóban mindig hófehér volt, sőt még a fűzője is makulátlanul tiszta, és sima maradt. Theo valamilyen szinten rendmániás volt. Szerette a rendet, ha a dolgokat a helyén találta. Liam az ellentéte volt. Ő csak akkor mosta a cipőit, ha azok már saját maguktól sétáltak le az emeletről. Mindig szanaszét hagyta a dolgait, a szobája sokszor úgy nézett ki, mintha tornádó söpört volna végig, és szórta szét a holmijait. Ez az aprócska ellentét kettejük között nem egyszer vezetett már vitához. Liam rumlis volt, Theo meg nem. Theo azt is nehezen viselte el, ha Liam a kanapén evett tányér, és szalvéta nélkül. A padlón felejtett szennyesről nem is beszélve..
-Te mit keresel itt?-Theo hangja szakította ki a kábulatból.
Rémülten kapta a fiú arcára a tekintetét. Majdnem elveszítette az egyensúlyát, és ezzel együtt esett volna neki a szekrényeknek, ha nem tartja ki oldalra a kezeit. Kiegyenesedve lépett előre, a szíve majd' kiesett a helyéről. Nagyot nyelt Theo arckifejezése láttán. A fiú, egyáltalán nem örült neki. Megfeszítette az álkapcsát, zöld szemeivel szinte lyukat égetett Liam homlokába. Teste mellé leengedett kezeit ökölbe szorította, és látszott rajta a megkérdőjelezhetetlen düh, a zavarodottság. Nem tudta, hogy Liam mit keres egy olyan öltözőben, ahová be sem kéne tennie a lábát. Ezzel nem volt egyedül, mert Liam sem tudta pontosan, hogy mit akart. Annyit igen, hogy látni akarta Theo-t, mert tegnap óta semmit sem tudott a fiúról, és már hiányzott neki. De, Theo testbeszédéből olvasva, neki cseppet sem hiányzott a fiatalabbik fiú.
-Elvitte a cica a nyelvedet, Dunbar? Azt kérdeztem, mi a fenét keresel te itt?-Theo dühösen lépett felé, Liam meg automatikusan hátra egyet. -Nem kéne itt lenned!
-Tudom..tudom! De-védekezően maga elé emelte a tenyereit. Theo a fejét rázva félbe szakította.
-Mi de? Ha tudod, akkor nem jössz ide, hülye gyerek! Mi van ha valaki meglát??-Liam válaszul elhúzta a száját, és a biztonság kedvéért újabb lépést hátrált, kezeit továbbra is maga előtt tartotta. Theo szemei a rémülettől hatalmasra nyíltak. Orrlyukai kitágultak, ahogy élesen beszívta a levegőt.
-Ki látott meg?-kérdezte halkan, túlságosan is halkan. Az arca megnyúlt, ahogy próbált a kontrollálni az érzelmeit. Liam meg sem mert szólalni. Ajkát beharapva szegte le a tekintetét, aztán minden mindegy alapon felsóhajtott, és újra Theo-ra nézett.
-JJ.-mondta ki halkan, mire Theo káromkodva kapott a homlokához. A zöld szemű focista elhűlten nézett rá.
-JJ?! Te felfogtad, hogy a világ legpletykásabb emberébe futottál?!-kiáltott rá idegesen Theo. Azt meg sem merte neki említeni, hogy valószínűleg Jordan is látta őt. Inkább befogta a száját, mert attól tartott, hogy Theo bármelyik pillanatban lekeverhet neki egyet. Nagyon úgy nézett ki, hogy Theo közel áll hozzá.
-Nyugi már! Nem mondtam neki semmit. Kérdezte, hogy mit keresek a pályán-
-Megmondtad, hogy engem keresel??-jött az újabb kérdés. Liam nagyot nyelt, mielőtt bólintott volna.-Jézusom, Liam!-Theo két kézzel túrt bele a hajába.
