Halloween ideje köszöntött a két főhősünkre. Marinette hercegnőnek öltözött míg Adrien vámpírnak. Így esett meg ez az aprócska történet.

Marinette szemszöge:

-Marinette!- kiáltott fel nekem édesanyám. Tudtam, hogy a nagybácsikám és néhány távoli rokonuk meglátogat minket és elmennek vacsorázni addig is felöltözhettek és járkálhatok a barátaimmal Párizs utcáin és Adrien azt mondta, hogy ő is jön velünk. - Ó, Adrien!

Épp ekkor toppant be Alya.
-Helló, Mari- lépett be és látta, hogy még nem vagyok kész. -Hát te még nem vagy kész pedig tudod, hogy a jelmezed milyen bonyolult. hosszú piros szoknya ami lefelé bővül nincsen ujja így a vállaimat szabadon hagyja. A felső része fűzős és elől piros majd hátam felé feketedik. A lábamon pedig csipkés magassarkú volt.
Segített nekem a ruhát felvenni Alya és valóban a korona nem igazán akart a hajamban megmaradni. Muszáj volt ki kellett engednem a hajamat és már lassan a hátam közepéig ért le.

-Adrienről tudsz valami, hogy mi lesz?- kérdeztem lelkesen és készülődött a sminkem.

- Még nem tudom. Nino azt mondta, hogy majd ott meglepődünk. Remélem kellemes meglepetés lesz számodra, Mari. -felelte lelkesen Alya és már a számra kente a ruhához illő szájfényt. - És kész is van a hercegnő. Adrien imádni fogja a jelmezedet és most én következem. Alyának én is segítettem neki. Épp, hogy elkészültünk amikor ránéztünk az órára.

-Jaj ne! el fogunk késni ha most nem indulunk!- kiáltottam fel és Alyával a hátam mögött elkezdtem rohanni a találkozási ponthoz. Még épp, hogy feltudtam kapni a táskámat és már kint is voltunk az ajtón. Vissza se néztünk és úgy rohantunk mintha száz ördög kergetne minket. Lefékeztünk a megbeszélt helyen és azt láttuk, hogy még csak Nino álldogált ott egy zombi jelmezben. Alya egy break táncosnak öltözött. Mindenki másnak öltözött és végre Adrien is beesett egy vámpír jelmezben.

-Szia, Adrien. Hát te?- kérdeztem tőle. Zavartan mosolygott le rám és szemrevételezte a ruhámat.
-Szia, Hercegnő-felelte Adrien és meghajolt elegánsan majd csendesen tekintet felém.
Rá se ismertem a mai Adrienre mintha egy nap alatt megváltozott volna. Csendes volt és túl komoly. Ő nem az az Adrien volt aki az osztályunkba járt. Olyan más volt.

-Egy illedelmes vámpír vagyok, Hercegnő- felelte minden komolysággal a hangjában és megfogta a kezemet majd a szájához érintve megpuszilta. Mélyen elpirultam a gesztus hatására és ahogy tekintetet rajtam maradt egy óvatos mosoly terjedt szét az arcán. El akartam kapni a kezemet de éreztem ahogy megszorította és nem engedte el.
- Miért teszed ezt? Miért vagy ennyire komoly? -kérdeztem tőle teljesen jogosan. Sóhajtva elengedte a kezemet és hátrált pár lépést. - Adrien hova mész?

- Hova mehetnék nélküled, Hercegnőm? - kérdezte és egy szempillantás alatt előttem termet. Nagy zöld szemei csillogtak az örömtől és hatalmas mosolyt láttam az arcán. Most először nem fogta vissza magát. Mint egy vámpír, gondoltam mosolyogva és csodálkozva egyszerre.