Hiába fogadta meg, hogy segít, Chuuya rövid ideig nem tudott felelni. Érzések, hamisság, bármilyen nyom után kutatott Ai szemében, de üres volt és az arca is merev maradt. A lány lassú légzésre bírta magát, de egy verejtékcsepp gördült le a halántékán, az idegessége első jeleként. Chuuya igyekezett felmérni a helyzetet, de nem volt elég az információ. Ai ajka megremegett, újabb kis repedést keltve a magabiztosság páncélján, ám Chuuyát nem lágyította el. Túl régen volt Mori egyik első embere ahhoz, hogy egyetlen kérésre szemet hunyjon a lehetséges áruláson.

- Ki kényszerít? - Minden lényeges pontot meg akart tudni a lánytól. Nem számított, hogy hazudik-e, Chuuya úgy gondolta, könnyen észrevenné rajta ennyi beszéd után.

Ai nem felelt rögtön, Chuuya pedig elvesztette a türelmét. Napok óta elcsigázott volt, csak egy kis lökés kellett, hogy megint szétessen, és ne tudjon racionálisan gondolkodni. Próbált uralkodni magán, de amikor a lány keze után nyúlt, a kelleténél erősebben fogta meg a csuklóját. Vékony keze volt, Chuuya ujjai könnyedén fonódtak össze rajta, de közben ízületek roppanását hallotta. Végül emiatt lazított egy kicsit a szorításon.

- Beszélj - suttogta. - Hogy akarsz kijönni ebből?

- Nem tudom! - Ai megmozgatta a kezét, de Chuuya nem engedte el. Félt, hogy a lány feláll és megpróbál kimenni a szobából, de akkor azt is nehezen viselte volna, ha csak másfelé viszi a tekintetét. Chuuya azt akarta, hogy ránézzen, Ai pedig engedett a nyomásnak. Már nem próbálta erősnek mutatni magát. Chuuya látta a küszködését, és hallotta, milyen nehezen boldogul a szavakkal.

- Az apám - suttogta. Iszony és tisztelet keveredett a hangjába, de elillant a folytatás előtt. - Azt akarja, hogy pusztítsam el a maffiát miatta.

Chuuya az idegkimerülés határán volt a találkozásuk kezdete óta, így a képtelenség hallatán hátravetett fejjel nevette el magát. Ijesztő, éles hangját visszhangozták a falak, de nemcsak Ainak, neki is borsódzott a háta.

- Ne szórakozz! Mégis hogy lennél képes? - Egyelőre nem érdekelték a miértek. A helyzet váratlan, a lehetőség légből kapott volt, de Chuuyának meg kellett nyugodnia, hogy rendesen átgondolja.

Közelebb hajolt Aihoz. A lány nem húzódott el, de a kisugárzása többé nem volt kellemes. Védekezővé vált, megmutatva, milyen jól ismeri a lehetőségeit. Chuuya a nyilvánvaló kétségbeesés mellett bátornak, már-már vakmerőnek találta. Ha nem egy terv részét képezte, hogy beszéljen, hatalmas erő kellett hozzá, hogy épp neki valljon egy ilyen támadásról.

Ai a szájába harapott, a fogai hagyta árkok lilásvörösre színezték sápadt ajkát.

- Megfigyeléseket végeztetett velem - mondta. Átszakadt egy gát a lelkében, most már képtelen volt megállni. - Azt mondta, keressek egy erős áldottat és uraljam őt. - Egy pillanatra elhallgatott, megint bajba került a szavakkal. - Azt mondta, uraljam őt - nyelt egyet, sötét szeme Chuuyáét kereste -, és a képességével vessünk véget a maffiának.

Chuuya úgy érezte, jeges víz zúdult a nyakába. Voltak igazán veszélyes áldottak a Dokkmaffiánál, elég volt a pincetermek mélyén bezárt Q-ra, vagy a testébe börtönzött istenre gondolnia. Ai azonban sosem kerülhetett közel a kölyökhöz, Mori ezt a képessége miatt nem engedte volna. Ha jobban meggondolta, mindenkitől elzárta őt, és Dazaihoz kötötte, aki folyton kordában tartotta az erejével. Az viszont nem Morin múlt, hogy említés szintjén is csak véletlenül hallott Airól. Dazai még a létezését is megpróbálta eltitkolni előle, pedig más körülmények közt a lányt, akit kefélt, azonnal az orra alá dörgölte volna.

