51. Shi Bu Ke Dang (Unstoppable)
Xia Yao kirántotta az egyik párnát alulról és arra használta, hogy barikádot építsen Yuan Zong és a saját feje között. Azonban Yuan Zong nem csak, hogy megakadályozta ebben, de továbbra is ellenáll és a karját használta párnaként Xia Yao feje alatt, ami egyet jelentett azzal, hogy a férfit a lábától egészen a feje búbjáig egy ölelésbe vonta.
Xia Yao abbahagyta a hánykolódást és kurtán engedte, hogy az átölelje. Ez majd zavarba hozza!
Yuan Zong az állát Xia Yao feje tetején pihentette, tekintete aprólékosan járta be Xia Yao arcának vonalait, és végül a fülébe lehelte:
- Olyan gyönyörű.
Yuan Zong soha nem dicsért meg semmit sem csak úgy, nemhogy még olyan szavakat használva, mint "olyan", "annyira" ... Ezért is fogadta el Shi Tian Biao a fizetése csökkentését Yuan Zong dicséretéért cserébe. Ha valamit ténylegesen különlegesnek gondolt a szíve mélyén, akkor az a jellemvonás biztosan túl jó, hogy igaz legyen.
Xia Yao ignorálni akarta, de abban a pillanatban, hogy Yuan Zong kinyitotta a száját, a borostája véletlenül megkarcolta a másik nyakát, ami miatt Xia Yao egész testét kirázta a hideg.
Attól félvén, hogy Yuan Zong felfedezi az érzékenységét és még inkább ingerelné, Xia Yao trükkösen arrébb helyezte a testsúlyát egy kicsit, végig szitkozódva közben.
- Mivel minden napodat durva férfiak között töltöd, az esztétikai megítélésed megváltozott. Rengeted ember van odakint hasonló arccal.
- Tévedsz. - vágott közbe Yuan Zong.
Xia Yao különös késztetést érzett, hogy ordítson: Rendben, tök mindegy, abba tudnád hagyni, hogy hozzám dörgölődsz?!
Ahogy egy centivel arrébb mozdult, Yuan Zong álla követte, ami miatt úgy érezte, mintha milliónyi hangya rohangászott volna a nyakát. Hogy elbújjon a szégyen elől, Xia Yao tovább mozgott és próbálta folytatni a beszélgetést.
- Azért kedvelsz... ahogy kinézek?
Ahogy a szavak elhagyták az száját, Xia Yao mentálisan megcsapta magát. Kurva élet, miről is beszélek? Ostobán mondván ezeket a beteges szavakat, nem pont így esek bele a csapdájába?
Yuan Zong semmit sem tett, hogy elrejtse férfias ösztöneit és a nagy kezével gyengéden megsimította Xia Yao arcát.
- Abban a pillanatban, amikor megláttalak, beléd habarodtam. Kell ennél több indok? - válaszolta.
Olyasmi érzés volt, mintha Yuan Zong ujjai halpikkelyekből lett volna, akárhol érintette meg velük Xia Yao-t, ott egyből viszketni kezdett a férfi bőre. Xia Yao szinte elérte a tűréshatárát, ezért gyorsan a csuklójánál fogva húzta el a másik kezét és nyugtalanul azt mondta:
- Ebben az esetben... van egy unokatesóm, aki még nálam is jóképűbb. Hova tovább, ő ténylegesen szeret efféle dolgokat csinálni más férfiakkal. Szeretnéd, hogy bemutassam neked?
- Én egy orvlövész vagyok, a szerelmemnek csak egy célpontja van, egy tiszta találata, ezt nem lehet megváltoztatni. - válaszolta nyugodtan Yuan Zong.
- És nincs szíved legalább megkérdezni a célpontodat, hogy szeretné-e, ha eltalálnád vagy sem?
- Találkoztál valaha is olyannal, aki azt szerette volna, hogy egy orvlövész által haljon meg? - mondta ellenszenvesen Yuan Zong.
Mondandóját befejezve kirántotta a kezét Xia Yao szorításából és makacsul simított végig a másik bőrén.
Xia Yao szinte megőrült, az a féleszű rohadék nem akar az ésszerű érvekre hallgatni. Rendben, ha ostobaságokat akarsz mondani, légy a vendégem, csak ne nyúlj át a mocskos karmaiddal! Xia Yao nem félt semmitől sem, a csikizésen kívül, főleg, ha az emberek tudták róla, hogy csiklandós. Próbálta visszatartani a nevetését és a könnyeit, amik bármelyik pillanatban kirobbanhattak belőle. Viselkedj normálisan, maradj nyugodt és akkor vissza fogja húzni a kezeit. De mielőtt Yuan Zong feladta volt, Xia Yao nem bírta tovább:
- Bazd meg! Ne tapogass már!
