Most ezt tényleg nem ajánlom gyenge idegzetűeknek, kiskorúaknak, 80 felettieknek, kismamáknak stb.

Nem támogatom az erőszakot semmilyen formában. Ezen fejezetnek hála lesz érthető, hogy miért akar egy jó ember, mint Jimin, bosszút állni. Így fognak tudni fejlődni a karakterek és így fog tudni haladni a történet. De bántalmazni valakit semmiképpen sem helyes.

~Jimin szemszöge~

Megragadta a fenekem és erősen széthúzta a farpofáimat, én meg a kezdeti némaság után most végre észhez tértem és megpróbáltam kiáltani vagy könyörögni, persze mindhiába, mert be volt kötve a szám. Csak annyit értem el vele, hogy még jobban szórakozott a kétségbeesett, tompa hangoktól, amiket kiadtam magamból.

- Élvezni fogod, Jimi... - kezdte őrült hangon, de az izgatottsága miatt belekuncogott a mondatba, mielőtt még kimondhatta volna a nevem. Izzadni kezdtem, ő meg nagy nehezen visszatartotta a nevetést, majd összecsapta a tenyereit és beleköpött az ánuszomba - Tudom, hogy buzi vagy. Mondd, hogy dugjalak meg!

Ismét megpróbáltam kiáltani, illetve rázni a fejem, de a testhelyzetem miatt elég nehezen tudtam mozgatni. Megpróbáltam arrébb csúszni intenzív mocorgással, mire rácsapott egy nagyot a fenekemre, ami visszhangzott a helyiségben. Az arcom kivörösödött a megalázottságtól.

- Ne mocorogj, kis pöcs! Szó szerint... - gondolkodott hangosan, közben végighúzta piszkos, ragacsos ujjait az ánuszomon, nekem meg okádhatnékom támadt és kirázott a hideg - Majd most megtudod, milyen egy nagy fasz! Meg szeretnéd nézni, mielőtt megbaszlak vele?

A torkomat fojtogatták a könnyek, a szemem égni kezdett és felerősödött a fejfájásom. Most, hogy ismét kimondta tervét, ezzel megerősítve korábbi szavait, az egész valósággá vált. Már nem reménykedhettem, hogy nem fogja megtenni velem, amitől rettegtem és irtóztam. Innentől fogva már csak isteni csodára várhattam, ami annak rendje és módja szerint elmaradt.

Hogy hol volt akkor Isten? Nem tudom. Talán jobb dolga akadt. Talán csak pont leszarta. Vagy egyszerűen nem létezik, mindannak ellenére, hogy démonok, mint már tudom, vannak.

Lassan sétált körülöttem; minden lépése visszhangzott a fejemben, mintha belülről jönne a hang. Éreztem, hogy elkerülhetetlen a sorsom és egyre jobban rettegtem. Már bármit megtettem volna, hogy ne kelljen itt maradnom, ne kelljen szenvednem, ne kelljen ezt átélnem, de esélyt sem adott a könyörgésre. Még sosem kérleltem ennyire erősen valakit, aki nem is hallhatta. Sosem imádkoztam ennyire kétségbeesetten és sosem akartam ennyire hinni Istenben. Életem legelkeseredettebb percei voltak ezek.

Végül az oldalamhoz lépett és leguggolt, majd államnál fogva maga felé fordította a fejemet, hogy az arccsontom érje a földet. Pont szembetaláltam magam a péniszével, aminek látványa hatalmas sokként ért. Bevallom, pornóban láttam már péniszt, de az teljesen más, mint a valóságban látni... ez annyira közeli, nyers és valóságos volt, na meg teljesen más helyzetben ért, mint azalatt a pár alkalom alatt, hogy el sem akartam hinni, hogy ez velem történik meg. Tudatosult bennem, hogy tényleg meg fog erőszakolni és nem tehettem semmit, hogy megvédjem magam.

