A naplemente ragyogása nyugat felé világított, hosszú, egymásba fonódó árnyékokat hagyva maga után.

Bár felvett egy másik dzsekit, Xia Yao ruhái ennek ellenére is vizesek voltak. A jármű olyan gyorsan száguldott, hogy a bőrén érzete a jeges fuvallatot. Xia Yao összehúzta magát, de olykor-olykor így is érzett egy-egy széllökést.

- Fázol? - kérdezte Yuan Zong. - Ha igen, akkor lassabban vezetek majd.

- Ne merészeld! Kint kell töltenünk az éjszakát, ha így teszel - ellenkezett Xia Yao.

Yuan Zong nem válaszolt, csak tovább hajtott ugyanazzal a sebességgel.

Xia Yao végül kidugta a kezét a dzsekijének ujjából, hogy ellenőrizze Yuan Zong ruháit, amikor észrevette, hogy a férfi ruhái még az övénél is vizesebbek voltak.

- Nem fázol? - kérdezte és fura szimpátiát érzett iránta.

- Egyáltalán nem.

Ezzel a férfivel a háta mögött, nem tudott nem érzeni egy apró tüzet a szívében meggyulladni.

A motor még csak egy órája ment előre, amikor éjszaka megérkezett, hogy üdvözölje őket. Mikor Xia Yao felnézett, a sötétkék eget már ellepték a sötét felhők. Esőfelhők közeledtek délről és úgy tűnt észak felé haladnak.

Te jó ég! Xia Yao csendben idegeskedett. Miért jelentek meg az esőfelhők pont azután, hogy ezt javasoltam?

- Nem tudnál egy kicsit gyorsabban menni? Ne hagyjuk, hogy azok a felhők utolérjenek - ütögette meg Yuan Zong hátát Xia Yao.

- Butus! - válaszolta Yuan Zong. - Ez egy kertalatti út, egyáltalán nem könnyű itt vezetni és így is az itt megtehető leggyorsabb sebességgel megyek. Ha ennél gyorsabban mennénk azzal az életedet és a végtagjaidat veszélyeztetném. Meg szeretnél halni vagy haza akarsz jutni épségben?

- Haza akarok menni.

Elégedettség titkos jele jelent meg az idősebb szemében.

- A bölcs inkább a halált választja a szégyen helyett. (Vagyis Xia Yao inkább meghalna, mintsem hogy Yuan Zong-gal töltene egy éjszakát)

- Tessék? - kiáltotta Xia Yao. - Nem hallak.

- Semmi.

Az, hogy nem hallotta Yuan Zong-ot szerencsésnek bizonyult, mivel Xia Yao biztosan be sem tenné a lábát egy hotelbe, fordított esetben, még akkor sem, ha bőrig áznának.

Egy az úthoz közeli benzinkútnál megálltak. Szerencsétlenségükre egy felvonulás volt előttük. Xia Yao e megjelenő felhőkön idegeskedett. Úgy esett az eső, mintha dézsából öntötték volna.

Xia Yao fort a dühtől, de így sem tudott panaszkodni, ezért inkább úgy döntött Yuan Zong-ot kezdi faggatni.

- Nem nézted meg az időjárásjelentés, mielőtt idejöttünk?

- Te meg miért nem fohászkodtál az istenekhez, hogy ne essen, mielőtt elindultunk?

Xia Yao elégedetlenül morgott, majd felvette az esőkabátot, amit a csomagtartóból vett elő. Mivel semmilyen reakciót nem váltott ki Yuan Zong-ból, ezért megkérdezte: - Miért nem veszed fel az esőkabátodat?

- Nagyon hevesen esik, valamint az út is elég csúszós ahhoz, hogy balesetek történjenek. Majd továbbmegyünk, ha elállt az eső.

Xia Yao nem értett egyet, kirohant volna a tető alól a járműhöz, amikor Yuan Zong visszafogta és megkérdezte: - Bármi áron vissza akarsz menni?

- Természetesen!

- Akkor te vezetsz - sóhajott, majd mély hangon mondta Yuan Zong.

- Rendben! Fogok is.

Mivel Yuan Zong magasabb volt Xia Yao-nál, ezért ahogy a férfi mögé ült két kezével átkarolta a másik mellkasát, ezzel egy plusz védőréteget képezve és megakadályozva, hogy mégjobban elázzon Xia Yao. Ebben a helyzetben viszonylag kevésbé fázott a fiatalabb.

Hirtelen egy koromfekete út jelent meg előttük bármiféle világítás vagy jármű nélkül.

Csak a pár méterre az úttól lévő fákat tudták kivenni a sötétségből. Teljes volt a csend, a látvány inkább a pokolba vezető úthoz hasonlított, mintsem az útra hazafele. Az emberek képzelete általában ilyenkor volt a legjobb abban, hogy mindenféle szörnyről és szellemről láttasson képeket.

Yuan Zong látta, hogy a másik megmerevedik, ezért lágyan a fülébe suttogott: - Ne félj.

Ezek az egyszerű szavak valahogy megszabadították Xia Yao-t a félelemtől abban a horribilis pillanatban. Yuan Zong olyan közel volt a másik nyakához, hogy érezte a másik érdes és meleg bőrét. Megmagyarázhatatlanul a nyugodtság váratlan érzése borította el reszkető elméjét.

Az eső egyre jobban esett, és mivel a bukósisakon nem volt semmi, ami letörölhette volna a vizet róla, ezért egyre nehezebben lehetett látni az utat azon keresztül. Mikor felnyitotta az üveget, a szeme azonnal megtelt vízzel és még kinyitni is lehetetlenné vált. Azonban, ha lecsukja az üveget, akkor szinte nem látott semmit sem. Xia Yao csak annyit tudott tenni, hogy résnyire kinyitotta az üveget és nagyra nyitotta a szemét, mielőtt az megtelt volna vízzel. Mivel a vezetés egyre nagyobb kihívássá vált, Xia Yao tíz mérföld után elfáradt. A két férfi megállt, hogy helyet cseréljenek.

Xia Yao hátul ült és ahogy a jeges szél szél fúj, a fogai megállíthatatlanul koccantak egymásnak. Először nem akarta átölelni Yuan Zong-ot, de a tűréshatára a végét járta, amikor az említett férfi a másik köré helyezte a karjait.

Yuan Zong kabátjáról az összes víz azonnal Xia Yao-ra folyt, teljesen áthűtve ezzel a testét.

- Búj bele a kabátomba - mondta Yuan Zong.

Xia Yao úgy tett és észrevette, hogy a másik ruhái a kabát alatt is teljesen át vannak ázva. A kesztyűtől kezdve, a motoros dzsekin és a cipőn át a nadrágjáig semmi sem menekült meg ettől a szörnyű sorstól. Visszagondolva Yuan Zong törekvésére, hogy megölelje, egy fura érzés keletkezett Xia Yao-ban.

Egy kis városkába érkeztek, ahol a hotelek csillogó lámpái világították be az utat két oldalról. Hatalmas fürdők, meleg ágyak, esti sznekkek, mind Xia Yao-t hívogatták. Összeszorította az álkapcsát és morcosan elbújt Yuan Yong esőkabátjában.

Talán a fáradtságnak köszönhetően, de Xia Yao öntudatlanul Yuan Zong hátára fektette az arcát, és észrevette, hogy már nem volt olyan meleg, mint korábban. Végül felvillant benne, hogy több száz kilométert tettek meg, az energiaszintje hamar egy átlagos emberé alá esett.

Egy láthatatlan kéz szorította össze Xia Yao szívét, és bár próbált kitartani, végül mégis előre ordított: - Állítsd meg a motort!