Kicsit elvont rész lett, illetve szar is, úgyhogy előre is bocsánat xd

~Jungkook szemszöge~

Egy ideig ledöbbenve, magamba roskadva ülök, az orvos szavait meg se hallva, de aztán Jimin köhögőrohama magamhoz térít. Oldalra pillantva meglátom, hogy tiszta vér a keze, amibe köhög, mert szétterjedt a rohadék patás dög rákja a tüdejében. Leesik, hogy nincs időm kétségbeesni, mert Jimin órái meg vannak számlálva.

- Elnézést - fordulok az orvos felé egy pillanatra, majd felkapom Jimint és elindulok vele kifelé. Az ajtóba belerúgok, amitől nem csak kinyílik, de ki is szakad a helyéről, így utánam kiabálnak, de természetesen nem állok meg. Olyan gyorsan kell cselekedni, ahogy csak lehet.

Döntöttem: ez egyetlen esélyem, ha mégis megpróbálom átváltoztatni démonná és reménykedem, hogy a patás rákja elmúlik, ha Jimin már nem lesz ember. Végülis ha én idefent befolyásolok valakit, de lemegyek, akkor már túl nagy a távolság köztünk ahhoz, hogy továbbra is a hatásom alatt legyen... Az egyetlen reményem pedig, hogy hiába nagyobb az ereje ennek a dögnek, ekkora azért neki sincs. Ha mégis, akkor Jimin még hamarabb fog meghalni, ráadásul a pokolban. Ha ezt megteszem vele... nem fogok tudni segíteni a lelkén és örökké szenvedni fog.

A mások kockázat pedig, hogy olyan gyenge a teste, hogy belehal az utazásba vagy az átváltozásba. Ezt figyelembe véve nagyon kicsi az esélyünk, de ha idefent maradunk, mindenképp meg fog halni. Ha pedig meghal és miattam a pokolban fog szenvedni a lelke örökké, azt nem tudom, hogyan fogom feldolgozni. Igaz, hogy a démonidézésért is pokolba kerülhetnek az emberek, de ha az utolsó pillanatban megbánja bűnét, azaz hogy engem hívott segítségül, akkor még megbocsájtást nyerhetne. De csak akkor, ha idefent marad...

Ahogy a minket bámuló emberekkel nem foglalkozva kifelé rohanok vele az épületből, azon gondolkodom, hogy talán mégis jobb lenne, ha tisztán halna meg. Ha ezt teszem vele és nem tudom megmenteni, az rosszabb, mintha idefent érné utol a halál... Talán nem kéne ennyire önzőnek lennem...

Lelassítok és lenézek Jiminre, aki leizzadt, folyamatosan remeg és láthatóan komoly fájdalmai vannak. Még emlékszem, mennyire fájdalmas is volt, mikor engem vittek le a pokolba. Sose változtattam még át senkit, így nem tudom, hogy meg tudnám-e védeni az erőmmel a sérülésektől, vagy sem. Ha az utazástól meg is védhetem egy pajzzsal, a démonná változtató ital okozta fájdalomtól már nem hiszem, hogy menni fog... Annak piszkosul fájnia kell, hogy megbánd a legnagyobb bűnt, amit csak el lehet követni és emlékeztessen, hogy mostantól el van átkozva a létezésed.

Kiérek a kórházból karjaimban Jiminnel és tehetetlenül nézem őt, ahogy csukott szemmel szenved és már a végét járja. Sírni kezdek, a könnycseppjeim pedig ráhullanak az arcára, mire megremeg a pillája és óvatosan kinyitja a szemét.

- Miért... sírsz? - kérdezi halk, gyenge hangon, amitől csak még nagyobbá nő a fájdalom a szívemben. Nem tudom feladni... Nem bírom tétlenül nézni, ahogy meghal. Vállalnom kell a kockázatot, hogy miattam a pokolban fog meghalni, mert akkor legalább van esély rá, hogy meggyógyul. Fájdalmasan kicsi esély, de legalább esély.

