Nordel igazat mondott. Két hét, ennyi idő alatt megszervezte az esküvőt, a lakodalmat, mindent az égegyadta világon. Én pedig már rettentően vártam az egészet. Az utóbbi napokban különösen törődő volt, folyamatosan magával vitt mindenfelé. Ölelt, csókolt. Együtt fürödtünk, kertészkedtünk, faragtunk.

A szívem megtelt boldogsággal az esküvő gondolatától. A nászéjszakát meg folyamatosan újra meg újra elképzeltem, miközben türelmetlenül vártam. Már több alkalommal letepertem, mégis mindig megállított. Haragudtam rá, de közben hálásnak is éreztem magam, amiért legalább neki van önuralma.

– Annyira jól áll! – dicsértem meg Nordel fehér ingjét és fekete mellényét, amiben rendkívül vonzó volt.

– Te is nagyon szép vagy, bújós.

Ettől valószínűleg teljesen elpirultam, viszont hatalmas örömmel simultam hozzá, miután megigazgattam az öltözékét. Mivel kettesben maradtunk, szinte megtámadtam az ajkát. Ő viszonozta a csókot, hevesen, szenvedélyesen. Tudta, mit próbálok belőle kicsikarni, mégis játszott a tűzzel.

– Tudod, hogy nem lehet – mondta végül, mikor már teljesen elveszettem a fejem, s a nyakába ugrottam. – Bírd ki ezt a kicsit! Hidd el, jó lesz!

– Megpróbálom valahogy, de teljesen kikészültem!

– Én is vágyom már rá, azonban ma van az esküvőnk! Hát ez nem csodálatos?

– Az, csak annyira őrülten akarom a tested! – dünnyögtem, miközben igyekeztem erősebben a dereka köré fonni a lábam. – Nem szabadott volna beleegyeznem ebbe!

– Sadler, ne dühöngj már! Pár órát kell kibírnod, aztán követelőzhetsz! Én pedig megteszem neked.

– Megegyeztünk!

Erre a földre eresztett, míg én elmerengtem az égkék szempáron. Tényleg vágyott rám! Rettenetesen, de nem értem, miképp fogta vissza magát ennyire. Engem a bolondság kerülgetett a várakozás gondolatától. Az egyetlen, ami feldobta a napom: a házasság. Rendkívüli módon izgatott lettem miatta, főleg, mert mindössze fél óra múlva kezdődik.

– Amúgy a helyszínt még nem is mondtam! Ismered az Aegis templomot? A sors templomának is szokták hívni.

– Név alapján hallottam már, de még sosem jártam ott.

– Én sem. De azt mondják, Aegis, az istenség üzen rajta keresztül, viszont a dalát csak kevesen értik.

– Érdekes – válaszoltam töprengve, miközben megint odabújtam hozzá.

***

Mosolyogtam. Nem úgy, ahogy máskor, hanem minden porcikámmal. El-elöntött az öröm, miközben az elegáns öltözékemben édesapám karjába kapaszkodtam. Mielőtt elsőnek megláttam Nordelt, sosem gondolkodtam rajta, férfibe vagy nőbe szeretek-e bele. Most azonban eszembe jutott újra ez a furcsaság. Mintha a szexualitásom többsége is akkor alakult volna ki, mikor megpillantottam őt.

– Sadler, ideges vagy? – kérdezte finoman, miközben rám mosolygott.

– Kicsit. Az este miatt főleg.

– Mi lesz este?

– Öhm... nászéjszaka.

– Azt akarod mondani, ti még sosem feküdtetek össze? – faggatott tovább, mire megráztam a fejem.

– Santon miatt nem igazán volt adott a lehetőség. De mivel immár nincs, a sebeim meggyógyultak... így... így lehet.

– Ne légy feszült, felesleges!

A fémből készült kezét megemelte egy pillanatra, majd visszaejtette maga mellé. Tudtam, meg akart paskolni a karom. Kissé elszomorított, amiért nem tehette már meg azzal a tenyerével. Legalább élt. És nagyon boldognak tűnt, olyannak, amilyennek még sosem.

– Apa, köszönök mindent! – súgtam oda neki hálásan, mire meghatódva nézett rám.