-Kimagyaráztam!-sietett a magyarázattal Liam, mielőtt Theo teljesen kiakadhatott volna. A focista megrökönyödve rázta a fejét.-Azt..azt mondtam neki, hogy a suliújság miatt kereslek! Hogy..hogy interjút szeretnék veled készíteni..
-Miféle suliújság, Liam?-kérdezte Theo totálisan ledöbbenve Liam ostoba hazugságán. -Nincs is iskolaújság!
-De, JJ ezt nem tudja..vagy is-akadt meg egy pillanatra-most már nem tudja. Elhitettem vele, hogy tavaly indult. És, bejött. Elhitte!
-Senki sem lehet ekkora idióta, hogy ezt elhigyje, Liam. Még JJ sem!-intett a levegőbe, aztán sóhajtva lehuppant a padra a nyitva hagyott táskája mellé. Liam némán, a szekrényekhez húzódva figyelte Theo-t. A focista lehajtott fejét tenyerébe temette, így nem láthatta az arcát. Válla remegett, innen tudta, hogy borzalmasan ideges rá.
-Sajnálom.-motyogta a kékszemű, elszoruló torokkal. Mondani akart még valamit, de semmi sem jutott eszébe. Okkal kereste meg Theo-t. Arról nem tehetett, hogy belefutott JJ-be.
-Tökmindegy.-Theo hangja tompa morgásként hallatszódott ki összezárt ujjai mögül.
Liam ellökte magát a szekrényektől, és Theo elé sétált. Karjait összefonta mellkasa előtt, úgy nézett le az idősebbik re.
-Nem buktunk le, Theo. JJ nem tud semmit. Egy árva szót sem mondtam neki rólunk, ez kevés ahhoz, hogy gyanút fogjon-suttogta, és legszívesebben kinyújtotta volna a karját, hogy ujjaival Theo most már teljesen kócos tincsei közé túrhasson. De nem tette, mert a következő pillanatban a focista kimerülten, nyúzottan nézett fel rá.
-Miért jöttél ide?-zöld szemeit mélyen Liam sajátjaiba fúrta.
Liam vállat vont.
-Látni akartalak.-felelte egyszerűen. Theo felhorkant.
-És, nem várhattál?-nevetett fel hihetetlenkedve.-Komolyan Liam, nem hiszlek el! Lebukhattunk vol-
-De nem buktunk!-csattant fel türelmetlenül Liam.-Nem láttak minket együtt! Nem mondtam semmit, akkor mégis hogyan?
-Ezek után? Te nem ismered JJ-t. Miután rájön, hogy nincsen iskolaújság, hidd el azonnal összefog állni neki a kép! Nem fogja tartani a száját miután rájön, hogy nem csak kedves ismerősei vagyunk egymásnak.-a hangja merő gúny, ajkai fintorba húzódtak. Liam örült, amiért nem lehetett hallani az ember valós gondolatait.
-Csak tudni akartam, hogy mi van veled..Nem válaszoltál az üzeneteimre, nem hívtál vissza, és tegnap óta nem láttalak.-motyogta a kékszemű. -Olyan nagy baj, hogy csak látni szerettelek volna?
-Igen!-kiáltott fel ingerülten Theo, és pattant fel a padról nagy lendülettel. Nos, Liam nem erre a válaszra várt. Elkerekedett szemekkel nézett fel Theo-ra. Csak pár lépés választotta el őket egymástól, mégis úgy érezte, mintha Theo teljes testével felé magasodna. -Dolgom volt Liam! Nem értem rá telefonálgatni.
