Adrien elhagy engem?

Marinette POV:

- Sajnálom, Mari! Úgy néz ki itt kell hagyjalak mert veszélyes rád az, hogy együtt vagyunk. - felelte Adrien miután kihívott éjszaka közepén.

- Miért? Miért lenne veszélyes? - kérdeztem értetlen arccal már már szívfájdalmat kaptam ahogy kimondta Adrien.

-Gondolkozz egy kicsit! Elraboltak téged! Fájdalmat okoztam én is meg az boszorkány is! Megint elrabolt az a gyerek ráadásul össze voltál törve!-mondta szigorú arccal de a szeme sarkában már ott gyülekeztek a könnyek. Tudtam nehéz neki feldolgozni a történteket de, hogy ennyire? Sóhajtott egyet és megfogta a két kezemet. - Nem akarom többet azt látni, hogy sírsz és főleg miattam.

- Adrien? -kérdeztem félve attól amit hallok. Szomorúan a szemembe nézett és a mosolyát látni olyan volt mintha szíven szúrtak. - Visszajössz egyáltalán? Honnan fogom tudni?

-Nem tudom, hercegnő! Nem tudom, de amint tehetem visszajövök érted, érted?-kérdezte reménykedve és én csak bólintani tudtam.

Alya POV:

- Mari mi történt? - kérdeztem pedig tudtam az okot. Adrien itt hagyta mert veszélyesnek gondolta, hogy együtt legyenek tovább. Milyen szomorú, hogy el kellett válniuk egymástól pedig Mari most találta meg mellette teljesen a boldogságot. Mari ránézni rossz volt 1 évig folyton sápadt volt és már ott tartottam felhívom Adrien-t azon a számon amit adott, hogy ha valami rossz történik Marival. - Mari? Ne! Ne tedd kérlek! Neeeeeeeeeeeeeee!

Rám mosolygott és tátogott nekem. "Szeretek mindenkit,Alya!" Egy könny csepp gördült le ahogy futottam felé és ő hirtelen balra fordult majd ahogy látta, hogy jön egy autó megijedt.

Elcsapta a kocsi és a sofőr tovább hajtott mintha ott sem lett volna Mari.

- Marinette! Ne hagyj itt kérlek!Adriennek szüksége van rád. Mari-nette! - nyögtem ahogy láttam, hogy egyre nagyobb tócsa kezd köré gyűlni. Bepötyögtem a mentők számát és felvázoltam, hogy mi történt. Aztán küldtem egy üzentet Adriennek, hogy Marinette-t elütötték és a sofőr még kint száguldozik. Semmi választ nem kaptam. - Oké, kislány ne hagyj itt minket!

Bevitték és mivel ragaszkodtam ezért engem is bevittek. Kis millió egy cső lógott belőle rosszabb volt miután el volt rabolva több hónapra. Egy hét is eltelt de nem ébredt föl Marinette. Szinte mindenki meglátogatta volt olyan is akit nem ismertem én sem , sem Marinette még is hallották, hogy balesetet szenvedett és a sofőr még szabadlábon van. Meg ott hagyta meghalni az utcán. Lerótták a tiszteletüket még Chloé és Szabrina is. Azt mondták, hogy ilyet egyikük ellenségének sem kívánt volna. Nino mindvégig ott volt velem.

5 hónappal később...

Adrien POV:

- Mi?Eltitkoltad előlem ezt a fontos információt? Mi van ha már meghalt és már eltemették? Még a temetésére se tudtam elmenni! -mondtam mérgesen és visszaviharzottam Párizsba. Épp időben Marinette-t kapcsolták volna le a gépekről. - Kérem ne tegyék! Hadd legyek vele egy kis időt!

Rendben! Kap 5 órát! -felelte a főorvos és valószínűleg átérezte, hogy mit érezhetek.

Ahogy becsukódott az ajtó az emberek mögött letérdeltem Marinette ágya mellé.

-Ó, Istenem! Bárcsak előbb láttam volna meg az üzenetet Alya-tól. Apám tehet róla elvette a telefonom nehogy hiány érzettem támadjon irántad. Hiába maradtam tőled távol mégis elért a baj.-sóhajtottam sírva és szorosan fogtam a kezedet. Elmeséltem neki, hogy Franciaország egyik távoli csücskébe költöztünk többé nem jártam suliba és töviről hegyire minden kiömlött belőlem. Már csak 10 percem volt hátra amikor csak annyit hallottam, hogy: "Ne sírj, Adrien!"

Erre felkaptam a fejem és Marinette lassan rám mosolygott. - Hiszen te élsz!

- Ó, mi a baj,Adrien?- kérdezte értetlenkedve és csodálkozva nézett körül.-Miért vagyok kórházban?

- Mi az utolsó emléked?-kérdeztem aggódva.

- Az utolsó?Hmmm! Elütött egy autót?-kérdezte. Nem csoda, hogy nem volt benne biztos már majdnem 5 és fél hónapot kómában volt. - Aztán Alya azt mondogatta nekem, hogy ne hagyjak itt senkit mert, hogy neked szükséged van rám.

- Komolyan ezt mondta?-kérdeztem meglepődve.

- Aha vagy valami ilyesmit! - mondta. Nem igazán tudta mit kezdjen velem.

- Sajnálom, Marinette, hogy 1, 5 évre elhagytalak! Remélem megbocsátasz! - mondtam és látszódott, hogy nagyon gondolkozik ezen a dolgon.

- Rendben de! Legközelebb engem is vinned kell és csak belőlem ehetsz vagy én boszivá változok!- mondta kuncogva és elmosolyodtam. Ekkor lépett be a főorvos.