A barna szemében örömkönnyek csillogtak. Sírni kezdtem a meghatottságtól, úgy, hogy meg kellett torpannom. A vállam rázkódott, miközben a fényes jövő gondolata meg a hála elhatalmosodott rajtam. Szorosan átöleltem apát, aki a hátam simogatva nyugtatott. A sebeim már összeforrtak, mindössze néhány heg maradt utánuk.

– Jól vagy, fiam?

– Igen, csak annyira hálás vagyok! Meg rettentően boldog!

– Jól van, minden rendben, a vőlegényed már vár rád!

Amint ezt kimondta, elpillantottam Nordel irányába. Az égkék szemének bizonytalanságát messziről is látni véltem. Félt, visszamondom az esküvőt. Hogy mégsem akarom ezt. Ezért biztatóan elmosolyodtam, mire egyből visszamosolygott. Immár határozottan indultam meg apámba kapaszkodva.

Eközben végignéztem az egybegyűlteken, ami igaz, nem bizonyult annyira népes társaságnak, mégis sokakat láttunk itt mindenféle rétegből. A szívem hevesen dobbant a mellkasomban, miközben elértünk a párom elég.

– Jó újra látni, bátor gárdistám.

– Már nem illik rám ez a név, bújós – válaszolta egyből, miközben egymással szemben fordultunk, és a tenyerébe csúsztattam a sajátom.

– Az nem baj, számomra örökké bátor gárdista maradsz.

– Én is megtartom a bújóst – felelte huncut vigyorral az arcán. – Legalább rád még igaz, de azon gondolkodom, lecserélem kanosra.

Hirtelen felemeltem a fejem, körbenéztem, más hallotta-e, amit mondott. Cloel a szájához tette a kezét, a szeme csillogott a visszafojtott kacagástól. A tanúm. Eközben Flanner, aki azóta sem tudott elszakadni a párjától, így együtt ácsorogtak középen, valamit súgott a világos hajú fülébe, mire az felkuncogott.

– Kezdhetjük? – kérdezte a pap, aki úgy tűnt, már immunis az ilyesmire.

– Igen.

– Rendben hát. Kedves egybegyűltek! Ma Nordel Vardrick és Sadler Thark egybekelésének lesztek tanúi!

– Annyira izgatott vagyok! – suttogtam az égkék szemű kezét szorongatva.

– Nem csak te. El sem hiszem, hogy megházasodom! Ráadásul most senki sem erőltetett rám, legalábbis remélem.

A kissé szúrós megjegyzésre csak kuncogással tudtam reagálni. Aprót bólintottam, jelezvén a határozottságom. Össze akarok házasodni vele, hát nem látja ez a csodás férfi? Már megnyert magának: a testem, a lelkem, mindenem.

– Gyönyörű vagy – súgta meghatottan Nordel, mire legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de visszafogtam az indulataim. – Mindig az vagy azzal az elképesztően ártatlan arcoddal.

– Jaj, drágám, még a végén elpirulok!

– Ha látnád magad! Egy szép, édes, érett paradicsomhoz hasonlítasz.

Amikor ezt kimondta, fellángolt bennem a vágy. Ugyanis volt a hanghordozásában valami perverzióval fűtött játékosság. Játszik velem. Ismét sóvárogni kezdtem a nászéjszaka után, de inkább gyorsan elszakítottam a gondolataim. Ehelyett immáron újra a pap beszédére figyeltem, aminek a többségét nem hallottam. A szerelmem teljesen elterelt.

Viszont nem bántam, mert most két dolog számított: ő és én. Minden más másodlagos. A boldogságunk az első. Egész életemben az életben maradásért kellett küzdenem, azonban ma már-már önfényező módon ünnepelhettük a szerelmünket.

– Akkor most hallgassuk meg Nordel Vardrick beszédét! – mondta a minket egybekötő pap, mire a szerelmem szája kissé szégyenlős mosolyra húzódott.

– Sadler, én bújósom... Amikor elsőnek megláttalak a házatokban, már akkor megakadt rajtad a szemem. Akkor eldöntöttem, minden erőmmel ellenállok a szépségednek. Nem sikerült – jelentette ki egy horkantás keretében. – És pontosan azért nem, mert te ellenállhatatlan vagy. Egy rendkívül szerető, törődő valaki, aki hihetetlen hálával viszonyult hozzám első pillanattól fogva – folytatta, míg egy könnycsepp kicsordult a szeméből. Letöröltem. – Köszönöm... Mégis a kapcsolatunk rengeteg megpróbáltatás érte. Olyan dolgok, amiknél talán, ha nem támogatjuk egymást, belerokkanunk.

