december 9.

Az óra ütemesen ketyegett a csendes szobában, amiben egy türelmetlen kisfiú tartózkodott. Aludnia kellene most, ebéd után, de sehogy se jött álom a szemére. Hogy is jöhetett volna, olyan izgatott volt a Karácsony miatt, nem tudott egy percet sem tölteni az ágyában. Most is folyamatosan pipiskedve próbált a kulcslyukon át próbál leskelődni, pedig az anyukája a lelkére kötötte, hogy ne tegye, mert a végén elijeszti az angyalokat.

Áron keze már nem egyszer tévedt a feje fölött lévő kilincsre, de sose nyomta le. Mindig, amikor hozzáért és elbizonytalanodott, csak határozottan rázta meg a fejét és mondogatta magának, hogy nem szabad, miközben elemelte onnan az ujjait.

Azonban az óra nagymutatója már a 12-es számjegyen volt, és Áron úgy érezte, lassan nem bírja tovább, ki kell mennie, akkor is, ha még nem hallotta meg az angyalok titokzatos, de nagyon szép csengőjét, ami mindig azt jelezte, most már ki lehet jönni a szobából. A kisfiú egyszer csak hátat fordított az ajtónak, hogy véletlen se jusson eszébe kimenni és amikor vele szemben meglátta a kedvenc plüss majmát, akkor nyomban odarohant, felugrott az ágyra és miután magához ragadta és szorosan megölelgette, leült, a lábait pedig törökülésbe helyezte. Mindent elmondott a majmának, akit egyébként Csimpinek hívtak. Elmondta, hogy mennyire izgul, de azt is, hogy mennyire szereti a karácsonyt, hogy ilyenkor ajándékokat hoznak az angyalok és egy hatalmas, fényes fát, és hogy ilyenkor mindig a legfinomabb illatok lengik körbe a lakást, és annyi süti van, amit egyszerre meg se tud enni.

Csimpi mindig ott volt vele és meghallgatta, amikor szüksége volt rá, és az, hogy most ezt is el tudta neki mondani, mint mindig, most is segített és lassan, miközben magához ölelte a plüssállatot, eldőlt az ágyon és a fáradtság erőt vett rajta.

Nem sokkal később a csengő hangjára ébredt, és szinte mint egy rakéta, kilőtt az ágyából, egyből az ajtóhoz szaladt, majd azt kinyitva a nappaliba rohant, aminek a bejáratánál egyből megtorpant.

Ott volt. A karácsonyfa a szoba sarkában foglalt helyet, ahogyan tavaly is és az alja tele volt ajándékkal. És akkor Áron gyorsan az ablakra nézett, hátha elkapja még az angyalokat, amikor annak a függönye meglibbent. A kisfiú élesen beszívta a levegőt, majd lélegzet-visszafojtva lábujjhegyen ment az ablakhoz, de ahogy ott kinézett, az angyaloknak már nyoma sem maradt. Amikor ezt csalódottan tudomásul vette, megfordult és hangos kiabálások között szaladt a szülei szobájához, amit éppen hallott kinyílni.

- Anya! Apa! Láttam őket! Mozgott a függöny, amikor elmentek! Láttam az angyalokat! - Áron az izgalmában nem törődött azzal, hogy a szülei a szemüket dörgölték és úgy tűnt, mintha éppen az imént ébredtek volna fel, megfogta az anyukájának a kezét és maga után kezdte ráncigáni, és alig várta, hogy újra lássa a gyönyörű, plafonig érő fát.

Ahogy az előbb, úgy most is megtorpant a nappali bejáratánál, de azután rögtön közelebb is ment, hogy úgy is körbecsodálja az ünnep egyik legnagyobb látványosságát. Áron némán ámult és bámult, amikor az anyukája megszólalt.

- Áron, nézd csak! Az angyalok itt hagytak egy gömböt! - mondta, amivel egyből magára vonta a fia figyelmét. Ő odasietett az dohányzóasztalhoz, amire le volt rakva, majd a kezét az asztal peremére rakva tátott szájjal figyelte a karácsonyfadíszt, miközben az apja mellé guggolt.

- Talán neked akarták adni, hogy te tedd fel a fára! - biztatta őt.

- Én? - kérdezte Áron teljes megilletődséggel, majd először az apjára nézett, majd az anyukájára. mindketten kedvesen mosolyogtak, és az anyukája bólintott is egyet.

- Igen. Már elég nagy vagy, feléred az egyik alsó ágat és fel tudod rakni - mosolygott megnyugtatóan, mire már a kisfiú szájára is egy széles vigyor futott.

- Vagy, ha szeretnéd felülhetsz a nyakamba és magasabbra is felteheted - ajánlotta fel az apja.

- Jó! Igen! Felrakom! - kiáltotta Áron, majd óvatosan a díszért nyúlt, hogy két kezébe vegye. Még szuszoni is alig mert, ahogy elindult a fa felé, úgy vigyázott a gömböcskére, nehogy valami baja essen. Észre se vette, hogy a szája is elnyílt, ahogy minden figyelmét a tárgyra összpontosította. Félt, hogyha kárt tesz benne, az angyalok többet nem jönnek el.

A fához érve kis fájdalommal ugyan, de az anyja kezébe adta a díszt, amíg felült az apja nyakába, de hamar vissza is kapta és felügyeskedte a fa egyik szúrós ágára. Azonban nem bánta a fájdalmat, amit a tűlevelek okoztak az ujjainak. A gömb, amit az imént tett fel, gyönyörűen fénylett a szoba félsötétjében. Tökéletesnek találta a fát, innen a magasból még szebbnek is. Sose örült még semminek ennyire, mint a Karácsonynak.

____________

Remélem, tetszett ez a kis egyperces. Igazából én nagyon élvezek kisgyerekekről írni, de nem tudom, hogy végül tényleg jól is sikerül-e, vagy csak az én pillanatnyi jókedvemet szolgálja. Szívesen fogadok tippeket, kritikákat, tanácsokat ezzel kapcsolatban.  

Bis morgen!