Túl sok, szövevényes okból tartotta őket távol egymástól, de az akkor legfontosabb világított köztük, mint egy vörös betűs figyelmeztetés. Ai használni akarta őt. A lány nem mondta ki, de Chuuya látta ezt nagyra nyílt, sötét szemében.

Chuuya még szorosabban fogta a csuklóját, hiába tette így könnyebbé az érintést Ainak. Ha nagyobb erőt fejt ki, mindkét kezét eltörhette volna, de még uralkodott magán. Válaszokat akart Aitól, hogy bizonyossá váljon, kinek az oldalán áll.

- Mióta kémkedsz neki? - A szavak szisszenve törtek elő, egyszerre egy sokáig visszatartott lélegzettel. Ai lehajtotta a fejét, megzavarva Chuuya önfegyelmét. Közel húzta, hogy a lábuk egymásnak ütődött, és pár centire az arcától újra feltette a kérdést. - Válaszolj, Ai! Mióta csinálod?

- Öt éve. - Újabb ízület roppant a kezében, Ai először nyögött fel a fájdalomtól. - Ő juttatott ide, amikor gyerek voltam, hogy bosszút álljon az anyámért - Chuuya meglepődött, de meg nem ingott. A szorítás kitartott, Ai viszont nem törődött vele. Zaklatottabb volt, mint amikor elkezdte, mégis beszélt tovább. - Rajtad kívül senkit sem találtam, aki igazán megfelelne, téged viszont nem akarlak használni. Ryuut sem akartam, és Osamut sem, de őt a képessége miatt nem is tudtam volna. Nem akarom ezt, de apa vár rám... - Elcsuklott a hangja. - De akkor sem akarom a családomat elárulni miatta.

Chuuya hallotta, mit mond, de az értelmét csak valamivel később fogta fel. Ai már nem nézett olyan kitartóan rá, és ezt megjátszhatta, de a könnyek önkéntelenül gyűltek össze a szemében. Szipogott, pislogott párat, egy cseppet útnak indítva az arcán, de Chuuya szorítása miatt nem mozdult, hogy letörölje.

- Szórakozol velem? - Durvább volt, mint tervezte, Ait viszont már nem érdekelte, milyen keményen szólt hozzá. Nemet intett, amikor felelni akart, de némán mozdult az ajka.

Chuuya a hajába túrt, a lány béna kezét otthagyta az ölükben. Kezdenie kellett valamit azzal a rengeteg dologgal, amit magára zúdított, de már az emlékek is túltettek rajta, a vallomást azután nem bírta el.

Muszáj volt alaposan átgondolnia a helyzetet. Ha Ai igazat mondott, parancsba kapta, hogy hívja elő a megszállottságát, nemcsak kettejüket vagy a maffiát, de az egész várost átadva Arahabaki tombolásának. Dazai nem volt ott, hogy közbelépjen, Chuuya pedig legfeljebb megölhette volna a lányt, mielőtt megpróbálja. Azonban nem ismerte elég jól őt. Hiába mondott el túl mély részleteket az addigi életéről, a volt partneréhez hasonlóan mesterien hagyta ki azt, amiről nem akart beszélni. Ilyen volt az apa, aki bosszút esküdött a szervezetnek, meg az, mit csinált Ai jóformán Mori orra előtt, mégis észrevétlenül.

Chuuya nem tudott olyat kitalálni, ahol Ainak hasznára válik ez a vallomás. Vagy elkerülte a figyelmét a nyilvánvaló, vagy igazat beszélt, és bármit művelt korábban, tényleg nem akart ártani a Dokkmaffiának. Chuuya ideges lett. Szüksége volt egy kis gondolkodási időre, alvásra, egy cigarettára, Ait azonban egy pillanatra sem akarta szem elől téveszteni. Nem nyúlt ismét hozzá, de nem félelemből. A képességét eddig sem használta Chuuyán, kés vagy pisztoly pedig a saját ereje miatt hatástalan lett volna.

Chuuya felállt, járkálni kezdett a fal és az ágy között. Ai úgy ült, ahogy hagyta, még felhúzott vállát sem engedte le. Szipogott, a ruhájába törölte maszatos arcát. Chuuya felhorkant, és mielőtt a lány megismételte, mellé dobott egy papírzsebkendőt.

- Miért mondtad ezt el nekem? - Tovább járkált, hogy megnyugodjon, de még a repülés is hatástalan lett volna. Ai kifújta az orrát, rövid időre egyetlen zajként Chuuya halk léptei mellett a csendben, és továbbra is az ölét nézve felelt neki.

- Mert ki akarok szállni. Ezek nem az én vágyaim.

Összeszedettebb volt, mint a könnyek előtt. Chuuya furcsállta, de rájött, hogy a távolság miatt. Amikor végül megállt, nem messze Aitól, a lánynak remegni kezdett a karja.

- Sokáig vártál. - Chuuya végignézett Aion, de hiába kereste azt a szorongó, elbűvölő vonást az arcán húsz perccel korábbról.

Ő is egészen más lett: az Ai közelében hirtelen támadt melegsége összezsugorodott, már alig pislákolt. Megpróbálta menteni az érzést, de a kötelesség az útját állta. Meg kellett bizonyosodnia Ai őszinteségéről. Akármit gondolt, ez a parancs mindent felülírt benne.

- Nem tudtam, kihez forduljak - mondta halkan. - Túl sokáig vártam ahhoz, hogy Mori-san higgyen nekem.

- Miért gondolod, hogy én hinni tudok? - Chuuya egyszerre Ainak és magának is feltette a kérdést. Segített volna, ha a lány ránéz, hogy megerősítést nyerjen a szeméből, de nem tudhatta, Chuuyának milyen nagy szüksége van rá. Megmozgatta a lábát ültében. Úgy húzódott össze centiről centire a teste, mintha lassan próbálna eltűnni a valóságból.

Chuuyát idegesítette a bizonytalanság. Egyenes, jól érthető válaszokat akart, hogy kezelni tudja a helyzetet, és végre eldönthesse, mit csináljon. Egyébként is fáradt volt. A munkája, a hajsza Dazai után, és a délután Aijal elhasználta a tartalékait. Nem tudott és nem is akart sokat bajlódni ezzel az üggyel. Lerogyott az ágyra, közel a lányhoz. Nem érdekelte, hogy megrezzen az egymáshoz érő térdük miatt.

- Cseszd meg, Ai, maffiózó vagy - nyögött fel, már tényleg ingerülten. - Tudod, hogy intézzük a dolgokat. Ha tényleg nem akartad csinálni, amit mond, meg is ölhetted volna!

- Az apámról beszélsz! - A visszavágás zsigeri volt, annyira alapvető, hogy Chuuya egyszerűen nem számított rá. Ai lehorgasztott fejjel, remegve beszélt, de nem jött folytatása. Széttépte a papírzsebkendőt, fehér cafatok tapadtak a harisnyájára.

- Számít, ha ilyet kér tőled? Nem sokat érhetsz neki, ha elvesztette az anyád, aztán még téged is eldobott valami rögeszme miatt!

Chuuya nem finomkodott tovább. Rég nem beszélt úgy, mint a Bárányok között, de a szíve mélyén ugyanolyan nyers maradt. Érzelmek nélkül sokkal világosabb volt a helyzet: valami őrült fegyvert csinált Aiból, és darázsfészekbe küldte, hogyha nem hal bele rögtön, belülről pusztítsa el. Lehetett az apja, de lehetett volna bárki más is, emellett nem számított. Az egyetlen ellenséget nem a Dokkmaffia, hanem ő jelentette, viszont Ainak minden eszköze meglett volna, hogy lerázza magáról.

- De ő szeret engem. - Ebben Ai sem hitt igazán. Az utolsó visszatartó erő volt az apjával szemben, de amióta valódi szeretetet tapasztalt, Miyazaki hamisságait nem tudta befogadni.

Chuuya türelmetlenül legyintett. Feszült volt, és ha nem a saját lakásában van, valamit már rég porrá zúzott volna.

- A francokat! Használ téged - mondta -, és jó hülye vagy, hogy eddig nem vetted észre.

Ez a gyenge szitok volt az utolsó csepp Ainak. Nem volt érzékeny a durvaságra, de hangosan, zokogva sírni kezdett, és nem érdekelte többé, Chuuya mit gondol róla. Először ő is így látta, a megaláztatás ezután mit sem számított. Chuuya hangosan ismételte meg, amit már megfogalmazott, de túl fájdalmasnak bizonyult. Miyazaki nem szerette őt. Egyedül azért tartotta, hogy elégtételt vegyen, Ai mégsem volt képes úgy szabadulni, hogy megölje őt egy találkozón. Sírt, mint egy gyerek, kiadva az összes könnyét, amit visszatartott a szolgálat alatt. Darabokra tépte a két helyhez kötő engedelmesség. Chuuya ezeket a romokat egészen közelről látta.

Már nem kételkedett a szavában, és ez még nagyobb haragra gerjesztette, mintha Ai mindegyiküket elárulta volna. Meg akarta keresni, aki erre kényszerítette, és hosszan gyötörni őt. Azért, amit tett, a gyors halál kegyelem lett volna. Chuuya gyerekkora sem volt rózsás, de amióta az eszét tudta, legalább nem uralkodtak felette. Elképzelni sem tudta, milyen volt Ainak az előző főnök esztelensége mellett a maffiánál, miközben az apja utasításait is végre kell hajtania.

Ai azért szenvedett, mert későn ismerte fel, hol van a valódi családja. Összetört. Valószínűleg akkor is, miután Dazai elhagyta, de Chuuya csak ezt az utolsót látta. Utálta, hogy meggátolja a kötelesség. Ai szipogott, küzdött, hogy összeszedje magát, de a zokogás erősebb volt nála. Chuuya tehetetlenül nézte, hogy esik szét a lány éveken át tökéletesített burka.

- Ai, elég. - Parancsnak gyenge, kérésnek durva volt; Chuuya többé nem volt ura a hangjának. Odament a lányhoz, megragadta a vállát, és leguggolt elé, hogy a fejük egy szintbe kerüljön. - Nincs időnk siránkozni, hallod? - Nem eresztette el, félve, hogy összecsuklik, Ai karja hiába feszült meg a tenyerében. - Beszélj tovább! - Még egy zsebkendőt adott Ainak, de ez sem bizonyult elégnek. Megtörölte a szemét és kifújta az orrát, de tovább folyt a könnye, szipogva kapkodott levegő után.

Chuuya feladta. Próbált, mégsem tudott észszerű döntéseket hozni. Ha tovább gyötörte volna Ait, elveszti. Akármilyen türelmetlen és ideges volt, meg kellett nyugtatnia, hogy bármire jusson vele. A szorítása gyengült, már csak támasztotta a lány vállát. Hozzá hasonlóan Chuuya is nehezen vette a levegőt a visszafojtott indulatok miatt. Nem tudott olyan gyengéd lenni, ami abban a helyzetben szükséges lett volna, de uralkodott magán, és kétszer is meggondolta, mit mond, mielőtt újra kinyitotta a száját.

- Figyelj ide! - Próbált a szemébe nézni, de ehhez túl közel volt az arcuk. - Ha komolyan beszélsz, megoldjuk, hogy ne essen bántódásod. Nem végeznek ki, de ehhez segíts nekem. Ai - szólította meg, hogy felnézzen. A lánynak feldagadt a szeme és kipirult az arca, de legalább figyelt rá. - Mondd meg, hogy lépett veled kapcsolatba.

Ai felemelte a kezét, Chuuya jobbját lesodorva a válláról. Letörölt egy állán remegő könnycseppet, csak ezután felelt.

- Telefonon. Van egy mobil a szobámban. - Chuuya felnyögött. Remélte, hogy használhatóbb információt kap, de kezdetnek a mobil sem volt rossz. Legszívesebben azonnal elkérte volna Aitól, de egyedül nem mehetett el hozzá, és a lány nem volt olyan állapotban, hogy kivigye a lakásból.

Nem sokáig tudott egyhelyben maradni. Ai mellé ült az ágyra, a lehetőségeiket pörgette végig a fejében. A lány kizökkentette, mert Chuuya nem számított rá, hogy mond még valamit. Részletezni kezdte, hogy működnek a jelzéseik, Chuuyát percről percre jobban elborzasztva. Egyszerű, épp ezért feltűnésmentes módját választották a kapcsolattartásnak, ez újabb színt adott a Miyazakiról alkotott képnek. Nemcsak számító, ravasz is volt, Chuuya pedig az elmondottak alapján egyre jobban utálta.

- Add nekem a mobilt - mondta Ainak, amikor a beszámoló végére ért. - Elmegyek veled érte.

- Mire készülsz? - Ai nem tiltakozott, ám a kíváncsisága nem hagyta el az erejével együtt. Chuuya felszusszant, de még tartotta magát. Ahogy tervezni kezdett, a harag háttérbe szorult benne.

- Nincs sok lehetőségünk - mondta. Összefűzte az ujjait a térdén, de még így is lassan dobolt a kézfején, a kényszeres tevékenységet nem tudta egészen elnyomni. - Tudod, hogy vagy te, vagy ő, Ai. - Chuuya maga elé nézett. Már lehiggadt, egy vezető fejével gondolkodott, nem ért rá Ai érzelmeivel törődni. - Végezni kell vele.

Ai nem felelt. Chuuya azt hitte, küzdeni fog vagy újra sírva fakad. Amilyen bizonytalanná vált, mindkettőt könnyedén kinézte belőle, Ai azonban csak elrévedt, apránként a szín is kifutott az arcából.

- Ne nyúlj hozzá, Chuuya - szólt halkan. Mielőtt Chuuya visszavágott, folytatta, újabb zsebkendőt szaggatva el az ölében. - Nem akarok tudni róla.

Chuuya, bár aznap a lány gyakran zavarta össze őt, egészen tisztán olvasott a jelekből. Ai elfordította a fejét. Beleegyezését adta a gyilkosságra, de ő maga nem bírta megtenni, Chuuyától pedig nem kívánta.

Remegett, küszködve a zaklatottság újabb hullámával. Chuuya tétovázott: elfogta a vágy, hogy megérintse, de maga sem tudta, mit fejezne ki akár a leggyengébb simogatással is az előbbi durvaság után. Kockáztatott, hiába emlékezett, mit mondott Ai a képességéről. A keze után nyúlt, meggátolva, hogy tovább cincálja a nedves zsebkendőt, és összefűzte az ujjaikat.

Semmi sem bizsergette meg az egész délután tapasztalt, nehezen meghatározható érzésen kívül. Ai, akármi dúlt benne, az erejének még tudott parancsolni. Chuuya akkor nem is feldúltnak, inkább kicsinek és töröttnek látta. Semmi sem kötötte hozzá, mégis küldetésének tekintette, hogy egyben tartsa őt.

Nem engedhette el egyedül, amíg a helyzet el nem simult körülötte. Ugyanolyan eltökélten szorongatta a kezét, ahogy maga mellett akarta tudni, nem eresztve ki felügyelet nélkül a lakásból. Chuuya már nem hitte, hogy hazudik, de mindent, amit mondott, ellenőriznie kellett, lehetőleg úgy, hogy a maffiában őket leszámítva senki se tudjon róla. Egy terv kezdett alakot ölteni benne, de szüksége volt hozzá egy kis időre és Ai titkos telefonjára.

- Megígérem, hogy nem nyúlok hozzá - mondta végül. Megsimogatta Ai kezét. Chuuya a kesztyű miatt nem érezte, de a lány bőre a vallomás óta jéghideg volt.

Igyekezett lelket önteni bele a szavakkal és a közelséggel, de Chuuya egyiktől sem érezte magát jobban. Akárhogy nézte, a helyzet borzasztó volt: egyrészt potenciális ellenséget bújtatott a szobájában, másrészt az áruló Dazai barátnőjéről volt szó, mégis a kezét szorongatta, hogy megnyugodjon. Chuuyát mindkét megközelítés zavarta. Próbálta megtalálni a valódi Ait a délután felfedezett szilánkok között. Úgy gondolta, ha felfedezi, a helyzet könnyebbé válik majd, de nem törődhetett vele igazán, amíg meg nem szabadult az apjától.

*

Chuuya igazat mondott: tényleg nem ártott Miyazakinak. Már késő éjszaka volt, mire hazavitte Ait a saját szállására, és bőven éjfél után köszönt el tőle. Chuuya nem szívesen hagyta magára, de egyedül kellett lennie, hogy a dolgokat mozgásba hozza. Átvette Ai régi telefonját és a kabátzsebébe csúsztatta, de nem indult rögtön az ajtó felé. Egymással szemben álltak a sötét előszobában. Chuuya látta, milyen érdekes árnyékokat vét Ai arcára a hátulról jövő lámpafény.

- Ne tűnj el. - Chuuya a kezét is zsebre tette. Kelletlenül beszélt, nem találta a megfelelő szavakat, mert az agya lázasan járt, a külvilágra és a pillanat eseményeire alig tudott figyelni.

Ai bólintott. Otthon már jobb színben volt, de se fény, se élet nem szökött vissza a szemébe. Amióta Chuuya kimondta az ítéletet, engedelmes és tompa volt, átadta magát minden utasításának. Ahogy Chuuya valódi búcsúszavak nélkül távozni készült tőle, Dazai sokat emlegetett, üres kis mosolya tűnt fel az arcán.

- Nem fogok, Chuuya. Innen már nincs hova mennem.

Chuuya az ex-partnerére gondolt, de olyan kimerült volt, hogy harag akkor először nem társult hozzá. Még ő sincs neked?, gondolta, egy lépést téve az ajtó felé. Komolyan én lettem az utolsó menedéked?