- Ne törődj velem, Jimin - mondom egy mosolyt kipréselve magamból, miközben továbbindulok vele a kocsihoz - Nemsoká minden rendben lesz.

Túl gyenge, hogy bármit is mondjon, így csak behunyja a szemét. Annyira rohamosan romlik az állapota, hogy amikor beteszem a kocsiba és bekötöm, megrémülök, hogy már meg is halt... de aztán rájövök, hogy csak elaludt vagy inkább elájult, mivel a szeme csukva, a feje pedig előrebukik.

Bepattanok mellé és villámgyorsan elhajtok vele egy boltba, hogy vegyek pár dolgot, ami kelleni fog. Út közben láthatatlanná válok, mert szükségem lesz minden csepp energiámra, ha meg akarom menteni Jimint. Soha életemben nem voltam még ennyire ideges és ez meglátszik a vezetési stílusomon is. Amerre csak járunk, dudálás zaja kísér, de most nincs időm ezzel foglalkozni.

A szupermarketbe érve őrült tempóban kutatom fel a festéket és az ecsetet, majd felkapok egy vizet meg egy zacskó kristálycukrot és már rohanok is vissza a kocsihoz. Jimin nagyon szarul fest, így megpróbálom megitatni a hideg vízzel, de sajnos alig pár kortyot tud csak leerőszakolni a torkán. A kocsiban lévő láz-és fájdalomcsillapítóból segítek neki bevenni kettőt, majd gyorsan megsimogatom a homlokát és pánikolva gondolkodom, hova is kéne felfesteni a kört, amivel lejutunk a pokolba. A hotelszobába talán nem kéne... meg amúgy is egy közeli hely kell az időhiány miatt.

Meglátok egy házat a szupermarkettől alig száz méterre és mivel nincs időm kihalt raktárat keresni az utazáshoz, úgy döntök, jó lesz ez is.

Besétálok, de sajnos rögtön meglátok két embert a nappaliban, így csak gyorsan elaltatom őket. Összeesnek és a puffanásra egy kislány szalad be a nappaliba a konyhából:

- Anya! Apa!

Rámutatok a gyerekre és kényszerítem, hogy lehiggadva felém forduljon. Nem lát engem, de talán nem is baj.

- Lakik még valaki a házban? - kérdezem a kislányt, mire kissé holdkóros fejet vágva válaszol:

- A hörcsögöm, Falatka.

- Jól van. Aludj! - parancsolok rá, mire azonnal elalszik és ő is eldőlne, de elkapom, hogy meg ne üsse magát.

Ezután mindhármukat bevonszolom az egyik szobába, hogy Jimin ne lássa őket. Még megijedne.

Amikor ez kész, kirohanok a kocsihoz és a szerelmemet meg a "vásárolt" cuccokat is beviszem a házba. Óvatosan leültetem az én kis emberemet egy fotelbe, majd felrántom a szőnyeget és az útban lévő bútorokat arrébb tolom.

- Hol vagyunk? - kérdezi Jimin fél perccel később, mikor felébred.

- Egy házban. Nem volt bent senki, nekem meg nincs időm másik helyet keresni, úgyhogy itt fogunk lemenni - magyarázom, miközben lóhalálában felpingálom a vörös festékkel a padlóra a kört a megfelelő szimbólumokkal. Olyan ideges vagyok, hogy többször is elbaszom, így halkan sziszegve káromkodok és csak remélni merem, hogy ez nem fogja befolyásolni a rítust és őt is le tudom magammal vinni.

- Hova "le"? - kérdezi gyanútlanul, mire rájövök, hogy talán ideje lenne beavatni.

Egy utolsó vonal és kész a kör, bár nem olyan precíz, mint amilyen Jiminé volt. Ránézek az én kis emberkémre és közlöm vele a tervem:

- A pokolba, Jimin... Démon leszel, hogy tovább létezhess. Mit szólsz?