-Laylaval voltál..?-kérdezte óvatosan, de azonnal meg is bánta a meggondolatlanul feltett kérdését. Miért? Miért kell neki állandóan hangot adnia a legelső gondolatának, ami csak úgy a semmiből eszébe jut? Jó, igazából tegnap óta csak ezen kattogott, hogy Theo biztosan mással van. Biztosan Layla-val randizgatnak valahogy, meg enyelegnek.. és ezt neki állandóan le kellett nyelnie. Nem tudta eldönteni, hogy Layla Theo számára valami komolyat jelentett, vagy valami mást. Mindegy is, mert Liam rettenetesen féltékeny volt a lányra. A gondolatát sem bírta elviselni, sőt utálta őket együtt látni nemhogy még belegondolni abba, hogy mit csinálhattak kettesben.
-Ezt most nem-
-Mit nem?-tárta szét karjait Liam idegesen.-Csak kérdeztem valamit!
-Nem! Te nem csak kérdeztél valamit, hanem számonkértél. A kettő nem ugyanaz!
-Tudni akartam, hogy miért nem válaszoltál!-szorított a mellkasa, és lüktető kezdett a feje. Még szerencse, hogy bevette a gyógyszereit. Ha csak ennyit érez, az már jó. Mérges volt, de csak tompa haragot érzett. Talán ilyen érzés volt normál ember módjára érezni?
-Mi közöd hozzá, hogy miért nem válaszoltam? Ha jól emlékszem, nem vagyunk együtt, úgyhogy nem kell neked beszámolnom semmiről!-vágta az arcába Theo gonoszul, mutatóujjával Liam pulcsi fedte mellkasába bökve.
Liam álkapcsa megfeszült. Válaszolni akart valamit, bármit, de a torka kiszáradt. Jeges kék szemekkel állta Theo tekintetét.
-Kopj le, Liam!-szakította meg a szemkontakust az idősebbik, és hátát fordított a fiúnak.-Ha Layla nem ér rá, és szükségem lesz rád, majd hívlak. Addig ne keress, és tarsd a szádat, ahogy eddig is!-hesegető kézmozdulatokkal intett Liam felé, miközben a szekrényéhez lépett.
Liam csak állt, elszoruló torokkal, könnyekkel a szemében, teljesen megsemmisülve.
-Legalább ne vágtad volna így a képembe, hogy valójában mik is vagyunk egymásnak-szólt halkan, aztán fintorogva sarkon fordult.-Faszfej.
Szipogva törölgette a szemeit, ahogy lehajtott fejjel sietett az ajtó felé. Theo nem ment utána, nem futott, hogy átölelje, és bocsánatot kérjen, amiért seggfejként viselkedett vele. Miért tette volna? Nem is voltak együtt. Nem voltak egy pár, ahogy hivatalosan barátok sem. Akárhányszor visszacsöppent a valóságba, mindig fájdalmas volt a felismerés. Mindig ő sérült, mindig az ő szíve tört darabokra. Persze, mert neki rossz emberbe kellett beleszeretnie, annak ellenére, hogy megbeszélték szó sem lehet szerelemről.
Nem nézte, hogy merre megy. Csak a lábait figyelte, miközben arra koncentrált, hogy minél előbb eltünhessen az öltözőből. Tompa kiáltás szaladt ki a torkán, miután valami keménybe ütközött. Az illető a karja után kapott, megakadályozva, hogy arccal előre zuhanyjon ki a folyosóra.
-Dunbar?-Jordan Baker csodálkozva nézett le rá. Liam úgy kapta ki a karját Jordan szorítása alól, mintha a focista érintése égetné a bőrét.
-Mi a fene..-szólt újra, szemei meg nagyobbra tágultak Liam könnyes arca láttán. Liam elkapta a tekintetét, és oldalazva lépett el Jordan mellett.
-Bocs..-motyogta, azzal reszkető léptekkel, zavaros, fájó gondolatokkal csapta ki az udvarra vezető ajtót. Lüktető, görcsös mozdulatokkal halászta ki a mobilját a zsebéből. Mason-t akarta hívni, hogy jöjjön érte..Hogy menekítse meg a gondolatai elől..De, aztán rájőtt, hogy nem hívhatta Mason-t. Nem szólhatott neki.
Totálisan egyedül maradt.

2024.03.13.