Félelmemben síró-üvöltő hangot adtam ki magamból, ami a számban lévő ruhaanyag miatt nem volt elég hangos ahhoz, hogy meghallhassa más is. A kétségbeesett kiáltásba belefájdult a torkom, a nyálam meg átitatta a ruhaanyagot és alig bírtam levegőt venni, mégsem bírtam abbahagyni. Ahogy Yoongi elröhögte magát, feltört belőlem a kérlelhetetlen zokogás; a taknyom lecsordogált az arcomon, így még undorítóbbá vált az amúgy is gusztustalan helyzet. Szinte azonnal belenyilallt a fájdalom a halántékomba, olyan erősen, hogy össze kellett szorítanom a szemem.

- Nyisd csak ki szépen a szemeidet, hogy élvezhesd a farkam látványát! - utasított gusztustalan hangon, majd, mikor nem tettem eleget a kérésének, rátette az ujját az egyik szememre és megnyomta - Nyisd ki a szemed, vagy kinyomom!

Eleinte nem engedelmeskedtem neki, mert nem akartam látni a ronda, eres farkát, de ahogy erősödött a nyomás a szememen, rájöttem, hogy tényleg ki fogja nyomni, ha nem teszem, amit mond. Minden másodpercben egyre jobban lüktetett a látószervem és a nyomás hatására kifolytak a könnycseppek belőle, de persze ez nem hatotta meg a támadómat, sőt, úgy tűnt, élvezettel töltötte el. Hiába rángattam a kezemet, a kötél erősen tartott és csak annyit értem el vele, hogy sajogni kezdett a csuklómon a kidörzsölt bőr.
Végül a fájdalom miatt kinyitottam azt a szemem, amit nem nyomott, mire levette a kezét a másikról. Borzasztóan fájt a szemgolyóm és már megállíthatatlanul folytak a könnyeim, közben szipogtam, de ezzel nem sokat értem el: a taknyom folyamatosan folyt a bőrömre. A falra néztem, de Yoongi ismét megszólalt azzal a kárörvendő hangjával:

- Ide nézz, itt van a farkam, ami hamarosan belekerül abba a szűz, buzi kis seggedbe! Bár annyira nem is kicsi... de hát nagy seggbe nagy fasz való, ugye, Jimin?

Ismét csak zokogással tudtam válaszolni, amire a szokásos nevetéssel reagált, ami valószínűleg életem végéig kísérteni fog a rémálmaimban. Az a hangszín, ahogy aznap beszélt: a tömény rosszindulat és a gúny, ami áradt a hangjából... az a vészjósló nevetés, amitől minden csontomat átjárta a félelem, az undor és a totális reménytelenség szégyenérzettel társulva. Azt kívántam, bárcsak megölne inkább.

Ekkor közelebb araszolt hozzám, én meg félelmemben felé néztem. Kár volt.

Csak a farkát láttam, ami egyre közeledett az arcomhoz, időközben rendesen meg is duzzadt, így még nagyobbnak tűnt. Amikor feljebb emeltem tekintetem, megpillantottam az arckifejezését. Borzasztóan megrémített, ahogy a lámpa fénye miatt árnyék vetült az arcára, amin még a rossz fényviszonyok ellenére is egyértelműen látszott, hogy élvezi a kegyetlenkedést és rendesen meg akar gyötörni.

Amint túl közel került az arcomhoz a pénisze, erősen összeszorítottam a szemem. Megéreztem, ahogy az arcomnak dörgölte a farkát és újra felzokogtam. Könnyeimen nedvesen csúszkált a makkja, ő pedig gusztustalan, hörgésszerű hangokat hallatott, néha röviden fel-felnevetve.