Pár másodpercig nézem, ahogy tátott szájjal pislog, de aztán elkezd köhögni és amikor abbahagyja, kimerültebbnek és sápadtabbnak tűnik, mint valaha.

- Csináld! - mondja véres szájjal, amitől ismét könnybe lábad a szemem. Odamegyek hozzá és kezeim közé veszem jeges verítéktől nedves arcát, ő pedig láthatóan nagy nehezen tud csak rám fókuszálni és nem elájulni. Egyre rosszabb érzésem van ezzel az átváltozással kapcsolatban...

- Lehet, hogy belehalsz, de ez az egyetlen esélyünk.

Ahogy ezt kimondom, elkezdek remegni a rám törő félelemtől és a sírástól, ő viszont furcsa féloldalas mosolyra húzza a száját és egyik jéghideg kezével gyengén megfogja a csuklómat:

- Idefent tényleg az leszek...

Lehajtom a fejem, miközben ő visszatartja a köhögést, így csak csendben rázkódik. Amikor felnézek rá, véres fogait megmutatva vigyorog, mint egy katona, aki komoly sebet szerzett és tudja, hogy nagy valószínűséggel hamarosan halott lesz, mégis bátran néz szembe a fájdalommal és tovább küzd. Jimin erős... sok mindent túlélt már és nekem sem szabad gyengének lennem!

- Megpróbállak megvédeni az utazás kellemetlenségeitől egy pajzsban és tompítani a fájdalmad, mikor átváltozol, de valószínűleg így is fájni fog - nézek a szemébe igyekezve abbahagyni a könnyezést, mire eltökélten bólint egyet:

- Jól van. Kész vagyok.

Ismét megremegek, de már inkább az erőtől, ami a vészhelyzet hatására kitölti a testem. Nekidöntöm a homlokom az övének és elhatározom, hogy nem ez az utolsó napunk együtt, de a sok bennem kavargó érzelemtől csak lefolyik egy könnycsepp, mikor megszólalok:

- Szeretlek, Jimin! Kurvára szeretlek.

- Én is szeretlek, Jungkook - suttogja, mire a vérrel nem törődve megcsókolom őt, de olyan szenvedélyesen és kétségbeesetten, mintha ez lenne az utolsó... mert könnyen meglehet, hogy nem lesz több.

Próbál lépést tartani velem, de aztán érzem, hogy megint visszatartja a köhögést, így elhúzódom tőle és hagyom, hogy lecsengjen a következő roham. Amikor végez, hátrahajtja a fejét a kanapé háttámlájára és sápadtan, soványan fekszik, olyan, mintha csak egy szellem lenne. Nincs vesztegetni való időnk...

Felkapom a kristálycukrot és magamba döntöm, persze egy része mellettem végzi, a földön. Nézni fognak ezek hárman, mikor felébrednek, hogy mi a fasz történt a házukban... De ez minket már nem érint.

Nagyjából besötétítek a szobában, majd karjaimba veszem Jimint és belépek vele a kör közepére. Szegény megint alig van magánál, annyira gyenge, ami még inkább elbizonytalanít, de nem bírom tétlenül végignézni, ahogy meghal. Meg kell próbálnom... De ha miattam örökké szenvedni fog a lelke, megetetem magam egy nálam erősebb démonnal.

Elkezdek minden erőmet összegyűjtve koncentrálni, hogy kialakíthassak egy elég erős pajzsot szerelmem köré. Ahogy mélyebbre megyünk majd, az erőm nőni fog, így hiába lesz nagyobb forróság és zaj, reményeim szerint meg fogom tudni védeni.

Amikor sikerül megalkotnom a kék pajzsot, érzem, hogy idefent gyorsan lemerülnék, így rögtön el is kell kezdenem az utazást. Nincs visszaút... Mindent vagy semmit.