- Na letelt az idő...-mondta de amikor Marira nézett elakadt a szava. Végül megköszörülte a torkát és így folytatta. - Most, hogy visszatért közénk szeretnék pár vizsgálatot elvégezni! Maga Adrien Agreste? Örülök, hogy itt volt! Lehet, hogy magának köszönhetjük ezt. Az ifjú hölgyért 3 nap múlva lehet jönni. Addig is menjen haza pihenni. Nem szeretném ha Dupain-Cheng kisasszony állapota maga miatt való aggódása végett romolna.

-Majd jövök három nap múlva és elviszlek vacsorázni, Mari! Elhívhatod Alya-t én meg Nino-t!

- integettem neki és hazamentem oda ahol előtte laktam. A nagy fehér házban amit évekig börtönnek éreztem.

Marinette POV:

A 3 napot 3 évnek éreztem és mire elvánszorgott. Éppen végeztem az öltözködéssel amikor Adrien berepült örömmel ahogy látta, hogy már saját lábamon álldogálok.

- Mehetünk, Hercegnő?- kérdezte és meghajolt előttem.

- Most ezt miért csinálod előttem? - kérdeztem tőle. Felpislogott rám és elvigyorgott.

- Más az illatod, Hercegnő csak nem más sampont használsz? - kérdezte ravasz mosollyal.

- Majd elmesélem később - feleltem és betoppant Alya. - Jókor jössz már azt hittem eltévedtél.

- Á! Adrien, ezer éve nem láttalak! Uhh nem gondoltam, hogy édesapád elveszi a telefonodat. Már azt hittem nem szereted Marinette-t és ezért nem jelzel vissza. - mondta majd megölelt. -Nino mindjárt itt lesz. 1-5 perc.

- Itt vagyok srácok! - jött Nino lelkesen 3 perc múlva. Rám nézett és láttam ahogy megkönnyebbül. - Hé, Mari! Örülök, hogy visszatértél közénk. Azt hallottam Adrien mentett meg téged, hogy lekapcsoljanak a gépekről.

- Ja! -feleltem majd beszélgetés közepet a MCDorandot, hogy oda megyünk megünnepelni a felépülésemet. Sok mindenről beszélgettünk. Főleg a suliról, hogy mikről maradtunk le Adriennel együtt. Volt bál is amin Chloé nekem gyűjtött pénzt és vettek nekem egy ajándék csomagot abból a pénzből. A bocsánat kérő beszédet is elmondott amiben elnézést kért mindenkitől akiket megbántott. Nagyon meglepődtem a dolgokon. Közeledett az este. Nino és Alya együtt ment haza. - Ó! Mesélj majd nekem erről, Alya! - tátogtam felé és nevetve bólintottunk mint akik megegyeztek, hogy másnap csajos napot tartunk.

- Khm! Hercegnő! - mondta és félrehívott. - Eljössz hozzám?

- Persze! Csak egy pillanat! - mondtam és elővettem a mobilomat anyát hívtam. - Szia, anya ott aludhatok Adriennél? Hm hát Adrien hozott vissza a kómából. Úgy imádlak anya szia!

Kinyomtam a telefont és Adrien nyakába ugrottam.

- Ez azt jelenti, hogy jöhetsz? - kérdezte kicsit elpirulva.

- Persze! Adrien majd el kell mondanom valamit ha a szobádban leszünk. - mondtam komoly arccal.

- Mi ez a hirtelen komolyság? Talán nem akarsz többé látni? - kérdezte szomorúan.

- Ó! Dehogyis csak majd elmondom oké? -kérdeztem tőle.

- Hát akkor jó! - mondta egy kicsit megkönnyebbülve.

10 percet kellett csak gyalogolnunk és már ott terpeszkedett előttünk a nagy fehér ház és a vas kapu. Nagy nehezen kinyitotta Adrien és besétáltunk a házba majd fel a lépcsőn. Elsétáltunk sok-sok szoba mellett és a folyosó legutolsó szobájánál álltunk meg. Láttam rajta, hogy hezitál mielőtt megfogja a kilincset ezért megfogtam a kezét és lenyomtam a kezével együtt a kilincset.

- Adrien! Vámpír vagyok mióta visszajöttem a halálból! Na örülsz? Rám szállt az átok amitől annyira féltél, hogy megöl engem - mondtam és mosolyogtam örömömben.

- Ez igaz? - kérdezte hitetlenkedve Adrien. Némán intettem, hogy nyújtsa ki a kezét én meg odahajtva az arcomat beleharaptam a vámpír fogaimmal és szívtam a csuklójából a vért majd felnéztem.

- Látod? -kérdeztem és az arcom az ő vérétől volt vörös.

- Hát akkor Marinette Dupain-Chang hozzám jössz feleségül? - kérdezte féltérdre ereszkedve és egy réginek tűnő gyűrűt húzott elő a zsebéből.

- Igen! - mondtam és egy-két könnycsepp legördült az arcomon. Felhúzta az ujjamra a gyűrűt és magához ölelt majd letörölte az arcomról a vért. - Így lett vége annak a hosszú hosszú történetnek, hogy hogyan ismerkedett meg én és apátok. Na ideje lefeküdni mert mindkettőknek suli van.

Besétáltam a két gyerek szobájába és lefektettem őket. Egy hangot hallottam hátulról ezért odakaptam a fejemet. Adrien volt az és csak mosolygott azon, hogyan meséltem el a mi történetünket. Mosolyogva odasétáltam és átöleltem. Azóta, hogy elvett feleségül jó pár fél század eltelt de még mindig fittek voltunk és ki tudja meddig élünk még. Így békésen.

- VÉGE-

Vagy mégsem?