Aprókat bólintottam, miközben mindvégig az égkék íriszét figyeltem. Azt, amiben annyi, de annyi érzelem dúlt, hogy alig győztem mindet felfogni. Talán ő is pont ennyit látott az enyémben. Mindvégig fogtam a kezét, egy pillanatra sem engedtem el, úgy tűnt, ettől jobban meg tudtam állapítani a gondolatait.

– De túléltük. A háborút, a kegyetlenkedő embereket, és eközben kialakult köztünk valami: egy kapcsolat. Ez pedig annyira ősi, hogy azt hiszem, maga Aegis akarja így. Csak azt akarom mondani... sze-szeretlek – szipogta a sírással küzdve. – Te vagy a legszebb dolog, ami történt velem. Köszönöm, köszönök mindent. Az összes szép pillanatot, amit adtál, és amit adni fogsz.

– Ó, Nordel!

Nem tudtam megállni, egyszerűen magamhoz szorítottam. A fejem a vállgödrébe temettem. Bőgve bújtam hozzá, honolva a becenevemnek: bújós. Imádtam, mikor így hívott, a szívem feldobogott tőle, a légzésem pedig legalább kétszeresére kapcsolt.

Annyira elvesztem az ölelésben, hogy talán hosszú percekig maradtam így. Mindenem rázkódott, az összes könnyet, amit idáig ki akartam facsarni, most sikerült. Eközben előttem folyamatosan a barna hajúval közösen átélt pillanatok pörögtek.

– Hé, Sadler, jól vagy? – érdeklődött a gárdistám igen hosszú idő után. Bólintottam. Bennem továbbra is kavargott ezernyi érzelem.

– No-Nordel... nem baj, ha majd később mondom el a beszédem? Amikor ke-kettesben vagyunk?

– Dehogy baj! Ilyen állapotodban nem is tudnál sokáig beszélni.

– Kö-köszönöm! – hüppögtem, majd igyekeztem összeszedni magam.

Ismét eltávolodtam tőle, de nem annyira, mint korábban. A kezét fogva ácsorogtam. Próbáltam nagy levegőket véve nyugtatni magam, ugyanis tényleg nem lettem volna képes elmondani az érzéseim. Végignéztem a családtagjaimon, apa bólintott. Hallották, amit mondtam. Estelok tábornokból szinte sugárzott a büszkeség, az édesanyja a férjébe kapaszkodva nézett minket.

A betegsége ellenére is eljött. Alesha izgatottan lóbálta a lábát, miközben végig a szüleimnek csacsogott. Senki sem ítélkezett, mindenki elfogadta, az én beszédem privát keretek között – talán néhány sóhaj társaságában – lesz elmondva.

– Nordel Vardrick – szólalt meg a pap, aki idáig türelmesen várt. – Elfogadod hites férjedül Sadler Tharkot?

– Igen.

– Sadler Thark, elfogadod hites férjedül Nordel Vardrickot?

– Igen – feleltem meghatódva.

– Ezennel a Szent Tizenkettő által adott hatalmamnál fogva, házasokká nyilvánítalak titeket! Megcsókolhatjátok egymást.

A bátor gárdistám egy árva másodpercet sem késlekedett, egyből közel húzott magához, az ajkát az enyémre tapasztotta. Nem finomkodott, a nyelve utat tört a számba. A teste forróságot árasztott. Hatalmas forróságot. Ismét türelmetlenné váltam. Kezdtem félni, helyben képes lennék letépné róla a ruháit, és teljesen átadni magam a szeretetének.

– Ne ilyen hevesen! – kértem halkan, míg rövid időre elszakadtam tőle. – Hamar meztelenül találod magad, ha így folytatod.

– Tarts ki, bújós! Tudom, erős vagy!

Rögtön visszatért a becézgetésemhez, amitől úgy éreztem, mintha máris a hálószobában állnék. Azonban még várt ránk a papírok aláírása, a lakodalom, minden, amit jelenleg semmi kedvem nem volt megtenni. Mégis elhatároztam, igenis kitartok, ahogy azt Nordel kérte.

Ekkor hirtelen megszólaltak a harangok, hangosan, egy dallamban, ami a fejemben lévőt idézte. Összenéztem a szerelmemmel, majd mosolyra húzódott a szám. Aegis melódiája. És ténylegesen az, hiszen maga a sors istene közvetíti ezt a zenét. Óriási boldogság öntött el a realizáció hatására.