- Jimin - szólítom meg szegény, halovány vékony kis szerelmemet, mire kinyitja könnyes szemeit - Átváltoztathatlak démonná?

- Ühüm - hümmög fájdalomtól eltorzult arccal. Pedig még csak most jön a java...

- Bele kell egyezned szóban, különben nem tudok segíteni - súgom neki lágyan, arra az aprócska tényre ki sem térve, hogy mi történhet a lelkével, ha odalent hal meg. De már nincs időm tájékoztatni...

- Beleegyezem - jelenti ki összeszorított szemmel, mire egy apró szikra után megnyílik a föld alattunk és megkezdődik az utazás a pokolba.

Idegesen szorítom Jimint és minden erőmmel azon vagyok, hogy a fülsiketítő jajveszékelést csak tompán hallja, a forróság pedig ne érje el hozzá. Ahogy lejjebb zuhanunk, egyre nagyobb hőséget és zajt kell kirekesztenem, de mivel érzem, hogy növekszik az erőm, sikerül fenntartanom a pajzsot, ami megvédi Jimint. Eddig minden úgy történik, ahogy reméltem.

Elérkeztünk ahhoz a részhez, ahol már a bűnösök forró, égett bőrdarabkái röpködnek a levegőben és a lángnyelvek akkorák, hogy komoly sérülést okoznának bármelyik meg nem védett embernek, de egyre jobban feltölt az energia, így egész jól távol tudom tartani az összes kellemetlenséget. A pajzsom egyre fényesebb, egyre nagyobb és ahogy teljesen kitölt az energia, mélyen beszippantom ezt a csodás érzést. Szinte már el is felejtettem, hogy milyen itt. Ide tartozom, akármilyen rossz is belegondolni.

Ahogy kiszélesedik a pajzsom, képes vagyok lelassítani egy kicsit az utazást, hogy kevésbé viselje meg Jimin szervezetét, ami amúgy is gyenge. Ezenkívül elkezdem csillapítani a fájdalmát és megpróbálom szinten tartani az állapotát, hogy ne romoljon tovább. Emlékszem, mennyire szar volt nekem, mert Abraxas leszarta, hogy milyen kínokat élek át. Ehhez képest Jimin fél ugyan és úgy kapaszkodik belém, ahogy csak bír, de tudom, hogy egyéb kellemetlenséget nem okoz neki az út. Olyan, mintha egy lifttel menne a plázában, csak gyorsabb és melegebb, illetve messziről hall egy kis kiabálást. Elmosolyodom, miközben az arcát nézem és már szinte erőfeszítés nélkül védem meg az én kis csukott szemű szerelmemet. Bárcsak örökké így tarthatnám a karjaimban!

Mikor megérzem, hogy közelítünk a végállomáshoz, még jobban lelassítok és nagyon óvatosan érek földet, hogy még csak ne is kelljen rázkódnia Jiminnek. A sziklán állunk, ahol a közelben lévő démonok embereket változtathatnak át. Ahogy belegondolok, milyen szörnyű kínokat éltem át, mikor megittam Abraxas löttyét, elkap a rettegés, hogy Jiminnek is olyan lesz. Fogalmam sincs, hogy ez is simán fog-e menni, mint az út.

Fenntartom a pajzsot, hogy ne érezze a forróságot szegény, hiszen így is lázas, majd odalépdelek a kőhöz, amiből érkezésemre előtűnik az én üvegcsém.

A nálam hatalmasabb démonok több embert változtathatnak át, mint én, de nekik is meg van szabva az üvegek száma, nehogy minden embert átváltoztathassanak és seregeket alkothassanak. Nem ritkán megpróbálják ellopni a lötyit, de nem érzek veszélyt, így tudom, hogy most nincs itt senki. Szerencsére.

Lehajolok és kinyúlok a pajzsból, hogy megragadjam az üvegcsémet, mire Jimin kinyitja a szemét:

- Leértünk a... ?

