Adrien POV:

Szombatra térjünk rá azt hittem elveszítem aznap Marit aztán tévednem kellett mert ahogy Leyla megpillantott végem lett csak még nem tudtam. Hétfőn lesújtott a bárd rám és a nap végére már kitörlődött belőlem az összes emlék amit átéltem az én Hercegnőmmel és a fejem tele volt Leyla-val. Aztán teltek múltak a hetek és egyszer csak azt vettem észre, hogy Mari egyszerűen felszívódott a suliból. Se szó, se beszéd Leyla is felszívódott de előtte küldött egy fura sms-t, hogy többé sem őt, sem Marit nem fogom látni. Csak azt vettem észre, hogy 1 hónapja kerültem Marit és 1 hónapja nyomtalanul eltűnt. Szóval 2 hónapot nem törölhettem ki az életemből úgyhogy ne vettem volna észre Alya szúrós tekintetét ahogy a hátamba fúródik. Egyszer meg próbáltam beszélni vele.

-Hé, Alya! Hol van Mari?-kérdeztem amikor már két hete nem hallott róla senki.

-Mit érdekel ez téged? Leyla csak nem unt meg téged? Várj tudom! Az a kis boszi ellopott Maritól és most, hogy nincs itt vissza akarsz szaladni Marihoz?-kérdezte dühösen Alya. A dühe érthető volt. Már megbántam de nem volt mit tennem nappal Alya-t kérdeztem éjszaka csakis ő után kutattam minden remény nélkül. Aztán nem tudom miért Axel felé vezérelt a szívem valamiért meg voltam győződve, hogy ott megtalálom őt. Már teljesen összetörtem mire elértem hozzá. Azt hittem meghalok amikor megláttam azt az üres tekintetét ahogy rám nézett majd minden ok nélkül elájult. A kórházban megállapították, hogy legalább egy hónapot kéne bent lenni, hogy kivizsgálják teljesen ha felébred. A legrosszabb az volt, hogy az orvosok sem tudták, hogy mikor ébred föl és ott volt az a bizonyos "ha felébred" dolog. Nagyon sápadt volt. Ez mind az én hibám és amikor felébredt nem nyertem vissza őt. Úgy éreztem mintha csak szabadulni akart volna a közelemből mintha csak egy beteg ember lennék akitől bármit elkaphatna. Így hát követtem Chatként haza és láttam, hogy tépegeti lefelé a posztereket képeket rólam. Tudtam nagy bűnöm volt amit ellene vétettem de Plagg mondta, hogy Leyla a Boszorkány volt aki üldözött minket. Több száz éves mégis azt hittem korombeli lány és ha Mari meg tudja amiről gondoskodok lehet meg fog örülni, hogy elment.

Kopogtam az ablakon.

-Chat?-kérdezte Mari amikor az ablakhoz jött. Mintha nem emlékezett volna arra, hogy Chat Noir én vagyok. -Ó, bocsi kicsit nagy a rendetlenség. Nem vártam, hogy a hősöm megjelenjen.

Teljesen máshogy viselkedett velem. Kivirult és levetette azt a fura érzelem mentességét mintha soha nem is lett volna

-Ó, helló!-mondtam zavartan és próbáltam másfelé nézni. Észrevette a zavarom és kuncogott egy kicsit. Ennél cukibb hangot még nem hallottam tőle.- Te most nevetsz rajtam?

-Bocsi-felelte bűnbánóan de legyintve magamhoz húztam és megcsókoltam.