Sziasztok!
Ahogy ígértük (kis módosítással), íme a készülő könyvünkből egy kis részlet. Nemsokára publikálnjuk a könyvet, nagyon izgatottan várjuk a visszajelzéseket! 😍

Még egyszer köszönjük a rengeteg támogatás. Ezzel lezárul ez a könyvecske. Nagyon hálásak vagyunk és minden napunk az feldobta a rengeteg komment, csillag és kedves szó. Mindenkinek áldott, békés ünnepeket kívánunk. ❣️🎄

U.i.: még ma érkezik a közös lezárás, a Ti műveitekkel🥰

"Ha vissza kell ülni az iskolapadba az gáz. Will Solace pedig önként vállakozik rá Kheirón két szép szeméért. A feladata megkeresni egy új félvért.
Nico pedig? Fejest ugrik Will után a szutyokba."

🎄🎄🎄🎄

W  I  L  L

Úgy érzem magam, mintha az Elizíum mennyei légköre ölelne körül. Nico vékony, de izmos karjai közelebb húznak, ahogy a csípőmre ül, ajkai az enyémet falják. Gránátalma és csokoládé aromájú az ajka, annak ellenére, hogy már régóta nem eszi a gyümölcsöt. Imádom.
Meztelen felsőtestére simítok, eszembe jut, hogy milyen könnyen hajítottam le a pólóját a padlóra, mikor megharapta a nyakam, csak mert beszóltam a magassága miatt.
Kopogás zavarja meg a pillanatot. Üdv a Félvér táborban, itt egy nyugodt perced sincs.
Nico olyant ugrik, mint egy tücsök, ide-oda kapkodja a fejét. Újabb kopogás visszhangzik a Hádész kabin fekete falai közt.
- Will, tudom, hogy itt vagytok! - kiált be a húgom, Kayla.
Nico felkapja magára a pólóját, s megigazítva a haját nyit ajtót a lánynak.
- Igen? Will nincs itt.
Áh, te kis füllentős.
- Persze - hallom a lány hangján, hogy vigyorog. - Vezetői gyűlés lesz. Ott kell lennetek.
- Persze, csak összeszedem a cuccaim. Köszi! - csukja be az ajtót, majd egy kis mosollyal csókot ad, átcseréli a nadrágját. Vigyorogva figyelem, mire csak felvont szemöldökkel néz rám.
- Majd este? - a legártatlanabb mosolyomat villantom rá.
- Okvetlenül - súgja enyhe vigyorral, mire gyengéd puszit adok neki, s kimegyünk.
Csendben sétálunk egymás mellett, Nico óvatosan összekulcsolja az ujjaink. Három év után nem fél annyira és ez boldoggá tesz. Gyengéden cirógatom a kézfejét, puha, mégis hihetetlen erőkre képes.
- Minek gyűlés? - néz rám értetlenül, akaratlanul is elveszek a szemeiben. - Néhány napja volt.
- Nem tudom. Talán történt valami - sóhajtok és elkezdek aggódni. Mi van, ha nagy a baj? Valaki megsérült? Támadnak az űrlények? Óriások?
Bent Kheirón és Mr. D. vár minket, valamint mindegyik bungaló felelőse. Mindenki feszeng, az arcok nyugtalanok. Vagyis tényleg valami nagy dolog miatt gyűlünk össze.
- Mi történt? - kérdi Nico, megelőzve engem, s leül a padlóra. Miért a padlóra, di Angelo?
- Mindenki itt van? - Kheirón körbenéz a szobán. Mr. D csak horkant egyet, gondolom, már most unja az egészet.
- Jah, kezdjük már! - méltatlankodik Clarisse, mire a többiek is pusmogni kezdenek. Ismétlem. Üdv a Félvér Táborban, ahol sosincs csend.
- Tudomást szereztünk arról, hogy egy bizonyos iskolában van egy félvér - sóhaj tenger a szobában. - Semmit sem tudni róla, hogy ki ő és kinek a gyereke. Viszont jó lenne, ha valamelyikőtök oda menne és kiderítené - erre már többen felnyögnek.