- Igen, a pokolban vagyunk. De egyelőre a pajzsom miatt nem látsz belőle semmit - vázolom fel a helyzetet, majd felmutatom neki, a löttyöt, mire tágra nyílnak a szemei - Ezt meg kéne innod, hogy átváltozz. De előbb tudni akarom, hogy vagy!

- Jól... - motyogja kissé csodálkozva - Úgy értem, kevésbé fáj.

- Próbálom szinten tartani a betegséged - mondom halkan, majd óvatos csókot nyomok a homlokára - Úgy tűnik, nem ér el idáig az ereje annak a dögnek annyira, hogy rosszabbodni tudjon. Nem tudom elmulasztani, de nem is romlik tovább... viszont már mindenképpen démonná kell változnod, mert ember csak akkor lehet idelent tartósan, ha halála utáni büntetését tölti. A pajzsom nélkül rövid időn belül meghalnál... de már nem tudunk csak úgy felmenni. Sajnálom...

- Nem kell sajnálnod - rázza meg a fejét aranyosan, mire elmosolyodom. Annyira meg akarom őt védeni, hogy már szinte fáj ez az érzés a mellkasomban - Köszönöm, hogy mindent megteszel értem és biztonságban tartasz a privát inkubátorodban! Add ide azt a löttyöt! Megiszom.

- Ha megiszod ezt, egy ideig nagyon szenvedni fogsz... - mondom csapzott haját eltűrve a homlokából - Úgyhogy előbb keresünk egy kicsivel biztonságosabb helyet, ahol meghúzhatjuk magunkat, amíg átváltozol.

- Rendben - egyezik bele elszánt tekintettel, mire kezemben tartva őt és az üvegcsét lelépek a szikláról, lassan leereszkedve a tövéig, ahol egy kis törpedémon szaladgál. Amikor észrevesz, rémülten menekülni kezd, de nem akarom, hogy szóljon a barátinak és ránk szálljanak, így a tekintetemmel elpusztítom. Kellemetlen, sikításszerű hangot ad ki a ronda lény, de Jimin semmit se vesz észre ebből, mert nem hagyom, hogy eljusson a zaj vagy a látvány hozzá. Jobb, ha egyelőre csak engem lát.

Ezután nyugodtan besétálok a szikla tövénél lévő barlangba és miután meggyőződtem afelől, hogy nincs odabent semmi, a bejárat elé görgetek egy nagyobb követ, hogy ne zavarhassanak meg.

Sötét lenne, de pajzsom kék fényének hála Jimin is lát engem. A kezébe adom az üvegcsét, majd megcsókolom puha ajkait és úgy érzem, mintha kevésbé lennék átkozott, mert itt van velem. Sok minden kavarok bennem, de elhatározom magamban, hogy ha belehal az átváltozásba, mert túl gyenge, akkor mindenképpen megöletem magam, mert ez az egész az én hibám.

Megsimítom az arcát és csukott szemmel belélegzem az illatát, miközben megint rámtör a bőghetnék, mire ad egy puszit a számra és megszólal:

- Nem lesz semmi baj! Mondom, hogy kevésbé fáj, mint odafent. Jól leszek.

- Legyengülten még rosszabb lesz, mintha egészséges lennél... - kezdem anélkül, hogy megemlíteném azt az opciót, hogy belehal, mert beszélni se akarok róla és talán neki is jobb, ha nem emlegetem a halálát - Megpróbálom majd csökkenteni a fájdalmad, de fogalmam sincs, hogy menni fog-e, mert még sosem csináltam ilyet. Erősnek kell lenned, Jimin!

- Miért, eddig nem voltam az? - kérdezi szemöldökét pimaszul felvonva, mire elmosolyodom, ő meg elkuncogja magát, de nevetése köhögésbe csap át. Pedig már kezdtem megnyugodni egy kicsit...