– Te is hallod, bátor gárdistám?

– Igen, hallom. Aegis dala az – felelte halkan. – Látod? Mégis igaz!

– Mindvégig a sorsot hallottuk. Azért, mert...

– Mert Aegis gyermekei vagyunk.

– És összetartozunk.

– Így van! – váltottam egy rövidke csókot a szerelmemmel.

Ezután elindultunk aláírni a papírokat, viszont előtte még mindketten megálltunk beszélgetni a két tanúval: Cloellel és Flannerrel. Vagyis, ahogy egymás között mondanák, bogyóval és Flannal.

– Gyönyörűek voltatok, pajtás! – mondta Flanner, miközben megveregette a barátja vállát. Azóta már ő sem érezte igazán a sebét.

– Na, Sadler... hogy vagy? – érdeklődött Cloel.

– Jaj, annyira csodásan érzem magam!

– Én rohadtul remélem, Flan nemsokára meg fogja kérni a kezem – hajolt közel a fülemhez. – Mert már évek óta együtt vagyunk, ami nagyon jó, az ágyban is minden rendben, de most, hogy szabad vagyok, azért igazán megtehetné.

– Majd Nordelen keresztül megpróbálom rávezetni.

– Köszönöm!

– Na, mehetünk aláírni a papírokat?

– Menjünk! Mondjuk én már igazán várom a lakodalmat! Éhes vagyok

– Én is... csak kicsit máshogy.

– Te dugni akarsz! – jelentette ki halkan, mire bólogattam. – Akkor majd segítek elszökni, rendben?

– Rendben!

***

Már lassacskán éjfélt ütött az óra, én pedig izgatottan vártam a nászéjszaka eljövetelét. Igaz, a lakodalom mindenestül élvezetes volt, de végül a rengeteg ételtől elnehezült hassal és fáradtra táncolt lábbal, kezdett elmenni a kedvem a társaságtól.

Mindössze Nordellel ücsörögtünk, míg Flanner Cloel társaságában keringett a táncparketten a szüleinkkel együtt. Azonban én meg már percek óta a férjem combját simogattam, hátha rávehetem őt arra, hogy elmeneküljünk a hálóba. Az égkék szemű a bal karjával lekönyökölt a karfára, miközben az állát az öklén nyugtatta.

– Nem megyünk el? – kérdeztem reménykedve, mire fáradt, unott tekintete egyből összefonódott az enyémmel. – Lassan elalszom, nem történik itt már semmi izgalmas! Ők jól érzik majd magukat nélkülünk is!

– Azt mondod, vonuljunk el pihenni?

– Pihenni?! A francokat!

– Nyugalom, csak vicceltem! De akkor menjünk, viszont mondjuk meg legalább anyának meg apának, hogy elmentünk.

– Rendben, én is megmondom apuéknak!

Ezután a közös megállapodásunk értelmében, mindketten odamentünk elköszönni a családunkhoz. Amikor megláttam a szüleim Aleshával együtt ringani, egészen meghatódtam. Egy pillanatra fellángolt bennem az irigység, viszont hamarosan rájöttem, máskor is táncolhatunk.

– Sadler, kicsim, nem csatlakozol? – kérdezte édesanyám mosolyogva.

– Mi Nordellel szerintem megyünk... mert...

– A nászéjszaka – magyarázta apa, mire anya jókedvűen nézett össze vele.

– Rendben, menjetek csak! Holnap találkozunk!

– Sziasztok!

– Bátyus, várj!

– Igen, Ale?

– Ezt itt hagytad! – jelentette ki, mire értetlenkedve figyeltem őt. Ekkor röviden a nyakamba csimpaszkodott, adott egy puszit az arcomra. – Most már mehetsz!

Hatalmas mosollyal az arcomon fordultam Nordel felé, aki immár szintén végzett a többieknél. Nyughatatlanul markoltam meg a kezét, hogy együtt végre hazatérjünk az első közös, szenvedélyes éjszakánkra.

***

Amint beléptem a ház ajtaján, a férjem a karjába kapott. Felsietett velem a hálóig, ahol finoman letett az ágyra. Felhevülten kezdtem csókolni, amint felém mászott. A szívem majd kiugrott a mellkasomból. A tarkójánál fogva húztam magamhoz, miközben nyelve végignyalt az alsó ajkamon. Felnyögtem.