- Rárajzolok egy faszt a faszommal arra a faszarcodra - mondta alig bírva visszatartani a röhögését, ami pár másodperccel később végül kitört belőle. Az, hogy ilyen jól szórakozott a nyomoromon, csak még rosszabb érzéssel töltött el. Az egész testemet rázta a zokogás és borzasztóan rettegtem, közben egyre erősödött bennem a szégyenérzet és a szorongás. Arra gondoltam, mennyi baktérium lehet a farkán... Talán még nemibeteg is, amennyi lányt (vagy férfit is?) megdughatott! Bármit elkaphattam tőle így, hogy az arcomnak dörgölte és ha megtörténik a legrosszabb, annak súlyos következményei lehetnek rám nézve. Féltem, hogy ha megsérülök, mikor belémtuszakolja, szó szerint mindent elkapok tőle. Ha bekerül a véráramba a kórokozó, akár a halálomat is okozhatja.

A gondolatra a mellkasomra telepedő szorongás elviselhetetlenné vált, az egész fejem lüktetett és egyre nehezebben lélegeztem. Éreztem, hogy pillanatokon belül pánikroham fog végigsöpörni rajtam, ami amúgy is szörnyen megterhelő a szervezetnek, de egy ilyen helyzetben még rosszabb lesz.

Yoongi röhögve rajzolgatta a „két golyót és a faszt" rám, majd, mikor végzett, megpaskolta az arcom, sóhajtva felegyenesedett és visszalépett a hátam mögé. A bőröm égett, ahol hozzám dörgölte a farkát; így éreztem, hogy mocskos lettem. Mindig bizsereg az a terület, amit azonnal meg kell mosnom és gyűlölöm ezt az érzést. Most olyan erősen égett a bőröm, hogy legszívesebben órákig suvickoltam volna szappannal és utána valamilyen fertőtlenítőszerrel.

Előtte azt kívántam, bár ne látnám őt, de amikor a hátam mögé lépett, idegesen tekeregtem, hogy lássam, mire készül. A szívem mélyén tudtam, mi következik, mégis ez a "faszrajzolgatás" adott egy kis reményt, hogy talán mégis csak szívat és ezzel az egésszel annyi a célja, hogy összefossam magam. Olyan erősen imádkoztam, ahogy csak bírtam és előjött a kényszer is, így imára kulcsoltam a székhez kötözött kezem, majd eredeti helyzetbe rendeztem ujjaim egymás után hétszer. Mivel ez egy extrém stresszes helyzet volt, nem volt elég a hét és menet közben hétszer hétre növeltem a "szükséges" mennyiséget, így egymás után csinálgattam kis szünetekkel a gyakorlatot, amitől a stressz mértékének csökkenését és a helyzet megoldódását vártam. Legbelül tudtam, hogy semmi értelme ezeknek a kényszeres rituáléknak és nem fog segíteni rajtam, mégis rettegtem, hogy mi fog történni, ha nem hajtom végre a fejembe vett cselekménysorozatot elégszer, így nem bírtam leállni vele.

- Mi a lószart csinálsz az ujjaiddal, te kis görcs? - kérdezte értetlenül, de ugye a szám be volt kötve és amúgy se akartam volna megmagyarázni neki semmit, na meg szégyellem is a kényszerbetegségem. Csak arra tudtam koncentrálni, hogy megfelelő mennyiségben hajtsam végre az értelmetlen feladatomat, amit kitűztem magam elé, hátha kevésbé lesz elsöprő a pánikrohamom - Ennyire meg akarod markolni a faszomat? Alig várod már, hogy szétkúrjam a picsádat, ugye??

Kicsit felemeltem a fejem és nemlegesen ráztam azt, amennyire tudtam, közben torkomból fojtott, üvöltésszerű hangot adtam ki, de bánatomra nagyon halk volt ahhoz képest, amit produkálhattam volna, ha nem lett volna bekötve a szám. Miért is nem üvöltöttem azonnal, amikor felébredtem és láttam, hogy meg vagyok kötözve??

A régi, szar széknek az a része, amin ültem, sajnos nagyon keskeny volt, így hozzáfért a fenekemhez. Az a fajta szék volt, amilyen az iskolákban volt régen és ha túlságosan hátra akartál csúszni rajta, a semmiben lógott a segged, ahogy beszorult az ülőke és a háttámla közé.

