december 3.

Ti mióta nem hisztek a Mikulásban és Jézuskában? (Ide lehet még csapni a húsvéti nyuszit is és gondolom a Fogtündért, az utóbbi sajnos nem volt nálunk)

Én pontosan emlékszem a helyzetre, amikor megerősítést kaptam, hogy valójában ők nem léteznek és úgy döntöttem ezt megosztom veletek.

Kezdjük ott, hogy három testvérem van, amiből kettő idősebb nálam, szóval ők folyton mondogatták nekem, hogy ,,Jézuska nem is létezik, anya és apa állítja fel a karácsonyfát és rakja be alá az ajándékokat minden évben", és úgy emlékszem, hogy egy ideig ellenálltam, de ezzel bogarat ültettek a fülembe és hamar én is átálltam a másik oldalra, bár élt még bennem valami, ami hinni akart a szüleimnek, hogy igenis létezik.

Negyedikes voltam - szóval 9 éves -, amikor éppen vívásedzésről vitt haza anya és megkérdezte, hogy szeretnék-e segíteni a Jézuskának, és égősort meg karácsonyfadíszt vásárolni. Én persze igent mondtam, ki ne akarna ilyeneket venni, amikor a Jézuskának szüksége van rá? Szóval megegyeztünk és elindultunk. Én akkor kapva az alkalmon, hogy anya felhozta Jézuskát (bocsi a rengeteg szóismétlésért, de nem találok más szót rá), megkérdeztem, hogy valóban létezik-e. Nem válaszolt egyből, igazából most, így belegondolva a reakcióiba, lehet, hogy nem hezitált, ahogy akkor gondoltam, hanem már azt hitte, hogy tisztában vagyok a helyzettel és emiatt jött zavarba és hallgatott. Mindenesetre, amikor igennel válaszolt, bennem valami összetört.

Nem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha felszínezném ezt az emléket, de mégis annyira összetett érzéseket éreztem, csak akkor nem fogalmaztam meg. Egyszerűen már tudtam, hogy nem létezik se Jézuska, se Mikulás, se Húsvéti Nyuszi se semmi ilyesmi, mert minden jel erre mutatott. (Sőt, anya az azelőtti télen szándékosan nem tett be egy ajándékot a fa alá, hogy amikor kiderüljön, hogy nem kapta meg a bátyám, akkor hangosan megkérdezze apától, hogy nem felejtette-e el betenni a könyvet a fa alá. Mint utóbb kiderült, ez szándékosan történt, hogy ezzel hozzák a tudtunkra, hogy Jézuska nem létezik. Mondjuk úgy emlékszem, hogy akkor a nővérem, aki a legidősebb közülünk, magyarázatot próbált adni, hogy ennek ellenére miért is létezhet a Jézuska (azt mondta, hogy sietnie kellett és ezért anyáékra bízta, hogy betegyék a fa alá.)) De közben mégis olyan gyerekesen kapaszkodtam abba, hogy talán mégis igaz, hogy léteznek csodák és olyan jószellemek, akik a rendes gyerekeknek ajándékot hoznak és amikor ezt az érzést elvették tőlem, tökre olyan érzés volt, mintha kiraboltak volna és sehogy se tudnám visszaszerezni. Valahol még mindig ilyen érzésem van, és annak ellenére, hogy már racionálisan gondolkodom, én szeretek eljátszani a gondolattal, hogy van természetfeletti. Én még mindig hiszek benne, bármilyen gyerekes is. Persze nem Mikulásra, meg Jézuskára gondolok, de valami akkor is van!

Másrészről, amikor megtudtam az igazságot, némiképp büszkének éreztem magam. Birtokában voltam valaminek, aminek a felnőttek szoktak birtokában lenni és a gyerekek nem. Kicsit talán különlegesnek is éreztem magam, hogy gyerekként anya egy ilyen mértékű titkot bízott rám, főleg akkor, amikor megkért rá, hogy a húgomnak ne mondjam el, mert ő még hisz bennük. Ő egyébként csak két évvel fiatalabb nálam, szóval olyan sokáig ő sem hitt bennük, viszont emlékszem, hogy ő is nagyon kapaszkodott abba, hogy léteznek és szerintem sokáig nem is akarta elfogadni, hogy nincs így.

Egyébként mi még mindig úgy beszélünk az ilyen dolgokról, hogy ,,jön a Jézuska", meg ,,vásárol a Jézuska", meg ilyenek, annak ellenére, hogy már mindannyian elég nagyok vagyunk ahhoz, hogy azt is mondhassuk, hogy anya vásárol Karácsonyra meg hasonlók. Nálunk amúgy nincs még olyan, hogy mi, gyerekek is vegyünk ajándékot egymásnak, vagy a szüleinknek, nagyszüleinknek, mert még egyikünknek sincs saját keresete és anya ragaszkodott hozzá, hogy a zsebpénzünkből ne vegyünk ajándékot. Pedig tudom, hogy vannak családok, ahol mindenki ajándékozik, például általános iskolás barátnőim furcsálták, hogy nálunk ez nincs így. Amúgy imádok ajándékozni, szóval ha valami jó ötletem van, akkor azt el szoktam mondani apának, vagy anyának, de még nem nagyon volt példa arra, hogy én vegyek valamit. (mondjuk egyszer vettem egy muffinos fülhallgatót a húgomnak, aminek örült, úgyhogy már van egy sikerélményem)

Ha már itt tartunk amúgy, én imádom az osztályos Mikulás-húzást is és úgy örülök, hogy az osztályom és az osztályfőnököm is meg akarja tartani idén is. A módszer kidolgozása egyelőre folyamatban van, de gőzerővel gondolokodunk!

Azt hiszem ennyit akartam csak írni erről. Ha valakinek kedve van leírni, vagy beszélgetni ezekről a dolgokról, nyugodtan írjon kommentet, vagy privátban, örömmel beszélgetek és tökre örülnék, ha ez egy ilyen nyitott könyv lenne, ahol nem csak ti ismerhettek meg jobban engem, hanem én is titeket. Tudom, hogy nekem nincs olyan nagy olvasóközönségem, de - talán éppen ezért - egy-egy komment tökre fel tudja dobni az egész napom, úgyhogy írjatok!:))