Az előző, tegnapi résznek amolyan folytatása. Elég undi, véres, illetve lehet, hogy túl szadista meg szomorú, szóval így olvassátok xd

~Jungkook szemszöge~

Megpróbálok nem bőgni és bíztató szavakat kezdek mondogatni neki, hogy túl lesz ezen és örökké együtt leszünk, de nem tudom, hogy eljut-e hozzá. Ez az a szakasz, amikor mindent megbán az ember. Tudom, mi zajlik le benne. Annyira kimondhatatlanul borzalmas a fájdalom, hogy a földön már rég kikapcsolt volna az agya, de itt nem adatik meg ez a kegy. Át kell élni az egészet, hogy tudatosuljon benned, mit követtél el és hogy megbánd az egészet. Azt kívánod, bárcsak ne fogadtad volna el az ajánlatot, bárcsak meghalnál, de már nincs visszaút és a halál nem elérhető opció. Idelent nincs alvás, nincs ájulás; több száz, több ezer évig ébren kell lenned és bűnhődnöd a döntéseid miatt. Előbb-utóbb az emberből lett démonok is megőrülnek és kegyetlen gyilkosokká válnak, mert nincs kikapcs. Ha nem lett volna nekem Jiminie, sokkal rosszabb lennék. Nem veszíthetem el őt...

Sírva, hörögve rángatózik és látszólag semmit se hall abból, amit mondok neki. Arra gondolok, hogy most éppen megbánja, hogy velem találkozott és azt is, hogy nem halt meg inkább odafent, de furcsa mód még mindig szorongatja a kezem... Talán csak görcsbe állt, de talán... talán még ebben az állapotban sem bánta meg ezt az egészet. Lehetséges, hogy annyival erősebb nálam lelkileg, hogy képes felülkerekedni a fájdalmán és még most is tud szeretetet érezni irántam. Pedig miattam érzi ezt a kibaszottul kínzó fájdalmat, amitől mindenki átértékeli az életét és bármit, akármit megtenne, hogy vége legyen.

Néhány óráig tehetetlenül szorongatom a kezét és beszélek hozzá, miközben rángatózva, pislogás nélkül könnyezik, majd elkezd véres hab bugyogni a szájából, amitől fuldokló hangot hallat. Az erei kidagadnak, a szeme bevérzik és az orrából is vér folyik, amire én nem emlékszem a saját átalakulásomból, így most rándul csak igazán görcsbe a gyomrom. Legszívesebben felpattannék és nekirohannék a falnak idegességemben, vagy elpusztítanék valamit, de nem hagyhatom magára Jimint, így csak halálra váltan nézem, ahogy fuldoklik a saját vérében. A torkomban és mellkasomban lévő, szúró érzésre és a levegőhiányra én is emlékszem, de vér nem volt... Ha ez a rák miatt van és megfullad...

Úgy döntök, megint megpróbálok közbeavatkozni és megkísérlem az erőmmel tisztán tartani a légutait. Sose csináltam ilyet, így erősen kell koncentrálnom, de szép lassan sikerül az orrából és a torkából is kiszedni a vért, amit a levegőbe juttatok, majd hagyom, hogy mellettünk essen a földre. Jó negyed órán keresztül folytatom, a vér pedig pirossá színezi a földet mellettünk, de hallom, ahogy Jimin levegőt vesz munkámnak hála. Minden adaggal, amit kiszedek a légútjaiból, fellélegzik egy pillanatra, legalábbis a mellkasa megemelkedik, mintha levegőt venne. Rengeteg vér gyűlt fel a tüdejében...

Kis idő múlva úgy kezd fulladozni, mintha elakadt volna valami a torkában, így összeráncolt szemöldökkel koncentrálok, hogy megpróbáljam kisegíteni a vért, de az nem jön tovább. Mintha valami nem hagyná, hogy kijöjjön.

Óvatosan négykézlábra állítom, hogy ki tudjon jönni, ha ott lenne esetleg valami, bár én se tudtam hányni anno. Jimin továbbra sem kap levegőt, így megpróbálom legyűrni az egyre növekvő pánikomat és koncentrálni kezdek. Nagyon finoman feltérképezem a légcsövét az erőmmel, majd megpróbálom kitágítani, hogy ki tudjon jönni, ami ott van. Érzem, hogy valami nagyról van szó, de az erőmmel megkísérlem kiszedni belőle, így Jimin fura hangokat hallat, az a valami pedig kiesik a földre.