Kuncogva csapkodni kezdte a seggem, egyre erősebben, míg végül már lüktetett az ülepem. Eszembe jutott, hogy kiskoromban is így büntettek a szüleim: apám a térdére fektetett és elverte a fenekem, vagy belecsípett egy jókorát. Ugyanaz a szégyenérzet kerített hatalmába; inkább a nagyobb fájdalmat választottam volna, mint ezt, csak ne legyen ennyire szégyenteljes. Persze az igazán megalázó rész csak ezután jött.

Nagyokat csattantak az ütések, csak úgy visszhangzottak és szörnyű volt hallani. Ráadásul ő nagyon élvezte. Valami rácseppent a fenekemre és arra gondoltam, talán máris ennyire megizzadt volna abban, hogy keményen ver? Talán valami más testnedve volt, nem tudom, de borzasztóan gusztustalan volt már ennyi érintkezés is vele. Minden percben egyre biztosabbá vált, hogy nagyon nehezen fogom túlélni ezt az egészet.

Miután abbahagyta a csapkodást, megéreztem valamit az ánuszomnál. Egyre erősödött a nyomasztó rettegés bennem, de nem bírtam ki. Hátra kellett néznem.

Amennyire bírtam, elfordítottam a fejem és majdnem kifolyt a szemem, annyira erőltettem, hogy hátra tudjak nézni. Yoongi közvetlenül mögöttem helyezkedett el, a kezei lent, ha jól láttam és vigyorgott. Ez a vérfagyasztó grimasz örökké beleégett az emlékezetembe.

Erősen megragadta a csípőm és maga felé húzta az előrecsúszott alfelem a széken. Az érintése jeges félelemmel töltött el; szó szerint lefagyott tőle a testem és mozdulni se bírtam. Ahogy belemélyedtek a körmei a húsomba, üvölteni tudtam volna a pániktól, de valahogy eltűnt a hangom is döbbenetemben.

Még pár böködés, dörzsölés, majd egy csepp kis nedvesség, amit éreztem azon a területen, ahol a nagydolgomat szoktam végezni. A legfurcsább érzés, amikor valamit egy dologra használsz, semmi másra és hirtelen valami hozzáér, amiről tudod, hogy nagyon nem oda való. Döbbenetemben még levegőt se vettem, mert egyszerűen képtelen voltam elhinni és elfogadni, hogy ez most tényleg megtörténik. Mintha ez lehetetlen lenne, ilyen nem történhetne meg velem. De sajnos nagyon is megtörtént.

A csendben csak Yoongi szuszogását hallottam, ami betegesnek tűnt. Úgy vette a levegőt, mint egy láncdohányos, aki gyalog futott fel a tizedikre. Bár, tényleg dohányzott, így belegondolva még annál is undorítóbb, hogy a nyála hozzám ért.

Ahogy lassan előrébb lökte magát, elkapott a pánik, vele együtt a halálfélelem. Az eddiginél is erősebb émelygés fogott el, forogni kezdett a világ, felerősödött a fejfájásom, a szívem ki akart szakadni a helyéről és levert a víz. Csak nehezen kaptam levegőt; a tüdőm égett, mintha meg akartam volna fulladni. Ez a mocsok meg úgy értelmezte, hogy én is izgatott vagyok, mint ő.

- Ennyire várod már, mi? - kérdezte ő is zihálva, de ő egészen más miatt - Akkor nem finomkodom! Csak le ne törd a farkam, olyan kurva szűk vagy... még!

És ekkor egyetlen hirtelen, durva mozdulattal tövig belém dugta a farkát.