- De, az vagy. Nagyon erős és bátor vagy, Jimin! - dicsérem meg, majd idegesen ajkamba harapok, ő pedig megpróbálja leszedni a kis csillogó követ az üveg tetejéről, ami nem hagyja, hogy kifolyjon a lötty. Nem megy neki, így leszedem helyette, ő pedig érte nyúl, mint aki nem is fél, de még nem adom neki.

- Na! - szól rám türelmetlenül, én meg sóhajtok egyet. Annyira nem akarom szenvedni látni...

- Meg kell ígérned, hogy a végsőkig kitartasz! Ha úgy érzed, annyira fáj, hogy belehalsz, akkor is csak arra gondolj, hogy életben fogsz maradni. Itt vagyok veled.

- Jó, megígérem - bólint, mire beleteszem kinyújtott tenyerébe az üvegcsét és nézem, ahogy megszagolja a folyadékot, elfintorodik, majd megkeményíti vonásait és elkezd inni. Fájdalmas arckifejezéssel nézem, ahogy elszántan kortyol, mintha nekem kéne kibírnom helyette a következő jónéhány órányi szenvedést.

Ahogy végez vele, kipattannak a szemei és rémülten rám néz, majd megszorítja kezemet. Sajnos erre az érzésre nem lehet felkészülni.

Minden erőmet a fájdalma csillapítására próbálom fordítani, mégis szinte azonnal a torkához kap és összeszorított szemmel vicsorog az éles fájdalomtól. Tudom, mennyire égeti, ezért erősen koncentrálok, de akármennyi energiát fektetek bele, nem látszik szűnni a fájdalma. Tudtam, hogy ennek fájnia kell, de azt hittem... azt reméltem, nem fogja ugyanazt átélni, mint én. Talán már nem érzi annyira erősen a rákot, de az még ott van a testében és amiatt ha nem fogja bírni... Ha nem fogja bírni és nekem végig kell néznem, ahogy irtózatos fájdalmak közt szörnyet hal...

Jimin könnyezni kezd, majd összeszorított foggal a hasához nyúl, amiben mostanra szétterjedt a lötty és belülről égeti, marcangolja a gyomrát, én pedig már annyira erőlködök, hogy az egész barlangot beteríti az erőm kék fénye és rezeg a levegő, miközben apró kisülések keletkeznek. Jimin előregörnyed, így tudom, hogy elérte a hányinger, de az erőm semmit se hat rajta. Már gyöngyözik a homlokom és remeg a testem az erőfeszítéstől, a levegő pedig folyamatosan vibrál és egyre melegszik, ami csak ront Jimin helyzetén, így abbahagyom a felesleges erőpazarlást, amitől kialszik a fény. Nem tudok segíteni neki kibírni ezt a helyzetet. Teljesen tehetetlenül kell néznem, ahogy szenved.

Jimin sírva, szörnyű kínokról árulkodó hanggal próbál megszólítani a sötétben:

- Juh... Junh...

Ekkor rájövök, hogy fél, mert nem lát engem, így világítani kezdek az erőmmel, mire rám néz könnyes szemeivel és remegő kezeivel szorongatja enyéimet.

- Itt vagyok, Kicsim! Kibírod, menni fog, ne félj!

Fennakad a szeme, így már csak a fehérjét látom és hab bugyog fel a torkából. Elérkezett a rángatózásos szakasz, ami a legrosszabb, mert nagyon sokáig tart és még mindig nem tudom, hogy túléli-e vagy meghal a legyengült szervezete miatt, így én is könnyezni kezdek, ahogy a szenvedését nézem. Úgy fáj így látnom őt, mintha velem történne. Borzalmas kínokat él át és semmit sem tehetek, semmit...

Köszönöm szépen, hogy elolvastad! 🖤
Kövi rész valószínűleg holnap, legkésőbb pár napon belül jön. Várjátok szeretettel annak ellenére hogy ez bitang szar rész lett:D❤️