Összeráncolt szemöldökkel nézem és nem tudom beazonosítani. Olyan, mint... mintha zsíros, véres, sebes nyers hús lenne. Fura, szabálytalan alakja van és puhának tűnik.

Lassan leesik, hogy ez Jimin rákja, amit ki kell segítenem belőle, mivel egyedül képtelen felköhögni. Egyre jobban remeg és képtelen megtartani magát, így csak én tartom őt, miközben elkezdem kiszedegetni belőle a többi ilyen sárgás, hepehupás trutymós húsdarabot is. Hol felköhögi, hol pedig kiöklendezi, ami arra enged következtetni, hogy nem csak a tüdejéből, hanem a gyomrából is jönnek fel a rákos szövetek, hogy megtisztuljon minden szerve. Néha már azt hiszem, vége, de csak azért múlik el egy pillanatra, hogy a száján keresztül véres hab ürüljön, amit jobban megvizsgálva felfedezem, hogy ebben is vannak kisebb rákos szövetdarabok. Ilyenkor megpihenek és simogatom a hátát, közben biztatom, hogy nagyon jól csinálja és nemsoká vége lesz. Jimin testét iszonyatosan megviseli a folyamat, hiszen erőlködik és fulladozik, valamint nyilvánvalóan még nagyobb fájdalmat érez, mintha csak "simán" démonná változna. El sem tudom képzelni, mekkora kínt élhet át, ahogy kiszakadnak belőle a rákos szövetek, hogy aztán a segítségemmel kijöjjenek belőle, vérrel távozva, végighaladva a torkán. Nagyon nehéz a feladatra koncentrálnom, annyira sajnálom őt, de muszáj aktívan segítenem neki, hogy túlélhesse.

Rengeteg rákos szövet jön ki belőle és nagyon sokáig tart az egész. Mire vége van, Jimin végtelenül kimerül és mindketten leizzadunk. A teste hihetetlenül felforrósodott, így a fáradtságomat félresöpörve a hátára fektetem és hűteni kezdem az erőmmel. Jimin remegése alábbhagy és emlékszem, hogy most egy pillanatra kevésbé elviselhetetlen a kín. Ilyenkor hiszed azt, hogy vége, de nem. Most jön a szúró, égető érzés a bőrön, ahogy kivájják magukat a démoni jelek.

Pár másodperccel később meg is érzi szegény, mire szenvedve felnyög, mint aki nem hiszi el, hogy folytatódik:

- Nem bírom tovább! Nem bírom...

- Dehogynem, Kicsim! - bíztatom megpróbálva lelket önteni belé - Már nagy része lecsengett, hiszen beszélni is tudsz! Nemsoká vége!

Jimin érthetetlenül nyöszörög a kíntól, a fekete jelek pedig kezdik elborítani a bőrét. Először mindenhol egyszerre, egy rétegben vájják ki a kültakarót, aztán egyre élesebben rajzolódnak ki, újra és újra belevágva-beleégve a már meglévő sebbe, így mindenhol fáj, nem csak egy helyen és az idő múlásával egyre nagyobb a kín. Tudom, hogy piszkosul fáj ez is, mégis bizakodom, mert a legrosszabb szakasznak vége, ha minden igaz.

- Mikor? Mikor lesz már vége?? - nyögi fájdalmasan, egyre csak tekeregve, a levegőt bent tartva majd a fogai közt kifújva.

- Nemsoká, Édesem! - simogatom a fejét, majd ismét megpróbálkozom a maradék energiámmal a fájdalom enyhítésén - Érzel egy kis enyhülést most?

- Ahhoz képest, hogy az elején milyen volt... ja - nyögi ki rekedtes hangon, majd nyüszíteni kezd és összeszorított szemmel tekereg, miközben megint megindulnak a könnycseppjei - De irdatlan rossz!

Tehetetlenül sóhajtok, amiért most sem tudok segíteni neki. Pedig legszívesebben átvenném tőle a fájdalmat.

- Sajnálom, Kicsim - mondom a fejét hűsítve borogatás helyett - De már túl vagy a nehezén! Már nincs sok hátra. Olyan erős vagy!