- Léptem! Dolgom van, kiképzés, meg minden! - pattan fel Clarisse, s néhányan szinte egyszerre.
A kedves kentaurra nézek, mosolyog, de látom a szemeiben, hogy rosszul esik neki ez a viselkedés. Kheirón tiszta lelkű teremtés, mindenkiben a jót keresi. Ő volt az első, aki kinyitotta a szemem és megmutatta, hogy igenis van értékem, mégha íjazni, vagy harcolni nem tudok félvér létemre.
- Kire gondoltál? - kérdezi Annabeth kíváncsian.
- Aki vállalkozik rá és be tud illeszkedni a középiskolások életébe.
Csend. Ilyen szokott lenni a gyengélkedőn is, mikor ki kéne takarítani.
- Uhh, köszönöm, nem! Bármi jöhet, csak a gimi nem! - szinte érzem, ahogy Percy megborzong kijelentése alatt. Ahogy hallottam, nincsenek olyan csodás élményei a sulival kapcsolatban.
Mr. D gúnyosan vigyorog, irtó lassan és zavaróan zajosan elővesz egy diétás kólát. Szerintem direkt feszíti a húrt. Kheirón bezzeg bizakodóan néz meg mindegyikünket. Reménykedik. Vár arra, hogy valaki jelentkezzen.
- Én? - nézek Nicóra, próbálom a szemkontaktussal kérdezni, de leesik, hogy, ember, hangosan szóltam. Nem tudod befogni a szád, Solace...
- Will?
- Hogy én? - pislogok körbe, Nico csak döbbenten mered rám.
Ha lejár ez a gyűlés, első dolgom lesz beíratkozni egy Fogjuk be a szánk tanfolyamra.
- Nagyszerű középiskolás lennél - Kheirón egyetértően bólogat Annabeth-szel. Emberek, suliba járok...
Kheirón mosolya amolyan köszönetnek tűnik, ami jó érzés. Már kezdem felfogni azt, hogy elvállaltam a küldetést, mikor Nico megszólal:
- Vele megyek.
Nagyot dobban a szívem.
- Tessék?
- Én vele megyek.
És újra. Istenek, ez a fiú...
- Szuper, akkor Willson Sauce és Nico mennek. Végeztünk! - szórakozottan szól bele Mr. D, tönkre téve a pillanatot.
Nico lassan fújja ki a levegőt, a szemei elsötétednek. Ideges.
- Will Solace - sziszegi hidegen. Mondtam.
Mosolyogva eltátogok neki egy nyugit, mire ártatlanul vállat von.
Kheirón megköszöni a csapattól, hogy eljöttek, majd felénk fordul. Nicóval leülünk a két vezetővel szemben.
- Hé, Sausage! Bontsd ki - tart felém egy diétás kólát. Miért nem tudja megjegyezni a neveket? Talán ez egy betegség? Utána kell járjak...
- Egy iskolába fogtok járni, ahol keresitek a félvért. Kollégiumban lesztek, egy ismerősömmel megtárgyaltuk. Will, anyukáddal is beszélnünk kell - bólintok. Anyuval nem lesz nehéz megegyezni, főleg ha suliról van szó. De Nicóval mi lesz? - Beszélek vele, addig pakoljatok össze.
Nico még kint sem enged fel, csendes, s szorongás nyomait vélem felfedezni az arcán.
- Minden rendben? - simítok a vállára. - Olyan csendes vagy.
- Én csak... Igen - hirtelen megölel, arcát a mellkasomba fúrva motyog tovább. - Én még nem jártam iskolába.
- Pedig máshogy mesélted. Elemibe sem?
- De, mégis jártam. De azt hagyjuk inkább - válaszol egyből a gondolatomra. Puszit adok a hajába, majd az arcára, gyengéden cirógatom. Ettől mindig lenyugszik.
- Gyere, pakoljunk be.
- Jó.
És ezzel elkezdődik egy kaland, aminek kitudja, mi lesz a vége.