Basszus! Ezzel az egy kifakadásával teljesen elárulta magát Yun Zong-nak.
Szóval úgy tűnik már azzal is sikerül reakciót kicsikarnom belőled, hogy az arcodat simogatom, ezért tovább foglak érinteni!
Ah ah ah ah.. Xia Yao testén felállt a szőr. Yuan Zong elleni harcban nem nyerhet, és a megalázás sem hat rá a vastag bőrén keresztül. Két fal közé szorulva nem számíthat az erejére, csak az elméjére támaszkodhat.
Xia Yao megfordult és Yuan Zong könyökéhez bújt, majd gyászosan jajgatni kezdett:
- Olyan fáradt vagyok!
Valóban, ez a trükk lenyűgözően működött, ahogy Yuan Zong éles tekintete Xia Yao pufi arcát vizsgálta, amit a karjához nyomott, magában töprengett: Most próbálsz átverni?
Képes bármelyik férfi is ellenállni efféle kedvességnek? Legkevésbé Yuan Zong, aki már annyira szerelmes volt a másikba, hogy annak egyetlen mosolya is képes lett volna megolvasztani a csontjait.
Ahogy Yuan Zong abbahagyta az ingerlést, Xia Yao azonnal visszavágott, kihasználva, hogy a másik nem védekezett. A nagymamádat!
A következményei Xia Yao másodpercnyi döntésének az volt, hogy vissza lett kényszerítve Yuan Zong ölelésébe és egy óriás alak tartotta lefogva, akinek kezei bágyadtan simítottak végig a teste érzékeny pontjain. Yuan Zong addig csikizte Xia Yao-t míg az nem üvöltött végig gurulva az ágyon, minek következtében a kis törölköző leesett róla és Xia Yao kismadara ide-oda röpködött. Céklavörös arccal Xia Yao a paplanra csapott és kegyelemért könyörgött.
- Hagyjd.. hagyjd abba!
- Ha felém fordított az arcod, nem kínozlak tovább.
Ahogy Xia Yao megfordult, Yuan Zong azonnal szájon puszilta.
- Te hitvány, te..
Egy testőr tekintete képes a hideget is kirázni az emberből, főleg, ha a volt különleges erők vezetőjéről van szó. A szavak, amiket épp mondani készült megakadtak Xia Yao nyelvén, ahogy a két pár szem tekintete egymásba fort. Az arcukat szinte csak pár centi választotta el, ha az egyikük is csücsörített volna, képes lett volna megcsókolni a másikat.
- Tényleg csókolóztál már? - kérdezte sötéten Yuan Zong.
Xia Yao csöndben maradt, nem ismerte be, de nem is tagadta az állítást.
És ez a pillanatnyi habozás gyújtotta meg a tüzet Yuan Zong mellkasában. Egyetlen lehelettel szorította hozzá az ajkait Xia Yao-éhoz, nyelvével feltérképezve a belső teret. Az előző csókjukhoz képest, ami nagyon sietősen történt, most a mozdulatok sokkal lassabbak voltak. Nyelvével kitért Xia Yao ajkai elől, nyalt, szívott, azt a meleg folyadékot kereste.
A limitált tapasztalatainak köszönhetően Yuan Zong technikája még mindig hiányos volt, azonban a nyelvében akkora erő lakozott, hogy az kárpótolta. Vadul rohamozta a másikat, hozzácsavarodott Xia Yao nyelvéhez, erőteljesen és brutálisan.
Először Xia Yao-nak szándékában állt visszavágni, azonban csak annyira fáradtnak érezte magát, mintha lefutotta volna a maratont, az egész teste elgyengült. Csak a ritmikus be- és kilégzése maradt.
Izgalomtól pezsgett Yuan Zong, a keze, amely eddig Xia Yao hátán pihent, most délebbre siklott, ahol a finom hús síksága meggyújtotta a tüzet az ágyékában. Yuan Zong nem tudta megállni, hogy viszkető ujjai ne érintsék az érzékeny bőr teljes felületét, finoman simítva ragasztotta össze a mellkasukat, elárvult ujjai pedig éhesen nyomódtak Xia Yao megkeményedett mellbimbóinak, érzete, ahogy az alatta lévő test megremeg.
