december 24.

Görcsösen ültem le, álltam fel, járkáltam a szobában és kezdtem elölről az egészet Szenteste napján, délelőtt, amikor már mindennel készen voltunk, a lakás ragyogott, az étkezőből fenséges illatok szálltak minden irányba és mi már csak a fiamra és a barátjára vártunk, hogy közösen karácsonyozhassunk.

- Livi, nyugi! Minden rendben, oké? - próbált segíteni a férjem, Kristóf, majd kinyújtotta a karjait, én pedig hozzáléptem és a fejemet a vállába fúrtam, miközben lassan próbáltam egyenletes levegőket venni. Az illata lenyugtatott, és pár perc múlva, amikor újból elengedett, már én is erősebbnek éreztem magam.

- Haza jön Simon, nagy cucc! - forgatta meg a szemét a fotelben heverő lányom, Hédi, aki éppen egy magazint lapozgatott, miközben a rágógumiját hangosan csattogtatta a fogai között - Barátja van, barátnő helyett, szintén nagy cucc! - figurázott ki engem, mire én egy fegyelmező pillantással jutalmaztam az újság felett rám tekintő szemeit - Jajj, Anya, csak engedd el! Igyál egy felest, vagy tudom is én! Simi írt, hogy perceken belül itt lesznek, szedd össze magadat!

Néha úgy éreztem, hogy tanulnom kellene a saját lányomtól, hogy hogyan ne stresszeljek túl dolgokat, mert ebben ő igazán jó, de amikor a mondat végére ért, én szinte rögvest visszaestem az ölelés előtti állapotomban, és miközben hevesen dobogott a szívem és izzadt a tenyerem, újra körbejártam a házat, hogy minden rendben néz-e ki. Nekem minden jónak tűnt, de azt közel sem tudom megmondani, hogy vajon egy varázsló szemében is ilyen-e.

Simon, Hédi ikertestvére 11 éves korában egy levelet kapott. Ő akkor kezdte a felső tagozatot az általános iskolában, illetve jobban mondva kezdte volna, ha nem jött volna az üzenet, hogy felvételt nyert a Magyar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Először Kristóffal nem örültünk ennek a levélnek, azt hittük, hogy kamu, hogy átverni akarnak, de erre egy napra rá újabb levelet kaptunk, ami ezúttal nekünk volt címezve és meghívtak, hogy egy előzetes szülői értekezletet kapjunk, amit az utóbbi időben szándékosan a kételkedő mugli szülőknek tartottak.

Mikor elmentünk rá és kiderült, hogy nem átverés, velem madarat lehetett fogatni és lehet mind a mai napig. Bár én gyerekkoromban rettenetesen vártam a levelet a Roxforttól, az sosem érkezett, és ahogy felnőttem, elfogadtam, hogy szép történet volt a Harry Potter, de csak egy mese. Azonban amikor Simi elment és hónapokkal később, Karácsonykor jött haza, akkor már el tudtam hinni. A varázsvilág tényleg létezett, és én a fiam által részese is lettem ennek.

A gondolataimat az ajtócsengő rázta fel, ami újra eltöltött ideggel. Tökéletes első benyomást akartam gyakorolni a fiúra, nem egy fura és ijesztő anyukát, aki nem tudta kinőni magából a fangirl énjét, mégha ez is volt az igazság.

Kristóffal egyszerre értünk az ajtóhoz, amikor ő jelezte, hogy megy majd ő én meg nyugtassam magam még egy ideig. Ezután ő rögtön kiment és már csak az üdvözlő szavait, az arra érkező válaszokat és nevetést hallottam.

Hédi közben csatlakozott hozzám és mikor a könyökével oldalba bökött én felé fordultam. Ő gyorsan kacsintott egyet és az érkezők felé fordult, mire én is követtem a tekintetét.

Először Simi lépett be. Szőke haja a hónapok alatt újra megnőtt, így most lazán a kék szemébe lógott és úgy tűnt, mintha kicsit izmosabb is lett volna. Úgy tudtam, hogy ő is kviddicsezett, őrző poszton, úgyhogy nem is csodáltam.