🎄🎄🎄🎄

N I C O

Egyik lábamról a másikra állva figyelem a hatlmas épületet. Diákok özönlenek be a kapun, hogy megkezdjék a napot bent. Engem személy szerint egyáltalán nem csábít az egész tanulósdi, ráadásul a hely kisugárzása egyenesen taszít.

Willre nézek, aki csendben szemléli az iskolát. Arcán az a szórakozott, egykedvű kifejezés, ami egyértelművé teszi számomra, hogy neki ez is csak egy iskola a sok közül. Talán még várja is.

- Nico, ne aggódj... - bíztató mosollyal néz le rám, mikor már majdnem átlépjük a kaput.

- Teljesen nyugod vagyok... - motyogom, és nem vagyok benne biztos, hogy magamat, vagy őt próbálom meggyőzni.

- Figyelj - kezdi halkan, és félre húz, hogy ne legyünk annyira a tömeg útjában. - Sokat gyakoroltunk, szerintem simán menni fog a beilleszkedés - óvatosan simogatja a kezem.

Nos, ez a "gyakorlás" abból állt, hogy Will leült a kanpéra, én pedig különböző bemutatkozási beszédekkel bombáztam.

Például:

Hello, Nico vagyok és szeretem a sajtot.

Esetleg:

Nico vagyok, Hádész fia. (Ez biztos siker.)

Vagy:

Szia, Nico vagyok és- áh, nem is baj, ha nem figyelsz.

(Ennél Will csúnyán nézett, mert szerinte ez nem jó szöveg, szerintem pedig pontosan ez fog történni, ha beszélni kezdek.)

- Aha... - bólintok. A szám teljesen száraz, a nyelvem alig mozog. Kényszeredetten próbálok nyelni, és leküzdeni a rám törő hányigert. - Egy osztályban vagyunk? - kérdezem sápadtan.

- Nem, de sok közös óránk van - hüvelykujja még mindig az én kezemet cirógatja.

Ha eddig volt bármi esély, hogy ezt az egészet túléljem, most az is elveszett. Csak azért jelentkeztem erre az őrült félvér keresésre, mert nem akartam Willt bárhová a táboron kívül egyedül elengedni.

- Oké...

- Hé - az arcom láttán halvány mosollyal rásimít. - Minden rendben lesz. - Kiélvezem a bőre érintését és illatát. Darabosan bólintok, majd mikor senki sem látja, rövid csókot adok neki. - Szeretlek - bármikor mondja, a gyomrom összeugrik és pattog, mint egy labda. - Első óránk külön lesz, de szünetben megkereslek.

- Ígéred?

- Ígérem - mosolyogva simogatja az arcom, majd mikor újra megszólal, már az iskola felé megyünk. - Elkísérlek.

Az iskola belülről rosszabb, mint kívülrő. Büdös van, meleg, és zsúfoltság. Érzem, ahogy a szám önkéntelenül húzódik undorra. Will könnyedén kerülgeti az embereket, a kezemet pedig egy pillanatra sem engedi el. Látszik rajta, hogy nem először csöppen ilyen helyzetbe. A lábam elé nézek, és megállapítom, hogy a padló furcsa színű márványból van. Nincs időm tüzetesebben szemlélődni, és őszintén szólva egyáltalán nem is akarok, csak eltűnni innen.

A lehető leglassabban, legvontatottabban vánszorgok Will után, néhány perc múlva pedig már egyenesen ő húz a folyosón, miközben én a padlóhoz csapom a sarkam, nehogy könnyebb dolga legyen.

- Nyugi - súgja hátra finom mosollyal.

- Én nyugodt vagyok...

Érzem, ahogy bámulnak minket. Igazából főként Willt. A lányok összesúgnak a háta mögött, rebegtetik a pilláikat, halkan kuncognak, és hallani vélem azt is, hogy "Nézd, milyen helyes...". Próbálok nem törődni vele, de Will akkor is az enyém.

Csinos kis fantáziálást vezetek le, hogy hogyan szaladok ki a suliból, magam után húzva a barátom, de nincs alkalmam jobban beleélni magam, mert megérkezünk a terem elé.

Felnézek.

Egyszerű, fehér ajtó, a tetején zöld tábla. 078-as terem.

- Itt vagyunk - áll meg derűsen egy ajtó előtt. Szája sarkai felfelé kunkorodnak. Bármennyire is szeretem Willt, tartom azt, hogy egy génmutált gyökér, mert ember (sem félisten) nincs, aki annyit, úgy, olyan szépen és őszintén tud mosolyogni, mint ő. Talán ez is egy adottság...?

(...)

- Hmm... - eltűnődik, én pedig hirtelen rájövök, hogy nem az a bajom, hogy a szeplős lány esetlegesen szörny.

- Nem vettél észre semmit? - ránézek. - Azon kívül, hogy egyértelműen hajt rád.

- Nem igazán. De ha félvér, akkor tuti, Aphrodité lánya... - csúszik ki a száján.

- Hogy érted? - nézek rá és összehúzom a szemem. Nyelek egyet. Egyáltalán nem tetszik a kialakuló helyzet.

- Várj, mi? - húzza össze a szemöldökét értetlenül.

- Remek... - súgom és még én is hallom, milyen ideges a hangom.

-  Nem hajt rám, nyugi - mosolyog rám, de nem vagyok benne biztos, hogy komolyan is gondolja.  Will óvatosan megsimítja a vállam és csendben néz rám szeretően.

- Elkésem - mondom halkan. -  Majd találkozunk! És de igen, hajt - megsimítom Willt, és ott hagyom.

Valami keserű bugyog a torkomban.

Utálom az első napom....

Szeretettel,
Solangelo🏳️‍🌈❣️🎄