A nyelve utat kért a számba, én pedig engedtem. Eközben Nordel hajába túrtam, akinek kissé szétálló füle a tenyeremhez ért. Szerettem a fülét, annyira kedvessé varázsolta az arcát. Igazából mindenét szeretem úgy, ahogy van.

– Végre megtörténik – motyogtam két csók között, mire a szerelmem a felsőmhöz ért.

Teljesen elszakadt tőlem, türelmetlenül csupaszította le a mellkasom. Egyből a nyakam vette célba, amit szívásokkal borított. Apró, forró remegések vonultak végig a testemen, miközben a farkam megfeszült a nadrágom szorításában. Igyekeztem minél jobban hozzádörgölni magam az ágyékához, ami már jócskán dudorodott. A páromból csak úgy sugárzott a vágy.

Eközben a kutakodó ajka egyre lentebb haladt. Már nemsokára a hasamnál tartott, annál sokáig elidőzött. Addig én igyekeztem úgy szétnyitni a lábam, hogy kényelmesen elférjen közte. Megállt. Nem ment tovább. Mikor elérte a nadrágom szélét, szintén elkezdett megszabadulni a zavaró anyagtól.

Miután ez sikerült, az álló férfiasságomra helyezte a kezét, amit lelkesen kényeztetett. Folyamatos sóhajokkal s nyögésekkel jutalmaztam a játékát, miközben a combommal erősen kapaszkodtam a derekába, míg az ujjaim a selymes, barna fürtöket markolták.

– Az istenekre, Nordel! – pihegtem, amikor hirtelen az ajka közé eresztette a makkom. Felnyögtem.

Még sosem éltem át hasonlót, a forró szája csak úgy fel-le siklott, míg én eszemet vesztve próbáltam a csípőm segítségével jelezni, többet is elfogadnék. Azonban a különleges élmény nem tartott sokáig. Felegyenesedett, míg én türelmetlenül kaptam a feje után.

Újabb csókban olvadtunk össze, a tüzes vágy ott dolgozott mindenemben. Csak egy dologra vágytam: kielégülésre. A sok várakozás szerencsére meghozta a gyümölcsét, Nordel kiéhezve dobálta le magáról a ruháit. Akkora hévvel, hogy azt hittem, némelyik elszakad.

Amint megláttam őt teljesen pucéran – immár másodjára –, megint megpróbáltam végigtapogatni mindenét. A megkeményedett farkát a kezembe vettem, úgy húzogattam rajta a bőrt. Lágy nyögései, amelyek olyanok, mint a beszéde, a csontomig hatoltak.

Az összes apró hang az alhasamban kötött ki, ahol furcsa, görcsös szorítás kezdődött. Mint egy csomó, ami hamarosan semmivé lesz, majd tomboló orkánként lepi el a testem. Éreztem, mégis még egészen új, szokatlan.

– É-én is a szá-számba vehetem? – kérdeztem bizonytalanul, mire Nordel arcára mosoly költözött.

– Ha akarod. Csak a fogakkal vigyázz!

Egyből megértettem, mire gondol, ezért a lehető legóvatosabban hajoltam oda hozzá. Nagyra nyitottam a szám, miközben a vonzó férfiasság az ajkam közé került. Amennyire tudtam, beeresztettem a szájüregembe. Sok nyállal igyekeztem kielégíteni a szexuális feszültségtől felforrósodott férjem. Tenyere egyből a tarkómra siklott, úgy próbált a megfelelő irányba noszogatni.

Hamarosan megértettem a korábbi élvezetét, ugyanis a saját farkam pont ott bizsergett, ahol én a bátor gárdistámét értem. Gyorsan elhatalmasodott rajtam az extázis, ezért inkább visszavonulót fújtam, mielőtt túl korán véget ér ez az este.

– Sadler... bújós... készen állsz? – zihálta az égkék szemű, mire egyből a fiókhoz nyúlt, ahonnan elővett valamit.

– Mi ez?

– Amit Santonnál is használtál.

– Ó – mondtam elégedetten, miután rájöttem, éppen az élvezetemhez igyekszik hozzátenni azzal, hogy nem sért fel belülről.

– Bekenhetlek vele?

– Nem magadat kell?

– Mindjárt megmutatom – jelentette ki, majd az ujjára kent valamennyit.