Aztán lepillantottam a kezére, amibe egy másik fonódott, nekem pedig nagyon nagy erőre volt szükségem, hogy visszatartsam azt a sikítást, ami a hangszálaimat kínozta. Az ajtón most egy alacsony, barna hajkoronával rendelkező srác lépett be, félénken mosolyogva mindenkire. A szívemet egyből megtöltötte szeretettel az egész lénye, ami azt sugározta, hogy örül, hogy megismerhet minket és köszöni, hogy pár napig nálunk maradhat. Én is alig vártam, hogy jobban megismerjem, így miután adtam két hatalmas puszit a fiam arcára, elé léptem és a kezemet nyújtottam.

- Ladányi Olívia, nagyon örülök, hogy megismerhetlek! - mondtam, mire neki el kellett engednie Simon kezét, hogy az enyémet megrázhassa. Igazság szerint szívesen mondtam volna neki, hogy hagyja csak a tenyerét, ahol van és felejtsük el a kézrázást, de mivel úgy véltem, hogy az közelebb áll a fangirl-rendes anyuka skálán a fangirlhöz, így inkább csak csendben maradtam, amíg ő is bemutatkozott.

- Petrus Dominik - mosolygott, majd amikor elengedte a kezemet, odébb lépett és a lányomnak is bemutatkozott.

- Na, hogy vagy? - kérdezte Kristóf, miközben az étkezőbe sétáltunk vissza. Ő pontosan tudja, hogy milyen nehéz nekem, mert már tinédzserként jól ismertük egymást és tudta, hogy egyszerűen megőrülök a nem hetero kapcsolatokért, és amikor megtudtam, hogy a fiamnak pasija van, akkor szinte elvesztettem a fejemet. Szegény Simon nem nagyon tudott mit reagálni rá, de Kristóf ott volt velem, és visszahozott a világunkba, mielőtt elvesztem volna a fangörcsölések között.

- Azt hiszem még megvagyok - mondtam neki a szemébe nézve, majd egy puszit nyomtam az arcára - Jó, hogy te itt vagy velem!

- Mindig - felelte, én pedig összefűztem az ujjainkat, miközben besétáltunk az étkezőbe. Az asztalhoz, ahol mindig csak négyen szoktunk leülni, most húztunk egy ötödik széket is az asztalfőre, amire a férjem ült, míg én Hédivel a két fiúval szemben ültünk le.

Beszélgetve kezdtünk el szedni magunknak és enni. Dominik, aki kérte, hogy csak Dominak hívjuk, mesélt a gyerekkoráról és arról, hogy mennyi mugli eszközt ismert már meg, de még így is rengetegről nem tud. Nagyon szimpatikusnak találtam őt és bár féltem, hogy elvakít majd az, hogy a fiamnak barátja van és ezért nem veszem majd észre, ha esetleg kihasználja, de most biztosra tudom, hogy Dominik nem az a fajta fiú.

- Bepakolok a mosogatógépbe - állt fel az asztaltól Simi, amikor már mindannyian befejeztük az ebédet.

- Nektek arra is van külön gépetek? - csodálkozott el Domi, és rögtön ugrott volna, hogy megnézze, de a fiam a kezét a vállára helyezve akadályozta a felállásban.

- Majd megmutatom, amikor elindítom - mondta kedvesen és elvette a barátja elől a tányért, hogy a sajátjába helyezze, így megkönnyítve a szállítást a konyháig - most maradj még amíg dolgozom, és beszélgess anyáékkal - kérte és rám nézett, hogy hozzak fel valami témát.

- Domi, nálatok is vannak karácsonyi sütik? - kérdeztem az első dolgot, ami eszembe jutott.

- Igen, az egyik kedvencem a karmos krampusz! Tudni kell, hogy hogy kell megenni, mert ha valaki nem jól eszi, az szerezhet csúnya sebeket is a szájában, de az íze mennyei! Nekem a nagyapám tanította, hogy hogy egyem meg és sose volt még balesetem velük. Legközelebb, ha eljövök, majd hozok nektek is és megtanítom a technikáját! - mondta lelkesen, mire csak mosolyogni tudtam és alig vártam, hogy újabb varázsédességet kóstolhassak meg.