Vannak az életben olyan dolgok, amikre fel lehet készülni. Hát ez nem olyan.
Hiába szorítod össze az állkapcsod. Hiába tartod vissza a lélegzeted. Hiába próbálod felkészíteni magad lelkileg, hogy "ki fogod bírni, erős vagy". Amikor megtörténik, minden hited, minden reményed darabokra hullik. Szétesik a világ körülötted és csak a kínzó, mindent kitöltő fájdalom marad, ami beleivódik a lényedbe, örök nyomot hagyva rajtad. Egy végérvényes, visszafordíthatatlan folyamat, ami kihatással lesz rád életed végéig és a legrosszabb, hogy ez akkor és ott tudatosul is benned. Mert valósággá vált a legszörnyűbb rémálmod, ami rosszabb, mint a halál. Tudod, hogy most éppen visszavonhatatlanul megcsonkítja a lelkedet, ha a testi sérülések el is fognak múlni... bár, az a mértékű fájdalom, amit átélsz, azt súgja, azok sem fognak.

Soha, soha életemben nem fájt még ennyire semmi. Olyan hangos, keserves üvöltésszerű hang tört föl a torkomból, hogy vonyítani kezdtek volna a kutyák, ha hallják. Patakokban folyt a könnyem, így nehezítve tovább a légzést. Olyan csomó keletkezett a torkomban, mintha megpróbáltam volna lenyelni egy zsemlét egészben. Szó szerint fulladozni kezdtem és felkavarodott a gyomrom, közben úgy éreztem, azonnal szétreped a testem.

- Azt a khurva! - zihálta, majd rácsapott egyet a fenekemre és minden tiltakozó, keserves hang ellenére rögtön keményen erőszakolni kezdett - Ha tudhom, hogy ez ilyen jóh, már réges rhég megbasztalak vholna!

Folyamatosan tolta előre és húzta kijjebb a farkát, a testem meg csak remegett, görcsben állva, szabadulásért rimánkodva. Próbáltam könyörögni, hogy "Ne, kérlek, hagyd abba!", de nem volt érthető és amúgy sem érdekelte semmi, csak a saját öröme. Nem volt ott semmi emberség, csak a nyers erőszakolás. Ki-be, ki-be ütemesen, olyan durván, mintha nem is embert dugna, hanem valami gumibabát, ami nem érezhet fájdalmat. De a hangom alapján tudnia kellett, hogy kínokat élek át. Hát persze, hogy tudta. Élvezte, hogy ennyire fájt nekem.

Minden lökésnél nekiütődött a térdem, a fejem és a vállam a földnek, a bőröm pedig égett, ahol belekarmolt ez a vadáll Sajgott a csuklóm, ahogy rángattam kikötözött kezeimet és dörgölte bőröm a kötél. Úgy éreztem, bármelyik pillanatban szétszakadhat a testem. Még sosem kívántam ennyire erősen a halálomat, pedig nem volt könnyű életem.

Gyors, gusztustalan mozdulatokkal dugott. Erőteljesen, fittyet hányva mindenre. Éreztem, ahogy veszélyes mértékben szétfeszíti a testem. Képtelen voltam levegőt venni, így szó szerint azt hittem, így fogok meghalni: a mocskos földön, egy székhez kötözve, miközben ez az undorító, kegyetlen ember erőszakol.

- Úgy szhorítod a farkamh... aaahh, szétkhúrom a lyukhad, khis buzi! - zihálta rekedt, visszataszító hangon. Elég hangosnak tűnt, ahogy recsegett és ütemesen nekiütődött a földnek a szék, de nem bíztam benne, hogy bárki is meghall vagy a segítségemre siet. Nem reménykedtem én már semmiben. Csak imádkoztam, könyörögtem, hogy legyen már vége. Minden pillanat egy kínkeserves órának tűnt.

Ahogy erősen belém passzírozta magát egy-egy kegyetlenül hirtelen lökéssel, egyre kétségbeesettebb, állatias hangok törtek fel a torkomból. Olyan hangok voltak, amiket a halálán lévő vadállat ad ki; keserves és vérfagyasztó. Fogalmam sincs, hogy lehet valaki akkora szörnyeteg, hogy ezekre a hangokra se hagyja abba, sőt, még nagyobb kedvvel erőszakol.

- Ez tetszikh, mi?? Erreh vhártál már mhióta, ugye?? - kérdezte erősebben zihálva, én meg csak könyörögtem, hogy legyen már végre vége. Minden sejtem sajgott, a gyomrom szó szerint felfordult és már morgó hangokat adott ki. Egész testemet ellepte a hideg veríték és olyan részeim is sajogni kezdtek, ahol azt sem tudtam, hogy fájhat.
Mégis az alfelemben volt a legelviselhetetlenebb az érzés. Nem csak a fenekemben, hanem a gyomromban és a derekamban is éreztem a kínt, mintha átsugárzott volna oda is, közben a testem többi része remegett az erőlködéstől a kényelmetlen pózban. Teljesen szétfeszült a fenekem; fájón lüktetett, mint egy égési sérülés. Éreztem, ahogy kifacsarja belőlem az életet. Mintha üveg tört volna apró szilánkokra bennem, majd ágyazódott volna a húsomba, úgy szúrt mindenütt, belülről. Hirtelen, éles fájdalmak lepték el a testem, mintha késsel szúrkált volna belém. Most értettem meg igazán, mi is az, hogy "belenyilall a fájdalom". Ahogy mélyen, hirtelen lökésekkel szétmorzsolt, már csillagokat láttam a facsaró, bennem tekerődző fájdalomtól, ami miatt képtelen voltam másra gondolni. Az arcom is elkezdett sajogni a kétségbeesett, meggyötört grimasz miatt, ami rajta ült és úgy éreztem, örökké ott fog maradni, ahogy a fájdalom is belém ágyazódott. Éreztem, ahogy szétrepedtem és valami nedvesség keletkezett a fenekemben, de nem tudtam pontosan, mi lehet az. Csak reménykedni mertem, hogy nem vér...
Nem lett a kis nedvességtől kevésbé fájó, csak csípett a bőröm, miközben döfködött ez a vadállat.

Minél inkább szabadulni akartam tőle, annál jobban éreztem, ahogy szétszaggat belülről. Lehetetlen elmenekülni, kilökni; csak még inkább sajgott, amikor próbálkoztam vele. Semmi beleszólásom se volt semmibe, ami a testemmel történt. Nem volt kontroll, mintha nem is hozzám tartozna a testem. Akkor, ott Yoongi birtokolt és úgy használt, mint egy tárgyat.
Az, hogy nem te irányítod a tested, hanem valaki más használja kénye-kedve szerint, borzalmas érzés. Megfosztott egy olyan alapvető emberi jogomtól, amitől soha, senkit nem szabadna meglopni.

Éreztem, ahogy minden egyes mozdulatával egyre többet vesz el belőlem. Ahogy összezúzza a testemet, lerombolja a vágyaimat, tönkreteszi az életemet. Ahogy darabokra tépi a lelkemet, megfoszt a személyiségemtől és mindent elvesz tőlem, amit csak embertől el lehet venni. Megaláz, lerombol, elpusztít. Szinte láttam magam elhalványulni.

Úgy éreztem, ezek alatt a percek alatt megöl. Már eltemettem magam fejben, de még nem hagyta abba. Keservesen bőgtem, ahogy meggyászoltam azt a részemet, amit örökre elvett tőlem.

A rengeteg lenyelt nyálam, támadóm gusztustalan hörgése, az izzadt kezeinek szorítása, amikkel szorította a csípőm, a pénisze ott, ahová az egyáltalán nem való; mind-mind olyan mértékű undorral töltött el, hogy akárhogy próbáltam, képtelen voltam uralkodni a testem reakcióin. A gyomrom tartalma megállíthatatlanul elindult felfelé.

Pont ezt a pillanatot választotta ez a féreg, hogy belém élvezzen, így amikor hangosan felhördült és a testembe engedte a mocskát, a hányásom már a kanyarban volt. Próbáltam kierőszakolni a számból, miközben keservesen sírtam és a torkomból fura, undorodó és egyben undorító hangok törtek elő, de képtelen voltam a ruhaanyagon kisajtolni a váladékot. Egy kis része csurgott csak ki a szám két sarkában; a többi savanyú, darabkás pép a szájüregemben rekedt, amitől még gusztustalanabb lett a pillanat, amikor belém élvezett ez az undorító, visszataszító mocsadék.

A többi béltartalmamat képtelen voltam kijuttatni a padlóra, így egy ideig még tartottam a számban, majd jobbhíján visszanyeltem azt Yoongi utolsó, visszataszító lökései közepette. Másodjára is végigmarta a nyelőcsövemet a savas folyadék, amitől majdnem ismét öklendezni kezdtem, annyira mérhetetlenül undorító volt ez az egész.

- Höhh - adott ki egy sóhajtás- vagy nyögésszerű hangot a támadóm, mint aki túl sokat evett. Használta a testem és elégedett lehetett, mert ismét rácsapott egyet a hátsómra, most már gyengébben. Mintha valami kanca lennék, ami jól teljesített a vágta során.

Végre kihúzódott belőlem.

Megéreztem az űrt, amit hagyott és a levegőt, ami eddig nem érte a fenekemet. Az élősködő távozott a testemből, de a fájdalmat otthagyta nekem emlékeztetőül. Most máshogyan sajgott, mint eddig. Még mindig szurkált, de már tompábban éreztem a fájdalmat.
Persze most, hogy nem foglalta le minden gondolatomat a kín, erősebben tört rám a szégyen és a megalázottság, ami ugyanolyan borzalmas érzés, csak tartósabb.

Mintha elfogytak volna a könnyeim, már csak azok nélkül sírtam, nyöszörögtem. Mindenem sajgott és még mindig remegtem, de már nem fuldokoltam. A pánikrohamom utóhatásaként iszonyatosan fáradt voltam, az erőszaktól pedig meggyötört, mint egy kifacsart, szétszaggatott szivacs. Csak feküdtem ott élettelenül, szinte nem is tudtam magamról. Mintha már halott lettem volna... és az is akartam lenni. Ezt elfelejteni nem lehet; csak a halál törölheti el.

Zúgott a fülem, a szemeimmel pedig csak homályosan láttam. Olyan volt, mintha foltok úsztak volna előttem. Lassan kevéssé éreztem mindent, ami eddig kínzott, mintha tényleg meghalni készültem volna. És ekkor elmosolyodtam... mert valahol, a megmaradt tudatommal képes voltam érzékelni, hogy ezt akartam végig és most végre enyhülést kapok. Vége van, nincs több szenvedés. Ennyi kín után nem tűnt rémisztőnek a halál, sőt... kifejezetten kellemes opciónak tetszett.

- Hogy vigyorogsz, te kis buzi... hehh - hallottam Yoongi pökhendi hangját, de nem voltam benne biztos, hogy nem csak képzelem-e, mert még csak nem is láttam őt. Akár álom is lehetett volna - Tudtam én, hogy élvezni fogod! Megbaszhatlak máskor is, ha ennyire kívánod a farkam!

Ezután olyan érzésem volt, mintha zuhantam volna. Azt gondoltam, ilyen lehet a halál: egy kis tudatvesztés, majd zuhanás, végül sötétség, világosság vagy bármi, ami utána jön.

De ahogy földet értem, fájdalmat éreztem és valahol a szívem mélyén tudtam, hogy csak ellökhetett a székkel együtt. Még mindig ott voltam és ő is ott volt. Bármit megtehetett velem, olyan kiszolgáltatott voltam úgy, az ájulás szélén.

Felszabadultak a végtagjaim, amikben zsibbadást éreztem és az ezzel járó szurkálásokat, mire a torkomból feltört egy halk, nyögésszerű hang - kicsit olyan öregemberes. Képtelen voltam megmozdulni, pedig már nem voltam megkötözve. Csak belülről jövő, kongó ürességet éreztem, mintha kiszállt volna belőlem a lélek. A testem szinte lebegett a semmiben; pont azon a határon, ahol még érzem halovány árnyékát, de nem érzem magaménak. Nem is volt az enyém, mert elvették tőlem.

