Xia Yao a szobájában várakozott. Ahogy a nap elérte a horizontot, az erkélyről hirtelen egy hang hallatszott.

Xia Yao a zaj forrása felé fordult, félrehúzta a függönyt és azonnal egy idegesítő arccal találta szemben magát. Yuan Zong óvatosan kinyitotta az ablakot, hogy megfogja a madár ketrecét. Csupán két másodperc telt el aközött, hogy Xia Yao meghallotta a zajt és, hogy Yuan Zong elvette a ketrecet.

- Te gazember! - suttogta Xia Yao.

- Lecsúszott a felsőd, kilátszik a mellbimbód - mondta Yuan Zong érzelemmentesen.

Xia Yao-n egy trikó volt és amikor agresszívan az ablakhoz futott, biztos megcsavarodott. Alatta egy otthoni gatyát viselt, aminek a szár fel volt hajtva, kivillantva két sima, szimmetrikus lábát.

Mivel próbáltál megsérteni? Mellbimbó?[1] El kell, hogy mondjam neked, ezekből nem jön tej, meg kéne tanulnod különbséget tenni közöttük. Xia Yao nagyon sértettnek és bosszúsnak érezte magát és kinyújtotta a kezét az ablakon át.

[1:A mellbimbó kínaiul 奶头, amiből a 奶 karakter tejet jelent.]

- Add ide.

- Mit adjak oda? - kérdezte Yuan Zong.

- Az ajándékot, amit a húgod küldött - válaszolt jegesen.

Yuan Zong megfordult és az autójához sétált, egy sütis dobozzal és egy kis madáreleséggel tért vissza, amit Yuan Ru adott neki.

- Vége a küldetésednek. Jobb lesz, ha most már eltűnsz a szemem elől!!! - kiáltotta Xia Yao, miután átvette tőle a dobozt, majd hangosan bevágta az ajtót.

Először ki akarta dobni a kukába, de miután átgondolta, úgy döntött, hogy inkább mégis kinyitja, hogy megtudja, mit rejt. Végül is, sok nehéz napon kellett átélni emiatt.

Xia Yao el sem akarta hinni, hogy mit lát, amikor felemelte a doboz tetejét.

Egy bambusz harang [2] volt benne, egy hangszer, amit kifejezetten a buddhisták használnak.

[2: Ezt a hangszert kis falvakban vészjelző harangként vagy pagodákban buddhista szertartásoknál szokták használni.]

A másik felét is kicsomagolva az ajándéknak, Xia Yao egy Shu Ching [3] könyvet talált.

[3: Buddhista könyv]

Xia Yao vére csak úgy forrt az ereiben és a haja is szinte égnek állt.

Xia Yao fogta a két ajándékot és az ablak felé indult, azzal a szándékkal, hogy kidobja azokat, azonban, amikor kinyitotta az ablakot, hogy megszabaduljon tőlük, azonnal észrevett Yuan Zong-ot, aki még mindig ott állt, mint egy szobor.

- Rendben, jobb is, hogy még nem mentél el - mutatott Yuan Zong arcára és folytatta - Mondd meg a húgodnak, hogy még egyszer látni szeretném. Ha továbbra is jóban szeretne velem lenni és jó benyomást szeretne kelteni, akkor azt tanácsold neki, hogy ne szoknyában jöjjön!

Este, mikor Yuan Ru megtudta a fejleményeket, teljesen el volt varázsolva.

- Ó, Istenem! Nagyon-nagyon veszélyes vagy. Nagyon hosszú ideje üldözöm már, de, félretéve a tényt, hogy találkozót szervezett vele, a múltba, ha elhívtam volna valahova, soha nem ment volna bele!

Ez azoknak a ritka alkalmaknak az egyike volt, amikor Yuan Zong különös törődést mutatott húga iránt.

- Először azt kéne kitalálnod, hogy mit veszel fel holnap.

- Feltétlenül! - Yuan Ru a szobájába szaladt és 5 szekrénye előtt kezdett töprengeni. - Ez jó lesz? Ez túl feltűnő? És mi van ezzel? Nem, nincs semmilyen cipőm, ami illene hozzá..

Végül a lány egy nagyon rövid szoknya mellett döntött. Yuan Zong normál esetben szívrohamot szokott kapni, amikor ez van rajta, ezért testvére dühös pillantásától félve ment elé, hogy megmutassa magát.

Yuan Zong sokáig nézte a lányt, mikor végül a vékony csíkká összeszorított ajkait megmozdította.

- Ezt válaszd.

* * *

Egyetlen felhő is elég, hogy elsötétítse a napot. (Eredetileg: Azoknak, akik szerencsétlenek, egy kis fing is elég, hogy valamit eltörjenek maguk mögött.)

Ez a mondat tökéletesen ráillett Yuan Ru-ra. Xia Yao az előző este próbálta szabályozni az elméjét, hogy mikor Yuan Ru-val találkozik, jól tudjon hozzáállni a dolgokhoz. Következtetésképp, mikor Yuan Ru rövid szoknyában jelent meg előtte, kialudt benne a szimpátia halvány fénye is iránta.

- Mikor hagysz már fel az üldözésemmel? - bökte ki a fiú.

Yuan Ru kecses ujjaival finoman végigsimított az arccsontján és szenvedélyesen nézett rá.

- Az idők végezetéig követni foglak. Soha nem engedlek el.

- Hogy érted.. Szóval bármit is teszek, te akkor is követni fogsz?

- Az idők végéig harcolni fogok érted.

- ... - Xia Yao megállt, hogy levegőt tudjon venni, majd megpróbált újra megszólalni. - Végzetes hiányosságom van.

- Nincs semmiféle hiányosságod, édes. Nem látok egyet sem! A szememben hibátlan vagy, a hátrányosságaid az én hátrányosságaim is! Különben is, mit számít néhány hiba? Nekem is van. A szerelem kölcsönös elfogadás és harmónia, nem? Nem számít, hogy hogy érzed magad, ha lusta vagy és koszos, ha a temperamentumod nem jó, ígérem én mindig szeretni foglak és kényeztetni. Még akkor is, ha a szépségedet méreg csúfítja el, akkor is veled maradok örökkön-örökké. Ha egy baleset következtében lebénulsz és életed hátralevő részben csak vegetálsz, akkor is egy teljes életet fogok nyújtani neked. Még ha..

- És, ha impotens vagyok? - szakította félbe a lányt.

Yuan Ru hirtelen elkábult, néhány percébe beletelt, mire összeszedte magát.

- M-mit mondtál?

- Az idő, mielőtt elélveznék.. 3 másodperc.

Yuan Ru megvakarta a tarkóját.

- Én..uh.. van egy kis dolgom, amit el kell intéznem, szóval nem akarom tovább rabolni az idődet. Hagyjuk is az egészet, amúgy sem vagyok olyan házias, rád hagyom, hogy gondoskodj magadról.

Amint befejezte a mondatát, már ki is sietett a kávézóból és eltűnt a helyszínről.