Deku padjára(amit befoglaltam az engedélyével a szünetre) dőlve hallgattam a többiek beszélgetését. Felnéztem egy pillanatra, mikor észrevettem Katsuki hátterét. Elővettem óvatosan a telefonom és lefotóztam, majd elküldtem neki a képet és hozzátettem, hogy ez mi, pár röhögő fejjel. Bakugou elkerekedett szemekkel a telefonját nézte, majd felém kapta a fejét, mire vigyorogva intettem neki, míg oda se nézve írtam neki.

Denevér Selejt🦇🔪🦇 : Ha üvölteni kezdesz kérdezősködni fognak.

Miután elolvasta idegesen a száját rágva válaszolt.

Blastyboy🧨💣😂: Ha elmondod bárkinek kinyírlak.

Denevér Selejt🦇🔪🦇: Jól van, nyugi, lakat a számon. 😂😂 De ki ez?

Blastyboy🧨💣😂: Valaki. Semmi közöd!

Ránéztem, arcán enyhe pírrel méregetett engem.

Denevér Selejt🦇🔪🦇: Vágom, a csaj, akiről a 7 perc Mennyország alatt beszéltél. Egész aranyos. 😘❤

- Sakuko...- morrant fel halkan Katsuki, mire mind én, mind a Bakusquad oda néztünk.- Kinyírlak...

-... Run.- álltam fel és rohantam ki a teremből, mire hallottam, ahogy kirobban a teremből.

- OI, VISSZA GYERE BŐREGÉR!!- üvöltött. Befordultam az egyik folyosón, mire észrevettem Mei-t. Egy öngyilkos gondolat jutott eszembe.

- HATSUME!- értem elé, mire rám nézett.- Szeretnék egy új eszközt.- lihegtem, mire felragyogtak a szemei és magával rántott a műhelybe, még azelőtt, hogy Bakugou befordult volna a folyosóra.- Ez szigorúan titkos, csak ketten tudhatunk róla.- tettem hozzá az asztalnak támaszkodva. 

Kemény kettő órával később jutottam ki a műhelyből. Vagyis inkább minden egyes óra után Mei elráncigált, de amúgy vicces volt, bírom a csajt.

Éppen egy osztályfőnöki óra után voltunk, mikor egy a teremhez közeledő felnőtt nő bosszankodását hallottuk meg. Én a telefonomat nyomkodtam, mikor betörtek titán módjára terembe. Pontosítsunk, hogy kik voltak. Egy vörös, egyenes, vállig érő hajú zöldes-barna szemű nő, egy idős, vöröses-ősz, rövid hajú nénike, egy tolószékben, és jé, Mori Kisa, Kiri csaja. 

- Segíthetek?- lépett az ideges nőhöz Aizawa-sensei.

- Igen! Tüntesse el ezt a bűnözőt!- mutatott rám. Felsóhajtottam.

- Most mit csináltam?- álltam fel unottan. A nő hitetlenül rám nézett.

- Hogy mit? Először is, a te drága szüleid elnémították az anyámat! 17 éve nem szólalt meg! Nem tudom, hogy de hála nekik már nem beszél!- kapta el az ingem gallérját. -A lányomhoz sose szólt egy szót se! Mindig csak írogatott, de ne beszélt!

- Oi, asszonyom!- lépett közelebb Aizawa.

- Erről én tehetek? Ekkor még meg se születtem.- néztem a nő szemébe nyugodtan.Felpofozott, mire az ütés erejétől elfordítottam a fejem.

- Te.. te szörnyszülött... te sem vagy különb! Megfenyegetted a lányomat!- mondta hangosan, mire a folyosókról is benéztek, és itt is elnémultak.- Azt mondtad neki, hogy majd megmutatod neki mi az a fájdalom!- kiabált. Lesütött szemekkel álltam.

- Sakuko... ez igaz?- kérdezte aggódó arccal Kirishima, miközben a lány derekát átölelte fél kézzel, míg az a nyakában lógott. Aprót biccentettem, mire suttyorogni kezdtek a folyosón. 

- Szörnyeteg!- förmedt rám a nő.

- De már megtettem.- mondtam zsebre tett kézzel. -Hiszen látták a múltam, látták a fájdalmat, amit átéltem. Láttam a saját szüleim halálát. Ha a lánya akkora egy elkényeztetett kis *****, hogy ettől nem érzi rosszul magát, akkor egy rosszul nevelték, kettő pedig szemét. -mondtam nyugodtan a nő nevét. Ő mintha csak felnyitották volna a szemét, és ráébredt volna, hogy mi van, de túl nagy a büszkesége, hogy ezt el is fogadja, ismét nekem rontott.

- TE CSAK NE MOND MEG, HOGY MI A JÓ, MI A ROSSZ, TE BŰNÖZŐ FATTYÚ! TE IS UGYANAKKORA SZÖRNYETEG VAGY, MINT A SZÜLEID! ÉS NE MOND MEG, HOGY KELL GYEREKET NEVELNI,- hát nem így, na mindegy.- MERT NEM TUDOD, HOGY KELL!- de azt tudom, hogy nem így.- JOBBAN TENNÉD, HA BOCSÁNATÉRT ESEDEZNÉL AZÉRT, AMIT A CSALÁDOMMAL TETTEK A SZÜLEID ÉS TE!- üvöltött.

