Amikor minden elromlott

Marinette POV:

Hát igen hétfőn jött egy új lány az osztályunkba. A neve Leyla, hogy miért ezzel kezdem? Mert nem véletlenül hozzánk jött. Az apuciját rábeszélte, hogy ide akar járni suliba és miért is? Mert én idejárok és én tudom a maszkos fiú kilétét akivel szombaton voltam. Ó de egy kicsit előreszaladtam. Térjünk vissza szombatra. Az úgy volt, hogy ez a csaj látta ahogy véletlenül elejt Chat és villámgyorsan elkap. Mondhatni a megszállottja lett a liba. Kinyomoztatta, hogy én hova járok és az apja beíratta. Úgyhogy ahogy bejött kiszemelte magának Adrient és már a nap végére úgy bánt velem mintha csak egy papír zsebkendő lettem volna. Amibe kifújja az ember az orrát és kidobja a szemétbe. Leyla amint csak tehette megkeserítette az életemet. Ellopta ami az életemben a legkedvesebb volt. Adrient aki már nem az enyém volt. Olyan mintha csak egy harapás lettem volna neki.

Sokat sírtam emiatt. Az első hétben azzal hitegettem magam, hogy lesz jobb is de ahogy a hetek teltek múlták úgy éreztem, hogy megszakad és kettéhasad a szívem. Semmi sem mulasztotta el ezt az érzést és a legrosszabb ezután következett. Elrabolt újra Axel de most már tudtam nincs reményem, hogy valaki megmentsen. Az egyedüli aki mellettem maradt a legrosszabbkor is Alya és Tikki volt de most már Alya-t sem avathattam be a helyzetembe. A mobilom nem volt meg és legalább a fülbevalóm meg volt és Tikki de a szívem már nem. Sok nap talán egy hét is elmúlt mire elkezdtem azt hiszem hallucinálni. Tudtam, hogy macska nincs ott mégis láttam ahogy a szobában fel le járkál és kérdezget, hogy miért vagyok olyan szomorú. Azt hiszem válaszoltam is neki de ki tudja. Néha találtam kaját az asztalon. A szobámban 3 berendezési tárgy volt. Egy asztal, egy éjjeli szekrény és egy ágy. Az éjjeli szekrényben folyton volt víz és olyan nasik amiket nem kell hűtőben tárolni. A szívem már messze járt ahogy Adrien is. Asszem már több hét is eltelt mire hangokat hallottam. Veszekedés lenne kint, kérdeztem magamtól unottan és becsuktam a szemem, hogy kizárjam a fejemből a külvilágot. Szinte elfelejtettem , hogy ki voltam. Milyen voltam én egyáltalán? Már csak a testem maradt itt ami érzéketlen mindenre ezért nem is eszméltem fel, hogy valaki felemelt és futott ki velem. A legutolsó kép mielőtt eszméletemet vesztettem, hogy az álombéli Chat cipelt az ölében és mosolygott rám.Mély öntudatlanságba süppedtem és még sokáig nem ébredtem föl. 2-3 napot aludtam. Amikor felébredtem minden fehérség volt és csodaképp ott volt Adrien akinek az arcán szomorúság ült. amikor rám nézett könnyek gyülekeztek a szemében és megfogta a kezem majd a szájához emelte a kezemet.

-Annyira sajnálom! Annyira sajnálom!- nyögte becsukott szemmel mert rám nézni nem mert. Mintha szörny lennék vagy nem tudom.

-Adrien mi a baj? -kérdeztem érzelem mentesen. Már a szívemet elástam egy olyan helyre ahol nem lehet meg otthagytam a fogva tartómnál. Axel legalább törődött velem még ha csak néha rám nézett, hogy élek e még vagy etetett ha az kellett. Itatott amikor én nem voltam képes magamtól inni. Amikor már minden élet és szín kiszállt belőlem. Ő volt az egyetlen szín az egész életemben és ő most eltűnt. Újra egyedül maradtam a démonaimmal és a kétségbe eséssel. Ezek maradtak meg belőlem. Minden más megszűnt létezni. A szeretet érzése, a szeretet adása ezekről fogalmam sem volt. Újjászülettem egy érzéketlen masinaként és most valószínűleg ezt gyászolja ez a fiú itt.

-Mi a baj?- kérdezte már kínjából "Adrien"- Ez. Ami már vagy.

-Te tettél ezzé.-feleltem monoton színtelen hangon csak még jobban szenvedett "Adrien". Nem ezeket a szavakat várta. Azt hitte majd újra olyan leszek mint régen amikor még az a lány nem lépett közénk. - Azt hittem szeretsz. Milyen bolond voltam.

-Nem!Nem voltál az!-felelte nekem "Adrien". - Szerettelek csak....

- Nem szerettél- fejeztem be inkább én a mondatot. Ezzel szívjak én most egy levegőt? Minden csövet kitéptem a testemből és a nővérhez léptem, hogy szeretnék kikerülni minél előbb a kórházból. Saját felelősségre ki is engedtek egy igazolással, hogy még egy hetet pihennem kéne. Hazamentem ahol apu és anyu a nyakamba borulva sírtak örömükben. Mint kiderült 2 hónapra lettem elrabolva. Egy névtelen betelefonáló azt mondta, hogy megtalált engem az utcán ájultan és kórházba vitt. Láttam rajtuk, hogy valamilyen reakciót vártak tőlem de tőlem csak egy kényszer mosolyra futotta. El kellett fogadniuk, hogy már nem az vagyok aki voltam.

-Azt hiszem én most felhívom Alya-t- mondtam és felmentem a szobámba. Teljesen rózsaszín és azzal a gyerekkel van tele aki cserben hagyott így összegyűrtem az összes képet és posztert majd kidobtam a kukámba. Átnéztem még további ráemlékeztető dolgok után kutatva. Kidobtam egy nagy naptárat amiben "Adrien" dolgai voltak felírva és a gépemről is letöröltem az összes képet amit csak találtam róla. Beállítottam Jaddeg Stone képet háttérképként és hátra is dőlhettem az Adrien mentes szobámban ahol nem bámul rám vádlóan az akire én igazán haragudhatnék. Lefeküdtem az ágyamba és újra álomba merültem.