Ismét a lábamhoz mászott, tiszta tenyere a combom simogatta. Mindig hozzáért, mintha imádná. Ezután szeretetteljes csókot nyomott rá, miközben ujját a bejáratomhoz helyezte. Finoman nyomást gyakorolt rá, míg hamarosan be nem helyezett egyet a fenekembe.

Felsikkantottam a meglepetéstől.

– Fáj? – érdeklődött aggodalmas arccal a férjem.

– Nem, csak hideg.

– Szólj, ha bármi kellemetlen, jó?

– Rendben – egyeztem bele egy bólintás keretében.

Nagy odafigyeléssel, lassan mozgatta az ujját, amitől újra meg újra elárasztott a kéj. Nyögve terültem el a takarón, míg Nordel bőrömön tartott kezét szorongattam a sajátommal. Mindenem felforrósodott, a bennem mozgó testrész teljesen idegennek hatott. Santonnál sosem éltem át hasonlót, mégis itt rögtön tudtam, az égkék íriszű a megfelelő ember.

Ezt megint érezhette, ugyanis kissé furcsa arckifejezéssel szemlélt engem. Talán ő mindig domináns pozícióban maradt, azért ilyen. De nemsokára ő is velem együtt nyögött, az egy ujját pedig kettőre módosította.

– Nordel... szívem... e-ez... csodálatos! – ziháltam a szavak között egy-egy lélegzetvételnyi szünetet hagyva.

– Nagyon örülök, hogy tetszik!

– El fogok menni...

– Azt szeretnéd, hogy...

– I-igen! – válaszoltam teljesen széthullva.

Az agyam már alig bírt a csodás érzéssel, miközben minden gondolatom lassan az élvezet és Nordel farka felé irányult. Miután rájött, mennyire vágyom rá, ismét újabb adagot szerzett a síkos kenőcsből, azonban azt ezúttal a saját, merev férfiasságára kente rá.

– Ha bármi fáj vagy kellemetlen, szólj, és abbahagyom! Inkább álljunk meg, mintsem bármi bajod essen. – A szerelmem hangja lágyan szólt, ahogy mindig. Szeme csillogott, az az égkék írisze pedig tetőtől talpig végigmért. Újra meg újra.

– Rendben, bátor gárdistám, csak siess kérlek!

A könyörgésemre egyből elhelyezkedett fentebb, miközben ismét az ajkammal játszadozott. Az érintésétől mindenem megborzongott, bal kezét letámasztotta az ágyra. Addig a jobbal a farkát irányította. A makkjával megdörzsölte a bejáratom, az izmaim sürgetve meg-megrándultak.

Az alhasamban lévő szorítás kezdett óriási méreteket ölteni, miközben a férjem lassan merült belém. Először a makkja, majd a teljes hossza elveszett bennem. A lábam szélesre tártam, míg ő várt egy kicsit. Összefonódott a tekintetünk. Nemsokára mély lökésekkel, ütemes tempót diktálva kezdett el mozogni bennem.

– No-Nordel! – nyögtem a nevét, amint elöntött az élvezet első hulláma.

A farka hegye folyamatosan egy olyan pontot ütött, amitől a tüdőmben rekedt a levegő. Néha le-lehajolt csókolózni, míg én remegtem alatta. Mindenem kívánta a felszabadító gyönyört.

Amíg ő bennem dolgozott, addig én felfedeztem a testét. A mellkasára simítottam a kezem, azon éreztem a finoman domborodó izmok játékát. Ezután a válla, majd a háta következett. Az előbbin megtaláltam a sérülése után maradt heget, míg ő a combomon lévőn rendszeresen végighúzta az ujját.

A hasát szintén végigtapogattam, aztán a hátán, pontosabban a gerince mentén haladtam lefelé. Amint megtaláltam az izgatón nyögő párom formás fenekét, egyből rámarkoltam. Ettől hangosabban pihegett, egyik karja szorosan magához vont.

Ajka letévedt a szegycsontomhoz, majd a mellbimbóm vette célba. Finoman izgatott a nyelvével, apró rezgések mentek át mindenemen. Néha meg-megszívta, finoman harapdálta, amitől a bennem lévő görcs egyre erősödött.

– Nordel, szívem, Nordel! – ejtettem ki a nevét hatalmas élvezettel.