- Nekem a kedvencem a bejgli, anya pedig a zserbóért van oda - válaszolt mellettem Hédi - Apa igazából mindent megeszik, amit leraknak elé. Sose dicséri meg, de nem is panaszkodik - mondta, miközben elgondolkodva Kristófra nézett, majd visszafordult a varázsló felé - Te kóstolad már ezeket?

- Nem - rázta a fejét Domi - Simi valamikor valamilyen mézes kenyérről beszélt, de másról még hallani sem hallottam. De örömmel megkóstolom, ha esetleg van itt.

- Az mézeskalács - javította ki a lányom mosolyogva - Azt hiszem anya ma délelőtt mindegyiket elkészítette, úgyhogy hozok is be - állt fel ő is az asztaltól és eltűnt a konyhában, hogy pár pillanattal később újra feltűnjön. Akkorra Simon már fordult pár kört a koszos edényekkel, így volt hely, ahova le tudta tenni - Ezt kóstold először! - adott egy diós-mazsolás bejglit a kezébe, mire Domi először óvatosan, aztán már bátrabban harapott bele a sütibe.

Hédi az összes sütimet megkóstoltatta a fiúval, amit Kristóffal nevetve figyeltünk. Jó volt látni, hogy Dominak nem esett nehezére beilleszkedni a családunkba, és mindenki nagyon jól érezte magát a társaságában. Csak remélni mertem, hogy ő is így érzett a miénkben.

A nap már lement, amikor mindannyian kezdtünk áttelepedni a nappaliba, a karácsonyfa mellé, hogy ajándékozhassunk. Én még a konyhában pakoltam a megmaradt sütiket az egyik tányérról a másikra, amikor Simon lépett be a helyiségbe.

- Finom volt a kaja, nagyon - mondta én pedig hálásan mosolyogva fordultam felé - És a lakásra rá se lehet ismerni, nagyon kitettél magadért, anya! - dicsért, és az előttem lévő tányérhoz nyúlt, hogy levegyen róla egy mézeskalácsot - Köszönöm!

- Ugyan! Én köszi, hogy haza merted hozni és bemutatni. Nagyon rendes srác és rohadt jól mutattok együtt - vigyorogva mondtam el a véleményemet, amit viszonozva hallgatta. A végén még rá is kacsintottam cinkosan, mire a fejét kezdte csóválni.

- Kedvel titeket. Téged - Simi ezzel nem is sejtette, de a legszebb karácsonyi ajándékomat adta nekem. Annyira boldog voltam abban a pillanatban, hogy meg se próbáltam megfogalmazni, tudtam, hogy úgyis kudarcba fulladt volna. Így csak elpirult arccal és széles mosollyal húztam magamhoz egy ölelésre, amibe 17 éves kora ellenére készségesen belesimult. Nagyon hálás voltam azért, hogy együtt karácsonyozhattunk öten. Öten, mert most már Dominikot is a családom részének tekintettem.

_______________

Szeretnék mindenkinek nagyon boldog és békés karácsonyt kívánni, érezzétek jól magatokat a maradék szünetben és köszönöm, hogy velem voltatok, hogy hozzám is elkerült ez a kihívás, mert nagyon jó volt válaszolgatni a kommentjeitekre és kommentelni a ti kihívásaitokra. 

Remélem tetszett ez az utolsó történet is, ami megszegte a korábbi szabályomat, miszerint nem lesz 1000 szó feletti one-shot, de 1300 szó sem a világ vége és engem nagyon magammal ragadott írás közben. (Olívia amúgy én lennék felnőtt koromban, csak elképzeltem, ahogy a varázsló fiam hazahozza a barátját Karácsonyozni és tökre beleéltem magam, mostmár mindenképpen meg kell ezt valósítanomXD)

És bár 24.-e van, nem ma fogom lezárni ezt a könyvecskét, hanem pár nappal később, ugyanis mindenképpen szeretnék hozni egy utolsó összefoglaló blogbejegyzést a Karácsonyról és az azt megelőző időszakról, és kíváncsi vagyok arra is, hogy nektek hogy telt mindez.

Addig pedig egyetek sokat, és legyetek a családotokkal minél többet, én is ezt fogom tenni.

((Anya ma mondta, hogy egy igazi magyar ember karácsonykor halálra eszi magát, szóval hajráXD))