Jimin artikulálatlanul felnyög, az arca mérhetetlen kínról árulkodik. De tudom, hogy ez már kevésbé elviselhetetlen, mint az előző szakasz, amikor olyan erős a fájdalom, hogy képtelen vagy megmozdulni, megszólalni, de még gondolkodni is. Azt hiszem, az a szakasz öl meg és előre megbüntet mindenért, amit el fogsz követni démonként.

Újabb néhány óra telik el, Jimin pedig nyilvánvalóan ki van merülve. Hol felszisszen, hol lihegve kapkodja a levegőt, hol kétségbeesetten felzokog, de nem káromkodik. Elég furcsa, mert én ebben a szakaszban, amikor már tudtam beszélni, a teljes szókincsemet bevetettem, hogy szidjam magamat és Abraxast, aki ezt úgy reagálta le, hogy egy kecses rúgással lejuttatott a szikláról. Nagyot estem, de nem haltam bele... ami arra enged következtetni, hogy ebben a szakaszban már halhatatlanok vagyunk.

Tehát Jimin valószínűleg túlélte.

Ahogy ez leesik, elkezdem könnyezve csókolgatni a fejét, az arcát, ő pedig érthetetlenül hümmög, majd felkiált a fájdalomtól, amit a jelek bevésődése okoz. Talán most nincs teljesen magánál, de nemsoká vége. Még korai ünnepelni, de már nagyon-nagyon jó esélyei vannak, így érthető az izgalmam.

Magamhoz szorítom és ringatni kezdem, mint egy kisbabát, mire felüvölt a fájdalomtól, úgyhogy ijedten engedem el. Bocsánatot kérek, de nem tud beszélni, mivel már a sokadik rétegben égetik a jelek, amitől égett hús szag terjeng a barlangban. Borzasztó nézni, ahogy szenved, mégis sokkal reménytelibbnek látom a jövőt, mint eddig. Most már hamarosan vége kell, hogy legyen.

Amikor véget ér ez a szakasz is és Jimin fellélegzik, elérkezettnek látom, hogy tudassam vele, mi következik.

- Most alszol egy kicsit... - kezdem, mire a megkönnyebbüléstől sírva közbeszól:

- Ah végre!

- ...de rémálmaid lesznek, a tested pedig rövid idő alatt fog megnőni, megizmosodni, ami nem lesz kellemes.

Mire befejezem a mondatot, elalszik és pár másodperc nyugalom után megrándul a feje. Azonnal beszippantotta az álom, ami bizony nem lesz valami pihentető. Rosszabb, mint az idézések utáni első éjszaka odafent.

Szegény dobálja magát, sír, könyörög és üvölt álmában, miközben a testalkata megváltozik. Emlékszem, mennyire iszonyatos rémképeket láttam és hogy milyen valóságosnak hatott a fájdalom. Hát azért, mert a növekedés hirtelen zajlik le és Jimin akkor üvölt leginkább, amikor ropognak a csontjai és megnyúlnak a testrészei. A rémálmok összhangban vannak a test növekedése miatti fájdalommal.

Én többek közt azt álmodtam, hogy elkapott egy farkas és végignéztem, ahogy felzabálja a lábam, ami a növekedés miatt fájt, mint a rosseb, így még valósághűbb volt, mint egy sima álom. De az emberi életemből is sok borzalom visszaköszönt... ami Jiminre nézve rossz hír, mert neki aztán nehéz élete volt.

Megpróbálok belépni a fejébe és elérni, hogy ne féljen, de megint tehetetlen vagyok. Hosszú ideig kitartóan próbálkozom, még sincs semmi haszna, így végül feladom és csak simogatom, csókolgatom őt, valamint beszélek hozzá, de szerintem nem jut el hozzá semmi. Ugyanúgy néha felül és fájdalmasan üvölt csukott szemmel, majd visszafekszik és izzadva forgolódik. Van, hogy felsikolt és mozognak a lábai, mintha menekülne; aztán a torkához kap és könnyezve fuldokló hangot ad ki. Nem bírom ki könnyek nélkül én sem, annyira rossz így látni őt.

Aztán egyszercsak csend.

Lenézek az ölemben fekvő Jiminre, aki meg se mozdul. Olyan hirtelen hallgatott el és vált teljesen mozdulatlanná, mintha... de az nem lehet. Túlélte.

- Jimin! - szólítom meg idegesen, de nem reagál - JIMIN!!