Yuan Zong nem áll meg, hogy is lett volna rá képes? Ahogy megmozdította a csuklóját, az érintés simítássá vált - oda-vissza simítássá azokon a vörös babokon.
Xia Yao dereka erővel megremegett, az idáig elfojtott nyögés végre kiszabadult. Mintha az élete múlt volna rajta, úgy kapaszkodott Yuan Zong-ba, akiken a két keze hozzányomódott, majd eltávolodott a mellkasától. Az egykor édes csók erőszakossá vált, a dominanciáért való küzdelem Xia Yao mintha egy szegény kiskutyává vált volna, aminek a farkára léptek.
Végül Yun Zong eltávolodott Xia Yao duzzadt ajkaitól.
- Milyen szenvedélyes mellek.
Xia Yao dühösen tépett Yuan Zong hajába emlékeztetve a másikat:
- Kibaszottul ne nevezd őket melleknek!
- Mi a különbég a mellek és a mellbimbó közt? - vigyorgott Yuan Zong.
Xia Yao ellilult, miközben mellkasa gyorsan emelkedett, lehetővé tévén, hogy azok a kemény babok szemmagasságba kerüljenek Yuan Zonggal.
Yuan Zong vágyakozva bámulta, majd Xia Yao fülébe suttogott:
- Meg akarom nyalni a mellbimbóidat.
Borzongás futott végig Xia Yao gerincén, és mielőtt ideje lett volna reagálni, Yuan Zong ajkai már a nyakán voltak, egy áramütés ment egyenesen az ágyékába. De a balsors bölcsességgel járt, Xia Yao a karjait hirtelen Yuan Zong nyaka köré fonta, fejét a másik nyakához szorította és duzzogni kezdett.
- Abbahagyhatnánk? Szeretnék.. aludni.. ah.. túl fáradt vagyok.
A valóság bizonyította, hogy ez a trükk mindig bevált, azonban Yuan Zong-ban a tűz csak úgy lángolt, még mindig nem volt ellenfél Xia Yao könyörgésének.
Ezt kihasználva Xia Yao szorosabban ölelte a másikat.
Yuan Zong szemében az éhség a felére csökkent, még a Xia Yao hátán lévő mozdulat is megszűnt. A takarót egészen XIa Yao nyakáig húzta fel és bosszúsan mondta:
- Rendben, rendben, aludj.
Csak miután mindkettőjüknek a légzése lecsillapodott, akkor állt fel Yuan Zong.
Xia Yao az összeszorított szemein keresztül kukucskált, hogy megbizonyosodjon Yuan Zong valóban elhagyta a szobát, majd titokban kezét az ágyékár szorította, hogy ellenőrizze azt.
Nedves...
Xia Yao durván az ajkába harapott, miközben némán szidta magát. Az ágyneműhuzat egy virág formájában gyűrődött össze az öklében.
Yuan Zong kőkemény farkát a kezében tartotta, miközben elképzelte Xia Yao csintalan fenekét, ahogy ahhoz különböző pozíciókból ütődik hozzá, ide-oda imbolyogva. Az ujjai közt lévő tag veszélyesen merevedett meg egy olyan, még nem látott méretre, ami bárkit elijesztene. Eltartott egy ideig, míg Yuan Zong mozdulatai felgyorsultak; szemöldöke összeráncolódott, dühös erek dudorodtak a nyakán, ezek mellett rohamosan vette a levegőt és végül befejezésképp a forró fehér folyadékát a falra spiccelte.
Xia Yao szörnyen fáradt volt, szóval mikor Yuan Zong elhagyta a mosdót, már mélyen aludt, háttal a másik férfinak.
Yuan Zong kinyújtotta a nyakát és lágyan Xia Yao fülébe fütyült.
Ahogy meghallotta a hangot, Xia Yao álmosan Yuan Zong felé fordult.
Yuan Zong egyik karját Xia Yao dereka köré fonta, aki lopakodva a másik meleg ölelésébe bújt.
A kényelem nem tartott soká mielőtt Yuan Zong-nak újra ki kellett mászni az ágyból és a mosdóba ment. Az éjszaka öt-hatszor ment ki egymás után, míg a hajnal el nem érkezett. És ezzel a fürdőszobában folyamatosan jelen volt a füst és a férfias szag, amely nem tudott szertefoszlani.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro