Köszi, hogy itt vagy!💙

Az eleje kicsit furi lett, nem pont ilyeneket szoktam írni... egy hónapja még százzal több olvasónak tetszett, amit írtam, így valószínűleg akármit csinálok, ez a fici már csak népszerűtlenebb lesz, szóval gondoltam, miért ne írnék egy ilyen részt is, ha már úgy is mindegy? Hát, ez lett belőle, jó olvasást 😅💜

~Jungkook szemszöge~

Öklöm az arcába csapódik, a lány pedig tehetetlenül repül, míg végül nekiesik egy asztalnak. A törött bútor darabjai közt fekszik a földön, arcán kis vér a nem túl óvatos pofontól, amire bőven rászolgált. A démonok kitérnek utamból, ahogy szolgám felé lépkedek, akinek szemei mintha könnyesek lennének, hiszen tudja: most jóeséllyel megölöm. A zene nem áll meg, hiszen a verekedések nem ritkák errefelé, de tudom, hogy nem rombolhatom le az egész kocsmát, így megragadom a nyakánál fogva és felemelem Annabelle-t, majd kiteleportálok vele az épületből.

- Hol van? - kérdezem a lánytól; az őrülettől csak egy hajszál választ el. A hangom egész nyugodt, de ez csak a látszat. Bármelyik pillanatban robbanhatok és akkor nem leszek többé ura tetteimnek.

- Ju-Jungkook bácsi... - motyogja véres ajkaival, mire szabad kezemmel ismét megütöm, ezúttal az egyik szemét véve célba. Halkan felnyög, én pedig türelmetlenül megrángatom:

- Hol van??

- Ki-kiment... - nyökögi tovább a türelmemmel játszadozva - Kiment levegőzni... azt mondta, mindjárt jön.

- Hogy mertél kiszökni vele?!! - üvöltök rá olyan agresszívan, ahogy már nagyon rég nem tettem, főleg nem vele. Mégse bírok ebben az elmeállapotban uralkodni magamon... könnyen lehet, hogy most meghalsz, Annabelle.

- É-én... csak utána jöttem - hazudja kezeivel megpróbálva lefejteni enyémet a nyakáról. A szeme, amit megütöttem, azonnal bedagadt - Vissza akartam vinni hozzád.

- Ne kamuzz, a kurva életbe!! - üvöltök rá magamból kikelve, vicsorogva, még a nyálam is kifröccsen. Megrángatom, ő pedig összeszorítja szemét félelmében, mivel tudja, hogy nem áll tőlem távol a szadizmus - Azt hiszed, beveszem, hogy haza akartad hozni, de előbb beültél a kocsmába inni?? Ha nem mondod meg, hol van, akkor nem fog megmenteni semmi a haragomtól, úgyhogy jól gondold meg, mit válaszolsz!

- Kiment levegőzni... - mondja gyenge hangon, nekem meg felforr az agyvizem, mivel a közelben aztán biztos, hogy nem levegőzik, hiszen azt érezném - Cs-csak ennyi tudok.

Elborít a tehetetlen düh, így ledobom a földre, majd többször is rátaposok a fejére gyors egymásutánban. Képtelen vagyok megálljt parancsolni magamnak, ahogy az elmém teljesen elborul Jimin elvesztése miatt. A föld porzik, ahogy egyre többször, egyre mélyebben csapódik bele Annabelle feje, engem pedig annyira elvakít a düh, hogy agyon is taposnám, ha nem szólalna meg a hátam mögött Gorrog alázatosan:

- Uram! Kérem, gyakoroljon kegyelmet ez esetben... hiszen még segítségünkre lehet a kisasszony Jimin Úrfi keresésében.

A lábam megáll a levegőben, mielőtt ismét lesújtanék a szétroncsolt vérhalmazra, majd dühödten a tanácsosom felé fordulok:

- Mit képzelsz, hogy kioktatsz engem?!

Erre lesüti a szemét, de aztán összeszedi bátorságát és ismét megszólal, ha lehet, még óvatosabban, mint az imént:

- A legnagyobb alázattal mondom ezt; ismerem az Uramat és tudom, hogy megbánná, ha most végezne vele.

Felhördülök, majd morogva járkálni kezdek, végül nekiállok levezetni dühöm egy részét úgy, hogy villámokat szórok a földbe. Gyűlölöm, hogy nincs itt semmi, amit le lehetne rombolni... csak az átokverte földet súlythatom hatalmammal.

Bő tíz perces kirohanásom végére kráterekkel van teletűzdelve a föld, de a domborzat megváltoztatásától nem termett itt Jimin. Rettegek, hogy nem fog visszajönni...

Amikor rájöttem, hogy eltűnt, keresni kezdtem, de a birtokon sehol nem éreztem a jelenlétét, így most majdnem az összes szolgálóm utána kutat a pokolban. A legelkeserítőbb, hogy sehol sem érzem a jelenlétét, ami csak azt jelentheti, hogy mocskosul messze van... vagy... vagy...

- Nem! - rogyok térdre kétségbeesetten a fejemhez kapva - Az nem lehet... nem halhatott meg... Ha megölte valaki, én mindenkit lemészárolok! Jimin...

Kétségbeesésemben majdnem elkezdek bőgni, amikoris kísérőm megszólal:

- Uram... Olav tart felénk úgy nézem, jó hírekkel.

Erre felpattanok és a vérző Annabelle mellett elrobogva a felém igyekvő szolgámhoz rohanok, aki maga után rángat egy ronda nőt.

- Olav! - kiáltok rá, majd nyelek egyet, hogy eltűnjön a gombóc a torkomból - Mi dolgunk ezzel az asszonnyal?

- Mondd el, amit nekem! - utasítja a szolgálóm a démont, aki egy pillanatra kidugja undorítóan kettévágott nyelvét, majd sziszegve szólal meg:

- Én láttam a fiút, akit kerestek... Finom vonásai majdnem elhitették velem, hogy leány... és a ruházata...

- Mondd már, hogy hol van! - sürgetem kétségbeesetten, egyben idegesen, amiért húzza az időt - Elrabolták??

- Megmondom, mit láttam a kristálygömbömben... egy aranyért cserébe - hunyorog a vénasszony földi jósnőt imitálva, majd elröhögi magát. Minden mozdulata egy csúszómászóra emlékeztet, annyira taszító. Miért pont egy ilyen őrült állítja, hogy látta Jimint??

- Egyszer mondom el - lépek hozzá közelebb, egyenesen abba az undorító arcába nézve, ami olyan szottyadt, mintha ezer éve a sivatag tűző napján szikkadna - Ha tudsz valamit a fiúról, jobb, ha most rögtön elárulod, különben nem lesz lehetőséged tovább szennyezni a levegőt a hullaszaggal, ami a pofádból árad, banya.

Erre csak elkuncogja magát, ami egyre csak erősödik, míg végül kifordult szemmel, ég felé fordult fejjel röhög egyre hangosabban. A nyakán megfeszülnek az erek, majd kifordul a feje egyre hátrább, egy roppanás után pedig már teljesen a háta mögé nézve hahotázik tovább. Tökéletesen elmeroggyant, nem kérdés... ennek ellenére annyira feldühít, hogy ilyen jól szórakozik, hogy nemes egyszerűséggel felnyársalom a karomból növő hegyes csáppal, lyukat ütve felsőtestébe, hadd lógjanak a belsőszervei szottyadt hasára. Nevetése elhalkul, roggyant elméje pedig teljesen megnyílik előttem, hiszen vért köpve már nincs ereje fallal elrejteni őrült gondolatait. Olav megtartja a nő testét, én meg fölé hajolok, úgy nézek üveges szemébe, majd, akármilyen undorító is, befurakodom az elméjébe. Fájdalmas, sípoló hangot ad ki, szemei pedig tágra nyílnak, miközben cserepes száján át távoznak kékes fénnyel a gondolatai, melyeket kiszipolyozok belőle. Ahogy sikerül bejutnom elméjébe, védőbástyájának utolsó darabjai látványosan törnek össze, majd apró szilánkokként hullnak lábaim elé. Bent vagyok.

Soha nem jártam még ilyen visszataszító fejben, mint ez itt. Teljesen megőrült a nő... gondolom, valamikor régen démont idézett és az átváltozás kínja, majd a gazdája bántalmazásai hatására megbomlott az elméje.

Ahogy egyre mélyebbre ások benne, olyan, mintha körbevenne és rám ragadna a zöldes trutymó a fejében, ami az őrületet szimbolizálja. Nem csoda, hogy képtelen épen gondolkodni, ha ekkora mocsok van a fejében... alig bírok átvágni rajta, hogy megtaláljam, ami engem érdekel. El akar nyelni engem is, amitől feldühödöm és az erőmmel vágok utat magamnak az elméjében, így szétválik előttem a habzó trutyi, a banya fájdalmas nyögése pedig mindenütt visszhangzik. Lehet, hogy a fejében történő vagdosással értelmi fogyatékossá tettem, de neki már úgyis mindegy.

Mikor végre sikerül kiszakadnom a mocsokból, pár métert zuhanok, majd guggolva érek földet, kezemet letéve az esés erejét levezetendő. Felegyenesedem és egy komor, szürke helyiségben találom magam. Az egyik falon terül el a szokásos kivetítő, amit eddig mindenki elméjében találtam, akiébe erőszakkal nyomultam be, szétzilálva és felvagdosva azt, hogy kiszedjem belőle, amit tudni akarok. Azonban a kupit elnézve, ezt már szétbaszta valaki vagy valami...

A padlón mindenütt papírok hevernek, némelyik széttépve, vagy inkább mintha beleharaptak volna. Egy szörnyeteg járhatott itt... ha más is hozzám hasonlóan erőszakkal, ezt a nőt megkínozva kutakodott itt, akkor csoda, hogy nem csak vegetálásra képes. Ezek szerint valaha erősebb lehetett, még mielőtt ilyen csúnyán megbomlott az elméje.

Feltűnően sötét van, a falak pedig jobban megnézve kormosak, mintha belülről kínozták volna az elméje gyújtogatásával. A kivetítő előtt egy szék áll, kissé megkopva, mintha valaki hosszú időn keresztül itt nézegette volna az öregasszony emlékeit. Különös... de most nem érek rá a sanyarú sorsán gondolkodni. Nekem Jimin kell.

Behunyom a szemem és erősen koncentrálok szerelmemre. Pár pillanattal később meghallom, ahogy az egyik fém irattároló szekrény polca kihúzódik, így odalépek hozzá és végigvezetem ujjaim a papírkötegeken. Hirtelen felvillan egy aprócska fény.

Bingó.

Kinyitom az aktát, amiben üres lapok sorakoznak, de ahogy megérintem és koncentrálok, felfedik titkaikat. Ahelyett azonban, hogy az időt húzva olvasnék, a saját szememmel akarom látni a történteket, így az iratokat szorongatva veszem rá a banya elméjét, hogy mutassa meg, amire kíváncsi vagyok. Szemem sarkából látom, hogy elindul a lejátszás, így odafordulok a kivetítő felé és a szék mellett megállva nézem idegesen az emlékeit.

Olyan, mintha hirtelen odateleportált volna a nő Jiminhez... a kép elmosódott kétoldalt, mintha egy gyors, féreglyukban eltöltött utazás után termett volna ott, hogy leskelődjön. Amint meglátom Jimint, a szemem tágra nyílik, a torkom kiszárad, a mellkasomba pedig erősen belenyilall a fájdalom. Nyelek egy nagyot, ahogy szerelmemet futni látom és legszívesebben most rögtön a karjaim közé venném, hogy soha többé ne engedjem el.

Hirtelen megtorpan és ugyan kissé bogaras az emlékkép, az egyértelmű, hogy a párom keresett valamit. Végül felnéz, majd ugrálni kezd, mire a banya is felpillantott. Rögtön felismerem, hogy mit látott...

Egy átokverte démonidézés plazmája.

Megérzem, hogy a távolból leselkedett Jimin után, az ereje segítségével, ezért volt olyan különös az emlék eleje... hogy mi oka volt rá, nem tudom, de ezúttal kapóra jött a kotnyelessége. Legalábbis nekem. Nélküle sose jöttem volna rá, hogy mi történt.

Jimin végül feljutott a plazmához, ami sejtésemet igazolva beszippantotta, így most bizonyára odafent van. Ez megmagyarázza, miért nem éreztem a jelenlétét sehol.

Kis idő múlva elsötétül a kép, én pedig indulni készülök, amikoris meghallok valami furcsa morgást. A hang irányába fordulok és már a behemót lépéseitől keletkezett rezgéseket is érzem. Ahogy közelebb lépve felfedi magát, elszörnyülködöm a látvány miatt. Egy bazi nagy, zöld orknak tűnik... Ilyen ocsmány, nyáladzó démont is rég láttam már. A hasán háj lifeg, koponyás öve tartja fent a szakadt barna térdnadrágot görbe lábán, a patái meg kibaszott undorítóak. Ráadásul a hang, amivel rám üvölt...

Tehát végig ez a démon irányította a nőt? Ezért nem vegetált...? Ez megmagyarázza azt is, hogy miért volt olyan gyomorforgató az aurája annak ellenére, hogy emberi külseje van...

Gondterhelten összevonom szemöldököm, mert semmi kedvem megküzdeni ezzel az átkozott döggel. Sietni akarok Jiminhez... bár még nem tudom, pontosan hol van és mikor lesz lehetőségem feljutni, de ha idebent dekkolok, biztosan nem fogom megtalálni.

A szörnyeteg beszélni se tud, csak állatiasan üvölt, mintha valami kibaszott T-rex lenne. Megindul felém, mintha meg akarna ölni, amiért betolakodtam, így jobbnak látom angolosan távozni. Erőm segítségével lyukat vágok a fejem feletti zöld trutymóba, de ezúttal úgy szétvágom, hogy a lehető legkönnyebben kijuthassak. Elrugaszkodom a talajtól és pont mielőtt lecsaphatna a rohadt szörny, feljutok a vékony résen át egy darabon. A trutyi visszanő, így megint vághatom szét, amitől a nő sipít, de cseppet sem érdekel. Hallom, ahogy üvölt utánam az ork, de pillanatokon belül sikerül kijutnom a nő fejéből, így nem árthat nekem. Szegény asszony... ez már rég nem az ő élete. Legjobb lesz, ha véget vetek szenvedéseinek.

Fellélegzem, ahogy ismét Olav mellett találom magam, vagyis visszatért tudatom. Gorrog mellette áll; gondolom, vigyázott a testemre, amíg fejben máshol voltam.

Rájuk nézek és kíváncsi tekintetüket állva megszólalok:

- Tudom, hol van.

~Jimin szemszöge~

Végignézem, ahogy újonnan szerzett rabszolgám elpakolja az idézés kellékeit, Yeri pedig pár perc kínos csend után a konyhába megy vacsorát csinálni. Amint ismét kettesben maradunk, megszólalok:

- Miért felejtetted ki a sztoridról Yerit?

- Miért fontos? - kérdezi értetlenül, én meg csak összeszorítom a szemem - Anyámat elcsábította ez a szemét alak, így a szüleim elváltak, aztán ezek ketten összeházasodtak és akartak még egy gyereket... viszont nem egy kisgyereket, mert ahhoz már öregek, meg nem akarta abbahagyni a munkát anyám. Így végül egy nagyobb lányt fogadtak örökbe. Ennyi.

Frusztráltan sóhajtok egyet, majd gondterhelt arcomat tenyerembe temetem. Végül kinézek ujjaim közül, úgy szólalok meg ismét:

- Yeri mennyire szereti a nevelőapátokat?

- Hát... eléggé - mondja elgondolkodva, nekem meg egyre rosszabb lesz a kedvem - Kábé mintha tényleg a családtagja lenne. Miért??

Már ott a nyelvem hegyén, hogy elmondom neki, de aztán rájövök, hogy nem lenne jó, ha Yeri megtudná: démon lettem. Egyszerűen jobb, ha mindenki eltűntnek hisz, vagy mi... inkább ne bolygassuk a múltat. Amúgy sem tehetek már semmit. A szerződés megköttetett, így kénytelen leszek meggyilkolni a pasast... maximum kicsit később ölöm meg, hátha akkor nem rontom el Yeri karácsonyát. Bár, ehhez egyszerűen nincs jó idő, se alkalom. Ki fogja csinálni a dolog.

- Semmi, csak azért így eggyel több embert érint a dolog - füllentem ennek az önző kiscsajnak, aki hamarosan padlóra küldi az egész családját - Nem csak az édesanyád lesz kiborulva, hanem a testvéred is, na meg a pasas szülei, testvérei...

- Yeri nekem nem az igazi testvérem - emlékeztet, én meg nem túl barátságosan nézek vissza rá - Jól kijövünk, de sose leszünk igazi testvérek. Túlságosan nyalja anyámék se...

- Jól van, jól van - szólok közbe, mielőtt még kimondaná. Eleget hallottam.

Elég szar helyzet ez... a család javában készül a karácsonyra, én meg hamarosan egy tragédiát fogok előidézni az életükben. Yeri egészen kivirult az intézet óta, most meg mindent tönkreteszek neki...

- Mikor ölöd meg? - kérdezi Jiwoo olyan lelkesen, mintha a Jézuskát kérdezné, hogy mit kap karácsonyra. Nem is kell ennek démonná válnia... elég szívtelen így is.

- Csak karácsony után tehetem meg - válaszolok, mire döbbent fejet vág és szóra nyitja ajkait - Nem ronthatom el a családi ünnepet ennyire...

- De... - kezdené a tiltakozást, azonban közbevágok:

- Ebből nem engedek. Most pedig megyek, kiszellőztetem a fejem.

Azzal felpattanok és elindulok kifelé. Átmegyek az ajtón, mintha ott se lenne, Jiwoo pedig utánamjön és felém kiált:

- Hova mész??

- Kihez beszélsz? - kérdezi a konyhában tevékenykedő Yeri, hiszen rálát a bejáratra, amin csak én, a számára láthatatlan démon megyek ki.

A választ azonban már nem hallom, mert már kint is vagyok. Olyan fullasztó odabent azzal a lánnyal... és a tudattal, hogy tönkre fogom tenni egy sanyarú sorsú barátom életét.

Köszönöm szépen mindenkinek, aki képes volt elolvasni ezt is xd ❤️

Tudom, kicsit misztikusabb lett az eleje, bocsi érte xd Amúgy nagyon köszönöm mindenkinek, aki maradt és még mindig olvassa ezt a ficit. Bár lehet, hogy ezután a rész után még kevesebben kattintotok majd a folytatásra 😅 kicsit fura lett az érdeklődési köröm, animéket nézek és ez most meglátszott, de jó volt írni a részt. Csak elolvasni nem volt jó, meg aggódni, hogy újabb 100 olvasót veszítek 😆
😘