Kiabálva pofozgatom, majd rázni kezdem, de semmi. Idelent nincs se nyugodt alvás, se ájulás... Ha nem mozdul, akkor...

De nem halhatott meg...

- JIMIN!!! - üvöltöm torkom szakadtából és olyan erősen kap el a pánik, mint még soha. Hiszen túlélte!! Itt volt, végigcsinálta... Túlélte!!!

Odahajolok az orrához, de nem érzek kifújt levegőt. Szívverése nincs, de az nem jelent semmit, nekem sincs... nem halhatott meg...

Még percekig ébresztgetem, de semmiféle reakciót nem mutat. Ahogy körbevesz a rettegés és a bűntudat, amiért megöltem idelent, olyan állapotba kerülök, amilyenben még sosem volt részem. Most kerültem csak igazán a pokolba! Úgy forog velem ez a kibaszott világ, mintha egy örvénybe kerültem volna. Nincs menekvés, nincs kiút... Nincs többé semmi.

Vajon én hova kerülök, ha elpusztulok?

Mindjárt megtudom... Mert megöltem Jimint és miattam itt fog elrohadni a lelke a kibaszott pokolban.

Felüvöltök, de olyan őrült módon, hogy az egész odakinti embertömeg példát vehetne rólam. Felállok és őrjöngeni kezdek: hajamat tépve fel-alá mászkálok a barlangban, majd bele-beleütök a sziklába, amitől lyukak keletkeznek benne, de nem fáj eléggé. Semmi sem lehet elég nagy büntetés ezek után... Jimin jó ember volt és miattam ültette bele a rákot a démon. Ha békén hagytam volna, nem történt volna ez meg. De legalább ne hoztam volna le ide, ahova az ő tiszta lelke nem való!!

Hogy lehettem ekkora barom állat?? Nem is barom, inkább... idióta, kegyetlen seggfej?! Kitettem őt a legszörnyűbb kínoknak a semmiért! Meghalhatott volna odafent, erre én...

Hirtelen mintha Jimin hangját hallanám a fejemben visszhangozni, ahogy a nevemet mondja, ezért lassan, hitetlenkedve fordulok vissza feléje. Megőrültem vagy tényleg az ő hangja volt...?

Tágra nyílik a szemem, mikor meglátom, hogy Jimin felülve néz rám. Igaz, megviseltnek tűnik, de határozottan él... egy hülye fasz vagyok, mert veszélybe sodortam, de a lényeg, hogy Jimin él!

- JIMIN!!! - kiáltok rá úgy, hogy összerezzen, majd vigyorogva odarohanok hozzá. A fájdalmai miatt nem akartam ráugrani, de szorosan átölelem, mert úgy érzem, megdöglök, ha nem tarthatom a karjaimban. Amennyire mélyen, a pokol legocsmányabb bugyrában éreztem magam az előbb, annyira az egekben vagyok most, pedig még mindig idelent rohadok, de mindegy. Jimin jelenti nekem a világot és ahol ő van, az az én mennyországom.

Szinte hisztérikus az örömem és képtelen vagyok uralkodni magamon: boldogságkönnyeimtől nem is látom az én Jiminemet, miközben vadul ölelgetem és csókolgatom, ahol csak érem. Még a talpát is elkezdem puszilgatni, mire rekedten nevetni kezd:

- Hagyd már abba, te bolond! Mi bajod van?

- Azt hittem, meghaltál - vallok színt könnyektől homályos látással.

- Miért? - néz átható pillantással a szemembe - A tied nem ilyen volt?

- Nem egészen... De azért ijedtem meg ennyire, mert nem mozdultál egy ideig.

- Biztos elájultam - veti fel, mire megrázom a fejem:

- Idelent nincs olyan. Mi sosem veszítjük el a tudatunkat; főleg akkor nem, amikor átváltozunk. Ez a büntetés, amiért igent mondtunk egy ilyen ajánlatra. Végig érezzük a kínt.

- Akkor talán csak nehezen ébredtem, mert túl mélyen magába szippantott ez a sok kibaszott rémálom...

Csodálkozva nézek rá, amiért ennyi kín átélése után most mond először csúnyát. Talán a démon énje többet fog káromkodni.

Alig várom, hogy megismerjem az új Jimint.

- Na mi van, mit bámulsz? - kérdezi vigyorogva, én pedig felvonom a szemöldököm a szemtelensége miatt. Én nem voltam ilyen kis virgonc azután a rengeteg szenvedés után... ráadásul neki a rák miatt még durvább volt.