Chuuya az utcán lelassított. Mielőtt hazaért, egy mellékutcára tért, hogy a két ház közti csendes sikátorban nyugodtan tudjon telefonálni. Halvány elképzelése volt csak, hogy Akutagawa mit csinálhat. Dazai hozta őt a maffiához, és jobbára ő is foglalkozott vele, Chuuyának egy héttel azelőttig nem sok köze volt hozzá. Az elérhetőségét azonban tudta, és azt is, hogy, mert felette áll, egy-két kisebb dologra bármikor utasíthatja.

Reménykedett, hogy eléri, de nem idegesítették az egyre szaporodó kicsöngések. Ha Akutagawa küldetésen volt, annyi baj legyen. Már csak pár óra volt hátra az éjszakából, legfeljebb reggel újra megpróbálja. Akutagawa mégis felvette, mielőtt Chuuya kinyomta a telefont. Röviden beszéltek, Chuuya találkozót kért tőle másnap délutánra. A terv határozott formát öltött a fejében, de még Akutagawának is el kellett magyaráznia, hogy hol, mikor és pontosan mit csináljon.

*

Miyazaki Satoshinak nagyjából négy nap volt hátra az életéből, miután Ai mindent bevallott magáról. Chuuya betartotta a szavát, de ő és Ai is tudta, mit ígért. Közvetetten, de felelős volt a kivégzéséért, holott, amikor történt, még csak nem is tartózkodott Yokohamában.

Chuuyát megnyugtatta az sms, amit Akutagawától kapott ebéd előtt. Rövid volt, de biztosította, hogy elvégezte a munkát. Chuuya lehunyta a szemét. Eltette a telefont, kifújta a visszatartott levegőt és megigazította a kalapját. Akutagawa megtette, amire kérte, már csak neki kellett befejeznie a saját küldetését.

Az esetről nem készült jelentés Morinak. Chuuya még Akutagawa előtt is bagatellizálta a helyzetet, bár a fiú nem kérdezősködött. Elfogadta, amit hallott: Miyazaki volt annak a csoportnak a feje, amelyik legutóbb megtámadta a maffia egyik raktárát, Chuuya viszont épp nem ért rá vele foglalkozni. Meghagyta, legközelebb hol találja meg a férfit, és egy körülbelül pontos leírást is adott róla egy gyors kutatás után.

Dazai nem sok jót tett a kölyökkel, de maradéktalan engedelmességre szoktatta. Egyszer sem kérdőjelezte meg Chuuya parancsát, csak elfogadta, és amint képes volt rá, teljesítette. Már-már ijesztő volt, hogy ugyanolyan közönnyel ölt meg bárkit, ahogy egy lehullt virágszirmot söpört le a kabátjáról.

Chuuya csak akkor avatta volna be a dologba, ha akadékoskodik, mert nem akart beszélni neki Airól. Keveset tudott arról, mi köze van nekik egymáshoz, és egyiküknél sem szívesen firtatta. Chuuya nem ismerte a múltjuk ezen részét, így azt sem, hogy Akutagawa Ai védelmében ennél többet, és kérés nélkül is bármikor megtett volna.

*

Ai sosem kapta vissza a fekete telefont. Chuuya kérdést látott a szemében, amikor a küldetéséről visszatérve találkoztak a maffiatoronyban, de a hely nem volt alkalmas, hogy hosszan beszélgessenek. Chuuya a pillantását látva picit megrázta a fejét. Ai mellkasa megemelkedett, a bent tartott levegő feszített egy gombot a blúzán.

- Ma este ráérsz? - kérdezte Chuuya, ahogy elmentek egymás mellett, két különböző irányba.

- Lehetséges - mondta. Lassított, de nem nézett a végrehajtóra.

- Kilenc körül bejövök érted. - Chuuya vele ellentétben tett az óvatosságra. Végignézett Aion, összevetve a pár nappal korábban látott és az akkori, merev alakját. Sejtelme sem volt róla, hogy az árnyék végre leszállt a válláról. Chuuya elmosolyodott, de öröm nem kísérte. Akármilyen összeszedettnek látta a lányt, valami zavarta benne, és bárhogy akart, nem tudott megnyugodni.

Beszélni akart vele, de Ai sietett, és láthatóan feszélyezte, hogy együtt mutatkozik Chuuyával. Egyelőre elengedte őt. Fél kezét kihúzva a zsebéből lazán búcsút intett, és liftbe szállt, hogy kimenjen az épületből.