Erre, ha lehetett, még mélyebben merült el bennem. Teljesnek éreztem magam tőle. Aztán hamarosan megszűnt a szorítás az alhasamban, belőlem pedig elszabadult az orgazmus. Erősen kapaszkodtam a fenekébe és a vállába, a testem megfeszült, a farkam megrándult, miközben az élvezetem Nordel hosszanti heggel átszelt, izmos hasára lövellt.

– Sa-Sadler – nyögte elgyengült hangon, majd éreztem, amint a bennem mozgó férfiasságából folyni kezd a forró, ragacsos sperma.

Teljesen hozzám préselte magát, meleg bőre az enyémmel érintkezett. Mindvégig tartotta velem a szemkontaktust, égkék íriszében lényegében elvesztem, a benne lobogó vágytól az izmaim többször összehúzódtak.

– Szeretlek. – A szerelmem pár percnyi lihegéssel töltött pihenés után szólalt csak meg.

Ez az egy szó pedig szinte darabokra szaggatott. Valahogy az együttlét különösen érzékennyé tett. Mert minden percét élveztem, végre átéltem azt, amiről Cloel olyan izgatottan mesélt. Egyesültem a párommal, akivel ma házasodtam össze. A szívem nagyokat dobbant a bordáim fogságában, miközben szorosan Nordelhez simultam.

Még mindig a fejemben pörögtek az élvezetteljes pillanatok, a légzésem azóta sem nyugodott meg. Az immáron férjem az arcom cirógatta a hüvelykujjával. A bőréből finom, édeskés illat áramlott, a szokásos. Ettől az egésztől úgy éreztem, mintha végre önmagam lehetnék. Az a végtelenül elégedett valaki, aki ma elsőnek tapasztalhatta meg a házasság és a szeretkezés csodáját.

– Tudod, bátor gárdistám... amikor első nap megláttalak, megfogott a szemed. Egyből az jutott róla az eszembe, olyan, mint a nappali ég, ami a kékségével szabadságot sugall. Megkedveltelek, mikor ételt hoztál nekem és a családomnak. Aztán amikor Santonhoz kerültem, akkor már jó barátként tekintettem rád... jó barát, akihez vonzódom.

– Ez az esküvői beszéded, igaz? – szólt közben Nordel, mire elmosolyodtam, majd bólintottam.

– A szörnyűségek sorából te pedig kitűntél, ahogy nemes az egyszerű parasztok közül. Mert nemes vagy. Nem csak életmódodban, hanem a szívedben is – folytattam meghatódva, míg az örömkönnyeim igyekeztek a felszínre törni. – De ennél sokkal több vagy. A lágy hangoddal, a szeretetteljes viselkedéseddel, a folyamatos támogatásoddal a támaszom lettél, a másik felem. Talán mindig az voltál. Mivel összeköt minket valami, ami nem egyszerű szerelem.

Az engem figyelő férfi eközben összeomlott. Rázkódó vállal szorongatott, szipogását a fülemben hallottam. Hatott rá a beszédem. Azonban arra nem számítottam, mennyire magával ránt engem, mégis a benne dúló érzelmek nem csak az övéi, hanem az enyémek is.

– Azt mondanám, a sors egymáshoz láncolt minket, kijelölte kettőnk útját. Ez a kapocs pedig a sors dala, ami ott zsong kettőnkben, mióta megszülettünk. Szeretlek, Nordel, drága bátor gárdistám, igaz szerelmem.

Megcsókolt. Az ajka szenvedélyesen, finoman simult hozzám, miközben ismét fellobbant bennem a vágy. A fejemben élő dallam boldogan táncolt, jelezvén, mi már együtt leszünk, míg világ a világ. Tudtam, ő szintén. Kétségtelenül. Hiszen kettőnk szeretetét felvésték valahol fent, a csillagokban. Egy dalban: Aegis melódiájában.

„Azt mondják, az istenségek hagyták ránk a szerelmet, azzal az egyszerű céllal, hogy boldogok legyünk. [...] De néhányan Aegis gyermekei, a sors istenének azon kíméltjei, akiket ősi kötelék köt össze a kezdetek óta, és a szerelmük áthág minden akadályt, intrikát s szabályt, beteljesítvén ezt a mélyről jövő, örök vágyat."

Colian Siannel: A sors filozófiája

VÉGE
2024.06.03-2024.07.15.
Köszönöm, hogy elolvastátok!