Talán azért viseli jobban a fájdalmat, mert életében is sokat bántották? Engem senki se erőszakolt vagy vert meg életemben. De ez nem lehet magyarázat ekkora különbségre...

- Egy kis buzit - mondom kis fáziskéséssel - Akit szeretek.

- Én meg egy nagy buzit - mondja vigyorogva, mire én is elmosolyodom és várom, hogy úgy folytassa: "akit szeretek", de csak csendben vigyorog, így leolvad a mosoly az arcomról.

- Hé...

Erre elneveti magát, én pedig nem győzök csodálkozni, mennyire jól van. Én még napokig hulla fáradt voltam utána és alig bírtam menni. Ráadásul néha bele-belesajdult a fájdalom a bőrömön lévő friss sebekbe, amiket a minták okoztak.

Ez meg itt szemtelenkedik.

- Milyen nagy lett a szád! - mondom arra gondolva, hogy talán most kapom vissza a pofátlankodást, amivel ismeretségünk elején ajándékoztam meg. Most majdnem úgy érzem magam, mintha ember lennék mellette...

- Talán most már jobban bele fog férni az a nagy, elátkozott démonfarkad - vigyorog huncutul, perverzen, sőt, már-már megátalkodottan, én meg nem térek magamhoz. Ez egy gyökeres változás, de nem mondom, hogy egy kicsit sincs ínyemre...

Közelebb kúszik hozzám és lassú, óvatos mozgásából azért látom, hogy még nem épült fel teljesen. Egyszer el is fintorodik, mert ilyenkor még érzékenyek a sebek, de meg se mukkan. Én meg minden mozdulatnál nyafogtam, mint egy kislány.

Kezdem azt hinni, hogy puhapöcs voltam anno.

Jimin az ölembe ül és egy pillanatra összeszorítja a száját, de aztán kacéran elmosolyodik.

- Szerintem is - mondja a szemembe nézve kicsit bedöntött fejjel, mire értetlenül rákérdezek:

- Szerinted is mi?

Erre még jobban kiszélesíti mosolyát, majd megcsókol.

De nem úgy, mint emberi életében... ez az eddigi legőrültebb, legvadítóbb csókja, amitől a farkam azonnal vigyázzba áll. Soha, senki se csókolt így... Egyik kurva se volt ilyen forró, se a pokoliak, se a földiek. Egy pillanat alatt megvadul a farkam a nyelvmozgásától és attól, ahogy az ajkai nedvesen, mohón elkapnak, belém harapnak, szinte felzabálnak.

Aztán olyan hirtelen ér véget a csók, hogy még automatikusan mozgatom a számat a levegőben és csak pár pillanat után térek magamhoz annyira, hogy kinyissam a szemem. A fejem egy zűrzavar miatta... a testemről meg inkább ne is beszéljünk.

- Szerintem is puhapöcs lehettél anno - válaszol a csók előtti kérdésemre, mire felszalad a szemöldököm. Ez kiolvasta a fejemből a gondolatomat! - De úgy érzem, már nagyrészt sikerült orvosolni a problémát.

Csak tátott szájjal nézem őt, mire felkuncog és bedugja az ujját a számba. Azonnal felizgulok és engedelmesen nyalogatni kezdem, ő pedig ki-be húzogatja a számban és végig kacéran mosolyogva néz az én nagyra nyílt szemeimbe. A pokol forrósága ellenére libabőrös leszek, amikor közelebb hajol és belemarkol a hajamba, majd fülembe súg:

- Nemsokára letesztelhetjük az új testem... mit szólsz?

Mielőtt válaszolhatnék, végignyal a nyakamon, majd erotikusan belenyög a fülembe. Olyan hihetetlenül érzékire sikeredett az a hang, hogy egészen megbolondul a testem és én is felnyögök, teljesen akaratlanul. Úgy érzem magam, mintha szűz lennék.

Hirtelen felkuncog és nyakamba csókol, majd ismét megszólal azon az erotikus hangján:

- Majd én elveszem a szüzességed...

Köszönöm szépen, hogy elolvastad! 🖤
Sajnálom, ha kicsit sok volt. A rész javítása közben megfordult a fejemben, hogy talán szadista vagyok xd pedig szeretem szegény Jimint💙