- Akkor elmennek?- kérdeztem halkan.

- Tessék!?- kérdezte, még mindig emelt hangerővel.

- Akkor el tetszenek menni?- kérdeztem, úgyhogy hallja.

- Igen! Ha rendesen bocsánatot kérsz, elmegyek! Esedezz érte!- követelte. Vettem egy mély levegőt és meghajoltam.

- Bocsánatot kérek mindenért, amit a családom tett az öné ellen. Kérem bocsásson meg!- mondtam beletörődve.

- Ez nem elég azon szörnyűségekért, amiket a családunkkal szemben tettetek! -nyomott a földre, mire előtte térdeltem volna, ha a lábával a fejemre taposva nem nyomott volna a földhöz, ami mit ne mondjak, nem kis hanggal koppant. -Könyörögj, hogy megbocsássak szörnyszülött! Meg kellett volna neked is halni azon a napon!- kiabált, mikor Aizawa-sensei ellökte, majd felsegített.

- Jól vagy?- kérdezte kedvesen, morogva.

- Persze.- érintettem meg a homlokom, ami egy picit felszakadt.

- Mit csinál, nem lökhet meg egy szülőt!- akadt ki Mori anyja.

- Éppen megtámadta egy diákunkat. Meg kell kérjem, hagyja el az épületet.- lépett oda a sensei.

- Ilyet nem tehet!- kezdett veszekedni a nő. Addig én a másik oldalamon lévő idős nénire néztem, aki csendben ült a tolószékben. Felsóhajtottam és odaléptem.- Oi, hagyd békén az anyámat, mielőtt még nagyobb szörnyűséget teszel vele, mint a szüleid, szörnyszülött!- kiabált rám a nő. Sóhajtottam.

- Ha igaz, amit mondanak, és a szüleim miatt nem beszél...-kezdtem magamhoz képest halkan, majd letérdeltem a földre, és meghajoltam, úgyhogy a homlokom a földet nyomta.-... akkor őszintén sajnálom. Kérem bocsásson meg!- mondtam összeszorított fogakkal, félve attól, hogy pár szóbeszéd a szüleimről igaz.

- Oh, gyermekem, ne butáskodj!- hallottam egy idős, rekedtes hangot, mire mind nekem kikerekedtek a szemeim, mind mindenki más lefagyott. Felnéztem rá. A néni rám mosolygott.- Na, gyorsan állj fel! Én kérek bocsánatot a buta lányom és a még butább unokám viselkedése miatt.- mondta, míg felálltam. -Ó, úgy nézel ki, mint édesanyád!- mosolygott.

- Ön beszél... -suttogtam.- Akkor, nem a szüleim miatt nem beszélt?- kérdeztem.

- Nos, nem úgy, mint ahogy ők gondolták. Miattuk nem beszéltem, de én döntöttem így.- mosolygott.

- De... de miért?- értetlenkedtem.

- Nem akartam megszólalni addig, amíg nem tudom nekik megköszönni, amit tettek értem.- mondta kedves mosollyal, mire mindenki lefagyott jobban. Elnevette magát, majd egy gondterhelt arccal folytatta.- Azon az estén, mikor haza felé tartottam, tényleg megtámadtak. De nem ők, hanem egy másik gonosztevő. Erős volt, és szinte lehetetlennek tűnt megmenekülnöm, mert túl kicsi város volt, hogy hősök legyenek ott. Ekkor megjelentek a szüleid, és megmentettek, majd köddé váltak, mielőtt megköszönhettem volna. Eldöntöttem, hogy addig nem szólalok meg, amíg meg nem tudom köszönni a történteket. Mindenki egy meghamisított kamerafelvételnek hitt helyettem, és így nem tudtam elmondani az igazam.- az arca gondterheltebb és szomorúbb lett.- Azt hittem, mikor meghaltak, hogy sose tudom megköszönni nekik.- mondta, majd rám mosolygott.- De helyettük megköszönhetem kettejük vérének, a gyermeküknek.- meghajolt.- Köszönöm!

- K-kérem, n-ne..- motyogtam, elpirulva. Ehhez nem voltam hozzászokva. Mosolyogva felegyenesedett.

- D-de anya!..- mondta értetlenül a lánya. Összehúzott szemöldökökkel a nőre nézett.

- Te pedig, hogy tehettél ilyet egy gyermekkel! Megaláztad és sérülést okoztál neki! Ilyennek neveltelek? Ráadásul leálltál veszekedni, egy tanárral! Most nagyon nagy bajban vagy fiatal hölgy! A lányoddal együtt! 

- A-anya...

- Nyomás haza!- mondta mérgesen, majd rám mosolyogva elköszönt meghajolva, amit viszonoztam. Miközben kitolták a nénit halkan megszólaltam.

- Ne tessék túl hosszú szobafogságot adni.- tartottam vissza a nevetésem. Ezután Recovery Girl-höz kellett mennem, ahova az egész Bakusquad elkísért.

***************************************************************************************

De nehéz volt ezt megírni... bocsánat!

Ha tetszett nyomj egy csillagot és írj kommentet.

Sayonara!

W23.