- Jó gusztustalan vagy... tiszta vér lett a faszom - hallatszott az undorodó panaszt, mire a szemem automatikuson a hang irányába nézett. Nem én irányítottam látószervem; képtelen is lettem volna rá.

Láttam lelkem gyilkosának árnyékát, mégsem éreztem semmit, csak ürességet. A tekintetem is üveges lehetett, mintha már kiszállt volna belőlem a lélek. Úgy éreztem, mindent elvettek tőlem, épp ezért már semmit sem tudnak ártani nekem. Hogyan is árthatnának egy halottnak?

- Büdös vagy - jelentette ki fölöttem állva, de én csak bámultam beletörődött tekintettel - Teszek neked egy szívességet és lefertőtlenítelek, ha már ilyen gusztustalan vagy, hogy beokádsz, miközben megdugnak.

Nem értettem, mit mond, csak nagyon lassan jutottak el hozzám a szavai. Mire a mondat felét nagyjából felfogtam, már éreztem is valami maró folyadékot, ahogy sugárban érkezik az arcomra. Becsuktam a szemem, de már belement és csípett, ami kicsit észhez térített és ismét feltört egy keserves hang a torkomból, de megmozdulni még mindig képtelen voltam. Akárhogy parancsoltam a testemnek, az nem mozdult; éppen csak egy gyenge rángásra telt tőle.

Éreztem, hogy beborítanak a cseppek és nem csak az arcomat érik, hanem előbb a felsőtestemet, majd az alfelemet verdesik köröket leírva, mintha ezzel szórakozna ez a szemét állat. Meghallottam a vidám dallamot is, amit fütyült. Valami régi dal volt, egy nyári sláger, vagy hasonló... ez is jól mutatja, mekkora szociopata.

Fent, az arcomat, főleg a szememet lőtte szívesen, majd lejjebb ment a mellkasomig és vissza, utána nagyobb kilengéssel még egyszer eljátszotta ezt, így a fenekemet is érte az undorító pisája. Végül csak elfogyott neki és felhúzta a sliccét, majd, még mindig fütyörészve, mint aki jól végezte dolgát, elindult kifelé.

Mikor már azt hittem, elmegy, megtorpant és kis hezitálás után hatalmasat rúgott a fenekembe, pont oda, ahol a csont miatt piszkosul fáj, így ismét fojtott jajdulást hallattam.

- És ne merd elmondani senkinek, mert megöllek! Éretted, hugyos?? MEG-ÖL-LEK!! - tagolta agresszívan.

Végül csak elment. Még hallottam, ahogy kattan a zár, de nem voltam benne biztos, hogy tényleg bezárt-e. Nem is érdekelt, csak meg akartam halni végre. Sajnos ahelyett, hogy ez megtörtént volna, még jó ideig éreztem a tompa fájdalmat, a nedves levegőt, a szagokat körülöttem. Aztán elkezdtem fázni és ezzel együtt reménykedni, hogy ez az élettelen testem hamarosan tényleg az lesz: élettelen.

XXX

Köszönöm, hogy elolvastad...

Hát, bocsi, hogy soká jött, de nehéz volt megírni.
Fogalmam sincs, milyen, ha megerőszakolnak valakit, szóval ha nem lett túl jó, sajnálom. Igyekeztem, de elég nehéz így. Megpróbáltam elképzelni stb és hát ennyire futotta, remélem, azért tetszett nektek💙

Szegény Yoongit sokszor írják gonosznak a ficikben, pedig amúgy kétlem, hogy bárkinek is tudna ártani... Na mindegy. Nem tudtam más "rosszfiút" keríteni😅

Tudom, ez most elég durva volt meg komor, de majd jön Kuksi és helyreteszi a dolgokat... ennél csak vidámabb részek lesznek, de azért sosem lesz egy nagyon hepi sztori.

Köszi még egyszer!🖤